Kellan

Sziasztok!

Köszönjük a hozzászólásokat, nagyon örültünk nekik! Mivel az én drága Laurámat kisebb baleset érte én rakom fel a részét és innen is üzenem neki,hogy gyógyuljon meg minél előbb!

Válaszok:

Tusi: Nagyon-nagyon köszönöm,hogy itt is olvasol és írsz örülök Neked!

Drága Kellan! Alias Laurám! :-)) Imádlak!

kriszty: Köszönöm szépen! Remélem Kellan karaktere is tetszeni fog! Puszillak!

 Következzen akkor Laura része,ebben megismerhetitek Kellan szemszögét!

Jó olvasást!

Na, végre egy nyugodt nap… Most már tényleg nem rajtam múlik, azt hiszem. Öt helyre is beadtam a jelentkezésem, és már Robék is teljesen őrültnek néznek, mert annyira türelmetlen vagyok. A kosár az életem. Nyolc éves voltam, mikor apám egy nap elvitt a közeli sportcsarnokba, ahol az ottani környezet, a berendezés azonnal a rabjává tett. Ott edzettünk, gyakoroltunk, és emlékszem mindig azt mondta, hogy egyszer nagy kosaras lesz belőlem.

Így is lett.  A középiskolában már csapatban játszottam, és rengeteg meccset nyertünk.  Hatalmas hírünk volt mindenfele. Már akkor tudtam, hogy én ezzel fogok foglalkozni.  Azt sajnálom csupán, hogy apám ezt nem érte meg. Húsz éves voltam, mikor szívinfarktusban meghalt. Hirtelen érte el, az orvosok nem tudtak segíteni rajta. Nagyon gyenge szíve volt.  Már csak anyukám maradt nekem, aki nélkül valószínűleg egy senki lennék. Ő az egyetlen támaszom. Így pontosan miatta, és persze magam miatt is kitűztem magam elé egy célt, amit megvalósítok.

Ezért is döntöttem úgy, hogy edző leszek egy iskolában. Szeretném átadni a tudást, tapasztalatot minden olyan diáknak, aki szereti a sportot. Az öt általam kiválasztott iskola közül a legmegfelelőbb a West Site közép-és főiskola lenne. Nagyon híres, és itt is van New Yorkban, így a bejárás is megoldva. Épp ezen morfondíroztam, mikor megszólalt a telefonom.

-        -  Halló, itt Kellan Lutz.

-         - Jó napot Mr. Lutz Timothy Jacobson vagyok a West Site iskola igazgatója. A jelentkezésével kapcsolatban hívom önt.  Ha önnek megfelel, akkor holnap reggel nyolcra várnám az irodámban, hogy megbeszéljük a részleteket.

-          -Azt akarja mondani, hogy enyém az állás? – megáll az eszem…

-          -Nos, ha ön is úgy gondolja, akkor igen. – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-          -Oh, hát ez egyszerűen… köszönöm! – nem jutottam szóhoz az örömtől.

-          -Igazán nincs mit, olvastam a jelentkezését, igazán dicséretes. – mondta elismerően. – Kérem, holnapra már úgy készüljön, hogy tanítani fog. Jelenleg 4 testnevelés tanár van, és ezerötszáz gyerekre ez kevés. – most ezzel meglepett.

-          -De nem úgy volt, hogy csak kosarat tanítok? – kérdeztem csodálkozva.

-          -Szükségünk van magára, mint testnevelés tanár, de emellett kosarat is taníthat, természetesen.

-          -Oh, értem. – így már oké.

-          -Akkor holnap várom, Mr. Lutz!

-          -Ott leszek! Viszont hallásra!

-          -Viszont hallásra!

Nem hiszem el, hogy sikerült Pont oda, ahova menni szerettem volna. Fel is hívom a srácokat, hogy ezt elmondjam. Mivel Tomot szinte soha nem érem el, így Robbal próbálkoztam.

-          -Szeva, Kel haver! Na, mi újság? – vette fel azonnal.

-          -Képzeld enyém az állás!  Felvettek a West Site-ba – újságoltam örömmel.

-          -Oh, haver, akkor ezt meg kell ünnepelnünk, szólok Tomnak is. „Te Tom!! Hallod gyere már!! Kelt felvették a West Site-ba, ugye elmegyünk inni?” – Már épp tiltakozni akartam, de akkor Tom vette át a telefont.

-          -Haver, naná, hogy megyünk inni! Van itt a környéken egy nagyon jó kis kocsma, meg rohadt jó csajok!! – te jó ég… ezek sosem változnak.

-          -Fiúk, holnap nyolcra ott kell lennem. Nem mehetek másnaposan!  - a két legőrültebb barom a világon, és a legjobb barátaim.

-          -Ne szórakozz már, csak egy keveset iszunk, éppen csak koccintunk. – aha, tudom én milyen az a koccintás… - Na, jól van, akkor fél óra múlva ott találkozunk, jó? – adtam meg magam.

-          -Ez az! Akkor készülődünk, aztán ott találkozunk. – mondta Tom, aztán miután felvilágosított, milyen kocsmába menjek, el is indultam.

Ahogy beértem, már láttam is őket. Ezek folyton együtt vannak, komolyan, mint két csaj. Már asztalt is foglaltak, így melléjük ültem.

-          -Na, csakhogy megérkeztél! Már egy percet ráhúztál… - nézett komolyan rám Tom.

-          -Na, csak nem stopperrel mérted, mikor érek ide? – röhögtem rajta.

-          -Hülyék vagytok, baszki! Inkább mondd, hogyan is lesz ez a tanárosdi haver? Nem félsz, hogy valamelyik cicababa elcsábít? – nevetett teli szájjal Rob. Folyton ezzel jönnek…

-          -Nem, nem félek, nem csajozni megyek oda.

-          -Persze, persze, majd akkor is ezt mondod, mikor valamelyik felemeli a pólóját, és kitárulkoznak a keblei. – szállt be Tom is. Tényleg idióták, de úgy érzem mellettük, én is az leszek.

-          -Láttam már melleket, szóval nem lesz nagy ügy, ha esetleg előfordulna ilyen. – néztem rá kihívóan.

-          -Na, ez a mi haverunk! – vágott hátba a marhája. Közben kihozták a három sört.

-          -De, amúgy nem gondolkodtál azon, hogy beújítasz egy csajt, tesó? – kérdezte komolyan Rob, amihez Tom is csak bólogatott.

-          -Higgyétek el, hogy most aztán semmiképp nincs szükségem nőre. Főleg nem Gina után…  - na igen, őt nagyon jól ismerték a srácok is.

-          -Uh, hogy én, hogy gyűlöltem azt a ribancot!  Éppen csak nem a szemed előtt dugatta magát mindenkivel. – kezdte Tom, aztán Rob is bekapcsolódott.

-          -Emlékszel? Nálam is bepróbálkozott a kis… szóval az a rongy. Most komolyan azt képzelte, hogy leállok vele? Meg amúgy is? Jézusom… - fintorgott Rob. Mindig is utálták, persze diszkrécióból ezt nekem sosem mondták. Annál inkább, mikor szakítottam vele. Nem győzték ócsárolni, ahogy most is… Valóban rossz döntés volt vele kezdenem, nem az én súlycsoportom.

-          -Igen, pontosan azért mondom, hogy nem kell nő! Na, hagyjatok már békén, váltsunk témát! – elegem volt már ebből.

-          -Mikor is kell menned holnap tanár bácsi? – hahotázott Rob.

-          -Reggel nyolcra kell ott lennem.

-          -Akkor még gyerek az idő… még csak kilenc óra.  – nézett az órájára Tom.

Kicsit még beszélgetünk, a csajokról, pontosabban, hogy Rob, milyen dumával döntött le a lábáról egy nőnemű egyedet, és, hogy Tom ehhez milyen jól asszisztált… Ezek tényleg nagyon össze vannak nőve. Ezután, gondoltam, hazamegyek, és készülök a holnapra.

-          -Na, akkor én el is mennék, holnap mozgalmas napom lesz. – álltam fel, és épp fizetni készültem.

-          -Jaj, tesó hagyjad már, meghívtunk, nem? Meg aztán beszámolni, mi volt! – mondta Tom.

-         - Bizony haver, nagyon kíváncsiak vagyunk az első napodra… tanár bácsi. – röhögtek.

-          -Akkor, holnap találkozunk, addig is minden jót! Szevasztok! – kezeltem le velük, majd hazaindultam.

Hazaérve előkészítettem a holnapi szerelésemet, majd miután rendeltem egy pizzát, lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

Reggel az óra csörgésére ébredtem. Nagyon be voltam sózva, és kicsit féltem is, hogy megállom-e a helyem. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd az órámra pillantva láttam, hogy ideje indulnom, viszont kávét nem ittam, és muszáj lesz, ha ma egész nap fitt akarok lenni.

Meg is találtam a megfelelő helyet, elég hangulatosnak festett. Ám, ahogy beléptem volna, három lány jött kifele, és az egyik annyira nem figyelt, hogy nekem jött, és a kezében levő shake tartalma ráömlött a blúzára. Majdnem megcsúszott, de a másik lány elkapta. Én is nyúlni akartam érte, de olyan gyorsan történt, hogy időm nem volt feleszmélni, és máris egy nagyon dühös szempárral találtam magam szemben.  Gyönyörű szemei voltak, és babaarca. Így lehetett, hogy észre sem vettem magam és nekem támadt.

-          -A rohadt életbe! Nincs szemed? – kiabálta szikrákat szóró szemekkel.

-          -Hogy mondod? – eszméltem fel, mert még midig a csodás arcát szemléltem.

-          -Azt kérdeztem, hogy vak vagy-e? Vagy egyszerűen csak hülye? Most nézd meg mit csináltál! – mutatott a blúzára, én meg szóhoz nem tudtam jutni, na, nem mintha annyira hagyta volna.

-          -Ne haragudj, nem szándékos volt! – mentegetőztem, de mind hiába.

-          -Most mégis mit csináljak? A bocsánatkéréseddel nem érek semmit! Minden bizonnyal a fő sulira jársz, ugye? – alig hagyott szóhoz jutni.

-          -Úgyis mondhatjuk, de miért…  - akartam kérdezni, de azonnal félbeszakított.

-          -Gondolhattam volna! Te is olyan nagyképű izomagy vagy, mint ott legtöbben! Közben meg egy szánalmas lúzer, aki nem lát tovább az orra hegyénél! Gyerünk lányok! – azzal kicaplattak a kávézóból.

Ledermedve álltam még mindig az ajtóban, és a „legjobb”, hogy mindenki engem bámult. Mégis, mi a fene ütött ebbe a lányba? Meg sem várja, hogy rendesen bocsánatot kérjek, azonnal nekem ugrik?! Mégis mit képzel magáról ez a kis csitri? Mert biztos, hogy nincs több tizenhétnél! Azonnal, elszállt az előbbi szimpátiám iránta. Ilyen nincs, kurva jól kezdődik a napom. Ha csak egyszer is találkoznék újra vele, biztos, hogy nem úszná meg szárazon. De mit is foglalkozom én vele. Úgysem látom soha többet.

Annyira felhúzott, hogy nem foglalkozva a reggeli kávé adagommal, fogtam magam, és elindultam az iskolába. Egész úton csak ez a lány járt a fejemben, és egyszerűen még mindig nem tudtam elhinni, hogy vannak ilyenek is. Milyen agresszív te jó ég!

Végre a sulihoz értem, és azonnal elindultam megkeresni az igazgatót. Hatalmas egy iskola ez, mondjuk, nem csodálkozom, a középiskola egybe van a főiskolával. Ezerötszáz gyerek…

Megkérdeztem a portást, hol találom az igazgatóit, mire volt olyan kedves, és odavezetett, majd miután megköszöntem, bekopogtam.

-          -Szabad!- hallatszott bentről.

-          -Jó napot kívánok, Mr. Jacobson, Kellan Lutz vagyok. – mutatkoztam be, majd kezet fogtunk. nem volt olyan idős, és sugárzott belőle, hogy nagyon komoly ember.

-          -Kérlek, szólíts Timothynak, nem vagyok olyan öreg. – mosolygott.

-          -Rendben Timothy.  – egyeztem bele, majd hellyel kínált.

-          -Nos, akkor csupán annyit szeretnék mondani, hogy tíz perc múlva kezdődik az első órád, a tizenegyedikesekkel, akikhez nagyon nagy türelmet szeretnék kívánni. Nem ijesztgetni szeretnélek, csak jobb, ha tisztában vagy vele.  – mondta.

-          -Nem lesz gond Timothy, tudok bánni a gyerekekkel.(…) – szóltam határozottan.

-          -Akkor vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.  Hetente harmincöt testnevelés órád lenne, plusz a kosár, amiért természetesen túlóradíj jár. Nagyon örülök, hogy van egy kosáredzőnk, így talán tudjuk erősíteni a csapatunkat. – mondta lelkesen.

-          -Én mindent megteszek, ami tőlem telik.  – ígértem, és valóban így is gondoltam, hisz ezért jöttem ide.

-          -Akkor jó munkát, és sok sikert szeretnék kívánni Kellan. – állt fel, és újra lekezelt velem.

-          -Köszönöm szépen! – ráztam meg a jobbját, utána pedig elmagyarázta, merre találom a tornatermet.

A tornaterem tanári öltözőjében átöltöztem a melegítő nadrágomba, és egy fehér pólóba, felkaptam a Nike cipőmet, és már kész is voltam. Gondoltam, addig kimegyek a terembe, és várom a többieket. Nem is kellett sok, azonnal megszólalt a csengő, és özönlöttek befelé. Mindenki megilletődve köszönt, és volt, aki igen feltűnően bámult, vagy végigmért – többek közt a lányok – de aztán, mindenki öltözni indult.

Pár perc múlva, az összes diák tornasorba állt, és a pisszenésüket sem lehetett hallani. Tudtam én, hogy nem lesz gond.

-          -Sziasztok! Kellan Lutz vagyok, kosáredző, és testnevelés tanár. Gondolom, mindnyájan tisztában vagytok vele, hogy miért én tanítalak titeket, így ezt nem is firtatnám. – mindenki néma csendben nézett rám.

-          Nem akarok szigorú lenni, nem fogok olyan feladatokat adni, amit ne tudnátok megcsinálni. De elvárom, hogy mindenki tisztességesen dolgozzon az órámon. Úgy gondolom ez megoldható annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat, és ne utálattal várjátok a testnevelést.  A neveket idővel megjegyzem majd, de nem húznám az időt a bemutatkozással, ahhoz túl sokan vagytok. Továbbá. Kosárlabdát is tanítok, külön órában, délutánonként, így, a csapatok jelentkezését örömmel várom. Ennyi. Kérdés? – néztem körbe, és mindenki megszeppenve nézett. Ekkor hallottam, hogy valaki trappolva jön befele.

 Azonnal odakaptam a fejemet, és azt hittem eldobom az agyam. A csaj volt az a kávézóból! Hirtelen olyat tudtam volna mondani neki, de visszafogtam magam, mégiscsak egy iskola. Hirtelen nézett rám, és nagyon ijedt arcot vágott. Ekkor jutott el az agyamig a tény: Én fogom tanítani!!! Itt a bosszú ideje! Azt is megbánja, hogy találkozott velem, bár szerintem ezen túl vagyunk. Láthatta a gúnyos mosolyt az arcomon, mert elég riadt arcot vágott.

-          -Elnézést a késésért tanár úr, csak volt egy kis dolgom – nézett félve rám.

-          -Oh, és nem mondták neked, hogy ez egy iskola, ahol megkövetelik a pontosságot? – kérdeztem tőle fennhangon.

-          -De, igen, csak…

-          -Ne magyarázkodj nekem! – szakítottam félbe, ami nagyon nem tetszett neki, de az ajkába harapott. – Hol van a tesi felszerelésed? – kérdeztem, mert nem láttam a kezében semmit.

-          -Hát… öhm… otthon felejtettem… - dadogott. Erre egy nagyon ördögi terv fogalmazódott meg bennem.

-          -Na és? Nálunk ez annak idején sosem volt probléma. – néztem rá gúnyosan, mire megtört a nyugalom maszkja.

-          -Mikor, talán az őskorban? Ja, végül is akkor tök mindegy volt, hogy miben izzadnak, büdösen, mocskosan, de ez itt – mutatott a blúzára – egy Gucci! Világos, izomagy? És eszem ágában nincs ebben tornázni! – megint nagyon kikelt magából, én nem kevésbé. Az osztály többi tagja a levegőt visszatartva figyelte párosunkat.

-          -Először is.  Ha nem esett volna le, itt most én diktálok, és te azt teszed, amit mondok, különben irány az igazgatói. Másodszor: A legkevésbé sem érdekel, hogy milyen blúz van rajtad, vagy mennyibe került, netán mennyire élek az őskorban, de testnevelés órán dolgozni fogsz, vagy így, vagy úgy. Világosan fogalmaztam, tündérke?  Ja, és az órai munkád így is úgyis egyes– néztem indulatosan a szemébe, és láthatta, hogy nem viccelek vele.

-          -Akkor meg nem tök mindegy, hogy tesizek-e? Beírja azt az átkozott egyest, akkor meg minek? – kiáltott fel.

-          -Kiscica, látom valamit nagyon nem értettél meg. Ez az óra a testnevelésről szól, így örülj annak, hogy nem küldelek egyből az igazgatóhoz, mert nem tudod teljesíteni az órai kötelességed. Úgyhogy azt ajánlom, ne veszekedj velem, hanem állj be a sorba, és fogd be a kicsi szád, ha jót akarsz magadnak. – léptem közelebb hozzá, és egyenesen a szikrákat szóró szemeibe néztem. Láttam, hogy nagyon beszólna valamit, de hallgatott rám, és beállt a sorba… a Gucci blúzában, és gondolom ugyancsak márkás magas sarkújában… Mondjuk én a helyében levettem volna, de, ha Ő ebben akar futni, és dolgozni, ám legyen. Megbánod még te, hogy velem kezdtél cicám…

Laura