Én már semmit sem értek

Sziasztok!

Először is bocsánat amiért nem válaszoltam a hozzászólásokra de nem kicsit vagyok szétcsúszva,az okokat most nem firtatnám! :-)   A lényeg,hogy mindenkinek nagyon szépen köszönöm én is aki itt van,olvas minket és ír kommentárt!
Laura válaszolt nektek a komikra most ez következik aztán pedig jön az új rész!

Dona: Ugye, milyen kis rossz lány ez az Emmy? :) :) igen, elvetette a sulykot, és most kemény leszek vele… vagyis Kellan lesz az, és majd láthatod, hogy ebből mi lesz :D:D Robék mindig megmondják  tutit, de Ők is barmok időnként, viszont nagyon jó barátai Kelnek :D És igen, ebben nagyon-nagyon-nagyon igazad van, azok tudnak fájdalmat okozni, akiket közel engedünk magunkhoz :(

Tusi: Hát nem akarok semmit előre elárulni Emmyről, de, ahogy mondod, majd kiderül :D A Rob-Tom páros mindig hozza majd a formáját, elég ütődöttek :D

Martina: Neked is csak azt tudom/tudjuk mondani, majd kiderül, mi a helyzet Emmyvel :D

Anna: Ennek nagyon örülünk! Akkor már elértünk valamit, ha ezt így gondolod :D Máris itt a friss! :D

Dermedten ültem, teljesen lezsibbasztott az előbbi jelenet. Életemben talán először fordult elő velem, hogy elakadt a szavam. Milyen fájdalom volt a szemében! Én csináltam ezt vele? Miattam lett ennyire szomorú? Marcangolt a lelkiismeret, ami eddig ismeretlen volt számomra.

-       -   Emmy! Mi történt? Jól vagy? – kérdezte Rob és leült mellém. Felnéztem rá, de közben éreztem, hogy újra könnyel telik meg a szemem.

-        -  Ez meg mi volt? Mit csinált Veled Kellan? – simogatta meg a karom Tom.

-         - Kellan? – kérdeztem rekedten. A fiúk összenéztek és nem nagyon érthették miért kérdezem ezt.

-          -Igen a tanárod. – szólalt meg végül Tom. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig és hamarosan sírni fogok, muszáj volt elmennem innen.

-          -Nekem most mennem kell! – dadogtam majd felpattantam Rob mellől és elrohantam. Nem tudom, hogy jutottam haza szememet teljesen elhomályosították a könnyek. Végül álomba sírtam magam.

Másnap reggel erős fejfájásra ébredtem. Felkeltem és lezuhanyoztam majd bevettem egy fájdalomcsillapítót. Gondosan elpakoltam a tesi ruhámat és leballagtam a földszintre Benhez.

-          -Hát veled meg mi történt?  - vizsgálgatta az arcomat.

-          -Nem tudtam aludni. Nagyon meleg volt. – mondtam halkan.

-          -Emmy jól vagy? - simogatta meg az arcom. Ez újra felidézte bennem, hogy Kellan is így hagyott ott.

-          -Jól vagyok –erőltettem mosolyt az arcomra. – Megyünk? – kérdeztem és elindultam kifelé.

-          -Igen, de csak elviszlek és megyek is, mert tanulmányi útra megyünk az osztállyal.

-          -Oké, köszönöm Ben! –pusziltam meg és az út további részében hallgattam.

Miután elköszöntünk egymástól beleütköztem Mr. Jacobsonba.

-          -Emmy éppen önt kerestem! De jó, hogy összefutottunk!

-          -Jó reggelt igazgató úr! – mosolyogtam rá.

-          -Örömmel látom, hogy pozitív irányba változott. Ez a Mr. Lutz tud valamit ugye? – kacsintott. De még mennyit tud Mr. Jacobs! Ha maga azt tudná, páros lábbal rúgna ki engem az iskolából.

-          -Igen ő valóban nagyon jó ember! Most mennem kell, mert elkések!

-          -Menjen csak!

Az első négy óra eseménytelenül telt és rettegve vártam az utolsó órát a tesit. Elsőként értem az öltözőbe, amit nem bántam, mert legalább volt időm felkészülni. Átöltöztem majd vettem egy nagy levegőt és beléptem a terembe.  Nekem háttal állt és valamit rendezgetett. A szívem hevesen dobogott, a gyomromat görcs szorította össze.

-          -Jó napot kívánok tanár úr! – köszöntem közepes hangerővel. Egy percig mintha tétovázott volna majd lassan megfordult. A szeme mintha karikás lett volna és az arca sem volt vidám.

-          -Jó napot! – biccentett majd elfordult. Miért érintett ez olyan rosszul? Hisz csak egy hülye tanár! Kezdett újra fellobbanni bennem a harci láng. Mandy és Jane halkan besomfordáltak és kérdőn néztek rám. Intettem neki, hogy majd később elmondom. Az órán nagyon odafigyeltem, hogy mindent pontosan úgy csináljak, ahogyan kell. Óra után gyorsan átöltöztem és mivel a többiek még nem készültek el így egyedül léptem ki a folyosóra. A tanár úr és Mr. Jacobs éppen egymással beszélgetett és mintha nem lett volna túl jó kedvük. Nem gond, ha beköp, ettől rosszabbul már úgysem nagyon érezhetem magam. Pár perc után az igazgató elment Kellan pedig észrevette, hogy őt nézem. Hosszasan összekulcsolódott a tekintetünk majd végül én voltam az, aki zavartan elkapta. De előtte mintha egy gúnyos mosolyt láttam volna megjelenni az arcán. Felment bennem a pumpa. Odasiettem hozzá és megfogtam a kezét, hogy ne tudjon tovább menni. Megfordult és kérdőn nézett le összekulcsolódó kezünkre. Zavartan elengedtem majd mérgesen néztem rá.

-          -Nem érdekel, ha beköpött! Biztos úgy gondolja megérdemeltem! Ennyit ér a maga szava ugye tanár úr? Nem egy igazgatóival intézi el a bosszút! – vágtam a szemébe indulatosan.

-          -Nem köptelek be! Az igazgató úr fiának teljesítményéről tárgyaltunk, ha érdekel. – mondta nyugodt hangon.

-          -Oh! Én azt hittem…- kezdtem bele.

-          -Ne is folytasd, pontosan tudom mit hittél! – rázta meg a fejét. Miért érzem azt, hogy nem bírom elviselni, ha így viselkedik velem?  Ramatyul éreztem magam és ő nem is törődik velem.

-          -Szóval így állunk! – bólogattam és éreztem, hogy a buta könnyeim megint ellepik a szememet.

-          -Emmy ne gyere nekem megint ezzel a mű sírással,mert nem tudom mit csinálok veled! – rázta meg a vállam indulatosan. Olyan érzés volt ezt hallani mintha pofon vágott volna.

-          -Tudja mit? Forduljon fel! – mondtam neki sírva és ellöktem magamtól majd kiszaladtam az udvarra. Egész testemet rázta a zokogás. Mandy és Jane rohantak oda hozzám és átölelve hagyták, hogy kisírjam magam.

-          -Mi történt már megint te kis butus? – törölte le Jane a könnyeimet.

-          -Nagyon megbántott! Ma is és tegnap is! – mondtam bánatosan. Leültünk a fal mellé és elmeséltem mi történt.

-         - Ez kicsit tényleg túlzás volt Emmy! Nem szabad más emberek érzéseivel játszanod! – simogatta meg a kezem Mandy.

-          -Honnan tudhattam volna, hogy ez olyan érzékenyen fogja érinteni? Hiszen mit számítok én neki? Ugyanolyan diák vagyok, mint bárki más.

-          -Hát azért azt nem mondanám. Senki sem feleselt annyit vele, mint te. –nevetett Jane.

-          -Ne aggódj biztosan sikerül majd tisztázni vele! –húzott fel a földről Mandy.

-          -Tudjátok az a legfurcsább, hogy nem jó ez így nekem! Olyan rideg volt! Pedig igazából aranyos pasi! Az a puszi meg végülis nekem tök jól esett! Nagyon finom illata van az arcának! – mosolyogtam és elindultunk haza.

-          -Ne feledkezz meg a ma esti buliról! – hívta fel a figyelmemet Jane.

-          -Ma lesz a suli buli? Teljesen kiment a fejemből. De ott leszek természetesen! – köszöntem el tőlük a házunk előtt majd besiettem, hogy el is kezdjek készülődni.

Famert és magas szárú tornacipőt vettem fel hozzá pedig egy rózsaszín ujjatlan felsőt, amire az „Angyal” feliratot nyomták. A hajamat kiegyenesítettem és kicsit erősebb sminket tettem fel. Így legalább húsz évesnek néztem ki. Nemsokára befutott Mandy és Jane is, akik hozzám hasonlóan öltöztek de Mandy most sem tudta elhagyni a magas sarkúját. Mire odaértünk már javában ment a buli. Mr. Jacobson most laza farmer, ing összeállításban lófrált a folyosón, és ahogy meglátott minket odasietett.

-          -Milyen elbűvölőek a hölgyek! – mért végig minket majd hozzám fordult. – Emmy ugye nem lesz balhé? – utalt egy iskolai bulira ahol kénytelen voltam felpofozni a fiát, mert fogdosni akart. Elég hamar ki lettünk penderítve a buliról, de most nem terveztem ilyesmit.

-          -Jó leszek Mr. Jacobson! Ne aggódjon! – dobtam rá egy díjnyertes vigyort és elsétáltunk. A pasik elismerő pillantásainak a kereszttüzében sétáltunk el a büféig. Hiába utáltak sokan azért tudtam, hogy tetszem nekik csak az nem volt menő, hogy valakinek Emmy Rossum bejöjjön. Ittunk egy colát majd táncolni kezdtünk. A zene teljesen magával ragadott így történhetett meg, hogy az egyik pillanatban még Mandyvel kézen fogva táncoltam a következőben pedig már egy izmos mellkasnak csapódtam, akinek tulajdonosa védelmezően átölelt. Kisimítottam a hajam az arcomból és megszeppenve néztem fel. Hát még akkor, hogy meglepődtem, amikor megláttam, hogy ki az izmos mellkas tulajdonosa.  

-          -Emmy? – nézett rám csodálkozva kedvenc tanárom. Istenem ez az illat szédítő!

-          -Hello! – mosolyogtam rá halványan.

-          -Emmy? Ez igen hirtelen Rád sem ismertünk! – lépett hozzánk Rob.

-          -Hát Ti meg mit kerestek itt? – bólintottam a közeledő Tom felé.

-          -Mi vigyázunk Rátok! Kellett pár ember, aki felügyel és ránk hárult eme nemes feladat! –nevetett Rob.

-          -Most igazán nem lehet Rátok mondani, hogy kiskorúak vagytok! – vigyorgott Tom és végigmért hármunkat.

-          -Álljatok le! Megbeszéltük. – tért észhez Kellan. – További jó bulizást lányok! – mondta és már húzta is tovább a fiúkat. Mosolyogva néztem utánuk. A tanár úr igencsak kitett magáért az összes csaj utána csorgatta a nyálát. Ilyen jól talán még sosem nézett ki. Most tényleg olyan volt, mint egy fiatal srác. De végülis csak egy hülye tanár, kit érdekel!?

-          -Emmy jössz? – rángatta meg a karom Jane.

-          -Hova is? – néztem rá értetlenül.

-          -Iszunk valami erősebbet, mint ez a limonádé, ami itt van. Mandy hozott magával valamit. – bökött a táskára. Tétováztam. Sosem szoktam benne lenni ilyen bulikban, de ma rám fért volna. Úgysem veszi senki észre, már jócskán benne jártunk a buliban és az éjszakában. Kiosontunk és a tornaterem mögött leültünk, meghúzódva a sötétben.

-          -Csak egy kis pezsgőt hoztam! – vette elő Mandy majd felbontotta és nekem nyújtotta. Jólesett a hideg ital és nagyon ízlett. Körbejárt az üveg és végül az utolsó kortyokat is én ittam meg. Nagyon jó kedvem lett. Körbetáncoltam a lámpaoszlopot és boldogan futkároztam az iskolaudvaron. Jane és Mandy próbáltak elkapni, de nem hagytam magam. Végül mégis elkaptak a szemtelenek és a számat befogva behúztak az árnyékba. Nem értettem őket, de tetszett a játék és kuncogva próbáltam kiszabadulni. Aztán meghallottam.

-          -Itt kell lenniük, mert bent már végigkutattunk utánuk mindent! – szólt Kellan.

-          -Mi van, ha már hazamentek? - kérdezte Rob.

-          -Nem hinném, hogy hazamentek. Nemrég jöttek csak, Jacobson találkozott velük.  – mondta újra Kellan. De hisz ez a tanár úr! Oda kellene mennem, köszönni neki! Megpróbáltam kiszabadulni, de a lányok szorosan lefogtak.

-          -Menjünk, be hátha mégis ott vannak valahol! – hallottam meg Tom hangját is. A lépteik távolodni kezdetek nekem pedig végre sikerült kiszabadítanom magam a lányok karmai közül és nevetve kiszaladtam egyenesen eléjük.  Kellan mérgesen nézett rám és a hátam mögött megjelenő lányokra, akik lehajtották a fejüket.

-          -Rob, Tom kísérjétek be a lányokat! Emmy itt marad! – mondta indulatosan és megfogta a karom majd berángatott a sötétbe.

-          -Hogy képzelted ezt? Megint kilógsz, amikor tudod, hogy nekem kell odafigyelnem rád! A kurva életbe Emmy az állásommal játszol érted?

-          -Szia, tanár úr! Figyelj, beszéljük csak ezt meg! – kuncogtam és nekidőltem.  – Jól nézel ki ma! De komolyan!

-          -Emmy te  részeg vagy? – nézett rám meghökkenve.

-          -Nem mégis, hogy képzeled? – nevettem. – Figyelj egy a lényeg! Dögös pasi vagy- kuncogtam és forogni kezdtem. Gyorsan visszarántott és a szám elé tette ujját.

-          -Ne beszélj butaságokat! Mennyit ittál?

-          -Csak egy nagyon picit! Táncolj velem! Gyere már! – rángattam meg a pólóját majd a karjaiba szédültem. Gyorsan utánam kapott nehogy a földre essek.

-          -Állj fel! Hallod Emmy! Kérlek, ne csináld ezt velem! – könyörgött, de én csak mosolyogtam.

-          -Te utálsz engem! Miért? Tudod mit nem érdekes! – hadartam majd éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim. Éreztem, ahogy a karjaiba kap és feláll. Újra éreztem az illatát és a biztonságot. Fejemet belefúrtam a vállába, majd szorosan átöleltem és egy pillanatra felemeltem a fejem.

-          -Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám tanár úr! – mondtam majd megsimítottam az arcát és megszűnt körülöttem a világ.

Nehezen akart kinyílni a szemem és minden mozdulatra éles fájdalom hasított a fejembe. A nap fénye majd meg vakított és nem értettem, hogy kerülök az ágyamba.

-          -Végre, hogy felébredtél! Azt hiszem, ideje lenne elbeszélgetnünk húgocskám! –bukkant fel Ben feje.

-          -Szétmegy a fejem! – panaszkodtam, de bátyámat nem hatottam meg vele.

-          -Talán nem kellett volna annyit innod! – mordult rám. Hirtelen felrémlett egy kép. Erre azonnal felugrottam, amitől újabb fájdalom hasított belém.

-          -Csak lassan! Gyere kevertem neked egy löttyöt, ami enyhíti kicsit! – segített felkelni a bátyám. Még a tegnapi ruhában voltam.  

-          -Ben! Hogy jöttem haza? –fogalmazódott meg bennem a kérdés.

-          -A tanárod hozott haza! Megcsókolhatod a lába nyomát is kis drágám, mert ha ő nincs anyáék már kicsináltak volna Téged! Elintézte, hogy én várjalak és aztán felcsempésztelek a szobába. Ezt idd meg! – tolt elém egy poharat és hossza beszélgetés vette kezdetét.

A nap további részét alvással töltöttem és rettegve gondoltam vissza vajon mit mondhattam Kellannek. Hétfőn reggel nem kis izgalommal léptem be az iskola kapuján. Jane és Mandy bűnbánóan futottak hozzám, de nem haragudtam rájuk. Nem tehettek róla, hogy nem bírom az alkoholt. Óvatosan körbenéztem mielőtt beljebb merészkedtünk volna, de tanáromat nem láttam sehol.

-          -Meséltek valamit Robék? – fordultam Mandyhez

-          -Azóta nem beszéltünk velük mi sem. Mi nem csiccsentettünk be annyira, mint te így minket csak picit toltak le.

-          -Én nem emlékszem semmire. Illetve emlékszem valamire, de remélem, hogy az nem történt meg.

-          -Annyira sajnálom Emmy! Ha tudtuk volna, hogy ez lesz nem adunk neked inni! – ölelt meg Jane.

-          -Ugyan lányok! Ez az én hülyeségem volt! Ma talán kiderül miket csináltam. – mondtam majd hirtelen elhallgattam, amikor megláttam Kellant.

-          -Menjünk vagy maradjunk? – kérdezte Mandy.

-          -Azt hiszem jobb lesz, ha egyedül beszélek vele. – erőltettem magamra egy mosolyt és elindultam tanárom felé. Ő kicsit feszültnek tűnt, de visszamosolygott rám.

-          -Jó reggelt tanár úr! Én csak bocsánatot akarok kérni! Gondolom elég hülyén viselkedtem tegnap!

-          -Jó reggelt Emmy! Nem történt semmi! Viszont iskola után beszédem lenne veled! Természetesen Mr. Jacobson nem tud semmit a dologról, ne aggódj! – mondta kimérten, de kevésbé barátságtalanul.

-          -Ha mondtam volna bármit is azt nem kell elhinni! –hadartam rossz szokásomhoz híven.

-          -Mondtam, hogy nem történt semmi! Siess, mert már becsengettek! – mondta majd hátat fordított és elment.  Nem értettem mi baja van, de majd biztosan megtudom.  A tesi órát megint szépen végigcsináltam. Néha elkaptam egy-egy pillantását, de más nem történt. Óra után átöltöztem és addigra már ott várt rám.

-         - Nyugodtan szeretnék veled beszélni. Elmegyünk a kávézóba jó? – kérdezte mire összeszorult a gyomrom. Atyaég miket mondhattam, amit itt nem lehet megbeszélni.

-          -Rendben. – bólogattam és egyre feszültebb lettem.

-          -Ne aggódj, cica nem foglak megharapni csak beszélgetünk kicsit! – mosolyodott el, ami kicsit sem nyugtatott meg.

Rendelt nekem egy colát, ő csak ásványvizet ivott. Feszengve ültem és ide-oda nézegettem.

-          -Ideges vagy Emmy? – ért hozzá a kezemhez.

-          -Ne nevettessen tanár úr! – adtam a lazát. – Miért lennék ideges? Csak beszélgetünk egy kicsit és nem fog megharapni hisz megígérte! – mosolyogtam. Hirtelen az ő arcán is felvillant az a mosoly, amelyikre olyan régen vártam.

-          -Nocsak, tanár bácsi! Bevallottad végre Emmynek, hogy belezúgtál? – lépett oda hozzánk Rob és Tom. Kellett egy pár pillanat míg eljutott az agyamig mit beszélnek és úgy kaptam el a kezem mint akit a tűz égetett meg.

Ariana

Érzések

Sziasztok!

Meg is érkeztem az új fejezettel, amihez jó olvasást kívánok! :))
Köszönjük szépen a pipákat, és a kommenteket, amikre Ariana később válaszol!

További szép napot!

Laura

Kezdem azt hinni, hogy már nem bírom ezzel a lánnyal! Egy pillanatra le is fagytam a kocsiban, de aztán indítottam, még mielőtt olyat tennék, ami nem biztos, hogy neki jó lenne.  Már nem is inkább az foglalkozatott, hogy beszólt, kezdek hozzászokni. Mondjuk, ahogy látom, igen foglalkoztatja a nemiség… lehet, hogy tényleg fel kellene világosítanom… De most nem ez a lényeg! Mégis, hogy képzelte, hogy beül a pubba TIZENHÉT ÉVESEN, és meghitten társalog Robbal, meg Tommal?! Ráadásul viszi a barátnőit is, és még le is Izomagyúz. Elegem Van belőle, elegem van a folytonos csintalanságaiból, és a hatalmas szájából.

Hazaérve megint azt kívántam, hogy nyíljon meg alattam a föld, mert most nagyon nem vágytam Robék társaságára. Ugyanis az ajtóm előtt álltak, ha jól sejtem védőbeszéddel felszerelkezve.

-          Tesó, ne haragudj a csajok miatt, Ők jöttek oda hozzánk, és kezdtek el velünk cseverészni. – mondta Rob, angyali arcot vágva.

-          Ja, haver, most tényleg nem a mi hibánk, de nem értjük amúgy, mi a francért kaptad fel a vizet? – nézett rám értetlenkedve mindkettő.

-          Hogy miért kaptam fel?! Kiskorúak, baszki! Felfogjátok, KISKORÚAK!! Le akarjátok csukatni magatokat? Tisztára hülyék vagytok!  - támadtam nekik.

-          Hé, Kel bácsi, az lenne a legjobb, ha meginnánk valamit.  – javasolta Tom.

-          Igen, azt fogom tenni, de itthon, mert nem akarok megint még véletlenül sem belebotlani senkibe! – mondtam nekik.

-          De nem nélkülünk, kispajtás! Kíváncsiak vagyunk az előzményekre! Tuti, hogy történt valami… - bólogatott mindent tudóan Rob.

-          Jól van, gyertek, van még  itthon pár üveg söröm, azt megisszuk. – invitáltam be őket. Ledobtam a cuccom, aztán miután hoztam nekik is sört, kényelembe helyezték magukat, és kérdőn néztek rám.

-          Na, lökjed, tesó! – szolt rám Rob.

-          Nos, mint mindig, természetesen, ma is úgy viselkedett, mint akit farkas falka nevelt, de nem ez volt benne a vicces. Tesi után kimentem telefonálni, de össze kellett még pakolnom a szertárban, szóval visszamentem. Erre azt hallom, hogy a barátnőinek azt ecseteli, hogy nem élek nemi életet, ezért vagyok ilyen fatökű. – ahogy ezt kimondtam, mindkettőből akkora röhögés szakadt fel, hogy azt hittem megfulladnak.

-          Haver… baszki… nem semmi a csaj! – hahotáztak egymásba kapaszkodva. Én meg tök ideges lettem.

-          A rohadt életbe, most végighallgattok, vagy még röhögtök egy fél órát?! Fasza barátok vagytok ti, mit ne mondjak. – néztem rájuk vérig sértve.

-          Hé… haver…mi nem azon röhögünk, hanem, mert képzelem, hogy adta elő a csaj. Megnéztem volna! – röhögtek tovább. – De meséld, aztán hogy volt tovább? – kérdezte Rob.

-          Hát meglepődött, mikor meglátott az ajtóban, hát, még mikor jól kiosztottam.  – mondtam nekik ez a részt azért elégedetten.

-          Miért, tesó, mit mondtál  neki? – kíváncsiskodott Rob.

-          Nekilöktem az ajtónak, és elég érthetően megmagyaráztam neki, hogy nem merjen többet ilyen helyzetbe hozni. – válaszoltam nekik magától értetődően, mire nagy szemekkel néztek rám.

-          Neki lökted az ajtónak? Haver, olyan extrém közel voltatok egymáshoz? – kérdezte Tom válaszra éhesen.

-          Jaj, már nem igaz, hogy Ti mindig a lényegtelen dolgokra figyeltek fel. Igen elég közel voltunk egymáshoz. – mondtam nekik, mire összenéztek, de nem mondtak semmit.

-          Aha, ja, értjük, haver. Akkor jól megmondtad neki ez a lényeg! Hát, mi most megyünk is, légy jó, tesó, vigyázz magadra, csá! – azzal fogták magukat, és elhúzták a csíkot. Én meg csak néztem, mint egy hülye, és elképzelni nem tudtam, mi bajuk lehet most meg. Nem sokat töprengtem rajta, elmentem megfürödni, aztán vacsi után bedobtam a szunyát.

Másnap reggel első órám a tizenegyedikesekkel volt, ami egyet jelentett azzal, hogy korán reggel leamortizálnak agyilag. Kíváncsi voltam, mit talál ki ma is Ms. „enyém a világ közepe, és nekem senki sem parancsolhat”

Csengőszóra az összes diák bevonult, és elindultak átöltözni. Furcsálltam, hogy hol marad a kisasszony, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, gondoltam, biztos csak késik, vagy az igazgatónál van, megint…Ám, amikor láttam, hogy Jane, és Mandy nélküle jöttek be, kezdtem gyanakodni… Odaléptem a lányokhoz, hogy megkérdezzem őket.

-          Lányok Emmy? – kérdeztem Jane-t.

-          Nem tudjuk tanár úr, ma még mi sem láttuk. – válaszolta, és láttam, hogy komolyan beszél.

-          Értem… - na vajon, mi lehet vele? Talán beteg, vagy megbüntették a szülei? Remélem, nem esett baja… de miért is érdekel ez engem?

Talán furcsa, de egész órán hiányzott, hogy nincs, aki beszóljon, vagy szemtelenkedjen. Annyira, hogy azt sem vettem észre, hogy valaki szólít, hogy segítsek felrakni a hálót a röplabdához. Furcsa volt, na.

Óra után még mindig reméltem, hogy csak direkt nem jött tesire, hogy engem bosszantson, és hogy nem sokára itt is lesz. Ahogy így ezen töprengtem, mit látok a tesi szertár ablakából? Emmy éppen az ablak alatt cigarettát szív. Azt hittem idegbajt kapok. Az egy dolog, hogy velem szemtelenkedik, de még az iskola házirendjét is megszegi?! Ilyen nincs! Sietős léptekkel mentem kifelé, hogy most aztán tényleg a helyére tegyem! Betelt a pohár! Láttam, hogy észrevett, és gyorsan eldobta a cigit, majd menekülőre is fogta a dolgot. Csakhogy én gyorsabb voltam.

-          Szóval emiatt nem jöttél be? Jobb elfoglaltságod is van, mint bejárni az órámra. Mondd mégis mit képzeltél? Nagyon sok mindent elnéztem neked, de most nem csak ellenem követtél el szabályszegést, hanem az iskola ellen is! – keltem ki magamból, teljesen jogosan. Erre kérdőn nézett rám.

-          Most mi lesz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.

-          Indulunk az igazgatóhoz! – ragadtam meg a csuklóját, és vonszolni kezdtem magam után.

-          Nem! – kiáltotta. – Nem akarok odamenni!  - elhiszem, csibém…

-          Előbb kellett volna gondolkoznod! Elég volt Emmy ez most már tűrhetetlen! – mondtam, majd tovább húztam magam után.

-          Esküszöm, hogy életemben először és utoljára gyújtottam rá! –aha, én meg Micimackó vagyok a százholdas pagonyból. Hah, még mit nem.

-          Nem hiszem el!

-          A rohadt életbe, de ha egyszer így történt! – fakadt ki, de most nem érdekelt.

-          Ezzel nem sokra mész! Ideje, hogy felelj a tetteidért!  - néztem rá, indulatosan.

-          Most ezt azért csinálja, amit mondtam ugye? Ez akar lenni a bosszú? – kérdezte feldúltan. Cica… nem ismersz te engem…

-          Nem Emmy, ha bosszút akarnék állni az nem így nézne ki!

-          Álljon már meg! – szólt rám, de a csuklóját nem engedtem el.

-          Mit szeretnél még mondani? – kérdeztem cseppet sem kedvesen. Aztán hírtelen elkomorult, majd döbbenten vettem észre, hogy folynak a könnyei. Jaj, ne…

-          Na, már csak ez hiányzott! – sóhajtottam fel már nem olyan idegesen. – Mi a baj? Miért sírsz?

-          Kérem, ne vigyen Mr. J-hez! Ő biztos elmondja a szüleimnek, akik irtó dühösek lesznek pedig tényleg most először próbáltam ki a cigit! – görbítette le az ajkait, majd megtörölte a szemét, de csak ég több könnye hullott. Istenem, annyira tündéri… nem bírtam tovább szorítani a csuklóját, és éreztem, hogy valami megváltozott bennem.

-          Úgy érzem, hogy ezt most őszintén mondtad és végre megmutattad milyen is vagy valójában. Ne sírj tovább, nem megyünk be! De a következő alkalommal nincs, menekvés ezt jegyezd meg! – szedtem azért össze magam, de legszívesebben magamhoz öleltem volna. Kicsit elmosolyodott, majd olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Lábujjhegyre állt, és nyomott egy puszit az arcomra. Úgy éreztem, mintha a föld felett lebegnék. Rettentően gyengéd volt. De irtó zavarba jöttem ettől a kedves gesztustól.

-          Köszönöm! A tanár úrtól jobb ember nincs is a világon.  – suttogta nekem, amitől csak még jobban zavarba jöttem. De talán nem vette észre.

-          Jó rendben! Most viszont menj, mert már elkezdődött az órád! – mondtam neki, hogy minél hamarabb elmenjek, aztán siettem is következő órámra.

Örültem, hogy végre megnyílt nekem, és nem szemtelenkedik. Ez annyival, sokkal jobban áll neki. Egy igazi tündér ilyenkor. Az összes órámon nagyon jó kedvem volt ezután. Alig vártam az utolsót, mert tudtam, hogy az is a tizenegyedikesekkel lesz.

Tudtam, hogy jól fog viselkedni, de nagyon meglepődtem, hogy mennyire. Egész órán úgy dolgozott, akár egy angyal. Jacobson is láthatta, mikor bejött az órára, és össze is súgtunk a nagy változáson.

-          Kellan ennek a lánynak eddig senki nem tudta igába hajtani a fejét. Mist csináltál vele? – kérdezte mosolyogva.

-          Csak rájött, hogy jobb együtt működni. – mondtam, majd, miután gratulált, el is ment.

Közben azt vettem észre, hogy nagyon liheg. Aggódon néztem rá, de a hüvelyk ujját mutatta fel, miszerint jól van. Már azt hittem valami baja esett… furcsa szorongást éreztem ennek hatására a mellkasomban. Óra után megkérdeztem tőle, hogy jól van-e, mire azt válaszolta, hogy igen, így megnyugodtam.

Mivel ez volt az utolsó órám, hazamentem, aztán a fiúkkal megbeszéltem, hogy találkozunk a közeli kávézóban.  Már ott vártak egy-egy sör társaságában.

-          Na, szevasz tanár bácsi, látom jó kedved van! – mondta Tom.

-          Igen, ma egész jó napom volt. – válaszoltam mosolyogva.

-          Hmm, vajon mitől? – kérdezte Rob.

-          Tiszta lappal indulunk, azt hiszem. Volt egy kis incidensünk, de megbeszéltük, és végre nagyon normális. Azt hiszem Ő az igazi Emmy. – mondtam neki, mire összemosolyogtak.

-          Akkor gondolom, örülsz neki, hogy Ő is itt van. Nézd csak – mutatott Rob a hátam mögé. – Ott van, a barátnőivel együtt, akik… bombasztikusak. – vágott egy kaján vigyort. Nekem meg nagyon jó kedvem lett ettől, és gondoltam, odamegyek hozzá. Ahogy közeledtem, érdekes dolgokra lettem figyelmes.

-          Most miért? Látnotok kellett volna! Milyen arcot vágott, amikor sírni kezdtem!  - kacagott, mire megállt benne az ütő.  Mandy észrevett, de intettem neki, hogy maradjon csendben.

-          Emmy szerintem most már abbahagyhatnád!- próbált azért jelezni neki, de oda se figyelt.

-          Miért hagynám abba, hiszen remekül szórakozom?! Na, szóval olyan arcot vágott, mint amikor valakit gyomron vágnak. Szépen megetettem a tanár úrral, hogy megváltoztam és mától a kedves kis Emmy vagyok, aki azt teszi, amit mondanak neki. Szegényke nem tudja, hogy ez csak azért volt, hogy ne mártson be Mr. Jacobsonnál. Soha nem is fogja megtudni ebben biztos, vagyok! Tuti kinyírna, ha rájönne! – fejezte be nekem meg hírtelen összeállt a kép... hogy is gondolhattam volna. Csodás alakítás. Még taps is jár neki komolyan mondom.

-          Gratulálok Emmy igazán szép előadás volt! – szólaltam meg a háta mögött, és továbbra sem hagytam abba a tapsot.  – lassan fordult meg, és ekkora félelmet még talán sosem láttam rajta.

-          No, mi az, elvitte a cica a nyelved? – néztem rá kérdőn, és nagyon megalázottnak éreztem magam. Fájt, hogy becsapott.

-          Tanár úr, én, kérem… kezdte, de félbeszakítottam. Úgyis megint csak hazudna.

-          Nem, Emmy, semmi szűkség erre. – néztem rá, a barátnői meg szó nélkül felálltak, és elmentek. – Csak egy dologra válaszolj! Miért? Miért kellett ezt tenned? Élvezed, hogy megalázhatsz, hogy keresztülgázolhatsz rajtam? Hogy kinevethetsz?  - ahogy ezeket mondtam neki, megint eluralkodott rajtam az idegesség. Ő mindezt megszeppenve hallgatta. – Azt hittem végre megnyíltál nekem, hogy nem lesz több veszekedés, több konfliktus. Miért? Miért? – néztem rá fájdalmasan, és láttam, hogy valami megváltozott a tekintetében. Nem bírtam tovább állni, leültem vele szemben.

-          Tanár úr, én tudom, hogy nagyon elvetettem a sulykot, és hogy nagyon csúnya, amit tettem, de nem akartam, hogy a szüleim megtudják. – nézett rám kétségbeesetten.

-          És emiatt úgy döntöttél úgy, hogy átvágsz?!  A kurva éltbe! Soha, érted soha senki nem tett még velem ilyet. Átvertél, csakhogy mentsd a bőröd, mert önző vagy! Nem érdekelt az, hogy az érzéseimmel játszol! – sziszegtem pár centire az arcától, és láttam, hogy a szemei megtelnek könnyel. – Nem, engem ezzel már nem tudsz megetetni. Többé nem! Érted?!

-          Én próbáltam elmondani a tanár úrnak, de nem hitt nekem. – cincogta alig hallhatóan. – Most mit fog tenni? – kérdezte.

-          Most is csak magadra gondolsz, igaz? Megtehetném, hogy odamegyek Jacobsonhoz, és beköplek a cigi miatt, mert már nála is az utolsókat rúgod. De azzal csak a te szintedre süllyednék. Kitaláltam jobbat. Ha azt akarod, hogy minden úgy menjen, ahogy eddig, akkor innentől kezdve azt teszed, amit mondok, nincs vissza duma, nincs késés, nincs órakihagyás. A markomban vagy. Rémlem ezzel tisztában vagy. Semmilyen kedvezményt nem kapsz tőlem, és nagyon ki kell tenned magadért testnevelés órán. Értem? – néztem bele a nagy szemeibe, amikbe csak pánikot láttam.

-          Megijedtél cica? – kérdeztem tőle, gúnyosan mosolyogva.  – Mondtam, ha bosszút akarok állni, azt nem egy igazgatóival intézem el… Holnap találkozunk! – simogattam meg az arcát, majd el is viharoztam, egyenes hazafelé tartva. Most szükségem van egy nagy üveg piára.

A lakásomba érve, bevágtam az ajtót, és tudtam, hogy valahol van egy üveg Jack Danielsem.  Pillanatok alatt rá is akadtam, és felbontva, nagyon kortyoltam belőle, miközben a konyhapultnak dőltem. Hogy dőlhettem be neki? Csak én lehetek ennyire vak, mert ha meglátom az arcát, azonnal megenyhülök, és mindent elhiszek neki. Álnokul becsapott. És, hogy miért zavar? Tudja a fene. De úgy érzem, szétfeszít ez az érzés. Rosszul esik, hogy így bánik velem.

Hírtelen hallottam meg a csengőt, és a két legjobb barátom rontott be, ekkor már alig maradt egy korty Daniel barátomból.

-          Szevasztok fiúk! – köszöntem nekik nehezen forgó nyelvvel.

-          Haver, de berúgtál? – kérdezte ijedten Rob.

-          Áh, csak gondoltam megbontom a régi jól bevált piámat. – válaszoltam kuncogva.

-          Tesó, hallod, ez nem igazán jó ötlet, mi történt köztetek? – nézett rám Tom.

-          Átvert, becsapott, érted? Becsapott! – dülöngéltem, mert rohadtul megszédültem.

-          Kel, gyere ülj le, hozok egy pohár vizet! – tanácsolta Rob.

-          Nem kell semmi, hagyjatok! – tiltakoztam.

-          Hallod, inkább feküdj le, holnap meg mindent elmesélsz, rendben? – ajánlották. – De előtte zuhanyozz le, úgy jobb.

-          Már épp készültem megfogadni a tanácsukat, mikor egyszer csak meghallottam, mit mond Rob Tomnak.

-          Én mondom neked tesó, ez kurvára beleesett a kislányba. A nyakamat rá! – mondta izgatottan Rob, Tomnak, mire Ő is helyeselt.

Micsoda?! Mégis honnan a fenéből képzelik ezt?! Én nem vagyok szerelmes belé, nem akarok tőle semmit. Nem érdekel. Oda akartam menni hozzájuk, hogy elmagyarázzam, mi a helyzet, de úgy éreztem, nincs erőm. Csak éreztem, hogy zuhanok a sötétség felé, és nem bírok ellenállni neki.

Laura

Megváltozom! Vagy mégsem.....

Sziasztok!

Meg is jött a következő rész! Laura később válaszol a komikra,nagyon szépen köszönjük őket!

Jó olvasást! :-)



ZoÉ: Nagyon örülünk, hogy tetszik, ahogy Ariana is mondta imádjuk írni, meg így visszaolvasni is, mert tök jó látni, honnan, hova jutottak :D


Dona: Jaj, Dona, nagyon-nagyon örülök, hogy itt is itt vagy:D:D A szópárbajokból rendesen kijut majd nekik, mert szegények nem tudnak mindig kompromisszumot kötni... biztos a korkülönbség miatt :D


Tusi: köszönjük szépen! :D



Lizzyke: Drága Lizzyke!♥ Megint csak köszönöm/köszönjük, hogy munka mellett szánsz erre is időt! ♥♥ Majd láthatod a későbbiekben, hogy náluk semmi sem oldódik meg olyan könnyen, mert hűű, de makacsok :D Kíváncsiak vagyunk, mit mondotok majd később :D:D



Anna: Hát most olvashatod, mi lett :D:D Igen jól mondod, érezhető már egy kicsit a vonzalom köztük, csak ezt még annyira nem veszik észre...


Mindenkinek további szép napocskát!♥

Laura

Egész testemben remegtem muszáj volt megállnom és egy fának támaszkodva megpihennem, mert úgy éreztem menten összecsuklok. Ilyen ciki helyzetben is régen voltam már. Atyaég nem akartam, hogy hallja ezt a beszélgetést ez tényleg nagyon durva volt. A francba Emmy miért az iskolában kell jártatni a szádat? Az igazán nagy ijedtség akkor ért, amikor az ajtóhoz szorított. De miért ijedtem meg? Nem félek tőle, ha kell, szétrúgom a tökét és akkor pattoghat nekem. Mégis mi a fene ütött belém, hogy most itt zihálok, mint egy tüdőbajos? Izomagynak határozottan kellemes és férfias illata volt és a szemei csak úgy szórták a szikrákat, azt hittem még a végén meggyulladok.  Felnevettem és a közelben megláttam közeledni Janet és Mandyt. Aggodalmas arccal siettek felém és a fejüket rázták.

-        -Emmy jól vagy? – ölelt át Jane.

-        -Már azt hittük ott a helyszínen ki fog nyírni. Még sosem láttam senkit ennyire idegesnek!

     -Mondtam, hogy fogd be a szádat! – tapogatott meg Mandy.

-        - Lányok jól vagyok! Nem mert kárt tenni bennem! – nevettem, de nem voltam igazán nyugodt.

-        - Tiszta hülye vagy Emmy! Örülhetsz, hogy nem vitt azonnal az igazgatóhoz! – korholt Jane.

-      -Oké nyugi csajok semmi baj! Menjünk inkább a múltkori pubba és igyunk valamit a nagy ijedtségetekre! – játszottam a menőt, előlük is eltitkolva, hogy most valami bezavart a képbe.

-          - Mi lesz, ha a tanár úr megint ott lesz? – kérdezte Mandy.

-          -Nem lesz ott. Gondolom hazament dühöngeni.  – vontam meg a vállam és elindultam.

A pub most aránylag üres volt nem lett volna nehéz helyet találni, de akkor felfedeztem két ismerős arcot. Izomagy barátai. Dobtam rájuk egy mosolyt mire egyikük felénk intett.

-          -Csajok! Oda fogunk leülni. – mutattam rájuk.

-          -Emmy! Mi lesz, ha a tanár úr is befut? – aggodalmaskodott Mandy.

-          -Nem érdekel. Azt csinálok, amit akarok. – mondtam és széles mosollyal megindultam az asztaluk felé.

-          -Nahát, kit látnak szemeink? A gyönyörű és nagyszájú Emmy és a bájos barátnői. – pattan fel az egyik.

-         - Gyertek, üljetek le! –szólalt meg a másik is.

-          -Hölgyeim a nevem Rob, Ő pedig Tom. Emmyt már ismerjük, de ki ez a két bombázó? – szólalt meg a kisfiús arcú.

-          -Ő itt Jane, ő pedig Mandy. Remélem, ti nem vagytok olyan agresszív barmok, mint a tanár úr! – huppantam le miután a lányok helyet foglaltak a fiúk mellett.

-          -Kellan nem agresszív. –vette védelmébe rögtön Rob.

-          -Biztos, hogy ugyanarról az emberről beszélünk? – vigyorogtam.

-          -Emmy te nagyon rossz kislány vagy! Kikészíted szegény barátunkat! – szólalt meg Tom is.

-          -Tom én egy angyal vagyok! – vettem elő az imádnivaló Emmy énemet és még a szempillámat és megrebegtettem. Ezen mindketten elnevették magukat.

-          -Igen Tom Emmy egy angyal. Egy bukott angyal! – nevetett Mandy.

-          -Na, jó azt hiszem, én lassan lelépek. – mosolyogtam.

-          -Csak nem fél valaki attól, hogy rajtakapják? – bökdösött Rob.

-          -Én nem félek, semmitől ezt jegyzed meg! Viszont úgy látom, Ti nagyon elvagytok itt négyesben így hát lassan el is indulok.

-          -Maradj még! Mesélj mi volt a suliban? – kérdezte Rob.

-          -Jó voltam. – vigyorogtam mire elnevették magukat. Abban a pillanatban ért oda kedvenc tanárom az asztalhoz és úgy fújtatott, mint egy dühödt bika.

-          -Mégis mi szart csináltok ti itt? A lányok kiskorúak és semmi keresnivalójuk nincs itt. Lehetne ennyi eszetek!

-         - Nyugodj meg haver! Csak beszélgettünk! – csitította Rob.

-          -Ne vigye túlzásba az idegeskedést tanárkám, mert árt az egészségének! –szólaltam meg nyugodt hangon.

Nem szólt egy szót sem csak rám nézett, mint aki ölni tudna majd hirtelen mozdulattal felrángatott és elkezdett húzni kifelé.

-          -Vigyétek őket haza! – szólt még hátra a fiúknak majd kihúzott a pub elé.

-          -Mi a franc baja van magának? – kiabáltam rá.

-          -Nekem mi a bajom? Tudod, már rohadtul elegem van, hogy ahová csak megyek te ott vagy és bajba kerülsz!

-          -Nem kerültem bajba és nem mondtam, hogy jöjjön ide! – böktem a mellkasára az ujjammal. elkapta a kezem és nem engedte, hogy elhúzzam tőle.

-          -Az agyamra mész! Egyszerűen elviselhetetlen, vagy de majd én, megtanítalak viselkedni, kerül, amibe kerül! – rángatott az autója felé.

-          -Most meg mit csinál? Elrabol és agyonver? Idefigyeljen, tanár úr most sulin kívül vagyunk ahol nem az igazgató tesz igazságot! Én nem félek magától, és ha nem ereszt el azonnal esküszöm, hogy megcélzom a gyenge pontját!

-          -Ma már megcéloztad. Nem igaz Emmy? – állt meg hirtelen mire kis híján nekiütköztem a mellkasának.

-          -Jaj, már tanár úr nem úgy értettem!  - biggyesztettem le a számat.

-          -Emmy! Ez nálam nem jön be! Gyerünk, ülj be! –nyitotta ki az ajtót. Dacosan néztem rá és elfordítottam a fejem mire azt éreztem, hogy a lábaim hirtelen felemelkednek a földről és Izomagy betesz az autóba, mint egy kisbabát.

-          -Jesszusom, Izomagy kikészítesz! – motyogtam, de meghallotta. Felém fordult és megragadta a vállam.

-          -Na, idefigyelj cicám! Meg ne halljam még egyszer azt, hogy Izomagy! Keményen megdolgoztam azért, hogy így nézzek ki! Én sosem tettem megjegyzést a külsődre szépen megkérnélek, hogy te se tedd azt!

-          -Jól van, na! Most mit kapja fel a vizet?  - forgattam a szemeimet.

-          -Nem lehetsz ilyen az emberekkel! Meg kell tanulnod normálisan viselkedni!

-          -Egész úton hallgatnom kell a dumáját? Mert akkor inkább gyalog megyek haza! – förmedtem rá.

-          -Miért csinálod ezt? Nem akarsz beszélgetni?

-          -Nem. – mondtam és örömmel vettem észre, hogy mindjárt hazaérünk. Leparkolt a házunk előtt és várt.

-          -Ugye nem akar bejönni és beköpni a szüleimnek? –fordultam hozzá.

-          -Miért Emmy? Nem azt érdemelnéd? – nézett rám gúnyosan. – De ne aggódj nem jött még el az ideje. Viszont tudd, hogy ha szükség lesz rá meg fogom tenni lelkiismeret furdalás nélkül.

-          -Tudja tanár úr nagyon bántam azt, amit ma az iskolában mondtam. De most már látom, hogy mégis lehetett benne valami! – hadartam majd kiugrottam és becsaptam az ajtót. Nagyon reméltem, hogy nem jön utánam és nagy megkönnyebbülésemre azonnal el is hajtott.

Megcsináltam a házim és vettem egy forró fürdőt majd bebújtam az ágyikómba és rögtön el is aludtam. Másnap reggel késve ébredtem ráadásul Ben ma ment valahova így busszal mentem volna suliba. Ha mindez nem lett volna elég az első órám tesi volt. Gyorsan összeszedtem a cuccom és rohantam, hogy legalább a következő buszt elérjem. Már tíz perce elkezdődött az óra és eszem ágában sem volt bemenni, hogy aztán megint megszívasson a férfi, akit nem szabad Izomagynak hívnom. Küldtem egy smst  Mandynek, hogy a suli mögött várom őket majd leültem a lépcsőre.

Hamarosan kicsengettek és két barátnőm tűnt fel a színen. A kölcsönös üdvözlés után feltettem a legfontosabb kérdést.

-          -Mit szólt a tanár úr?

-          -Megkérdezte, hogy hol vagy, miért nem jöttél. - válaszolt Jane.

-          -Erre Te?

-          -Mondtam, hogy nem tudom.

-     -Jól van, majd kitalálok valamit. - dőltem hátra. Mandy egy doboz cigit vett elő a táskájából és megkínált minket. Jane rögtön vett egy szálat, én tétováztam, mert még sosem cigiztem.

-        -Csak próbáld ki! Ha nem ízlik, otthagyod! – adott egy szálat Mandy. Csak tartogattam a kezemben majd végül beleszívtam. Azonnal heves köhögő roham tört rám, de hamar leküzdöttem. Mandy és Jane elszaladtak a mosdóba én pedig ott maradtam és próbáltam rájönni mit szeretnek mások ebben a büdös bagóban. Nagyon súlyos büntetést kapott az, akit dohányzáson kaptak rajta a suliban, de itt ez a veszély nem fenyegetett, ide Mr. J. nem járkált. Gondoltam beleszívok még egyszer a cigibe és eldobom, de abban a pillanatban, ahogy a számhoz emeltem befordult a sarkon Izomagy. Azonnal meglátott és sietve közeledett felém. Felkaptam a táskám és elkezdtem futni, de ő gyorsabb volt nálam. A vállamnál fogva ragadott meg és maga felé fordított.

-          -Szóval emiatt nem jöttél be? Jobb elfoglaltságod is van, mint bejárni az órámra. Mondd mégis mit képzeltél? Nagyon sok mindent elnéztem neked, de most nem csak ellenem követtél el szabályszegést, hanem az iskola ellen is!

-          -Most mi lesz? – néztem vele farkasszemet.

-          -Indulunk az igazgatóhoz! – kulcsolta ujjait csuklóm köré és elkezdett húzni.

-          -Nem! – kiáltottam. – Nem akarok odamenni!

-          -Előbb kellett volna gondolkoznod! Elég volt Emmy ez most már tűrhetetlen! – vonszolt tovább. A folyosón már senki sem volt, elkezdődött a következő óra.

-          -Esküszöm, hogy életemben először és utoljára gyújtottam rá! – húzattam magam ezzel nehezítve a dolgát.

-          -Nem hiszem el!

-          -A rohadt életbe, de ha egyszer így történt! –tört ki belőlem.

-          -Ezzel nem sokra mész! Ideje, hogy felelj a tetteidért!

-          -Most ezt azért csinálja, amit mondtam ugye? Ez akar lenni a bosszú? – szedtem a lábaim.

-          -Nem Emmy, ha bosszút akarnék állni az nem így nézne ki!

-          -Álljon már meg! – mondtam ingerülten mire megállt és hátrafordult, de a csuklómat továbbra sem engedte el.

-          -Mit szeretnél még mondani? – nézett ingerülten.

Oké Emmy most vesd be magad. Sikerült könnyeket előcsalnom és hagytam, hogy végiggördüljön az arcomon.

-          -Na, már csak ez hiányzott! – sóhajtott fel. – Mi a baj? Miért sírsz?

-          -Kérem, ne vigyen az Mr. J-hez! Ő biztos elmondja a szüleimnek, akik irtó dühösek lesznek pedig tényleg most először próbáltam ki a cigit! – megtöröltem a szemem, ami még több könnycseppet eredményezett. Láttam, hogy tanárom tekintete megenyhül ezért hozzádobtam még egy kedves kis szipogást is, amivel valószínűleg levettem a lábáról, mert elengedte a kezem.

-          -Úgy érzem, hogy ezt most őszintén mondtad és végre megmutattad milyen is vagy valójában. Ne sírj tovább, nem megyünk be! De a következő alkalommal nincs, menekvés ezt jegyezd meg! – nyugtatgatott. Visszatartottam a kitörni készülő nevetést és mivel ma balerinacipőben jöttem egy ötlet fogalmazódott meg bennem. Ha már hoztam az aranyos formát, akkor ne szakítsuk ezt meg alapon cselekedtem. Közelebb léptem hozzá, egyenesen a szemébe néztem majd lábujjhegyre álltam és puszit nyomtam az arcára.

-          -Köszönöm! A tanár úrtól jobb ember nincs is a világon. – búgtam neki. Látszólag zavarba jött bár azt hihette, hogy jól titkolja.

-          -Jó rendben! Most viszont menj, mert már elkezdődött az órád! – búcsúzott el majd bement a tanáriba. Mosolyogva néztem utána majd besiettem irodalom órára.

A nap hamar eltelt és eljött az utolsó óra, ami szintén tesi volt. Az első órán csak kosárlabdáról volt szó így nem késtem el semmiről.  Jó kislány módjára átöltöztem a melegítőmbe és besurrantam a terembe. Jane és Mandy még nem voltak ott, mert ma nem egy teremben voltak óráink.  Tanárom odajött hozzám és rátette a kezét vállamra. Mosolyogva fordultam meg.

-          -Jobban vagy? – kérdezte.

-          -Igen már sokkal.  Köszönöm! –néztem rá látszólag hálásan.

-          -Rendben.  Remélem nem lesz több gond!

-          -Nem lesz. –mosolyogtam rá. Bólintott és otthagyott. Milyen buták is tudnak lenni a férfiak.

Közös bemelegítés után futnunk kellett és most még én is komolyan vettem, mert a cigi szagát még éreztem a kezemen és tudtam, hogy ha kihúzom, a gyufát elvisz az igazgatóhoz. Két kör után már úgy éreztem meghalok, de mosolyt erőltettem az arcomra és továbbfutottam. Hamarosan igazgatónk tűnt fel a pálya szélén és valamit mondott a tanár úrnak majd mosolyogva méregetett és elégedetten bólogatott. Milyen könnyű félrevezetni a pasikat. De most már rohadtul elegem van ebből a futkározásból.  Lehajoltam és a térdemre támaszkodtam. Izomagy kíváncsian nézett rám mire felemeltem a hüvelykujjam, hogy minden oké. Nem tudtam mire vélni a pillantását, de olyan furcsa volt. Miután kifújtam magam újra futni kezdtem és hála a csengőnek hamarosan véget ért a tortúra.

Már a szünetben megbeszéltem a lányokkal, hogy ma suli után beülünk a kávézóba és ott is fogunk tanulni. Mikor megérkeztem még nem voltak ott. Rendeltem magamnak egy jeges teát és a hátsó részbe ültem. Itt csak két asztal volt, nem nagyon ült ide senki, de nekünk ez tökéletesen megfelelt. Olyan volt, mint egy saját kis világ távol a kávézó nyüzsgő részétől.  Csend és félhomály éppen ez kellett most nekünk. Hamarosan befutottak a lányok és izgatottan huppantak le.

-         - Annyira sajnálom Emmy! – szabadkozott Mandy. – Te is tudod, hogy soha senki nem jár arra. -Honnan tudhattuk volna, hogy Izomagy éppen oda fog menni?

-          -Nyugi semmi vész elintéztem! Nem vitt az igazgatóhoz. – mondtam lazán.

-          -Hát ezt meg, hogy intézted el? – nézett rám kíváncsian Jane.

-          -Nőből vagyok, drágáim pontosan tudom, mit kell csinálnom ahhoz, hogy megpuhítsak egy pasit.

-          -Mesélj! – hajolt közelebb Mandy.

      - Jó mesélek! Na, szóval a történet ott kezdődött, hogy észrevett, amikor még egy utolsót akartam szívni a cigiből. Ahogy megláttam őt elkezdtem rohanni, de utolért és elkezdett rázogatni. Azt hajtogatta, hogy mit képzelek én magamról meg, hogy most aztán már elég volt és visz az igazgatóhoz. Megfogta a kezem és elkezdett húzni át a sulin. Persze nem akartam menni, úgyhogy ellenkeztem, de tudjátok, milyen jó formában van! Mondtam neki szépen, csúnyán, hogy engedjen el, de nem hatottam meg. Az igazgatóhoz nem mehettem, mert biztos hívta volna anyáékat és akkor nekem annyi. Meg persze a bankszámlámnak is, ami mint tudjátok, kicsit megviselne. Nem maradt más választásom kicsikartam magamból pár könnycseppet.  Hát látnotok kellett volna az arcát – nevettem el magam. Először mintha megijedt volna aztán megsajnált. Megdörzsöltem a szemem, amitől még jobban könnyezett és akkor már megígérte, hogy nem köp be.  Erre gondoltam eljátszom a tüneményest. Lábujjhegyre álltam és megpusziltam az arcát! – nevettem hangosabban.

7.   -Nem mondod? – kapcsolódtak be a lányok.

8.  -De bizony. Na, szóval megpusziltam őt, amitől szerintem totál felizgulhatott, mert zavarba jött és bemenekült az irodába. – mondtam miközben alig bírtam visszafojtani a röhögést. –De itt még nem lett vége, mint láthattátok tesi órán is hoztam a jó kislány formámat. 

9.  -Ne is mondd! Mikor lehajoltál majd kiesett a szeme! – nevetett Jane.

10 - Igen azt én is láttam csak nem tudtam mit bámul annyira.

11 - Emmy te pokoli nő! – csapott a kezemre Mandy.

12 - Most miért? Látnotok kellett volna! Milyen arcot vágott, amikor sírni kezdtem!  - szórakoztam miközben barátnőim arcára valami furcsa kifejezés ült. Jane meresztgette rám a szemét, amin ismét csak jót szórakoztam.

13 - Emmy szerintem most már abbahagyhatnád!- nyögte ki.

14 - Miért hagynám abba, hiszen remekül szórakozom?! Na, szóval olyan arcot vágott, mint amikor valakit gyomron vágnak. Szépen megetettem a tanár úrral, hogy megváltoztam és mától a kedves kis Emmy vagyok, aki azt teszi, amit mondanak neki. Szegényke nem tudja, hogy ez csak azért volt, hogy ne mártson be Mr. Jacobsonnál. Soha nem is fogja megtudni ebben biztos, vagyok! Tuti kinyírna, ha rájönne! – fejeztem be és nem tudtam mire vélni a lányok feszült arckifejezését, amíg meg nem hallottam a tapsot a hátam mögül. Behunytam a szemem ráharaptam az alsó ajkamra. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam ki áll a hátam mögött, éreztem, hogy szemével meg tudna ölni. 

15 - Gratulálok Emmy igazán szép előadás volt! – szólalt meg és fojtott hangján érezni lehetett, hogy most tényleg túl messzire mentem.

-

  

-AAriana

Te lennél a tanítványom?

Hát sziasztok!

Meg is jöttünk az új résszel, amit most végre én rakok fel :D Nagyon szépen köszönjük a hozzászólásokat, és a pipákat is! :D Na, és akkor Ariana válaszai az előző részhez:

Laurám Te csak hiszed,hogy felelősségteljes tanár vagy de ugye tudjuk,hogy nem így van :-))
Nagyon szépen köszönöm a dícséretet! :-)
Csókollak!

Tusi nagyon szépen köszönöm! Puszillak!

Réka nagyon aranyos vagy,köszönöm! Puszillak!

Mindenkinek jó olvasást, és most legfőképpen én vagyok kíváncsi a véleményekre! :D egy hét múlva jövünk!

Én még ilyet nem értem! Ez egyszerűen elképesztő! Tudtam, pontosan tudtam, hogy ez egy olyan állás, ahol számolnom kell majd akadályokkal, és szemtelen diákokkal, de ez túl, túlmegy minden határon, minden eddigi elképzelésemen. Először a mérhetetlen szemtelenkedése, és visszabeszélése, majd „magas sarkúban kötelet mászok, közben megpróbálok maradandó sérülést okozni” kis akciója, teljesen kiverte a biztosítékot nálam. Ráadásul mindehhez olyan angyali arcot tud vágni, hogy tulajdonképpen azonnal el is felejtem, amit tett. Mert a pimaszsága mellett, még szép is… nagyon szép. Hát igen szokták mondani, hogy a szépek, mindig rosszak. De mégiscsak egy diák, én pedig a tanára, ha akarja, ha nem tisztelni fog, mert ha nem… megismeri az igazi Kellan Lutzot.

Ahogy látom Jacobsonnak is elege van belőle, így kis nyomozás után megtudtam, hogy a szülei a gyengepontja… így végre nálam az adu-ász, amit bármikor felhasználhatok ellene… Most épp arra várok, hogy megbeszéljük a kis köteles akcióját.  Már megtartottam ma az öt órámat, szóval át is öltöztem. A falnak dőlve néztem, amint a barátnőitől búcsúzik, akik a lelkére kötötték, hogy vigyázzon a testi épségemre… hah, azt hiszik, árthatna nekem?! Ugyan már… Csupán egy karmait kieresztett cica, aki próbálgatja az erejét, és a türelmemet. Odaléptem hozzá, és azonnal bele is kezdtem

.

       -  Na, hát akkor most szépen elbeszélgetünk kiscicám! – mosolyogtam rá kárörvendőn, mire kérdőn nézett rám. Eldobom az agyam…

        - Nem tudom, miről kellene beszélnünk, de hallgatom. – válaszolt dacosan. Lesz még vele gondom…

        - Érdekes, hogy nem tudod, nagyon pimasz vagy, és akaratos!  - mondtam neki kissé ingerülten.

       -  Kösz a bókot! – vigyorgott. Most azt hiszi bóknak szántam, vagy mi?! Hirtelen szóhoz sem jutottam.- 

        Na, mi az elmondod, mit akarsz, vagy feleslegesen húzod az időt? – tegezett le megint, amitől újra felment bennem a pumpa, de megpróbáltam visszafogni magam.

       -  Nem viselkedhetsz így az emberekkel tündérke! – néztem rosszallón a szemébe, de csak süket fülekre találtak a szavaim.

        - Nem mindenkivel vagyok ilyen, csak azokkal, akik kiérdemlik, de am úgyis, mit nyaggat már ezzel, nem illemtanárnak jött, ha jól tudom! – Na, jó, kezdek nagyon besokallni tőle.

        - Ne akard, hogy elveszítsem a türelmem, mert nagyon megjárod! – mondtam neki leplezetlen dühvel.

        - Hű, most, hogy megijedtem! Nem én húztam ki a gyufát, hanem maga! Most megyek, mert tanulnom kell holnapra! – kapta fel a táskáját – Ja, és legközelebb nyissa ki a szemét, mielőtt belép valahova! Baromi kellemes volt szutykos ruhában végigülni az órákat! – szólt még vissza, majd elviharzott. Hát nem igaz, hogy még mindig ezzel jön!!! Ő nem nézett a szeme elé, mert vihorászott, és én vagyok a hibás?! Ilyen nincs!

Elindultam kifelé az épületből, és már majdnem az ajtónál voltam, amikor Jacobson odaszólt.

        - Kellan, nem jönnél be az irodámba? Kikérdeznélek, ha már így összefutottunk. – jött közelebb mosolyogva.

        - Persze Timothy, menjünk. – végül is ráérek.

Bevezetett az irodájába, majd intett, hogy üljek le. Azon gondolkodtam közben, hogy az élménybeszámolómra kíváncsi, vagy, mást szeretne?

        - Na, milyen napod volt? – kérdezte izgatottan.

        - Köszönöm, a tizenegyedikeseket leszámítva, tökéletes. – válaszoltam neki az igazat.

        - Nos… igen, erről is szerettem volna beszélni veled – kezdte – Nézd, tudom, hogy Emmyvel egyáltalán nem könnyű, sőt... – már mondani akartam neki, hogy valóban nem, de intett, hogy folytatni szeretné. – Teljesen megértem, hogy ideges vagy, és talán fenntartásaid is vannak vele kapcsolatban, de nem olyan rossz lány Ő.  – most komolyan védeni akarja, mikor Őt is kikészíti?! Elég megilletődve néztem rá, amin mosolygott, de aztán beszélni kezdett. – Igen, igen, de hadd magyarázzam meg. A tanulmányi eredménye egyszerűen kitűnő. Minden évben a legjobbak közt van, és itt nemcsak a középiskolára gondolok. Emellett tud Ő aranyos kislány is lenni. – miért érzem azt, hogy nagyon védi Emmyt ez a pasas.

        - Én megértem, amit mondasz Timothy, de ez nem jogosítja fel arra, hogy úgy viselkedjen, akár egy neveletlen kölyök. – néztem rá hitetlenül.

        - Ő egy ilyen lány, nem tudok erre mást mondani, mert ezt a viselkedését kompenzálja a tanulásával, és az iskolai életből is rendesen kiveszi a részét. – hmm, nem is gondoltam volna…

        - Szóval azt mondod, valahol ki kell jönnie a rosszaságnak? – mosolyogtam rá.

        - Ahogy mondod, de vannak ellene hatásos fegyverek. Az egyik legfőbb, mint már mondtam a szünetben a szülei. A másik ilyen a bátyja. Ő ért a nyelvén. – magyarázta.

        - Hmm, értem. Hát nagyon szépen köszönöm Timothy. – álltam fel, és kezet fogtam vele.

        - Én köszönöm, hogy nem fújtad fel a helyzetet. – nevetett, majd kikísért.

Kifele menet láttam, hogy egy fiú, és egy szőke lány társaságában áll. Amint észrevett dacosan felém fordult, de megmernék rá esküdni, hogy egy kis félsz is volt a szemében. Szóval a fiú a bátyja. Gondoltam rendes leszek, ezért normálisan odaköszöntem neki, mondván, holnap találkozunk.

Amint hazaértem, kiket látnak szemeim… hát nem Robot, és Tomot! Most nekik is élménybeszámolót kell, tartsak. Csak tudnám, mi benne az élmény, na, mindegy.

        - Na, szevasz, tanár bácsi! – kuncogtak. Húú, de vicces.

        - Mi az haver, úgy nézel ki, mint aki citromba harapott. – szólalt meg Rob.

        - Csodás napom volt, először… akartam már kezdeni, de Tom félbeszakított.

        - Tesó, pakolj le, aztán beülünk, iszunk egy sört, hidd el, úgy jobban megered a nyelved. – Ők már csak tudják.

        - Jól van, menjünk.

Egy közeli pubot választottunk, elég gyakran szoktunk járni oda, és tényleg jó sört adnak. Bent jó hűs volt, ami ezen a nyári meleg napon igen jól esett.

Leültünk egy asztalhoz, aztán kértük is a három sört.

- Na, mondjad haver, mi is volt? – kérdezték szinte egyszerre.

-   Már a reggelem úgy indult, hogy a kávézóba menet, belém ütközött egy idegbeteg, és agresszív csaj, aki sikeresen leöntötte magát az italával, amiért engem hibáztatott. Úgy kiosztott, hogy nem jutottam szóhoz, baszki. Tiszta ideg voltam. Erre az iskolában meg kiderül, hogy diák, ráadásul én tanítom neki a tesit. Olyan kurva jó kedvem volt, hogy most megszívathatom a reggeli beszólása miatt, hogy ne tudjátok meg.  Én kis hiszékeny kezdő tanár bácsi meg mit hittem?! Hogy összehúzza fülét-farkát, és azt teszi majd, amit mondok. De neeem, hogyan is?! Ott mindenki előtt nekiállt velem vitatkozni, hogy Ő ugyan nem fog a Gucci blúzában tornázni, mivel nincs itt a tornacucca.  Senki, értitek senki nem hozott még így ki a sodromból. Aztán direkt magas sarkúban tornázik, és majdnem eltöri a lábam, mert a „kis gyenge kezei nem bírják el őt” Ja, azt nem mondtam, hogy ezt a kis színészi képességét az igazgató előtt dobta be?! Azt hittem hanyatt vágom magam. Soha nem találkoztam még ilyen csintalan lánnyal. – csak úgy áradtak belőlem a szavak, és ahogy visszaemlékeztem újra elöntött a düh. Ezek ketten meg kitágult szemekkel bámultak rám.

     -    Baszki, Kel… mi ütött beléd? Te sosem voltál ilyen… agresszív. Igen nagy hatással lehetett rád a kiscsaj. – nézett rám Tom, és nagyon hitetlenkedő arcot vágott.

       -  Csodálkozol?! Higgyétek el, ha ismernétek, akkor egy rohadt szót nem szólnátok. – vágtam rá indulatosan.

        - Te Tom… lehet, hogy Kellan tanár bácsinak bejön a csaj? – röhögött kajánul a másik féleszű.

        - Ja, haver… lehet benne valami, mert igen harcias. – helyeselt, én meg azt hittem ma már sokadszorra eldobom az agyam.

        - Halljátok, amit mondotok egyáltalán?! Ez egy kislány!! Tizenhét éves, én meg huszonhat.  Elment az eszetek?! – kérdeztem kissé abnormálisan.

        - Tesó, a kor egyáltalán nem számít, ha szerelmes vagy. – mondta tudálékosan Rob, én meg egyszerűen nem jutottam szóhoz. Aztán meg azért nem, mert megláttam Emmyt, aki egy kólával a kezében ment volna vissza feltűnésmentesen az asztalukhoz, ha a pincér nem szól utána.

        - Hé, szépségem a visszajárót itt felejtetted!  - kiáltott utána, és kajánul méregette… Láttam rajta, hogy kelletlenül bár, de visszafordul.

        - Emmy! – szólítottam meg azonnal.

        - Nahát, tanár úr! – vigyorogott rám szélesen, és úgy tett, mint aki most látott csak meg…  –Micsoda meglepetés!

        - Mit keresel itt? – kérdeztem tőle cseppet sem kedvesen.

        - Csak beültünk ide a csajokkal! – válaszolta magától értetődően.

        - Egy pubba? Ha jól tudom, mindnyájan kiskorúak vagytok! Másrészt állítólag nagyon siettél haza tanulni! – világosítottam fel. Hülyének néz?! Láttam, hogy megint felhúzta magát… én nem kevésbé.

        - Ha jól tudom, nem az iskolában vagyunk így hát semmi köze ahhoz mit csinálok a szabadidőmben! – vágta rá dühösen, a két barátomnak nevezett egyén meg alig tudta visszafogni a nevetését.

       - Kíváncsi vagyok a szüleid mit fognak szólni hozzá! – néztem kihívóan a szemébe. Erre még idegesebb lett, majdhogynem gyilkos pillantással méregetett.

        - Csak próbáljon meg szólni nekik és esküszöm, azt fogja kívánni bárcsak meg se született volna! – haha, most aztán nagyon berezeltem…

       - Emmy nyugodj le! Egy ilyen szép lány, mint Te nem kellene,hogy ennyit idegeskedjen! – szólalt meg megnyerő hangon Tom. Na, még csak az kell ide.

        - Így van! Inkább gyere, ülj le és beszélgessünk! – vágta rá a másik marha.

        - Álljatok le a csaj még kiskorú és most azonnal eltűnik innen a barátnőivel együtt! – fordultam felé, a srácok meg a másik két lény felé, és igencsak mosolyogtak.

        - Nem maga fogja megmondani, hogy mit csinálok! – kezdte megint, de most semmit nem ért a hisztijével.

        - Nem én, hanem a szüleid, akiket máris hívok! – vettem elő a telefonom, és úgy tettem, mint aki tényleg hívja a szüleit. Pedig még csak a számukat sem tudom.

        - Nem meri megtenni! – vágta rá, de láttam a szemében a félelmet.

        - Csak várd ki a végét! – emeltem a fülemhez a telefont, és közben magamban röhögtem.

        - Jól van a rohadt életbe! Már itt sem vagyunk! – csapta le elém a colát. Annyira tudtam... és végre enyém az utolsó szó. 

        - Pakoljatok! Indulunk! – sietett a lányokhoz, akik megilletődve néztek, mert épp a srácokkal vívtak szempárbajt. Csak azt láttam, hogy nagyon gyorsan eltűnnek, majd elégedetten visszaültem az asztalhoz.

        - Na, most ezek után egy szóval ne mondd, hogy nem jön be a csaj, mert leöntelek a colájával. – fordult hozzám Rob.

        - Jaj, ne kezdd már ezt a hülyeséget, meg egyébként is, ha még úgy lenne, akkor sem lehetne köztünk semmi, mert tanítom. De amúgy sem akarok tőle semmit. – próbáltam eloszlatni a kétségeiket, hát több-kevesebb sikerrel.

        - És milyen szép kis barátnői vannak… töprengett el Tom.

        - Ne is mondd tesó… a szőke… egyszerűen varázslatosan néz ki …  - szállt be Rob is.

        - Hát a barna sem rossz… - néztek egymásra. Én meg csak kapkodtam a fejem. Na, jó nekem itt és most van elegem belőlük. hazamegyek, holnap hosszú, és fárasztó napnak nézek elébe.

        - Na, jól van srácok, további jó nyálcsorgatást, én elmentem. – álltam fel, de nem is figyeltek rám igazán. Azért még hallottam, hogy elmormolna egy, szevasz-t, aztán már kint is voltam.

Hazaérve letussoltam, megvacsoráztam aztán lefeküdtem aludni. Igaz nem ment könnyen, mert csak Emmy, és a mai napom járt a fejemben. Kicsit forgolódtam még, de aztán elaludtam.

Másnap végre mindennemű akadály, és összezördülés nélkül meg tudtam innia kávémat, és szerencsésen eljutottam a suliba is.  Eseménytelenül telt az első négy órám, de tudtam, hogy nem tart ez olyan sokáig, mert ötödik órára „mindenkinek szarok a fejére” kisasszony megint sikeresen kihúzta a gyufát. Nem tudom, mi lesz velem itt egész évben mellette, de valamelyikünk meg fog hunyászkodni, és nem én leszek az biztos. 

Óra után kimentem még felhívni anyát, hogy hétvégén akkor megyek hozzá Tennessee-be, de aztán visszaindultam elpakolni a szertárba. Ám az ajtó előtt érdekes beszélgetésre lettem figyelmes.

        - Mr. Izomagy ma sem volt formában! – hallottam Emmy hangján, hogy mosolyog.

        - Úgy látszik, túljársz az eszén lányom! –vigyorgott a barátnője Mandy.

        - Nem tudom, mi bajotok van vele szerintem tök helyes- szólalt meg a másik barátnője Jane.

        - Hát szerintem biztosan ő sem él mostanában nemi életet és azért ilyen fatökű – nevetett fel Emmy, és rohadtul kezdtem bepöccenni, de kivártam a végét.

        - Emmy ez nagyon csúnya tőled! – mondta neki rosszallón meg Jane.

        - Nézd Jane az igazság nem mindig szép! Sőt legtöbbször csúnya! De most komolyan ez a pasi furcsa nekem. Lehet, hogy homokos? – Micsoda???

        - Jaj, te lány! Egészen biztosan nem az!

        - Jó hát szerintem sem az, de valami biztos van vele!  Az biztos, hogy nem nagyon élvezheti mostanában a testi örömöket- nevetett majd szélesre tárta az ajtót és amint lszrevett lefagyott az arcáról a mosoly.

        - Hmm, nocsak, nocsak… szóval homokos vagyok, és nem élvezem mostanság a testi örömöket? – kérdeztem az ajtófélfának támasztva a kezem. Köpni, nyelni nem tudott.

        - Én… öhm… szóval, én nem úgy értettem – rázta a fejét, és a barátnői is elég riadtan néztek, hol rám, hol rá.

        - Lányok, magunkra hagynátok bennünket néhány icike-picike percre? –kérdeztem erősen visszafogott dühvel a hangomban.

        - Hát… persze, persze. – mondták, majd egy utolsó pillantást váltva barátnőjükkel el is mentek.

        - Szóval picinyem… hogy is van ez? – mentem közelebb hozzá, és betettem az ajtót.

        - Nézze, semmi újdonságot nem mondtam, szóval nem értem, mit húzza fel magát. Talán nincs igazam?  - vette elő megint a „kedves, barátságos” énjét, de most kurvára nem voltam olyan kedvemben, hogy szórakozzon velem.

        - Na és cicuskám, mégis honnan tudod, hogy nem élek nemi életet? Igen biztosan állítod.  – mentem még közelebb hozzá, Ő pedig ezzel egy időben hátrált. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne mondjak neki olyat, amivel megbántom.        

-  Magára van írva. Ezért ilyen agresszív, igazam van? – én vagyok agresszív?! Akkor Ő mi? – Vallja csak be, nem tudja levezetni a rengeteg feszültséget. – állt meg, és feszítette tovább a húrt. Nem gondolkodtam, csak karjaimat a dereka köré fontam és helyet cserélve vele az ajtónak döntöttem, kezeimet pedig a feje mellé szorítottam. Elég megszeppent arcot vágott.

       -  Na, idefigyelj cica! először is, ha bármi ilyen problémám lenne, akkor azt nem veled osztanám meg.  – sziszegtem pár centire az arcától. Hírtelen levegőt sem vett. – Másodszor: nem hinném, hogy annyira tisztában vagy a nemiséggel, legfeljebb csak agyban, bár azt is kétlem, de, ha gondolod tartok neked felvilágosító órát. Harmadszor meg: nem tűröm, ismétlem, nem tűröm, hogy az iskolában, vagy bárhol máshol ilyen helyzetbe hozz. Világosan fogalmaztam?! – néztem rá szikrákat szóró szemekkel, és közben azt vetem észre, hogy a testünk közt megszűnik a távolság. Megszólalni nem tudott, csak nézett rám a nagy szemeivel. Időben észbe kaptam, és eltávolodtam tőle. Kissé zavartnak éreztem magam, de szerintem nem vette észre. Viszont mindjárt új erőre kapott.

       - Na, idefigyeljen Izomagy! nekem maga semmit nem tilthat meg! Akkor, és azt mondok, amikor, és amit akarok! Több éve senki, hallja senki nem tudja megmondani nekem, mit csináljak, talán azt hiszi maga lesz a kivétel? Akkor hatalmasat téved.

       - Ne húzd ki a gyufát! – mordultam rá.

        - Mert akkor mi lesz? Megint megfenyeget? Haha, röhög a vakbelem.  – hahotázott, és közben gúnyosan méregetett.

        - Kislány… nem tudod, mire vagyok képes… - néztem rá, de erre csak megint kitört belőle a nevetés.

        - Ahogy maga sem Izomagy! Azt ajánlom, kösse fel a gatyáját! – mondta, mint aki igen nyeregben érzi magát. Közelebb léptem hozzá.

        - Én sem tudok mást mondani. Cica. – suttogtam neki a szavakat.

        - Majd meglátjuk. – mondta dacosan, majd fogta magát, és kirontott az ajtón. Úgy érzem, meg tudnám fojtani időnkét, de valahogy még arra sem visz akólélek, hogy megbántsam. Komolyan nem értem magam… nem foglalkozva most ezzel, gyorsan összepakolta a szertárban, aztán hazafelé indultam.

Jó szokásomhoz híven, gondoltam benézek a pubba, mert tudtam, hogy ott lesznek a fiúk. Ők kicsit kikapcsolnak, bár tény, hogy időnként inkább az agyamra mennek. Ahogy beléptem, mit látok?! Rob, Tom, Mandy, Jane, és Emmy egy asztalnál ülnek, és vígan beszélgetnek egymással. Elemi erővel söpört végig rajtam az ideg, és odalépve az asztalukhoz azonnal nekik támadtam.

Laura