Emmy

A nevem Emmy. Tizenhét éves vagyok és a suli strébere a többiek szerint.  Teljesen átlagos életet élek. Igyekszem a háttérbe húzódni és nem figyelni a többiek állandó beszólásaira. Mert vannak jó páran, akik nem szeretnek. Na, jó valljuk, be azok vannak többségben, akik ki nem állhatnak. Ha egy filmben lennénk tuti, hogy él szurkoló lennék a suli pompon lányai között, de ugyebár nem egy filmben vagyunk és az életem közel sem olyan mozgalmas, mint szeretném.  Van két barátnőm Amanda és Jane. Amanda elég népszerű, de nincs elszállva és fütyül, rá mit gondolnak róla mások. Jane csendes és visszahúzódó, a háttérből szemléli a világot és tökéletes lelki társam. A szüleim elég szigorúak, de amúgy jó fejek. A bátyám Ben az egyik fő támaszom. Nélküle azt hiszem már bekattantam volna. Az összes csaj odavan érte, de ő nem nagyon foglalkozik velük. Persze Imponál neki a sok nyálcsorgató, de helyén van az esze és nem kezd ki minden csajjal. Mivel nálunk a gimi és a főiskola egy területen van, sokszor összefutunk. Éppen az imént köszöntem el tőle és elindultam, befelé amikor Nick Jacobson hátba dobott egy labdával.

-         - Jacobson te idióta! Kezdhetnél valamit azzal a lyukas kezeddel, mert a héten már harmadszor vágod hozzám azt az átkozott labdádat! –fordultam hátra és csúnyán méregettem. Mr. Nick „én vagyok a világ legjobb pasija” Jacobson a suli ügyeletes szépfiúja, aki imád hergelni.

-        -  Emmy gyönyörűségem! Észre sem vettem, hogy te vagy az! Kár lenne Rád pocsékolni a labdámat vagy bármi mást! – ölelte át a vállam mire indulatosan leráztam.

-       -   Hogy te mekkora bunkó vagy! – löktem rajta egyet mire köröttünk kitört a nevetés.

-         - Na, jó lásd, milyen nagylelkű vagyok, lenne egy ajánlatom! – mondta majd a fülemhez hajolt. – Suli után várlak a tornaterem mögött és megmutatom Neked miről maradtál le eddig kislány! –suttogta.

-         - Perverz disznó vagy Nick, de engem nem fogsz behálózni! – mondtam halkan majd egy jól irányzott mozdulattal a földre löktem. Hatalmasat esett, szerencsétlenségére éppen egy sáros pocsolyába. Hirtelen megszűnt a nevetés és éreztem, hogy valaki bámul. Na, biztos megjött a sleppje.

-         - Valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? – hallottam meg Mr. Jacobson hangját a hátam mögül. Felszisszentem és behúztam a nyakam. Na, hát, ha valaki nem hiányzott az éppen az igazgató úr volt.

-        -  Emmy ellökött pedig hozzá sem szóltam! – pattant fel Nick, akinek nadrágjából sáros víz folyt kifelé. Nem bírtam tovább nevetnem kellett.

-          -Ezt olyan viccesnek találja Miss Rossum? - húzta össze a szemöldökét az igazgató.

-         - Nem uram! –válaszoltam.

-          -Akkor mire ez a nagy jókedv? – lépett mellém.

-          -Nincs jó kedvem uram! – haraptam a számba, mert Nicket látva megint a nevetés kerülgetett.

-          -Csak úgy belelökött a pocsolyába! – vonyította.

-          -Csak úgy a francokat! Nem kellett volna szemétkedned velem! – kiáltottam.

-          -Emmy azonnal velem jön az irodámba! – mondta az igazgató és elindult majd mikor látta, hogy nem követem visszafordult:

-          -Külön kérvényt kell benyújtanom?

-          -Már megyek! – mondtam és diadalmasan bevonultam mintha legalábbis valami díjat mennék átvenni. Mr. Jacobson irodája tipikus igazgatói iroda volt. Hatalmas bőrkanapé a hatalmas íróasztal mellett, mögötte pedig bőrforgószék. A falat könyvek borították be és különböző oklevelek. Most leült és szigorúan nézett rám. Én a sarkamon egyensúlyoztam és a számat harapdálva nézelődtem. Rossz szokásom volt, de én szerettem csinálni.

-          -Leülne? – mutatott egy üres székre. Leültem és rámosolyogtam.

-          -Mit követtem el? –kérdeztem mintha mi sem történt volna.

-          -Mondja, csak Emmy teljesen hülyének néz? – hajolt előre és összekulcsolta ujjait, tipikus igazgatói viselkedés. Egy pillanatig dermedten néztem rá. Most mondjam meg, hogy egészen közel jár a valósághoz? Na, nem az tényleg nem hiányozna.

-          -Nem igazgató úr! – ráztam hevesen a fejem.

-          -Akkor mégis mi volt ez a kérdés? A fiam már több alkalommal panaszkodott, hogy durván viselkedik vele, de nem igazán hittem neki.

-          -Azt helyesen tette, mert a fia az, aki durván viselkedik velem! – emeltem fel a hangom.

-          -Kérem, próbálja megőrizni a nyugalmát! – nyugtatott. Mégis miféle nyugalmamat? Itt óvja, védi a kisfiát és még én maradjak nyugodt? Na, abból nem eszel, de nem ám!

-          -Nézze, uram én teljesen nyugodt vagyok, de nem hagyom, hogy megrágalmazzon olyasmivel, amit nem is követtem el!

-          -Nem lökte fel a fiamat?

-          -De igen fellöktem!

-          -Nem mondott neki csúnya dolgokat?

-          -Mégis mire gondol?

-          -Emmy! Ne játsszon a türelmemmel!

-          -Kérem, próbálja megőrizni a nyugalmát! – mosolyogtam az arcába.

-          -Emmy!

-          -Jó rendben mondtam neki, de megérdemelte! – vontam meg a vállam. Még egy ilyen savanyú pasast, mint ez itt még nem pipáltam.

-          -Nézze Emmy! Kitűnően tanul és a szüleit is igencsak kedvelem.

-          -Köszönöm! – mosolyogtam.

-          -Nem dicséretnek szántam! Valahogy be kellene illeszkednie a társasági életbe is nem gondolja? Folyton kritizálja az iskola tanulóit, nemtörődöm és makacs. A tanárokkal általában jól kijön, de testnevelés órán akadnak gondok Önnel, mert néha nem hajlandó megcsinálni, amit kérnek Öntől.

-          -Én nem kritizálok senkit, csak aki bánt valamivel. A tesitanár pedig mintha ketrecharcra akarna minket felkészíteni, nem emberi, amit csinál.

-          -Akkor bizonyára örül a hírnek, hogy holnap új testnevelés tanárt kapnak, aki először is felméri a képességeiket. Szépen részt fog venni az órán és megcsinál mindent, amit a tanár kér. Értjük egymást?

-          -Hát én..

-          -Emmy sok mindent elnéztem, már mert nem egyszer én is a célpontja voltam. Vagy rosszul emlékszem? – húzta össze szemöldökét.

Hát igen a drága Mr. Jacobson, mint célpont. Az igazság az, hogy nem érti a tréfát. Jó lehet, hogy néha egy picit túllőttem a célon, de hát csak poén volt. Például amikor szegény Jane-t lehordta a sárga földig, mert véletlenül nekiment és sikerült kiütni a kezéből a létező összes fontos iratot, ami iktatási szám szerint volt rakva. Én csak jót nevettem volna, rajta de hát az én kis Janem olyan kis érzékeny lelkivilágú. Ahogy igazgatónk eltűnt a színről elkezdtem ecsetelni Janenek, hogy biztos nem él rendszeres szexuális életet és a suliban adja ki a mérgét. Ezen jót nevettünk, Mr. Jacobson, aki a hátunk mögött állt már kevésbé. Vagy amikor felbosszantott és ördögszarvakat rajzoltam neki a tablóra. Szerencsétlenségemre éppen arra járt és alapos fejmosást kaptam tőle plusz súrolhattam a tablót, míg el nem tűntek a szarvak és a kecskeszakáll.

-         - Az csak ártatlan tréfa volt!

-         - Kicsit felelősségteljesebben kellene viselkednie! Holnap el is kezdi! Egy rossz szót ne halljak Önről a testnevelés tanártól, mert esküszöm, ezúttal behívatom a szüleit! Most mehet!  – fenyegetett.

-          -De Mr. Jacobson! Mi lesz, ha fájni fog a hasam és nem tudok majd részt venni a tesi órán? – próbáltam kiutat találni. Megfordult és mosolyogva így szólt:

-          -Nem fog fájni a hasa, ebben biztos lehet!

A franc esne belé! Én meg a tesi óra! Fájdalmas pontja az életemnek. Nem született még olyan tanár, aki a mozgást meg tudta volna szerettetni velem. Magukat megutáltatni, na, igen abban nagyon jók! Remélem nem valami begyöpösödött vénembert küldenek megint, mint amilyen tavaly volt Mr. Richards. Sorra mutatta a gyakorlatokat és a végén már gondolkoztam,hogy lélegezető gépet hozatok neki annyira zihált.

-         - Min töri azt a gyönyörű buksiját az én bájos kis hugicám? – karolta át a vállamat Ben majd összeráncolta szemöldökét. – Ugye nem az igazgatói irodából jöttél?

-          -Beszélgettem kicsit Mr. Jacobsonnal! Tudod, elég jóban vagyunk! –hárítottam.

-          -Nem, nem tudtam róla! Mióta is?

-          -Jaj, már Ben! Nem történt semmi! – öleltem át a derekát és úgy sétáltunk ki az iskolaudvarra.

-          -Remélem megkaptad a magadét apámtól! – állt elém Nick.

-          -Tűnés innen Jacobson! – mordultam rá.

-          -Hé! Mi történt? – kérdezte a bátyám.

-          -A húgod megint nem bírt magával és nézd meg mit művelt!  - mutogatta sáros nadrágját.

-          -Emmy! – nézett rám kérdőn a bátyám.

-          -Szemétkedett és meg kicsit meglöktem. Nem hittem, hogy eltaknyol! – forgattam a szemem.

-          -Szállj le a húgomról lúzer! – tolta arrébb Ben és kinyitotta előttem a kocsija ajtaját.

-          -Köszi, tesó! – mosolyogtam.

-          -Ne vigyorogj! Van még egy kis megbeszélnivalónk, de most nyomás haza! –ült be és indított.

-          -Ugye nem szólsz anyáéknak? – vettem elő legszebb nézésemet. – Kérlek!

-          -Nem szólok, de változtatnod kell a hozzáállásodon! Nem szeretném, ha kidobnának!

-          -Megígérem!

-          -Remélem be is tartod az ígéreted! – nézett rám szigorúan.

-          -Igyekszem, de tudod, a változás nem következik be egyik napról a másikra. Idő kell, míg megváltoznak bennem a dolgok.

-          -Akkor akár holnap el is kezdhetnéd!

-          -Megteszem, ami tőlem telik. – morogtam és alig vártam, hogy hazaérjünk. Felszaladtam a szobámba és előkotortam a tesi cuccom. Igazán régen használtam, de holnap kénytelen leszek. Anyáék ki is nyírnának, ha rájönnének miket csináltam már eddig.

Nem nagyon volt étvágyam és valahogy a tévé se kötött le inkább elmentem aludni és bíztam benne, hogy túlélem a másnapot.

Még az óra csörgése előtt kipattantak a szemeim és gyorsan a fürdőszobába rohantam, hogy megelőzzem a többieket. Gyors tusolás után magamra kaptam a fürdőköpenyem és berontottam a szobámba. Találnom kell valami jó kis ruhát mára. Ma eljátszom a kedves és ártatlan iskolás lányt, ha már annyira erre vágyik mindenki. Farmert és inget vettem fel, hozzá a szokásos magas sarkú cipőmet és azt, minimális sminket, amit mindig feltettem magamra, mert már hiányzott volna.  Vállamra kaptam a táskám és már rohantam is nehogy Ben otthon hagyjon.

Gyorsan odaértünk a suliba, túlságosan is gyorsan. Amanda és Jane kint vártak rám és elsétáltunk a közeli kávézóba meginni a szokásos shakeünket. A lányok persze rögtön kifaggattak a tegnapi igazgatónál tett látogatásomról és jókat nevettek azon, ahogy előadtam az ártatlant.

-          -Egyszer még nagyon megjárod! – vihogott Mandy.

-          -Ugyan már! Mi bajom lehetne? Látjátok ma Mr. J. kedvéért szépen felöltöztem és rendesen fogok viselkedni, mert én ilyen kedves vagyok! – húztam ki magam.

-          -Megfenyegetett, hogy behívatja a szüleidet ugye? – kérdezte vigyorogva Jane.

-          -Meg a mocsokja! – sóhajtottam egy nagyot és megkavartam a shakemet.

-          -Ne is törődj vele! Csak kerüld a bajt!

-          -Hé, én mindig kerülöm a bajt! – nevettem fel.

-          -Ja, csak a baj talál meg mindig Téged! – gonoszkodott Mandy.

-          -Szedjük magunkat és induljunk a suliba!

-          -Hagy mutassa meg ez a jó kislány, hogy mennyire megváltozott! – ütögette meg a vállamat Jane.

-          -Bizony ám! Ez az én nagy napom és semmi sem ronthatja el! – nevettem és a shaket felkapva elindultam kifelé.

Azzal a lendülettel, ahogy kifordultam az ajtón beleütköztem valakibe és a shake beterítette az ingem.  Majdnem elcsúsztam, de szerencsére Jane megfogott. Végignéztem magamon és elborult az agyam. Az ingem eleje teljesen átázott és csöpögött rólam az epres lé. A férfi, aki nekem jött, nagyon magas volt és nagyon jóképű, de nyilvánvalóan egy barom.

-          -A rohadt életbe! Nincs szemed? –támadtam neki.

-          -Hogy mondod? –kérdezte meghökkenve.

-          -Azt kérdeztem, hogy vak vagy-e? Vagy egyszerűen csak hülye? Most nézd meg mit csináltál!

-         - Ne haragudj nem szándékos volt! – mentegetőzött.

-          -Most mégis mit csináljak? A bocsánatkéréseddel nem érek semmit!  Minden bizonnyal a fősulira jársz ugye?

-          -Úgy is mondhatjuk, de miért…

-          -Gondolhattam volna! Te is olyan nagyképű, izomagy, vagy mint ott a legtöbben! Közben meg egy szánalmas lúzer aki nem lát tovább az orra hegyénél! Gyerünk lányok! – fújtattam és kivonultam. A francba elrontotta az egész napom! A lányok alig mertek megmukkanni csak jöttek utánam és néha jelentőségteljes pillantásokat váltottak. Jó tudom ez most kicsit erős volt, de olyan gondosan megterveztem ezt a napot és most egy ilyen hülye miatt befuccsoltak a tervemnek. Az iskola kapujában Nick és bandája meresztgette a szemét a főiskolás lányok után egészen addig, amíg meg nem láttak minket.

-          -Nocsak, megjött a flegmák királynője és hű csatlósai. – hajolt meg előttünk.

-          -Fogd be Chris! – vetettem oda neki miközben elsétáltam mellette. Erre elkapta a kezem és visszarántott.

-          -Mi történt királylány rád borult a shakeautomata? – röhögött és vele együtt a többiek is.

-          -A shaket nem automatából adják Te idióta! Most pedig engedj el, mert behúzok egyet! – mondtam és kirántottam a kezem majd berohantam a szekrényemhez.  Remek még hátra van négy órám tesi előtt aztán eljön az ítélet ideje. Csak remélni tudtam, hogy egy kedves, megértő tanárt kapunk, aki nem fogja rossz néven venni, ha nincs kedvem valamit megcsinálni.

Végigültem az összes órát, de nem nagyon tudtam összepontosítani.  Zavart, hogy ragad az ingem eleje és az állandó eperillat is kezdett az őrületbe kergetni. Végül elérkezett a halálos tesi óra. A szekrényemhez baktattam és elő akartam venni a ruhámat, de meglepődve vettem észre, hogy nincs ott. Őrült tempóban kezdtem kirámolni a szekrényem, de sehol sem találtam a cuccom. Oké majd azt mondom, hogy valaki ellopta. Gyorsan visszatuszkoltam a dolgaimat és már rohantam is a tesi terembe. A tanár már bent volt, két barátnőm pedig rémült arccal meredt rám és a fejüket rázták. Hiába, na, ennyire jól ismernek, már azt is látják, hogy otthon maradt a cuccom és most aggódnak. Semmi baj-intettem nekik mosolyogva majd megfordultam és a mosoly az arcomra fagyott. Gratulálok Emmy most tényleg eljött a halálos ítélet ideje!

 Ariana