Játsszunk tovább...

Sziasztok!

Hoztam az új részt, igaz nincs meg a 10 komi, de így is elértük a 7-et, és mert nagyon jó kedvem van, felrakom :) :D

Timinek szeretnék csak annyit mondani, hogy soha semmilyen körülmények között nem sértő (nekem), ha valaki őszintén leírja, mit gondol arról, amit olvas :) Mindenkinek más véleménye van, máshogy látja ezeket, és ez így van jól :) Főleg, hogy nem tudjátok, mi hogy lesz, és én imádom olvasni, mikor mindenki mérgelődik, hogy most mi lesz, mert ez azt jelenti, hogy kivált belőletek valamit a történet :) Innen tudom, hogy valamit jól csinálunk :D Na így a végére mindenkihez szóltam :D
Lényeg a lényeg, hogy lesznek itt még fejlemények, hiszen, mint látjátok elég eseménydús, és sokszor kiszámíthatatlan 1-1 rész :)
Na, jöjjön akkor Ariana része :)

A fájdalom teljesen kijózanított. Az egész testemet végigjárta és úgy éreztem menekülnöm kell. Magamra kapva a ruhámat kirohantam az autómhoz és kizárva minden gondolatot elindultam. Nem gondolhatok most bele, hogy mi történt, hogy képes volt ezt tenni és ilyen fájdalmat okozni nekem. Hol van már a gyengéd Kellan, aki olyan lágyan szeretkezett velem a születésnapomon? Ha nem lett volna elég, hogy patakzottak a könnyeim még az eső is esni kezdett. Zokogva szorongattam a kormányt és csak az éles csattanásra kaptam fel a fejem. Belehajtottam valakibe. Hát ez remek! Ennél jobb napom már nem is lehet. Megtöröltem a szemem és magamra kapva a kabátomat kiszálltam. Ez legalább eltakarta szakadt felsőmet. A srác, aki kiszállt az előttem levő kocsiból ismerős volt, de hirtelen nem tudtam beazonosítani, amíg meg nem jelent Nick is.

-          Emmy! Jól vagy? – szaladt oda hozzám míg Connor ellenőrizte a kárt. Átölelt és a fülembe súgta, hogy a többiek nem tudják, hogy ez csak játék. Szorosan hozzábújtam nem, csak azért mert kellett, hanem mert szükségem volt arra, hogy valakit átölelhessek.

-          Nem nagy a kár szerencsére láttam, hogy megcsúsztál és félrerántottam a kormányt. – lépett hozzánk Connor. – Ja és bocs, hogy genyó voltam veled. Ha tudom, hogy Nick csaja vagy hozzád sem érek! – mentegetőzött mire bólintottam.

-          Connor én most haza viszem Emmyt! – mondta Nick és kinyitotta nekem az ajtót. Beültem és némán bámultam magam elé. Nick beült mellém és megfogta a kezem. Lassan felé fordítottam a fejem és elhatároztam, hogy egy szót sem szólok arról, ami történt.

-          Mi történt? – kérdezte.

-          Csak gondoltam keringek kicsit és közben gondolkozom. Tudod, hogy milyen nehéz időszak ez nekem. Nem tehetek, róla mindig rám jön a sírás és nem akarom, hogy Ben lássa. – hazudtam és el is hitte.

-          Most hazaviszlek és Connor kocsija miatt ne aggódj! A tiéden csak egy kis karcolás van, meg sem látszik, de ha szeretnéd, van egy barátom, aki megjavítja. – magyarázta én pedig nem tudtam mást csinálni csak bólintottam. Az út hátralevő részét némán tettük meg. Otthon aztán elbúcsúztunk és a szobámba rohantam. Azonnal a zuhany alá álltam és percekig folyattam magamra a forró vizet, ami összemosódott a könnyeimmel. Megerőszakolt az, akit a világon a legjobban szeretek. Teljesen letaglózott a tudat, hogy ezt meg tudta tenni velem. Sajgott az egész testem és pocsékul éreztem magam. De végülis erről is csak én tehetek. Meg lett az eredménye a kegyetlenkedésemnek. Igen ezt megérdemeltem- ismételgettem magamban. Magamra csavartam a törölközőmet, és úgy ahogy voltam lefeküdtem. A mobilomon két nem fogadott hívás és egy sms várt. Kellan hívott és az smst is ő küldte. Természetesen bocsánatot kér és bánja, hogy ezt tette, de elszállt az agya. A falhoz vágtam a telefonom és összehúztam magam az ágyon. Hogy tudom még most is ennyire szeretni? Az egyik legborzalmasabb rémálmomat váltotta valóra és mégis attól szenvedek, hogy nem ölelhetem, és nem csókolhatom. Ez kész téboly. Behunytam a szemem és az ő mosolygós arca jelent meg a szemeim előtt.

Másnap reggel úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. Azért sem fogom hagyni, hogy lássa, mennyire fáj, amit tett velem. Könnyűvérűnek tart? Hát legyen! Akkor úgy fogok csinálni, mint akinek ez az egész meg sem kottyant. Felvettem egy miniszoknyát és a kedvenc ingem majd belebújtam a magas sarkúmba és miután felraktam magamra a sminket letipegtem a nappaliba ahol Ben várt elég morcos arccal.

-          Arról volt szó, hogy nem fogsz inni és balhézni, ha jól emlékszem! Mi ez az egész Emmy? Az életed egy rohadt szappanoperához kezd hasonlítani! – támadt nekem rögtön.

-          Ne aggódj értem Ben! Tudom, mit csinálok! –mondtam és otthagytam, mert hallottam, hogy Nick dudál. Beszálltam és adtam egy puszit az arcára.

-          Tudom, hogy ez csak színjáték, de valami hihetetlen jól nézel ma ki! Amúgy sem gyengén vagy jó csaj, de ennyire jól már rég néztél ki! –mért végig elismerően.  Elmosolyodtam, ez most igazán jólesett.

-          Köszönöm! Te is egész jó pasi vagy Nick Jacobson! De azért ne szálljon fejedbe a dicsőség! –kacsintottam rá mire elnevette magát.

-          Hol érhetnék a tanár úr nyomába? – mondta majd rögtön el is hallgatott.

-          Semmi baj! A tanár úr is jó pasi! – mosolyogtam még mindig pedig ez most fájt.

-          Emmy gyere el velünk bulizni este! Ha jól tudom fasírtban vagy a barátnőiddel és meg sem ünnepeltük normálisan a szülinapodat! Egy nagyon exkluzív helyre vinnélek, ahová legálisan jutnánk be. Nem történhet semmi bajod! Eljössz? –nézett rám könyörögve. Végülis miért ne? A barátnőim levegőnek néznek, bár mintha Jane szemében láttam volna valami megértés félét. A pasim megerőszakolt és amúgyis gyűlöl.

-          Szívesen elmennék! Rám fér egy jó kis buli! – válaszoltam őszintén. Majd iszok egy kicsit és esetleg más is szóba jöhet. A suliba érve kinyitotta nekem az ajtót és kézen fogva sétáltunk volna be, ha a Mandyt kísérő Rob nem áll elénk.

-          Nem félsz kisgyerek? – lökte meg Nicket mire a többiek próbálták őt visszafogni, de lerázta a kezüket. Nick végigmérte majd közelebb lépett hozzá.

-          Mondd, csak mégis mitől kellene félnem? Talán tőled?- lökte vissza.

-          Attól, hogy szétverem a fejedet! Mióta dugod a barátom csaját? – nézett rám megvetően.

-          Rob állítsd le magad! – húztam hátrébb Nicket. A bolond még megvereti, magát azt pedig nagyon nem kellene.

-          Te jobb, ha hallgatsz kis ribanc! Ne felejtsd el, amit mondtam neked! Ezt még nagyon csúnyán megjárod, erről én fogok gondoskodni! – fordult egész testével felém és megint azt láttam, hogy képen tudna törölni.

-          Kopj le róla, mert szétverem a fejed! – lökte meg Nick, de úgy, hogy majdnem elesett. Erre vérszemet kapott és nekiment Nicknek. Tommal együtt próbáltam leszedni Nickről és végül sikerült is. Abban a pillanatban érkezett meg Kellan.

-          Ti meg mi a francot csináltok? Tőletek visszhangzik az egész utca. – nézett hol Nickre, hol pedig Robra.

-          Elnézést tanár úr, de a barátja sértegette a barátnőmet és elvesztettem a fejem! – szólalt meg Nick. –Gyere, kicsim menjünk! – fordult aztán felém és ölelte át a vállam. Átkaroltam a derekát és szó nélkül bementünk. Láttam, ahogy Mandy a fejét rázza és Jane is fájdalmasan néz utánunk. 

-          Nick te teljesen megőrültél? – förmedtem rá.

-          Szívesen édesem! –vigyorgott mire elnevettem magam.

-          Tudod, hogy értettem! Ez igazán kedves volt tőled! Kérhetnék még valamit? – néztem rá szépen.

-          Ne kímélj! – sóhajtott fel színpadiasan.

-          Szeretném, ha ma tényleg úgy viselkednénk, mint egy szerelmes pár.

-          Azért mert…- nézett rám kérdőn.

-          Mert kaptam tőle egy smst amivel eléggé megbántott és most kicsit neheztelek rá!

-          Biztos, hogy ez a jó megoldás? Én persze benne vagyok! – mondta.

-          Igen ezt kell tennünk! – mondtam és átkaroltam a nyakát ő pedig közelebb húzott a derekamat átkarolva. Mikor látta, hogy jön Kellan a szemével jelzett nekem én pedig rögtön elővettem a szerelmes pillantásom és végigsimítottam a haján. Szándékosan nem néztem felé csakis Nickkel foglalkoztam.

-          Már elment. – szólalt meg Nick, de nem engedte el a derekam.  – Kicsit feltűnő lenne, ha csak akkor ölelgetnélek, amikor a tanár úr látja. – válaszolt, amikor meglátta gyanakvó arckifejezésem. Igazat adtam neki. A szünetekben végig együtt voltunk. Leült a padra én pedig elé ültem és úgy ölelt. Mosolyogva és látszólag boldogan beszélgettünk és nem felejtett el néha kedvesen végigsimítani az arcomon. Akik láttak minket azt hihették dúl a nagy szerelem és ki tudja, milyen ostoba dolgokról fecsegünk. Pedig ha csak sejtették volna.

-          Holnap elmegy a felügyelő! Nem kell már sokáig titkolóznod! – suttogta a fülembe Nick mosolyogva.

-          Ez jó hír, de nagyon félek is! – simítottam végig az arcán. – Az apád mit fog ehhez szólni?

-          Az apám már megszokta, hogy minden héten más csajjal állítok, haza ne aggódj! A tanár úrral kell rendezni ezt a dolgot, de csak szépen lassan! Nem támadhatod le, hogy csak hazugság volt és, hogy mennyire szereted.

-          Igen tudom. – sóhajtottam.

-          Mennem kell drága Emmy, mert kosáredzésem lesz. Bízom benne, hogy a szerelmed nem fog bosszúból kikészíteni a pályán! – vigyorgott majd felállt és úgy tett mintha megcsókolna. Kellan és a csapat abban a percben mellőzött el minket és a fiúk hangosan kiabáltak, ujjongtak.

-          Emmy nem leszel az én barátnőm is? A tenyeremen hordoználak cica! – kiabált Bill.

-          Ja, majd pont egy ilyen balfék fog neki kelleni! Hé, Emmy, ha megunnád, a srácot megadom a számom és csak hívj! – vigyorgott egy másik srác, akit máris egy harmadik kiabált túl:

-          Te vagy a leg tutibb csaj az egész államban baby! Ha érett pasira vágysz, keress meg!

-          Fiúk jó lenne, ha inkább a kosárra összepontosítanátok! – szólt rájuk Kellan nem kis haraggal a hangjában.

-          Tanár úr nem lehet elmenni egy ilyen kis szépség mellett! Nehogy azt mondja már, hogy magának nem tetszik! – kötekedtek vele, nyilván nem vették észre azt, amit én.

-          Igen ki vele tanár úr! A kis Emmy nagyon jó csaj ugye? – kérdezte Bill. Kellan rám nézett én pedig kerültem a tekintetét.

-          Helyes kis lány. – mondta végül unottan és hátraindult nyomában a nyálcsorgató pasikkal. Nick hátranézett és megvonta a vállát majd eltűntek a szemem elől. Jó ideje a padon ültem, már amikor eszembe jutott, hogy reggel a zsebembe csúsztattam egy levelet, amit Kellannek írtam benne az igazsággal, ezzel az egészről. Sosem fogom megmutatni neki, de jó volt kiírni magamból. Elővettem és éppen kihajtogattam volna amikor Kate jelent meg mellettem és szinte kitépte a kezemből.

-          Nahát! A tanár úrnak írunk szerelmes levelet közben meg Nick Jacobsonnal járunk?- lobogtatta meg előttem.

-          Azonnal add vissza! – ugrottam fel.

-          Azt már nem! elérted, hogy leszálljak róla, de ezt most odaadom neki! Hagy tudja meg mire ment ki a mi kis versenyünk! – vigyorgott. Na, ja, hülye picsa már rég tudja!

-          Kate légy szíves add vissza azt a kurva levelet! –kaptam utána, de elrántotta és a pálya felé kezdett szaladni.

-          Most megtudja Nick is, hogy milyen vagy! – kiáltotta hátra majd tovább futott. Nekem sem kellett több utána iramodtam. Már majdnem odaért Kellanhez amikor hátulról rávetettem magam és a földre borultunk. Nem is olyan messziről meghallottam a csajbunyó szót. Na, nem itt nem lesz semmilyen bunyó, nekem csak a levél kell. Kate ki akart kúszni alólam, de leszorítottam és a levél után nyújtózkodtam. Már majdnem elértem, amikor egy kéz elhalászta az orrom elől. Felnéztem és legnagyobb rémületemre a levél Kellan kezében volt. Gyorsan felugrottam majd kitéptem a kezéből. Meglepődve nézett rám.

-          Ez az én levelem. – magyaráztam neki mire gúnyosan nézett rám.

-          Az én nevem van rajta. – mutatott rá.

-          Biztos rosszul látta! –mondtam és hátat fordítva neki elsétáltam. Hülye Kate! Minek kell folyton bekavarnia? Pufogva mentem haza és elkezdtem készülődni az estére. Erre lesz most szükségem. A bátyám összeírt listája az éjjeliszekrényen várt. Remek most még elmehetek bevásárolni! Gyorsan összekaptam magam és a hipermarkethez hajtottam majd miután elvégeztem a bevásárlást megálltam a kávézónál ahová mostanában jártam. Megvettem a shakem és ki indultam a kocsihoz, amikor szembetaláltam magam Robbal és Tommal. Tom azonnal megfogta Rob karját, de már késő volt.

-          Kit látnak szemeim? A kicsi Emmy teljesen egyedül.

-          Szállj le rólam Rob! –próbáltam kikerülni, de elém állt.

-          Mi most elbeszélgetünk! Akár akarod akár nem! – húzott magával.

-          Rob engedd már el! – próbálta az útját állni Tom.

-          Ebbe most ne szólj bele! – mordult rá és behúzott egy sikátorba. Ebben a percben Tom telefonjára sms érkezett és néhány sikertelen kísérlet után otthagyott minket.

-          Most mi lesz? Le fogsz ütni? Feldarabolsz?  - estem neki.

-          Nehogy már még neked álljon feljebb! Tudod te, hogy mit műveltél Kellannel? Teljesen ki van készülve idegileg. Segg részegre itta magát és zokogott érted? Felnőtt férfi létére úgy kellett összekaparnunk a saját szőnyegéről.

-          Ez elég durva vicc! – néztem rá mérgesen.

-          Tudod mi a durva? Hogy ez nem vicc! Teljesen összetörted és aztán még egy párszor keresztülgázoltál rajta.

-          Én..én nem akartam ezt. – mondtam kábultan.

-          Mit akartál Emmy? –sóhajtott fel és a hajába túrt.

-          Megvédeni őt. – motyogtam, de mégis meghallotta.

-          Mitől és miért? – kapta fel a fejét.

-          Ez hosszú és, úgysem hinnél nekem! - löktem el magam a faltól és már indultam volna.

-          Na, nem most nem fogsz itt hagyni! Mondd, el miért csinálod ezt!

-          Hinni fogsz nekem? – fordultam vele szembe.

-          Azt majd eldöntöm, ha megtudtam az okot.

-          Szeretem Kellant!

-          Egy lófaszt szereted! Akkor nem csókolóznál mással! – emelte fel megint a hangját.

-          Na, jó ennek így semmi értelme! – indultam el.

-          Oké ne haragudj, folytasd! Szóval szereted Kellant! – forgatta a szemét.

-          Igen. De te is tudod, hogy soha nem hagyta volna, hogy elvigyem a balhét és ezzel saját magának ártott volna. Rob ha tőlünk kirúgják, ebben az államban nem kap munkát! Semmi nem igaz abból, amit Nickkel előadtunk. Azt akartam, hogy egy időre kiábránduljon belőlem, és amíg itt van, a felügyelő ne legyen ebből gond.

-          Hát sikerült kiábrándítanod! Figyelj Emmy egy jó tanács! Hagyd őt békén! Az, aki ilyen hülyeségeket képes kitalálni nem illik hozzá. Ő felnőtt férfi és egy érett nőre van szüksége nem egy kis lányra.

-          Rob te hallod mit beszélsz? Szeretem őt annak ellenére, hogy megerőszakolt! – csúszott ki a számon. Rögtön közelebb lépett hozzám.

-          Milyen hülye kis ribanc vagy! Már majdnem bedőltem neked meg az ártatlan kis szemeidnek! Kellan meg az erőszak! Szemét, hazug kis kurva vagy Emmy! Meg ne lássalak még egyszer a közelében mert esküszöm nem riadok vissza semmitől. – mondta majd a falnak lökött és elviharzott. Fejemet ingatva néztem utána majd hazaindultam. Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem és már jött is értem Nick.

A klub előtt már nagy tömeg sorakozott, de minket soron kívül beengedtek. Nagyon jól éreztem magam, rengeteget táncoltunk és csak akkor álltam le mikor ki kellett mennem a mosdóba. Egy pillanatra mintha Mandyt és Janet láttam volna, de aztán letudtam annyival, hogy csak hallucinálok. Nicktől kértem egy füves cigit és a mosdó mellett ácsorogva rágyújtottam. Sosem gondoltam volna, hogy majd ilyet teszek, de annyira ki voltam idegileg, hogy muszáj volt valamihez nyúlnom. Beleszívtam és a falnak támaszkodva élveztem a magányt, amikor valaki megállt mellettem. Nem nagyon érdekelt, hogy ki az teljes figyelmemet a cigire és arra fordítottam, hogy minél jobban elszálljak, már amennyire ettől a vacaktól el lehet. Már kezdtem volna egészen belemelegedni, amikor az a rohadt cigi kialudt. Gondoltam, aki mögöttem áll szintén cigizik így felé fordultam.

-          Ne haragudj! Tudnál adni nekem tüzet? – érintettem meg a vállát. Hátrakapta a fejét és ijedten láttam, hogy Kellan az.

-          Emmy! Ez mi a kezedben? - ragadta meg a csuklóm, amikor el akartam dobni.

-          Semmi közöd hozzá! – mordultam rá.

-          Tudod, mit fogok én neked adni! Két pofont, ha ilyen hülyeségeket csinálsz! – kiabált és kivette a kezemből a cigit majd megszagolta. – Füves cigi? A rohadt kurva életbe Emmy teljesen elment az eszed? – rázott meg.

-          Mit érdekel az, hogy én mit csinálok? Gyerünk, üss csak meg! Ahhoz nagyon értesz, hogy bánts! – vágtam a szemébe, de rögtön meg is bántam hisz épp azt csinálom vele én is.

-          Tudod mit? Szívj füves cigit, idd magad részegre és tedd tönkre az egész életed! – fordult el tőlem.

-          Azt is fogom tenni! – vágtam rá és már indultam volna vissza, amikor utánam nyúlt és visszahúzott.

-          Az egy dolog, hogy engem gyűlölsz, de azt elárulhatnád, hogy magadat miért akarod tönkretenni! – nézett rám egy percig megint olyan szépen, amitől mindig elolvadtam. Ekkor nagyobb tömeg érkezett kettéválasztva minket. Kellan oldalra nézett így zavartalanul nézhettem őt és nem kellett megkeményíteni a pillantásomat sem. Úgy hozzásimultam volna, annyira akartam őt érezni, de nyilvánvalóan utál annak ellenére, hogy most megint óvni próbál. Rám nézett mire elkaptam a szemem és elindultam kifelé. Nick rögtön látta, hogy valami nincs rendben velem, de nem firtatta. Lassú dal következett mire közelebb húzott magához és úgy táncoltunk tovább. Fejemet a vállára hajtottam és hamarosan észrevettem Kellant, aki a falnak dőlve engem nézett egészen addig amíg Rob oda nem ment hozzá és minket meglátva magyarázni nem kezdett neki. Akkor azonnal megváltozott az arckifejezése és feldúltan fordult Rob felé. Kíváncsi voltam miről beszélgethetnek.  Kellan visszafordult felém és idegesen mért végig.

-          Nick azt hiszem, valami baj van! –suttogtam a fülébe.

-          Miből gondolod? – tartott el egy kicsit magától.

-          Itt vannak Kellannék. Az előbb rajtakapott, ahogy füves cigit szívok és most beszélt Robbal. Azóta baromi ideges, és ha jól látom, éppen erre tartanak.  – hadartam mire hátrakapta a fejét és megragadva a kezem vonszolni kezdett, de ekkor ránk vetült a reflektorfény.

-          Meg is van a két kiválasztott, akik a következő fantasztikus dalt előadják nekünk! – hallottuk a hangszórókból és minden fej felénk fordult.

-          Igen te ott Törpilla és a magas szőke srác gyertek ide! – harsogta felénk a műsorvezető.

-          Nick itt meg mi a fene folyik? – fordultam felé.

-          Karaoke. Fel kellene menned!

-          Na, nem! – fordultam el és kezdtem el nyomakodni a kijárat felé.

-          Ez az! Üdvözlünk mi a neved? – ordította a hangszóró.

-          Kellan. – hallottam meg a hangját és megállt bennem az ütő. Lassan megfordultam és megláttam őt a színpadon. Te jó ég mégis mit akar? Énekelni? Ő?

-          Nahát Törpilla ne menekülj! Gyere ide hozzánk! – mutatott rám a felkonferáló. –

-          Hagyd csak! Nem fog feljönni ahhoz nem elég bátor és bevállalós! – mondta Kellan mire többen nevetni kezdtek.

-          Hűha, mi ez, ha nem kihívás? – adta a lovat alá a srác. Tudtam, hogy ez régi trükk, de nem tudtam ellenállni neki. Még, hogy én nem vagyok bátor? Újabb meglepetés lesz neked kisapám. Énekelni is tudok, nem is akárhogyan nem hiába készülök színésznek. A színpadhoz nyomakodtam és felszaladtam a lépcsőn. 

-          Felhúztad magad?  Úgy látom ez kemény találat volt! – vigyorgott a srác. Kellanhez léptem és szorosan vele szemben álltam meg.

-          Biztos vagyok benne, hogy nem sértésnek szánta! – mondtam a srácnak Kellan szembe nézve.

-          Hűha, itt kemény harc lesz! – nevetett a műsorvezető. – A ti dalotok nem más, mint egy gyönyörű szerelmes dal..

-          Ne is folytasd! Nincs szerelmes dal! – szakítottam félbe.

-          Valami pörgős jobb lenne! –értett velem egyet Kellan is.

-          A kívánságotok számomra parancs! Akkor a ti dalotok Az Empire state of mind. Mehet? – kérdezte és mikor bólintottunk leugrott a színpadról majd elindult a zene. Kíváncsi voltam, hogy fogja megoldani Kellan mert nem néztem ki belőle, hogy tud rappelni. Mikor belekezdett nagyot dobbant a szívem. Mert az egy dolog, hogy jól adta elő magát, de a hangja is nagyon dögös volt. Hihetetlenül jó volt! A tömeg is kinyilvánította a tetszését, Kellan pedig az én részem előtti résznél felém fordult és gúnyosan felhúzta a szemöldökét. Majdnem elnevettem magam. Gondolom azt hitte, hogy ez most nekem kínszenvedés lesz és majd szánalmasan nyávogni fogok. Kétségbeesett fejet vágtam majd belekezdtem a refrénbe mire lefagyott az arcáról a gúnyos mosoly. Egészen belelendültünk az előadásba a tömeg tombolt én pedig amilyen gyorsan lehet lemenekültem a színpadról. Nick már lent várt és kezemet megragadva próbált utat törni a tömegben. Hamarosan már a kijáratnál jártunk és gyorsan autóba pattantunk.

-          Emmy ez kibaszott jó volt! Nem is tudtam, hogy ennyire jól tudsz énekelni is! – dicsért meg.

-          Köszönöm! Szeretnék színészetet tanulni és ahhoz nem árt ha az ember tud énekelni és táncolni is. – mosolyogtam rá.

-          Biztos, hogy egy nap még nagy színész lesz belőled! Belőlem meg valószínűleg haltáp, ha a pasid széttrancsíroz! –sóhajtott fel gondterhelten.

-          Már miért trancsírozna szét? – ütöttem a vállára.

-          Biztos volt valami oka, hogy olyan idegesen csörtetett felénk. Láttad már mekkora karjai vannak? Ha azzal bever, tuti ott maradok! – mondta majd hirtelen elhallgatott.

-          Igen már láttam mekkora karjai vannak, sőt ölelt is vele. –szomorodtam el egy pillanatra. – De nem rád haragszik, hanem rám. Nem fog bántani téged! – mondtam mire félénken nézett rám. – Nem Nick engem sem fog! – villantottam felé egy mosolyt.

-          Holnap szakítunk, mit szólsz? – dobta be hirtelen az ötletet.

-          Már holnap? – néztem rá riadtan mire nevetni kezdett.

-          Na, mi van csak nem belém szerettél? – kötekedett.

-          Csak váratlanul ért, de rendben. – bólintottam rá. Megérkeztünk a házunk elé és ő is kiszállt velem. A kocsinak dőlt és úgy várta, hogy bemenjek. elköszöntem tőle és befelé indultam majd mégis megfordultam és visszamentem hozzá.

-          Tudod Nick Jacobson nem is vagy te akkor seggfej! –vigyorogtam.

-          Akkor ezen túl biztonságban tudhatom a tökömet ugye? – mosolygott.

-          Én nem fogom bántani. – nevettem. – Komolyra fordítva a szót, mindent nagyon köszönök! – mondtam és megöleltem. Így álltunk ott percekig. Pár nap alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz.

-          Te vagy a legjobb fiúbarátom! – mosolyogtam rá mikor elváltunk egymástól.

-          Ennek igazán örülök, mert én így vagyok veled! Te egy nagyon értékes ember vagy Emmy ezt ne felejtsd el! Nehéz lesz tisztázni a dolgokat, de segítek! – mondta majd nyomott egy puszit a homlokomra és elment. Gyorsan lezuhanyoztam majd azonnal ágyba bújtam. Elalvás előtt még visszagondoltam a közös fellépésre majd mosolyogva álomba merültem.

Másnap reggel úgy döntöttem teljesen vissza fogottan fogok öltözni. Combközépig érő farmert és ujjatlan inget vettem fel hozzá pedig balerinacipőt. A hajamat sem vasaltam ki, hagytam, hogy körbeölelje az arcom. Autóba ültem és elindultam a suliba. Egyedül ballagtam be és szomorúan sétáltam el Mandy és Jane mellett, akik viszont azonnal megállítottak.

-          Mi az lányok kapok egy újabb fejmosást? – néztem rájuk fáradtan.

-          Kapsz, de bocsánatkérés is párosul mellé. – fogta meg a kezem Mandy.

-          Miért nem mondtad el nekünk, hogy miért csinálod ezt az egészet? Nem szóltunk volna róla a fiúknak! – ölelt meg Jane.

-          Ti hisztek nekem? –néztem rájuk könnyes szemmel.

-          Hát persze, hogy hiszünk! – bólogatott Mandy.

-          Nick azt mondta az a legjobb, ha minél kevesebben tudnak róla. Ne haragudjatok! Úgy éreztem megszakad a szívem, de nem mondhattam el! – ölelte át mindkettőjüket.

-          Bemehetnék hölgyek? –kérdezte Kellan mire ijedten rebbentünk szét. Rólam tudomást sem véve a csajokra mosolygott én pedig lehangoltam néztem utána.

-          Beszélsz vele? – kérdezte Mandy.

-          Igen, tervezem. Gyertek, menjünk órára, suli után mindent elmesélek! – mondtam és bementünk. Az órák gyorsan elrepültek már majdnem üres volt az iskola amikor Kellan felbukkant a szertárnál.

-          Kellan beszélhetnénk? – léptem hozzá.

-          Nincs miről beszélnünk!  mondta rám sem nézve.

-          Szerintem pedig lenne! –követtem kitartóan. Már fel volt öltözve mégis a tornaterembe tartott. Nem gondolkoztam egy percig sem bementem utána és bezártam az ajtót.

-          Mit akarsz? Gondolom hallani, ahogy újra, megalázkodom előtted és bocsánatot kérek!  Hát tessék! Kérlek, bocsásd meg, hogy olyan erőszakos voltam Veled! Nincs rá mentségem! – mondta miközben a súlyokat pakolta a helyükre. Éreztem, hogy hamarosan robbanni fogok.

-          Rohadtul nem erről akarok veled beszélni! – léptem mellé.

-          Akkor mégis miről Emmy? Azt hittem ez foglalkoztat leginkább. Robnak is eldicsekedtél azzal mekkora vadbarom voltam nem igaz? – nézett rám ellenségesen.

-          Azt hittem elmondtad neki és egyébként is csak kicsúszott a számon! – támadtam vissza.

-          Hát persze. Olyan menő dolognak tartottam, hogy megerőszakoltalak, hogy még a helyi rádióban is el akartam újságolni. – lépett el mellőlem.

-          Hagyjuk már ezt a témát! Sokkal fontosabb dologról kell Veled beszélnem! –követtem.

-          Nem tudom, mi másról beszélhetnénk még.  – vonta meg a vállát, ahogy én szoktam.

-          Kettőnkről. – böktem ki mire megfordult.

-          Az már nem létező dolog. Most ha nem haragszol mennem kell! – mondta és az ajtóhoz ment, de az nem nyílt. Hiába rángatta meg sem mozdult.

-          Hát ez fasza! Lezárt a biztonsági rendszer! – ütött az ajtóra ököllel.

-          Az mit jelent?- léptem mögé.

-          Azt jelenti, hogy ha tetszik, ha nem végig kell, hallgassalak, mivel egy jó darabig itt leszünk. 

Ariana 

Ajánlat

Sziasztok!


Szóval... lenne egy ajánlatunk. Mivel most kicsit meg lettek kavarva a szálak, és én is várom már, mi lesz a következő részben ( :D), így, ha péntek este 23:59-ig összegyűlik 10 kommentár, szombaton hozom a frisst! Természetesen nem a következő rovására, azt is ugyanúgy hozom, csak így a héten 2 részt kapnátok :)

Ha szeretnétek olvasni, akkor komikra fel :P :D


További szép hetet mindenkinek! :)


Laura

Mit tettem?

Sziasztok!

Itt is a friss, jó olvasást hozzá! :) Köszönjük szépen a pipákat és a kommentárokat Tusinak, Donának és Annának! (L)









Annyira rossz volt tűrni azt, hogy nem mondhatok semmit, hogy, aki ezt nem éli át, nem is sejtheti, milyen fájdalom ez. A szülei még tőlem kértek elnézést, és azt hittem felrobbanok tehetetlenségemben. Miután Jacobson beszélt velük, megjegyzem azt adta elő, amit Emmy próbált bemesélni neki, engem hívott be az irodájába.
- Kellan, nem akarom szaporítani szót, csak azért hívtalak, hogy elmondjam, mi lesz ezek után. Mint azt tudod Emmy két hét felfüggesztést kapott.  A két hét letelte után nem akarok azzal foglalkozni, hogy Te és Ő, esetleg, titokban próbáltok találkozni. – mondta teljesen rideg arccal.
- Értem Timothy.
- Továbbá, mint tudod gondolkodtam azon, hogy téged is felfüggesztelek. De átkozottul nagy mázlid van, mert egészen megkedveltelek.  Már elnézést, a nyers fogalmazásért. Egyszerűen nem értelek Kellan… Ő egy diák, Te pedig a tanára vagy, igazán lehetett volna több eszed, már megbocsáss. Most mennyivel jobb? Mindketten szenvedtek, ráadásul mindketten rosszul jártatok. Nem is akarok erről beszélni, komolyan, nem térek napirendre…
- Nézd, tudom, hogy ezt nem így kellett volna, de nem tudok parancsolni az érzéseimnek, mint már mondtam.  – néztem a szemébe, mire, ha a látásom nem csal alig láthatóan elmosolyodott.
- Igen, azt látom, de ugye számodra is világos, hogy ennek itt, és most kell véget vetni. Jobb csírájában elfojtani a dolgokat. – ha tudnád, hogy ez már rég nem csíra... nem mondtam semmit, nem is tudtam volna.  – Akkor most kérlek, menj, tartsd a kosáredzést, és lehetőleg minden maradjon köztünk, bár nem hinném, hogy ezt nagyon mondanom kellene.  – fejezte be.
- Ez csak természetes Timothy, de csakis Emmy miatt. Őt féltem, hogy bánthatják ezért. – suttogtam.
- Nos, erre előbb kellett volna gondolni. De nem akarok bölcselkedni utólag, mindenki okosabb. – nem pipáltam még ilyen igazgatót…
- Igen, valóban – hagytam rá, majd felálltam, és kifelé indultam.
- Kellan… becsüllek, mert felvállalod! – mondta, és a szemében is ezt láttam. Nem mondtam semmit, csak kiindultam, megtartani az órámat. Úgy éreztem magam, mint akitől a legnagyobb kincsét vették el. Annyira fájt, hogy nincs itt, hogy nem tudom magamhoz ölelni, megcsókolni… mindenképp találkozni szerettem volna vele, legalább suli után. Nagy nehezen véget ér ez a nap is, és végre haza indulok. Annyira magam alatt vagyok, amennyire eddig még talán sosem voltam.  Talán apa halála viselt meg ennyire, bár ez két különböző dolog.  Hazaérve megpillantottam Robékat, amit az ajtóm előtt álltak. Sosem értettem, ha egyszer kulcsuk is van, miért nem mennek be?
- Sziasztok! – köszöntem nekik előre. Összenéztek, és igen csúnya arcot vágtak.
- Baszd meg, mi van veled? – kérdezték teljesen egyszerre.
- Mi lenne? – kérdeztem színtelen hangon.
- Egy: Sosem köszönsz előre, Kettő: Kurva szarul nézel ki! – mondta Rob.
- Csak nem Emmyvel történt valami? – kezdte Tom is. Kinyitottam az ajtót, és hallottam, hogy szinte kullognak utánam.
- Mi a fasz a bajod, Lutz, bökd már, ki mert kezdesz felhúzni! – állt elém Rob, de láthatott valamit a szememben, mert azonnal gyengédebb hangnemre váltott. – Üljünk le, és meséld el, jó? – mondta. Így is tettem, leültem velük szembe, de alig tudtam elkezdeni.
- Lebuktunk. – mondtam a padlót fixírozva.
- Mi van? – néztek rám értetlenül.
- Jacobson rajta kapott minket, ahogy a szertárban csókolózunk.
- Az a rohadt, kurva, búbánatos életet! – káromkodott Rob.
- Bassza meg! – jutott szóhoz Tom is.
- De hát, hogy a picsába? – így Rob.
- Bassza meg! – mondta még mindig maga elé meredve Tom.
- Baszd meg Kellan, nem tudtatok volna vigyázni? – tépte a haját Rob.
- Azt a kurva élet! – Tom még mindig nem tért magához…
- Nem lehettetek ennyire hülyék! – nézett rám úgy Rob, mintha egy gyengeelméjű lennék.
- Mit fogsz most csinálni? – nézett rám Tom.
- Nem tudom… Szeretem Őt, vele akarok lenni. Meg kell próbálnom, mindenképp. Nem akarom, hogy véget érjen, mert Ő a mindenem. Értitek, semmi nem érdekel rajta kívül. – kiabáltam kétségbeesetten. Erre megint összenéztek, és kiguvadt szemekkel meredtek rám.
- Még a kosár sem?! – kérdezték.
- Szart sem ér a kosár, ha nincs velem, értitek? – halt el a hangom a végére.
- Na és Ő, mit szólt ehhez. – kérdezte Tom. Mindig Ő a beszámíthatóbb.
- Sírt, és magára akarta vállalni az egészet. De nem hagytam, hogy így történjen.
- Akkor Ő is eléggé ki lehet. Miért nem hívod fel? – kérdezte Tom. Rob még mindig csak ült és szitkozódott, hogy milyen hülyék voltunk.
- Igen, igazad van, felhívom.  – mondtam, majd elővettem a telefonomat. Pár csörgés után fel is vette…
- Emmy telefonja itt Nick beszél.  – szólt bele, akire egyáltalán nem számítottam..
- Nick? Kellan vagyok, mégis mit keresel Te Emmynél? Ő hol van?
- Hogy kicsoda? Tanár úr maga az? Én.. csak.. hát azt hiszem, ezt nem nekem kellene elmondanom. Emmy zuhanyozik éppen.  – mondta, mire nekem összerándult a gyomrom. Nagyon rossz érzésem volt.
- Nick! Édesem! Kint felejtettem a törölközőm behoznád? – hallottam meg a háttérből Emmy hangját. Mi?! Édesem? Teljesen lesápadhattam, mert a fiúk is kérdőn néztek rám.
- Mégis, mi a fészkes fene folyik itt? – teljesen letaglóztam – Inkább nem is érdekel!
- Tanár úr várjon, elmagyarázom! Ne tegye le! Tanár úr! – kiáltotta Nick de nem akartam hallani semmit, leraktam.
- Na, mi van?! – kérdezték. Megszólalni nem tudtam, csak magam elé meredve bámultam a telefonnal a kezemben.
- Nick van nála, és épp a törölközőjét viszi be neki… - suttogtam magamnak inkább, semmint nekik.
- Mi a fasz?!  - ugrott fel Rob.
- Biztos van rá magyarázata. – bólogatott Tom, de mintha inkább csak engem akarna erről meggyőzni.
- Ja, én is ezt mondanám, a kurva életbe. Amint elbizonytalanodik számára valami, azonnal más faszi karjaiba rohan?! Most nekem ne magyarázzátok be! – kelt ki magából Rob szana-szét túrva a haját. Ez kicsit szöget ütött a fejembe, de különösebben én sem akartam elhinni, hogy Emmy ilyet tenne. Annyira azért már ismerem, hogy nem tenne velem ilyet…
- Holnap megkérdezem erről Nicket, Ő sem tenne velem ilyet, hisz nagyon jóban vagyunk, és tudja, mit érzek Emmy iránt. – próbáltam hitegetni magam.
- A nagy lófaszt! Most gondolj bele, csak vele van ott, és viszi be utána a törölközőjét? Na ne már, ennyire nem lehetsz hülye Kellan! Szerinted sakkozni fognak ma? Mi van, ha egészen eddig már ezzel a csávóval volt, téged meg rendesen átbaszott.   – kérdezte tágra nyílt, ideges szemekkel Rob.
- Nem, az nem lehet, Emmy nem…
- Ne hitegesd magad! Ezek kész tények! – szakított félbe Rob
- Állj már le baszki, lehet, hogy nincs is úgy, te meg bogarat ültetsz a fülébe! Ne legyél már ilyen kretén, te barom! – oltotta le Tom. Egyre inkább kezdtem Rob teóriájának adózni, de nem akartam ezt hangosan is kimondani.
- Jól van, akkor, de nekem aztán ne mondjátok, hogy „Te Rob tesó, az Istenek hírnöke, Te megmondtad!” – nézett ránk fenyegetőzve az ujját lóbálva felénk. Egyre hülyébb ez a pali,   de nem akarom, hogy igaza legyen.
- Figyelj, tesó! – tette a vállamra a kezét Tom, mert látta, hogy magamba vagyok feledkezve. – Előbb győződj meg róla, hogy valóban így történt-e, aztán csinálj balhét.
- Köszönöm Tom, nagyon hálás vagyok Neked ezért. – néztem a szemébe.
- Kérlek tesó, ez a dolgom!
- Jaj már basszátok meg, eldobom az agyamat, mit érzelegtek itt? – kérdezte Rob…
- Te tényleg egy tapló vagy, Pattinson! – rázta a fejét Tom. – És mondd csak Kellan, sikerült azért az éjszaka? – fordult felém.
- Igen, nagyon jól… - suttogtam, mire Rob még jobban bevadult.
- Na látjátok! Csak dugni akart, aztán máris félredobott, baszki, csak találkozzak vele! – sziszegte, de nem foglalkoztam a hülyeségeivel. – Én elmegyek, baszd meg, nem bírom ezt a feszültséget!  Isten áldjon tanár bácsi!– mondta, majd kiviharzott.
- Én is utána megyek, mert tudod milyen hülye… Vigyázz magadra, és tényleg ne ítélj elhamarkodottan. – mondta Tom.
- Kösz mindent Tom! – vertem hátba, aztán el is ment. Elmentem zuhanyozni ezek után, mert úgy éreztem muszáj lazítanom valahogy. Mégis, hogyan történhetett ez? Mi van, ha tényleg igaza van Robnak, és már régóta folyik ez? Valahogy nem tudom elhinni, de akkor sem értem ezt az egészet. Nicket mindig is rühellte, és nem egyszer bántotta, vagy fenyegette. Ezt nem lehetett megjátszani, tényleg utálta Őt. De akkor, hogyan lehetséges az, hogy most meg vele van? Náluk, otthon? Nem értem én ezt, és nem is akarok hülyeségekre gondolni, míg nem beszéltem Nickel. Ezen remény szellemében feküdtem le, és alig vártam a reggelt hogy beszélhessek vele…
Mivel ugye nem tanítok most tesit, csak a kosárral foglalkozom, első dolgom volt megjeresni. Amint megpillantottam felé vettem az irányt. Volt is időm beszélni vele, mert még mindenki öltözött, sőt volt, aki még nem érkezett meg. Ám, amint közeledtem felé, hátrálni kezdett. Fasza…
- Nick, miért menekülsz? – értem utol, kint az udvaron. Hála Istennek nem volt kint senki.
- Ööö, nem menekülök, csak…
- Mindegy nem érdelek. Mi van közted, és Emmy között? Mi volt tegnap ez az egész? – kérdeztem feldúltan.
- Hát, nézze, tanár úr, ezt nem nekem kellene megmondanom. Ez nem az én dolgom. – próbált hárítani.
- Mi az, hogy nem a Te dolgod? Ne magyarázd már meg! – sziszegtem neki.
- Ezt Emmyvel beszélje meg, ne velem! Én… nem lenne fair, ha ezt velem akarná most megvitatni, érti tanár úr?  - hebegett össze-vissza.
- Idefigyelj Nick, ne akard kihúzni a gyufát! – morogtam rá.
- Akkor sem az én dolgom, kérem, értse meg! – mondta azzal visszairamodott az öltözőbe átöltözni, és kezdetét vette a kosáredzés. Egész nap került, nem tudtam vele ezek után beszélni. A nap végére ugyanolyan tudatlan voltam, sőt még kicsit idegesebb is, mert Jacobson is csak ellenőrizgetett. Szerencsére ma nem jöttek át a fiúk, mondjuk Tommal nem is lett volna bajom, csak Rob hevességére nem volt most szükségem.
A következő napok egyre rosszabbul teltek. A tudatlanság teljesen kikészített.  Egyre többször éreztem úgy, hogy le kell innom magam, és ilyenkor Robék fogtak vissza, hogy ne menjek hozzá. Azért valamire jó volt ez a piszik Rob. Másnap mindig megköszöntem nekik. Az én barátaim.
Elérkezett a hétfő. Épp kint voltam a bejárat előtt, mikor halk cipőkopogás hangja ütötte meg a fülemet. Azonnal felkaptam a fejemet, és megláttam Őt. A pillantásunk azonnal összekapcsolódott, és most sem akartam elhinni, hogy ilyen gyönyörű. A szívem eszeveszett tempóban vert, a gyomrom öklömnyire zsugorodott.  Egye közelebb értek hozzám, és ezzel párhuzamosan gyorsabban vert a szívem. Végig motyogtak valamit egymásnak, ez nem nagyon tetszett. Mikor odaértek végül, nem tudtam nem észrevenni, hogy Őt mennyire nem viseli meg ez az egész. Elé álltam, hogy beszéljek vele.
- Emmy beszélnünk kell! – mondtam, és csúnyán méregettem Nicket.
- Nem tudom, miről kellene beszélnünk. – mondta halkan, és ez volt nekem a furcsa, mint aki csak álcázza ezt az egészet. Összenéztek Nickel, mire idegesebb lettem, de nem mutattam… annyira.
- Ugye most csak viccelsz? Mégis mi ez az egész? – emeltem fel a hangomat.
- Hallja mégis mit ordibál velem? – toppantott dühösen mire zavartan néztem rá.
- Most miért beszélsz így már megint? – húztam össze a szemeimet. Nem értem…
- Mégis, hogy kellene beszélnem mikor így nekem támad? Idefigyeljen, tanár úr le lehet kopni rólam! – Ne csak ezt a stílust ne!
- Miért csinálod ezt? Hiszen azt mondtad szeretsz most meg Nicket ölelgeted és megint ilyen útszéli stílusban beszélsz velem? – lettem egyre idegesebb. Annyira fájt, hogy ilyen. Hírtelen elkezdett kacagni.
- Szerelem? Na de tanár úr kérem, ne keverjük össze a dolgokat! – közelebb lépett hozzám, és suttogva mondta a következőket. – Jó volt magával a szex, elértem, amit akartam és ennyi. Meghatották a könnyeim? Elhitte, amiket mondtam? Magára vessen! Bedőlt egy tizenhét éves lánynak, de túljártam az eszén. – olyan hangon mondta ezt nekem, hogy éreztem, kiszakad a szívem a helyéről.
- Nem hiszek Neked! Ennyire nem tudtál volna megtéveszteni! – mondtam neki még utolsó erőmmel. Nem, ez nem lehet igaz!
- Nézze én nem akartam ezt! De kellett valaki, aki kihúz a csávából és segít átesni a tűzkeresztségen már ha, érti, mire gondolok- mosolygott egyenesen az arcomba, és ezzel teljesen eltaposva a szívemet.
- Nem lehetsz ilyen romlott Emmy! – mondtam neki  mélyen csalódva.
- Sajnálom, ha csalódást okoztam! – vontam meg a vállát. – Azért volt pár jó napunk nem? – mosolygott, és kézen ragadva Nicket elmentek. Mégiscsak igaza volt Robnak. De mégis, hogy tehette ezt velem? A szívem-lelkem beleadtam ebbe a kapcsolatba. Ennyire könyörtelen nem lehet. Épp megfordultam, mikor láttam, hogy megcsókolták egymást. Ezzel kíméletlenül megfordítva a szívemben a tört. Amit eddig a magaménak hittem, az most már Nick Jacobsoné. Hát ennyi volt? Ennyit jelentettem neki? Most, mikor végre a szívemre hallgattam az eszem helyett, minden dugába dől? Annyira fájt, hogy ezt teszi velem, hogy jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy kosáron kellene lennem. Nehezen összeszedtem azért magam, nem hiányzott még Jacobson kioktatása is. Elindultam, mikor a szertár ablaka felől meghallottam a hangját.
- Nyugodjatok már meg! Szakítottam vele és ennyi oké? Nem tartozom senkinek sem magyarázattal! –tisztán láttam mindent.
- Ó nem! Most szépen elmondod, hogy mi ez a baromság, hogy te meg Nick együtt! – nyomta vissza Jane a padra.
- Szeretem őt! – vonta meg a vállát.
- Egy nagy lószart szereted! Hisz ki nem állhatjátok egymást! – ordibált Mandy.
- Az csak másoknak szólt. Valójában már egy ideje alakulgat köztünk valami. – mondta magától értetődően. Nem akartam tovább hallgatni, így is azt hittem felordítok a fájdalomtól.
- Na és Kellan? Az iránta érzett nagy szerelmed? Hisz a szüzességed is neki adtad! Nem Emmy nem etetsz meg ezzel! Mondd el az igazságot most! – rázta meg Jane.
- Ez az igazság! Nicket szeretem! Persze hízelgett, hogy egy kilenc évvel idősebb férfi ennyire bukik rám de, hogy gondolhattátok komolyan azt, hogy szerelmes vagyok belé? Hisz ismertek! – mondta a szemükbe mire elhallgattak. Nem, én most megyek el innen! Én ezt nem bírom már ki! Az egész mellkasomat hatalmas fájdalom szorította, és a gombóc a torkomban, csak nőtt. Elfutottam onnan, nem bírtam volna többet hallgatni ezt.
Egész nap nem voltam magamnál Jason még meg is kérdezte, mi bajom, de most mit mondhattam volna neki? Hogy beleszerettem egy diákba, aki miután megkapta, amit akart, eltaposta a szívemet? Nem mondhattam el senkinek sem. Csakis Miatta! Nick egész nap rosszkedvű volt, amit nem értettem, de hozzám sem szólt. Na, még a végén neki áll majd feljebb…  Hála Istennek vége volt a mai napnak, és nagyon örültem, hogy nem láttam Őt. Nem érdekelt most semmi, csak, hogy végre otthon legyek, egy jó nagy üveg pia társaságában, és holt részegre igyam magam. Hazaérve találtam is egy üveg Jim Beam-et. Nem is tudom, honnan van ez, de most nagyon jól fog esni. Ledobtam a cuccaimat, aztán a kanapémra dobva magam nagyot kortyoltam belőle. Égette a torkomat, de most nagyon jól esett. Hagytam, hogy az egész bensőmet elárassza a fájdalom, amit Ő okozott nekem. Csak ittam, és ittam, közben az arca végig előttem volt. Szinte éreztem, hogy végigsimítok rajta, ahogy megcsókolom, puha bársonyos ajkait. Ahogy magamhoz húzom törékeny kis testét, és érzem a belőle áradó hőt. Becsuktam a szemem, hogy jobban érezzem.  A szemeim előtt volt a szeretkezésünk. Ahogy tapasztalatlanul hozzámért, ahogy simogatta a testemet, majd mikor egy ütemre mozogtunk, és egyszerre értük el a gyönyört… annyira piszkosul hiányzott. Észre sem vettem, hogy a könnyeim patakokban folynak végig az arcomon. Nem fogtam vissza magam. Zokogtam, miközben a nevét kiáltottam. De Ő csak mosolygott, és nézett rám. Miért mosolygott? Miért nem jön ide hozzám, és mondja azt, hogy csak hazudott, hogy szeret engem, csak engem, és vágyik rám? Annyira dühös voltam, hogy a falnak vágtam az üveget, és a szőnyegre térdelve zokogtam tovább, akár egy kisgyerek. Elterültem a szőnyegen, és ordítva követeltem, hogy jöjjön el hozzám.  Egyszer csak kicsapódott az ajtó, és megláttam, a két legjobb barátomat. Szörnyülködve néztek végig rajtam, majd lehajoltak hozzám, és mondtak valamit, de nem igazán hallottam. Annyira örültem, hogy itt vannak velem, hogy szorosan magamhoz öleltem őket. Nem bírtam abbahagyni a zokogást, csak öleltem magamhoz őket. Éreztem, hogy felemelnek, és visznek valahová. A fürdőben találtam magam, és beállítottak a zuhany alá. Jéghideg vizet engedtek rám, és majd megfagytam, de most ez sem érdekelt. Lecsúsztam a csempéken, és a térdemre hajtva a fejem tovább sírtam. Kis idő múlva már nem folyt rám a víz, csak azt éreztem, hogy nagyon nyugodt vagyok. Bárgyún mosolyogtam, és engedtem, hogy a jótékony sötétség magával ragadjon…
Késő délután, vagy inkább este rohadt nagy fejfájással keltem. Az sem segített a dolgon, hogy a nappaliból kurva nagy kiabálás hallatszódott.
- Baszd meg Tom! Szerinted, mégis mit? Valószínűleg Emmy miatt, de  addig éljek, ha kell kitaposom belőle a választ! Ennyire kibukni, még sosem láttuk, érted? Sírni sem láttuk, mit csinálhatott vele az a ribanc? – ordibált Rob… jaj neeee.
- Várjuk, meg először mit mond! Ne ítéljünk egyből! – mondta sokkal halkabban Tom. Kikászálódtam az ágyból, megjegyzem az alvós cuccomban voltam, és kisétáltam hozzájuk. Igaz nagyon szédültem, de csak kitaláltam.
- Sziasztok! – köszöntem nekik. Azonnal rám kapták a tekintetüket, és aggódva néztek.
- Haver, jobban vagy már? – kérdezte Tom, Robot megelőzve.
- Igen köszönöm, és azt is, hogyan itt voltatok velem. Nem tudom ezt elégszer meghálálni. – suttogtam nekik hálásan.
- Ugyan már, nincs mit hálálkodnod nekünk, hisz barátok vagyunk. – szólalt meg megint Tom, ezzel Robba fojtva a szót.
- Elmondanád, hogy mégis, mi a búbánatos, kurva élet történt veled?! – kérdezte meg, és nagyon toleráltam, hogy nem ordított.
- Igazad volt. Ennyi a lényeg. Nickel volt eddig is. – mondtam a padlót fixírozva.
- Nem megmondtam a kurva életbe?! Látjátok?! Én annyira tudtam!!! Esküszöm, hogy ha megtalálom, ááá, kibaszottúl kiosztom!! – őrjöngött.
- De, hogyan? Én ezt nem értem, hisz annyira látszott rajta, hogy szeret téged… - gondolkodott el Tom.
- Nem tudom, én is ezen töprengtem, de tudjátok mit? Nem is érdekel innentől kezdve. Nem fogom ezután emberszámba sem venni.  – határoztam el magam.
- Hát meg sem érdemli, bassza meg! Ha Mandy ilyet mer csinálni velem, én… én… áá, hagyjuk! – túrt bele idegesen a hajába.
- Kellan, nézd, én még mindig úgy gondolom, hogy erre lehet magyarázat…- bólogatott Tom.
-Én is sokáig bíztam ebben, de tegnap óta, én ezt már nem bírom elhinni. – mondtam határozottan.
-Így van tesó! Nem hagyhatod, hogy átverjen! Ez a kis tizenhét éves csitri! – helyeselt Rob.
-Kérlek, ne beszélj így róla! – keltem akaratlanul is a védelmére.
-Na, ne szórakozz már, baszki, kibaszott veled, nem is akárhogyan, nehogy védd már! – háborodott fel.
-Akkor sem akarom, hogy így beszélj róla, én sem teszem! – néztem rá.
-Ahogy akarod. De ez akkor sem kóser… - morgott.
-Figyelj, tesó, akkor mi most elmegyünk, látom jobban vagy már.  – mondta Tom, és tudtam, hogy a csajokhoz készülődnek.
-De, ha bármi van, csörögj, és szétverünk mindenkit, jó?  - kérdezte halál komolyan Rob.
-Rendben, úgy lesz! – próbáltam mosolyogni rá.
-Akkor légy jó tesó, és főztünk ám kávét, hátha attól jobb lesz. – mondták, mire ha lehet még hálásabban néztem rájuk.
-Kösz fiúk, nem tudom, mi lenne velem nélkületek.
-Te sem lennél, baszki – mondta Rob, mire mosolyogva néztem rá.
-Na menjünk, te barom! – verte hátba Tom, majd el is mentek. Tényleg nem normálisak időnként, de nincs náluk jobb barát.  Épp a kávémat akartam kitölteni, mikor megcsörrent a telefonom. Nem volt hozzá szám, és, amint beleszóltam, le is tette. Fura… Egész este próbáltam nem rá gondolni, de nem ment. Akkor is magam előtt láttam az arcát, amivel csak magamat kínoztam. Nem akartam most erre gondolni, inkább kimentem a friss levegőre, sétálni. Bezártam, az ajtót, majd elindultam a közeli park felé. Jól esett a friss levegő, sőt mondhatni elég jó hatással volt rám. Visszaindultam, mert kicsit hideg volt. Ám, ahogy befordultam a ház felé, megpillantottam Őt, amit a padomon fekszik. Nagyon felment bennem a pumpa. Mi a fenét keres itt. Közelebb mentem hozzá, és hírtelen csapott meg az alkohol szaga, amitől most azonnal émelyegni kezdtem. Fasza…
-Mit keresel te itt? – förmedtem rá, mire rám emelte, homályos tekintetét.
-Kellan, te vagy az? – kérdezte.
-Ki más lennék? Mégis, mi a büdös kurva élet van veled? – támadtam neki szokásommal ellentétben.
-Miért beszélsz így velem? – kérdezte sírva.
-Még kérdezed? Képes voltál végig hazudni nekem, elhitetni velem, hogy szeretsz! Voltál annyira szemét, hogy ezt megtedd velem! – kiabáltam magamból kikelve.
-Ne haragudj rám, szerelmem! – nyögte ki a sírástól nagy nehezen.
-Ne nevezz engem így! Nem vagyok az, sosem voltam, hisz csak azért kellettem, hogy átsegítselek a tűzkeresztségen, nem igaz? – fogtam meg a karját indulatosan.
-Nem, én csak…
-Ne magyarázz nekem, világos? Egy hazug, alattomos, szívtelen ember vagy! – sziszegtem neki, mire még jobban elkezdett sírni. – Mi az, talán fáj az igazság? Nem hagy nyugodni a lelkiismereted? – mosolyogtam gúnyosan.
-Szükségem van rád! – suttogta elhalóan, egyenesen a szemembe nézve.
-Hű, csak nem dugni akarsz? – kérdeztem keserűen tőle.
-Ne beszélj így, kérlek, szerelmem! – simította meg az arcomat, de leráztam magamról.
-Hm, a szex érdekében, még erre is képes vagy? Rendben, én nem fogok ellenkezni, ha ezt akarod… - mondtam neki, majd az ölembe kaptam, és bevittem a házba. Nem volt annyira részeg, még a lábán is meg tudott állni. Bevittem a szobámba, és minden előzetes nélkül csókolni kezdtem. Azonnal viszonozta, majd kis idő múlva elkezdtem letépni róla a ruhákat, majd az ágyra löktem. Nem akartam most gondolkodni, csak minél hamarabb elmerülni benne. Tiltakozott, de nem érdekelt. Persze, vajon Nick mit szól majd ehhez, vagy lehet, hogy már vele is ágyba bújt? Nem akartam most erre gondolni, nem! Próbált szóhoz jutni, de nem hagytam. Már csak fehérnemű volt rajta, rajtam pedig csak a bokszerem. Erősen megmarkoltam a mellét, mire felszisszent, de a legkevésbé sem érdekelt, hogy fájdalmat okoztam neki. Harapdálni kezdtem az ajkait, mire a számba nyögött, és próbált eltolni magától, persze kevés sikerrel. A hajába markoltam, és hátrahúzva a fejét végigfuttatattam a nyelvem a nyakán, mire belemarkolt a hajamba, és erősen nekem nyomta ölét. Hangosan nyögött, ezúttal az élvezettől. Letéptem róla a melltartóját, és szívni kezdtem kemény mellbimbóit. Tudtam, hogy fáj neki, mert nem finomkodtam, de nem szólt semmit. Teljesen készenlétben álltam, de még kicsit kínozni akartam. A bugyija sem járt jobban a melltartójánál, de aztán mielőtt bármit is mondhatott volna, belévezettem két ujjamat. Láttam az arcán, hogy megvonaglik, mert nem volt még elég nedves.  Annyira utáltam magam, mert nem akartam tovább nézni az arcát. Magamnak okoztam fájdalmat azzal, hogy bántom, de erőt vettem magamon. Kihúztam az ujjaimat, és szétnyitva a lábait belé hatoltam. Az arcára néztem egy pillanatra, és láttam, hogy ellepik a könnyek. Nem, nem fog érdekelni, túl akarok lenni rajta, és könnyíteni magamon. Becsuktam a szemem, hogy ne is lássam az arcát, és mozogni kezdtem. Kétségbeesetten, és fájdalommal teli hangon könyörgött nekem, hogy hagyjam abba, de, mint aki meg sem hallotta, csak mozogtam tovább. Egyre közelebb éreztem a beteljesülést, és egy utolsó lökéssel teste mélyére élveztem. Remegett a karjaimban, és rázta a zokogás. Ekkor jutott el az agyamig, hogy mit tettem. Megremegtek az ajkai, még mindig patakokban folytak a könnyei. Istenem, mit tettem? Óvatosan húzódtam ki belőle, és sokkoltan néztem az arcát. Pont azt tettem vele, amitől a legjobban félt. Hogy tehettem ezt vele.
-Emmy… én… - próbáltam mondani valamit, de nem jött szó a számra. Ő nem szólt semmit, csak felkapkodta a széttépett ruháit, majd ami még maradt belőlük magára kapta, és kiszaladt. Utána akartam menni, de nem volt bennem annyi erő. Nem vagyok jobb, mint azok a férfiak, akik a parkban akarták megerőszakolni Őt. Annyi különbséggel, hogy nekem sikerült is. Undorodtam magamtól, hogy képes voltam ezt megtenni vele. A hajamba túrva újra rám tört a zokogás, csak ezúttal ezt mind magamnak köszönhettem. Megerőszakoltam a nőt, akit tiszta szívből szeretek…

Laura

A megoldás... vagy mégsem?

Sziasztok!

Végre van egy kis időm, hoztam is az új részt :) Nagyon szépen köszönjük a pipákat, és Donának, Timinek, Tusinak, Annának a kommentárokat! (L)


Jó olvasást a fejihez! :)






Úgy éreztem magam, mint a fuldokló, aki az utolsó erejével még belekapaszkodik a lassan elsodródó roncs megmaradt darabjaiba. Amikor Nick megjelent szerencsére még időben elléptem Kellantől így a szüleim csak azt láthatták, hogy beszélünk.  Tudtam, hogy ami most vár rám az rosszabb lesz minden eddiginél. A szüleim hozzánk léptek és attól, ami az arcukra volt írva megremegett a gyomrom.
- Veled még később számolunk! – mondta apa mérgesen majd Kellanhez fordult. – Tanár úr kérem, bocsássa, meg a lányom viselkedését egyszerűen nem tudom mi ütött belé, hogy csak úgy letámadta önt. – mondta neki mire én a szememmel könyörögtem Kellannek, hogy hagyja rá a dolgot. Láttam, hogy nagyon nehezére esik, de végül megtette.
- Csak tévedés volt uram. Félreértettük egymást ennyi az egész! – mondta, de láttam rajta mennyire vívódik magában.
- Ne aggódjon többet a közelébe sem fog menni! – vetett rám apa egy dühös pillantást majd betessékelt Jacobson irodájába ahol igazgatónk úgy adta elő a történetet, ahogy tőlem hallotta. Gondolom így akarta elkerülni, hogy Kellant kirúgják.  Némán ültem a székben és bármit mondtak csak bólogattam. Elviszem a balhét helyette akár akarja akár nem. A hosszú kioktatás után hamarosan elhagytuk az irodát. Kellan már nem volt ott csak Nick, aki némán formálta a szavakat „sajnálom”. Bólintottam majd beültünk a kocsiba és egész úton csak magam elé meredve ültem. Mi fog most történni? Ennyi lett volna? Mit érez Kellan és mit gondolhat most? Hazaérve túlestem életem legnagyobb kiosztásán és a Kellan elvesztése miatt érzett fájdalom mellé még párosult a szüleim szemében látott csalódottság is. Szobafogságra ítéltek és elvették a kocsi kulcsomat is. Apa a szobámig kísért és ott bekulcsolta az ajtót majd elment. Az ajtó elé roskadtam és keservesen zokogni kezdtem. Elvesztettem őt végleg. Legszívesebben meghaltam volna, de nem volt bátorságom végezni magammal. Folyton csak az ő arcát láttam magam előtt, éreztem, ahogy hozzámér és szinte hallottam, ahogy becéző szavakat suttog nekem.  Nem tudom meddig fekhettem a szőnyegen önmagamat sajnálva, amikor meghallottam a kulcszörgést a zárban. Könnyáztatta arccal ültem fel és legnagyobb meglepetésemre Nick lépett a szobámba anya mögött.
- Nick átjött hozzád, ő fog segíteni a tanulásban. – mondta anya ridegen majd kiment. Nick olyan együtt érzően nézett rám, hogy felpattantam és sírva megöleltem. Barátian megsimogatta a hátam majd leültetett az ágyra. 
- Emmy nyugodj meg! Szegénykém nagyon be van dagadva a szemed a sírástól. – simított végig az arcomon.
- Mit keresel itt? – kérdeztem szipogva.
- Tudom, hogy sok konfliktus volt köztünk és sokszor voltam szemét veled, de bírlak téged és a tanár urat is. Segíteni akarok nektek! Tényleg szereted? – ölelte át a vállam.
- Nagyon szeretem! Tényleg segíteni akarsz?
- Ha elfogadod igen. Apám nagyon mérges és tombol dühében, de hidd el, nem azért mert utál téged, hanem éppen ellenkezőleg. A nagy szád ellenére nagyon kedvel, de most valami olyasmit tettél, ami ellenkezik az iskola szabályzatával. Van egy tervem, ami valószínűleg nem fog tetszeni, de beválhat. 
- Miről lenne szó? – néztem rá gyanakodva. 
- Emmy egy kicsit több bizalmat jó? –nézett rám komolyan mire kicsit elszégyelltem magam. A suli legjobb pasija összetöri magát, hogy segíthessen én meg szemétkedek. 
- Ne haragudj! Mondd csak! – mosolyogtam rá inkább ösztönösen nem jókedvből.
- A suliba jött egy felügyelő, akinek eljutott a fülébe a hír rólatok és ezzel a tanár úr állása veszélybe kerül. Mindent szigorúan ellenőriznek, és ha ez kiderül többet tanárként nem fog állást kapni ebben az országban.  Ezért az az ötletem támadt, hogy eljátszhatnánk azt, hogy velem jársz. Várd, ki a végét kérlek! – szólt mikor látta, hogy tiltakozni akarok. – Szóval erről nem szólnánk senkinek. Nem tudhatná sem az apám sem a tanár úr! Teljesen élethűnek kellene lennie, mert tudod, hogy ha csak egy kicsit is elbizonytalanodnál, rájönnek, hogy átverés és az nem lenne szerencsés. 
- De ez miért lenne nekem jó? – kérdeztem kíváncsian.
- Ha a tanár úr azt látná, hogy mással vagy nem akarna mindenáron közelebb kerülni hozzád, mert most, mint az őrült kattog azon, hogy lehetne folytatni a kapcsolatotokat. Aztán ha lenyugszik a helyzet természetesen újra együtt lehettek. Az apám pedig megnyugodna és elfogadna, hidd el, mert mint mondtam bír téged. A szüleid is nyugodtabbak lennének, ha azt látnák, hogy egy veled egy idős fiú érdekel. – nézett rám várakozóan. Elgondolkodtam az ajánlatom és valóban jónak tűnt. 
- Meg is kell, hogy csókoljalak? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Rád bízom, de valóság hűbb lenne. – vonta meg a vállát.
- Rendben. De ez csak a látszat jó? Mit kérsz cserébe?
- Nagyon jó csaj vagy Emmy, de mi ketten nem hiszem, hogy összeillenénk – vigyorgott. – Nem kérek cserébe semmit. A srácokat így is meg fogja enni az irigység, hogy veled vagyok, mert előléptél a suli legjobb csajává. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz neked, de melletted állok és támogatni foglak rendben? Csak így oldható meg ez a helyzet.
- Igen igazad van és köszönöm! – mondtam szomorúan.
- Kezdhetjük most? – nézett rám zavartan. 
- Ezt meg, hogy érted? 
- A szüleiddel is el kell hitetni. Majd elmondom, hogy egy hülye fogadás sült el rosszul és ezt látta meg az apám, de te valójában velem jársz. Rendben lesz így?- kérdezte és felállt. Bólintottam és némán néztem, ahogy kisétál. Tudtam, hogy életem legnehezebb alakítása lesz, de mást nem tehettem. Nick hamarosan visszajött és elmesélte milyen jól fogadták a szüleim a hírt. Még mindig büntetésben vagyok, de ő jöhet hozzám és néha én is elmehetek vele. Hálásan megöleltem és megköszöntem neki, amiért megteszi értünk. 
- Emmy adhatok egy csókot? – kérdezte végül. Nemet akartam mondani, de tudtam, hogy ha Kellan előtt adom neki az elsőt, akkor az nem lesz túl élethű. Hozzáhajoltam és megcsókoltam őt mire gyengéden visszacsókolt. 
- Flegma hercegnőhöz képest egész jól csókolsz! – vigyorgott és én is elmosolyodtam miközben a lelkiismeretemmel küzdöttem. Ezt most muszáj megtennem érte! Ki kell bírnom!
- Te sem vagy rossz Jacobson, de ha a nyelved a számba mered dugni… – kezdtem.
- Tudom, letéped a tököm! –nevetett. – Emmy vissza kell változnod flegmává, mert nem fog neked hinni a tanár úr!- mondta ki, amitől én féltem. 
- Nick én erre nem leszek képes! – sírtam el magam.
- Ha nem akarod, nem kell megtennünk! –vigasztalt.
- De nincs más megoldás. Nagyon fog neki fájni! Sosem fogja megbocsájtani! –zokogtam mire átölelt és úgy nyugtatgatott.
- Fájni fog neki az biztos, de Emmy meg fogja érteni!  Haragudni fog és lehet, hogy betöri az orrom, de ezt be kell vállalnunk. De csak úgy kezdjünk bele, ha ezt te is bevállalod! Nagyon kemény lesz, és néha úgy érzed, majd nem bírod tovább, de csinálni kell! 
- Hazudnom kell majd és durván megbántani! De mi lesz, ha kiábrándul belőlem? – soroltam a kérdéseimet kétségbeesve. Láttam rajta, hogy neki sem könnyű, de azért igyekezett segíteni. 
- Kegyetlen lesz. Ne hinném, hogy kiábrándul, ahhoz túlságosan szeret téged. – simogatta meg a karom. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Rémülten láttam, hogy ő az.
- Most mi legyen? – kérdeztem rémülten. Kivette a telefont a kezemből és felvette.
- Emmy telefonja itt Nick beszél.  – szólt bele. – Hogy kicsoda? Tanár úr maga az? Én… csak… hát azt hiszem, ezt nem nekem kellene elmondanom. Emmy zuhanyozik éppen.  – mondta majd erősen rám nézett, hogy szólaljak meg. Összeszedtem magam és távolról kiabáltam neki.
- Nick! Édesem! Kint felejtettem a törölközőm behoznád? – változtattam el a hangom.
- Tanár úr várjon, elmagyarázom! Ne tegye le! Tanár úr! – kiáltotta Nick majd felém fordult. – Letette. 
- Mi lesz, ha idejön? – ugrottam fel és elhúztam a függönyt.
- Nem fog idejönni. Az apám eléggé befenyítette és tudja, hogy a szüleid is ki vannak bukva.
- Rendben. Akkor hát elkezdődött. – ültem le.
- Igen és valószínűleg holnap első dolga lesz péppé verni engem. – sóhajtott.
- Nagyon kedves tőled, hogy megteszed Nick! – mosolyogtam rá fájdalmasan.
- Ez a legkevesebb. Annyi szemétséget elkövettem már ellened, hogy megérdemled a segítséget.
- Egyszer még meghálálom! – ígértem mire homlokon puszilt és elment. Azon az éjjelen zaklatottan hajtottam álomra a fejem, de a reggel túl korán eljött. Vártam, hogy Nick hívjon, de nem történt semmi.  Késő délután állított be látszólag épségben. 
- Nyugi nem történt semmi! – kezdte, mert látta, hogy türelmetlenül várom, hogy mondjon valamit. – Számon kérte, hogy mi volt ez mire elmondtam, hogy járunk. Nagyon dühös volt, egész nap kerültem.
- Jó. Ennek így kellett lennie.  – bólintottam kábán.
- Emmy menni fog hidd el! – guggolt le elém. – Beszéltem apámmal neki is elmondtam. Kicsit húzta a száját, de végül meg tudtam győzni, hogy jó nekünk együtt és csak féltékennyé akartál tenni a tanár úrral. – mesélte. Fájt minden szó, ami cáfolta a Kellan iránt érzett szerelmemet, de úgy éreztem ez a helyes.
- Ja, apám azt mondta jövő héten visszajöhetsz a suliba. Már a szüleiddel is beszélt!
- Már a jövő héten? – meredtem rá. Az már csak pár nap.
- Igen. Tudom, mire gondolsz, de ne aggódj, segítek! Most megyek, de mindennap benézek majd. Ha bármi történik hívlak és te is hívj!
Miután elment teljesen magamba fordultam. Napokig csak tétlenül kóvályogtam szinte alig ettem. Kellan néhányszor megpróbált hívni, de nem vettem fel a telefont. Iszonyatosan szenvedtem pedig a szüleim már kezdtek megenyhülni irányomba. Kellan hiánya annyira fájt, hogy alig bírtam elviselni. A csajok is megpróbáltak elérni, de nem mondhattam el nekik sem, hogy mi történt így inkább nem vettem fel.  Végül elérkezett a visszatérésem napja. Remegett a lábam és a gyomrom és enyhén szédültem. Gyorsan felöltöztem és kisminkeltem magam, mert ez mindig megnyugtatott. Mély levegőt vettem és lesétáltam. Nick már odalent várt és elismerően márt végig.
- Nem is látszik, hogy menyire rossz passzban vagy! Felkészültél? - - szorította meg a kezem.
- Fel lehet erre készülni egyáltalán? – sírtam el magam majdnem.
- Erősnek kell lenned! Nem szabad egy percre sem elbizonytalanodnod.  Gyere, menjünk! – léptünk ki a házból és szálltunk be a kocsijába. Hamarosan megérkeztünk a suliba. Nick kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Ahogy kiléptem rögtön megpillantottam Kellant és remegni kezdtem. Nagyon karikásak voltak a szemei és borostás volt az arca.
- Nick ez nem fog menni! – jajdultam fel. Bátorítóan a szemembe nézett és a kezét nyújtotta. Megfogtam és elkínzott arccal néztem rá. 
- Emmy drágám nem úgy nézel ki, mint aki szerelmes belém! – fordult hozzám Nick eltakarva Kellan elől.
- Mert nem vagyok az, rémlik? – támadtam neki. 
- Próbálj úgy tenni, mert mindjárt el kell mellette sétálnunk! – mondta majd elindultunk. Lehajtott fejjel állt, de ahogy meghallotta cipőim sarkának kopogását felemelte a fejét és egyenesen rám nézett. Azt hittem ott esek össze. Szenvedett, de még, hogy. Halkan felnyüszítettem mire Nick megszorította a kezem. Ahogy mellé értünk elém állt.
- Emmy beszélnünk kell! – mondta és nagyon csúnyán nézett Nickre. 
- Nem tudom, miről kellene beszélnünk. – mondtam halkan mire az újdonsült pasim még erősebben szorította a kezem. Ránéztem, hogy oké értem a célzást.
- Ugye most csak viccelsz? Mégis mi ez az egész? – emelte fel a hangját. Elszámoltam magamban tízig és kizártam minden gondolatot a fejemből.
- Hallja mégis mit ordibál velem? – toppantottam dühösen mire zavartan nézett rám.
- Most miért beszélsz így már megint? – húzta össze a szemét.
- Mégis, hogy kellene beszélnem mikor így nekem támad? Idefigyeljen, tanár úr le lehet kopni rólam! 
- Miért csinálod ezt? Hiszen azt mondtad szeretsz most meg Nicket ölelgeted és megint ilyen útszéli stílusban beszélsz velem? – lett egyre idegesebb. Borzasztóan fájt, de végig kell csinálnom. Életem legnehezebb szerepe ez, de meg tudom tenni. Vettem egy mély levegőt és kacagni kezdtem. Erre még Nick is felkapta a fejét.
- Szerelem? Na de tanár úr kérem, ne keverjük össze a dolgokat! – közelebb léptem hozzá és úgy suttogtam azon a szemét hangon, amit régen Nick Jacobsonnak tartogattam. – Jó volt magával a szex, elértem, amit akartam és ennyi. Meghatották a könnyeim? Elhitte, amiket mondtam? Magára vessen! Bedőlt egy tizenhét éves lánynak, de túljártam az eszén. – ontottam magamból a szavakat miközben úgy éreztem mindkettőnk szívét kitépem ezzel.
- Nem hiszek Neked! Ennyire nem tudtál volna megtéveszteni! – mondta feldúltan és közel jártam ahhoz, hogy megsimogassam, megcsókoljam, és azt mondjam, hogy hazugság az egész és csak érte teszem.
- Nézze én nem akartam ezt! De kellett valaki, aki kihúz a csávából és segít átesni a tűzkeresztségen, már ha érti, mire gondolok- mosolyogtam az arcába és legnagyobb döbbenetemre most is azt láttam a szemeiben, hogy nagyon szeret.
- Nem lehetsz ilyen romlott Emmy! – mondta csalódottan. 
- Sajnálom, ha csalódást okoztam! – vontam meg a vállam. – Azért volt pár jó napunk nem? – mondtam mosolyogva majd Nickhez fordultam és a kezét megfogva otthagytam a lefagyott Kellant. 
- Ügyes voltál! Nagyon fáj? – kérdezte Nick.
- Úgy érzem nem élem túl! – mondtam rezzenéstelen arccal. – Figyel minket? – kérdeztem.
- Igen és nagyon ideges! Megcsókolsz? – hajolt hozzám közel.
- Szerintem ez most nem jó ötlet!
- Nem nagyon hitt Neked! Ezt még meg kellene lépni! Nézd Emmy én, mint embert nagyon szeretem a tanár urat különben bele sem mentem volna ebbe az egészbe. Most piszkosul fáj neki, de később megérti miért kellett ezt csinálni. Ráadásul közeleg az apám és ő is azt hiszi, odavagyunk egymásért.
- Oké, csókolj! – mondtam és átfogtam a nyakát. Nem volt igazi csók, éppen csak érintette az ajkam, de tudtam, hogy igazinak hat mások szemében. Hátra sem fordulva indultunk tovább. Azt hittem kicsit fellélegezhetek, de ekkor Jane és Mandy toppant elém gúnyosan nézve kettősünket.
- Te most azonnal velünk jössz! –szakította ki kezemet Mandy Nick kezéből és húzni kezdett maga után. A szertár mögé vonszoltak és dühösen nyomtak le a padra. A szívem szakadt meg attól, hogy nekik is hazudnom kell, de talán megértik.
- Most azonnal magyarázd el, hogy mit művelsz? – nézett rám mérgesen Jane.
- Kellan teljesen ki van bukva a fiúk alig bírták összekaparni! – kiabálta Mandy.
- Nyugodjatok már meg! Szakítottam vele és ennyi oké? Nem tartozom senkinek sem magyarázattal! –pattantam fel, mert nem voltam képes tovább folytatni. 
- Ó nem! Most szépen elmondod, hogy mi ez a baromság, hogy te meg Nick együtt! – nyomott vissza Jane.
- Szeretem őt! – vontam meg a vállam.
- Egy nagy lószart szereted! Hisz ki nem állhatjátok egymást! – ordibált Mandy.
- Az csak másoknak szólt. Valójában már egy ideje alakulgat köztünk valami. – hazudtam folyékonyan.
- Na és Kellan? Az iránta érzett nagy szerelmed? Hisz a szüzességed is neki adtad! Nem Emmy nem etetsz meg ezzel! Mondd el az igazságot most! – rázott meg Jane.
- Ez az igazság! Nicket szeretem! Persze hízelgett, hogy egy kilenc évvel idősebb férfi ennyire bukik rám de, hogy gondolhattátok komolyan azt, hogy szerelmes vagyok belé? Hisz ismertek! – mondtam a szemükbe mire elhallgattak.
- Emmy, hogy tehetted ezt? Kellan oda van érted! – mondta szomorúan Jane én pedig majdnem elsírtam magam.
- Sajnálom, de az érzelmeinknek nem lehet parancsolni! – nyögtem ki.
- Majdnem kirúgták miattad! Mindent feladott érted és te eldobod csak így? Te nem az az Emmy, vagy akit ismerek.  Nagyot csalódtam benned!  Félreismertelek! Gyere, Jane menjünk!- mért végig megvetően Mandy és otthagytak egyedül. Zsibbadtan ültem sírni sem tudtam.  Mindenki utál, akit szeretek és csak magamnak köszönhetem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy elmondom mindenkinek az igazságot, de akkor eszembe jutott a felügyelő. Miért most kellett jönnie a nyavalyásnak? Jacobsonnal még elbántam vele, de ő veszélyezteti Kellan jövőjét és azt nem hagyhatom. Nicknek igaza van. Hisz Kellan még a balhét is simán elvitte és nem hagyta, hogy magamra vállaljak mindent. Az egész nap ilyen pocsék volt a suliban. alig vártam, hogy véget érjen és bezárkózhassak a szobámba. Anyáéknak újra el kellett utazniuk, de Bent már hazaengedték így rábíztak. Neki mindent elmondtam és eléggé kiakadt, de meggyőztem, hogy ez a helyes, még ha meg is utáltatom magam mindenkivel. A gipsz még mindig a lábán volt, ezért amiben tudtam segítettem neki addig sem gondoltam annyit erre a nyomorult helyzetre, amibe kényszerültem. Még akkor sem ellenkeztem, amikor másnap Ben megkért, hogy menjek el neki hamburgert venni. Kocsiba pattantam és már indultam is miközben azon járt az eszem miért nem láttam ma Kellant az iskolában. Reméltem, hogy nincsen semmi baja. Hirtelen ötlettől vezérelve letiltottam a számom és felhívtam őt. Néhány csörgés után felvette én pedig rögtön le is tettem. Szorosan markoltam a kormányt és emlékeztettem magam arra, hogy bár most biztosan nagyon szenved, ez az egész az ő érdekeit szolgálja. Egy mellékutcában parkoltam le,hogy senki ne ismerje fel az autómat majd egy kis darabon sétáltam a hamburgereshez. Abban biztos voltam, hogy Kellan otthon van de Robbal és Tommal nem számoltam. Ahogy beléptem rögtön megpillantottam őket és sajnos ők is észrevettek engem. Azonnal felpattantak én pedig menekülőre fogtam. Már majdnem elértem a kocsimat mikor erős kezek szorították meg a karom és megpördítettek. Ilyen dühösnek még akkor sem láttam Robot, amikor kikezdtem vele és kiakadt.
- Nem, nem kislány most nem fogsz elmenekülni! –sziszegte az arcomba. – Milyen beteg játékot játszol Kellannel?
- Azonnal engedj el! –vettem elő a flegma stílusomat, de Robot nem nagyon hatottam meg vele. Ráadásul így elég ijesztő is volt. 
- Arról ne is álmodj! Komolyan mondom Emmy kibaszott nagy szerencséd, hogy egy gyenge kislány vagy, mert ha férfi lennél már szarrá vertelek volna, amiért ezt tetted a barátommal. – kiabálta és egy pillanatig sem kételkedtem, hogy tényleg így lenne. Egy szót sem szóltam mire folytatta.
- Jót mulattál rajta ugye? Amikor kellett kihúzott a szarból és soha egy percig nem kételkedett benned, mindig számíthattál rá bármilyen hülyeséget csináltál. Elérted, hogy annak ellenére teljesen beléd zúgjon, hogy kilenc év van köztetek és a tanárod. Nem egyszer kegyetlen voltál és átverted ő mégis megbízott benned! Mivel érdemelte ki ezt a sok szart Emmy? Magyarázd meg, mert egyszerűen nem bírom megérteni! – szorította erősen a karom mire felszisszentem.  Tom, aki eddig egy szót sem szólt most odalépett és lefejtette Rob kezét a karomról.
- Menjünk! – mondta neki de Rob már annyira ideges volt, hogy szinte meg sem hallotta.
- Azt hittük te majd más leszel! Öröm volt nézni, ahogy újra magára talál melletted, hogy tervei vannak és évek óta először nem csak a kosárról szól az élete. Közben pedig jót szórakoztál rajta és a háta mögött valószínűleg az igazgató fiával hemperegtél . Ugyanolyan ribanc vagy mint Gina! Bár lehet, hogy ő még jobb is tőled, mert legalább nem vágta Kellan szemébe ilyen kíméletlenül az igazságot. – fröcsögte engem pedig a rosszullét kerülgetett, de erőt vettem magamon és hideg hangon szólaltam meg.
- Befejezted? – néztem egyenesen a szemébe. Láttam, hogy az indulattól megvonaglik az arca és valószínűleg Tom is láthatta, mert rögtön lefogta őt. 
- Nagyon meg fogod még ezt bánni! Nem úszod meg szárazon, hogy tönkretetted az életét! Kis ribanc! – kiabálta vissza mikor Tom elcipelte onnan. Ahogy eltűntek zokogva dőltem az autómnak. Mi jöhet még vajon? Helyesen tettem, hogy belementem ebbe a színjátékba? Tényleg nem lett volna más lehetőség, hogy megoldjuk a problémát? Tettem fel magamnak már századszor is a kérdést, de mindig ugyanarra jutottam. Ez volt az egyetlen megoldás. Megvártam, míg kicsit megnyugszom majd beültem és elhajtottam egy másik hamburgereshez. Hazavittem Bennek a kaját aztán a szobámba mentem és nyugtalanul jártam fel és alá. Felzaklattak Rob szavai és az is, hogy szerintük Kellan nagyon rossz állapotban van miattam. Sebesen járt az agyam, hogy mit csinálhatnék, amivel enyhíthetném a fájdalmát, de tudtam, hogy ha kicsit is elgyengülök, rögtön rájön, hogy hazudtam. Leóvakodtam a földszintre és benéztem Ben szobájába. Úgy volt, ahogyan sejtettem, aludt. Halkan becsuktam az ajtót és előszedtem a mini bár kulcsát. Tudtam, hogy nem lenne szabad ezt tennem, de nem láttam más kiutat. A helyzeten nem tudtam változtatni egy kis alkohol pedig mindig segít felejteni. Számhoz emeltem az üveget és meghúztam. Undorító íze volt nem is bírtam belőle sokat inni, de ahhoz éppen elég volt, hogy őrült ötleteim támadjanak. Kibotorkáltam az autómhoz és beültem. Már jó ideje keringtem, amikor hirtelen ötlettől vezérelve Kellan háza elé kanyarodtam. Kiszálltam, besétáltam a kapun és kopogtattam, de nem jött válasz. Próbáltam benyitni, de zárva volt az ajtó. Mivel mindenképpen látni akartam ezért lefeküdtem a kis padra, ami a ház előtt állt és magam sem tudom, hogyan de elnyomott az álom. Amikor felébredtem Kellan állt előttem és dühösen rám förmedt: 
-               Mit keresel te itt? 




Ariana