Te lennél a tanítványom?

Hát sziasztok!

Meg is jöttünk az új résszel, amit most végre én rakok fel :D Nagyon szépen köszönjük a hozzászólásokat, és a pipákat is! :D Na, és akkor Ariana válaszai az előző részhez:

Laurám Te csak hiszed,hogy felelősségteljes tanár vagy de ugye tudjuk,hogy nem így van :-))
Nagyon szépen köszönöm a dícséretet! :-)
Csókollak!

Tusi nagyon szépen köszönöm! Puszillak!

Réka nagyon aranyos vagy,köszönöm! Puszillak!

Mindenkinek jó olvasást, és most legfőképpen én vagyok kíváncsi a véleményekre! :D egy hét múlva jövünk!

Én még ilyet nem értem! Ez egyszerűen elképesztő! Tudtam, pontosan tudtam, hogy ez egy olyan állás, ahol számolnom kell majd akadályokkal, és szemtelen diákokkal, de ez túl, túlmegy minden határon, minden eddigi elképzelésemen. Először a mérhetetlen szemtelenkedése, és visszabeszélése, majd „magas sarkúban kötelet mászok, közben megpróbálok maradandó sérülést okozni” kis akciója, teljesen kiverte a biztosítékot nálam. Ráadásul mindehhez olyan angyali arcot tud vágni, hogy tulajdonképpen azonnal el is felejtem, amit tett. Mert a pimaszsága mellett, még szép is… nagyon szép. Hát igen szokták mondani, hogy a szépek, mindig rosszak. De mégiscsak egy diák, én pedig a tanára, ha akarja, ha nem tisztelni fog, mert ha nem… megismeri az igazi Kellan Lutzot.

Ahogy látom Jacobsonnak is elege van belőle, így kis nyomozás után megtudtam, hogy a szülei a gyengepontja… így végre nálam az adu-ász, amit bármikor felhasználhatok ellene… Most épp arra várok, hogy megbeszéljük a kis köteles akcióját.  Már megtartottam ma az öt órámat, szóval át is öltöztem. A falnak dőlve néztem, amint a barátnőitől búcsúzik, akik a lelkére kötötték, hogy vigyázzon a testi épségemre… hah, azt hiszik, árthatna nekem?! Ugyan már… Csupán egy karmait kieresztett cica, aki próbálgatja az erejét, és a türelmemet. Odaléptem hozzá, és azonnal bele is kezdtem

.

       -  Na, hát akkor most szépen elbeszélgetünk kiscicám! – mosolyogtam rá kárörvendőn, mire kérdőn nézett rám. Eldobom az agyam…

        - Nem tudom, miről kellene beszélnünk, de hallgatom. – válaszolt dacosan. Lesz még vele gondom…

        - Érdekes, hogy nem tudod, nagyon pimasz vagy, és akaratos!  - mondtam neki kissé ingerülten.

       -  Kösz a bókot! – vigyorgott. Most azt hiszi bóknak szántam, vagy mi?! Hirtelen szóhoz sem jutottam.- 

        Na, mi az elmondod, mit akarsz, vagy feleslegesen húzod az időt? – tegezett le megint, amitől újra felment bennem a pumpa, de megpróbáltam visszafogni magam.

       -  Nem viselkedhetsz így az emberekkel tündérke! – néztem rosszallón a szemébe, de csak süket fülekre találtak a szavaim.

        - Nem mindenkivel vagyok ilyen, csak azokkal, akik kiérdemlik, de am úgyis, mit nyaggat már ezzel, nem illemtanárnak jött, ha jól tudom! – Na, jó, kezdek nagyon besokallni tőle.

        - Ne akard, hogy elveszítsem a türelmem, mert nagyon megjárod! – mondtam neki leplezetlen dühvel.

        - Hű, most, hogy megijedtem! Nem én húztam ki a gyufát, hanem maga! Most megyek, mert tanulnom kell holnapra! – kapta fel a táskáját – Ja, és legközelebb nyissa ki a szemét, mielőtt belép valahova! Baromi kellemes volt szutykos ruhában végigülni az órákat! – szólt még vissza, majd elviharzott. Hát nem igaz, hogy még mindig ezzel jön!!! Ő nem nézett a szeme elé, mert vihorászott, és én vagyok a hibás?! Ilyen nincs!

Elindultam kifelé az épületből, és már majdnem az ajtónál voltam, amikor Jacobson odaszólt.

        - Kellan, nem jönnél be az irodámba? Kikérdeznélek, ha már így összefutottunk. – jött közelebb mosolyogva.

        - Persze Timothy, menjünk. – végül is ráérek.

Bevezetett az irodájába, majd intett, hogy üljek le. Azon gondolkodtam közben, hogy az élménybeszámolómra kíváncsi, vagy, mást szeretne?

        - Na, milyen napod volt? – kérdezte izgatottan.

        - Köszönöm, a tizenegyedikeseket leszámítva, tökéletes. – válaszoltam neki az igazat.

        - Nos… igen, erről is szerettem volna beszélni veled – kezdte – Nézd, tudom, hogy Emmyvel egyáltalán nem könnyű, sőt... – már mondani akartam neki, hogy valóban nem, de intett, hogy folytatni szeretné. – Teljesen megértem, hogy ideges vagy, és talán fenntartásaid is vannak vele kapcsolatban, de nem olyan rossz lány Ő.  – most komolyan védeni akarja, mikor Őt is kikészíti?! Elég megilletődve néztem rá, amin mosolygott, de aztán beszélni kezdett. – Igen, igen, de hadd magyarázzam meg. A tanulmányi eredménye egyszerűen kitűnő. Minden évben a legjobbak közt van, és itt nemcsak a középiskolára gondolok. Emellett tud Ő aranyos kislány is lenni. – miért érzem azt, hogy nagyon védi Emmyt ez a pasas.

        - Én megértem, amit mondasz Timothy, de ez nem jogosítja fel arra, hogy úgy viselkedjen, akár egy neveletlen kölyök. – néztem rá hitetlenül.

        - Ő egy ilyen lány, nem tudok erre mást mondani, mert ezt a viselkedését kompenzálja a tanulásával, és az iskolai életből is rendesen kiveszi a részét. – hmm, nem is gondoltam volna…

        - Szóval azt mondod, valahol ki kell jönnie a rosszaságnak? – mosolyogtam rá.

        - Ahogy mondod, de vannak ellene hatásos fegyverek. Az egyik legfőbb, mint már mondtam a szünetben a szülei. A másik ilyen a bátyja. Ő ért a nyelvén. – magyarázta.

        - Hmm, értem. Hát nagyon szépen köszönöm Timothy. – álltam fel, és kezet fogtam vele.

        - Én köszönöm, hogy nem fújtad fel a helyzetet. – nevetett, majd kikísért.

Kifele menet láttam, hogy egy fiú, és egy szőke lány társaságában áll. Amint észrevett dacosan felém fordult, de megmernék rá esküdni, hogy egy kis félsz is volt a szemében. Szóval a fiú a bátyja. Gondoltam rendes leszek, ezért normálisan odaköszöntem neki, mondván, holnap találkozunk.

Amint hazaértem, kiket látnak szemeim… hát nem Robot, és Tomot! Most nekik is élménybeszámolót kell, tartsak. Csak tudnám, mi benne az élmény, na, mindegy.

        - Na, szevasz, tanár bácsi! – kuncogtak. Húú, de vicces.

        - Mi az haver, úgy nézel ki, mint aki citromba harapott. – szólalt meg Rob.

        - Csodás napom volt, először… akartam már kezdeni, de Tom félbeszakított.

        - Tesó, pakolj le, aztán beülünk, iszunk egy sört, hidd el, úgy jobban megered a nyelved. – Ők már csak tudják.

        - Jól van, menjünk.

Egy közeli pubot választottunk, elég gyakran szoktunk járni oda, és tényleg jó sört adnak. Bent jó hűs volt, ami ezen a nyári meleg napon igen jól esett.

Leültünk egy asztalhoz, aztán kértük is a három sört.

- Na, mondjad haver, mi is volt? – kérdezték szinte egyszerre.

-   Már a reggelem úgy indult, hogy a kávézóba menet, belém ütközött egy idegbeteg, és agresszív csaj, aki sikeresen leöntötte magát az italával, amiért engem hibáztatott. Úgy kiosztott, hogy nem jutottam szóhoz, baszki. Tiszta ideg voltam. Erre az iskolában meg kiderül, hogy diák, ráadásul én tanítom neki a tesit. Olyan kurva jó kedvem volt, hogy most megszívathatom a reggeli beszólása miatt, hogy ne tudjátok meg.  Én kis hiszékeny kezdő tanár bácsi meg mit hittem?! Hogy összehúzza fülét-farkát, és azt teszi majd, amit mondok. De neeem, hogyan is?! Ott mindenki előtt nekiállt velem vitatkozni, hogy Ő ugyan nem fog a Gucci blúzában tornázni, mivel nincs itt a tornacucca.  Senki, értitek senki nem hozott még így ki a sodromból. Aztán direkt magas sarkúban tornázik, és majdnem eltöri a lábam, mert a „kis gyenge kezei nem bírják el őt” Ja, azt nem mondtam, hogy ezt a kis színészi képességét az igazgató előtt dobta be?! Azt hittem hanyatt vágom magam. Soha nem találkoztam még ilyen csintalan lánnyal. – csak úgy áradtak belőlem a szavak, és ahogy visszaemlékeztem újra elöntött a düh. Ezek ketten meg kitágult szemekkel bámultak rám.

     -    Baszki, Kel… mi ütött beléd? Te sosem voltál ilyen… agresszív. Igen nagy hatással lehetett rád a kiscsaj. – nézett rám Tom, és nagyon hitetlenkedő arcot vágott.

       -  Csodálkozol?! Higgyétek el, ha ismernétek, akkor egy rohadt szót nem szólnátok. – vágtam rá indulatosan.

        - Te Tom… lehet, hogy Kellan tanár bácsinak bejön a csaj? – röhögött kajánul a másik féleszű.

        - Ja, haver… lehet benne valami, mert igen harcias. – helyeselt, én meg azt hittem ma már sokadszorra eldobom az agyam.

        - Halljátok, amit mondotok egyáltalán?! Ez egy kislány!! Tizenhét éves, én meg huszonhat.  Elment az eszetek?! – kérdeztem kissé abnormálisan.

        - Tesó, a kor egyáltalán nem számít, ha szerelmes vagy. – mondta tudálékosan Rob, én meg egyszerűen nem jutottam szóhoz. Aztán meg azért nem, mert megláttam Emmyt, aki egy kólával a kezében ment volna vissza feltűnésmentesen az asztalukhoz, ha a pincér nem szól utána.

        - Hé, szépségem a visszajárót itt felejtetted!  - kiáltott utána, és kajánul méregette… Láttam rajta, hogy kelletlenül bár, de visszafordul.

        - Emmy! – szólítottam meg azonnal.

        - Nahát, tanár úr! – vigyorogott rám szélesen, és úgy tett, mint aki most látott csak meg…  –Micsoda meglepetés!

        - Mit keresel itt? – kérdeztem tőle cseppet sem kedvesen.

        - Csak beültünk ide a csajokkal! – válaszolta magától értetődően.

        - Egy pubba? Ha jól tudom, mindnyájan kiskorúak vagytok! Másrészt állítólag nagyon siettél haza tanulni! – világosítottam fel. Hülyének néz?! Láttam, hogy megint felhúzta magát… én nem kevésbé.

        - Ha jól tudom, nem az iskolában vagyunk így hát semmi köze ahhoz mit csinálok a szabadidőmben! – vágta rá dühösen, a két barátomnak nevezett egyén meg alig tudta visszafogni a nevetését.

       - Kíváncsi vagyok a szüleid mit fognak szólni hozzá! – néztem kihívóan a szemébe. Erre még idegesebb lett, majdhogynem gyilkos pillantással méregetett.

        - Csak próbáljon meg szólni nekik és esküszöm, azt fogja kívánni bárcsak meg se született volna! – haha, most aztán nagyon berezeltem…

       - Emmy nyugodj le! Egy ilyen szép lány, mint Te nem kellene,hogy ennyit idegeskedjen! – szólalt meg megnyerő hangon Tom. Na, még csak az kell ide.

        - Így van! Inkább gyere, ülj le és beszélgessünk! – vágta rá a másik marha.

        - Álljatok le a csaj még kiskorú és most azonnal eltűnik innen a barátnőivel együtt! – fordultam felé, a srácok meg a másik két lény felé, és igencsak mosolyogtak.

        - Nem maga fogja megmondani, hogy mit csinálok! – kezdte megint, de most semmit nem ért a hisztijével.

        - Nem én, hanem a szüleid, akiket máris hívok! – vettem elő a telefonom, és úgy tettem, mint aki tényleg hívja a szüleit. Pedig még csak a számukat sem tudom.

        - Nem meri megtenni! – vágta rá, de láttam a szemében a félelmet.

        - Csak várd ki a végét! – emeltem a fülemhez a telefont, és közben magamban röhögtem.

        - Jól van a rohadt életbe! Már itt sem vagyunk! – csapta le elém a colát. Annyira tudtam... és végre enyém az utolsó szó. 

        - Pakoljatok! Indulunk! – sietett a lányokhoz, akik megilletődve néztek, mert épp a srácokkal vívtak szempárbajt. Csak azt láttam, hogy nagyon gyorsan eltűnnek, majd elégedetten visszaültem az asztalhoz.

        - Na, most ezek után egy szóval ne mondd, hogy nem jön be a csaj, mert leöntelek a colájával. – fordult hozzám Rob.

        - Jaj, ne kezdd már ezt a hülyeséget, meg egyébként is, ha még úgy lenne, akkor sem lehetne köztünk semmi, mert tanítom. De amúgy sem akarok tőle semmit. – próbáltam eloszlatni a kétségeiket, hát több-kevesebb sikerrel.

        - És milyen szép kis barátnői vannak… töprengett el Tom.

        - Ne is mondd tesó… a szőke… egyszerűen varázslatosan néz ki …  - szállt be Rob is.

        - Hát a barna sem rossz… - néztek egymásra. Én meg csak kapkodtam a fejem. Na, jó nekem itt és most van elegem belőlük. hazamegyek, holnap hosszú, és fárasztó napnak nézek elébe.

        - Na, jól van srácok, további jó nyálcsorgatást, én elmentem. – álltam fel, de nem is figyeltek rám igazán. Azért még hallottam, hogy elmormolna egy, szevasz-t, aztán már kint is voltam.

Hazaérve letussoltam, megvacsoráztam aztán lefeküdtem aludni. Igaz nem ment könnyen, mert csak Emmy, és a mai napom járt a fejemben. Kicsit forgolódtam még, de aztán elaludtam.

Másnap végre mindennemű akadály, és összezördülés nélkül meg tudtam innia kávémat, és szerencsésen eljutottam a suliba is.  Eseménytelenül telt az első négy órám, de tudtam, hogy nem tart ez olyan sokáig, mert ötödik órára „mindenkinek szarok a fejére” kisasszony megint sikeresen kihúzta a gyufát. Nem tudom, mi lesz velem itt egész évben mellette, de valamelyikünk meg fog hunyászkodni, és nem én leszek az biztos. 

Óra után kimentem még felhívni anyát, hogy hétvégén akkor megyek hozzá Tennessee-be, de aztán visszaindultam elpakolni a szertárba. Ám az ajtó előtt érdekes beszélgetésre lettem figyelmes.

        - Mr. Izomagy ma sem volt formában! – hallottam Emmy hangján, hogy mosolyog.

        - Úgy látszik, túljársz az eszén lányom! –vigyorgott a barátnője Mandy.

        - Nem tudom, mi bajotok van vele szerintem tök helyes- szólalt meg a másik barátnője Jane.

        - Hát szerintem biztosan ő sem él mostanában nemi életet és azért ilyen fatökű – nevetett fel Emmy, és rohadtul kezdtem bepöccenni, de kivártam a végét.

        - Emmy ez nagyon csúnya tőled! – mondta neki rosszallón meg Jane.

        - Nézd Jane az igazság nem mindig szép! Sőt legtöbbször csúnya! De most komolyan ez a pasi furcsa nekem. Lehet, hogy homokos? – Micsoda???

        - Jaj, te lány! Egészen biztosan nem az!

        - Jó hát szerintem sem az, de valami biztos van vele!  Az biztos, hogy nem nagyon élvezheti mostanában a testi örömöket- nevetett majd szélesre tárta az ajtót és amint lszrevett lefagyott az arcáról a mosoly.

        - Hmm, nocsak, nocsak… szóval homokos vagyok, és nem élvezem mostanság a testi örömöket? – kérdeztem az ajtófélfának támasztva a kezem. Köpni, nyelni nem tudott.

        - Én… öhm… szóval, én nem úgy értettem – rázta a fejét, és a barátnői is elég riadtan néztek, hol rám, hol rá.

        - Lányok, magunkra hagynátok bennünket néhány icike-picike percre? –kérdeztem erősen visszafogott dühvel a hangomban.

        - Hát… persze, persze. – mondták, majd egy utolsó pillantást váltva barátnőjükkel el is mentek.

        - Szóval picinyem… hogy is van ez? – mentem közelebb hozzá, és betettem az ajtót.

        - Nézze, semmi újdonságot nem mondtam, szóval nem értem, mit húzza fel magát. Talán nincs igazam?  - vette elő megint a „kedves, barátságos” énjét, de most kurvára nem voltam olyan kedvemben, hogy szórakozzon velem.

        - Na és cicuskám, mégis honnan tudod, hogy nem élek nemi életet? Igen biztosan állítod.  – mentem még közelebb hozzá, Ő pedig ezzel egy időben hátrált. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne mondjak neki olyat, amivel megbántom.        

-  Magára van írva. Ezért ilyen agresszív, igazam van? – én vagyok agresszív?! Akkor Ő mi? – Vallja csak be, nem tudja levezetni a rengeteg feszültséget. – állt meg, és feszítette tovább a húrt. Nem gondolkodtam, csak karjaimat a dereka köré fontam és helyet cserélve vele az ajtónak döntöttem, kezeimet pedig a feje mellé szorítottam. Elég megszeppent arcot vágott.

       -  Na, idefigyelj cica! először is, ha bármi ilyen problémám lenne, akkor azt nem veled osztanám meg.  – sziszegtem pár centire az arcától. Hírtelen levegőt sem vett. – Másodszor: nem hinném, hogy annyira tisztában vagy a nemiséggel, legfeljebb csak agyban, bár azt is kétlem, de, ha gondolod tartok neked felvilágosító órát. Harmadszor meg: nem tűröm, ismétlem, nem tűröm, hogy az iskolában, vagy bárhol máshol ilyen helyzetbe hozz. Világosan fogalmaztam?! – néztem rá szikrákat szóró szemekkel, és közben azt vetem észre, hogy a testünk közt megszűnik a távolság. Megszólalni nem tudott, csak nézett rám a nagy szemeivel. Időben észbe kaptam, és eltávolodtam tőle. Kissé zavartnak éreztem magam, de szerintem nem vette észre. Viszont mindjárt új erőre kapott.

       - Na, idefigyeljen Izomagy! nekem maga semmit nem tilthat meg! Akkor, és azt mondok, amikor, és amit akarok! Több éve senki, hallja senki nem tudja megmondani nekem, mit csináljak, talán azt hiszi maga lesz a kivétel? Akkor hatalmasat téved.

       - Ne húzd ki a gyufát! – mordultam rá.

        - Mert akkor mi lesz? Megint megfenyeget? Haha, röhög a vakbelem.  – hahotázott, és közben gúnyosan méregetett.

        - Kislány… nem tudod, mire vagyok képes… - néztem rá, de erre csak megint kitört belőle a nevetés.

        - Ahogy maga sem Izomagy! Azt ajánlom, kösse fel a gatyáját! – mondta, mint aki igen nyeregben érzi magát. Közelebb léptem hozzá.

        - Én sem tudok mást mondani. Cica. – suttogtam neki a szavakat.

        - Majd meglátjuk. – mondta dacosan, majd fogta magát, és kirontott az ajtón. Úgy érzem, meg tudnám fojtani időnkét, de valahogy még arra sem visz akólélek, hogy megbántsam. Komolyan nem értem magam… nem foglalkozva most ezzel, gyorsan összepakolta a szertárban, aztán hazafelé indultam.

Jó szokásomhoz híven, gondoltam benézek a pubba, mert tudtam, hogy ott lesznek a fiúk. Ők kicsit kikapcsolnak, bár tény, hogy időnként inkább az agyamra mennek. Ahogy beléptem, mit látok?! Rob, Tom, Mandy, Jane, és Emmy egy asztalnál ülnek, és vígan beszélgetnek egymással. Elemi erővel söpört végig rajtam az ideg, és odalépve az asztalukhoz azonnal nekik támadtam.

Laura