Teljesen fáradtan, de itt itt vagyok!!!!!!!! Nesze neked T-mobile! Mindenkinek jó olvasást, köszönjük a komikat, ezekre Ariana később válaszol majd!
Pussz!♥
Laura
- Emmy! Te meg mit csinálsz itt? Ráadásul így! – léptem hozzá, és láttam, hogy eléggé nincs magánál. Ám ekkor azonnal nekem támadt.
- Miért tetted ezt velem? Miért csókoltál meg? Miért mondtad, hogy szeretsz? – kezdetett el velem kiabálni. Úristen, mégis mi ütött belé, zavartan néztem rá.
- Emmy nem mondtam, hogy szeretlek! –motyogtam halkan neki.
- De igen! Ezt tetted velem! – kezdte sírós hangon. – Erre odaállít az a nő és megcsókol! Téged! Aki engem csókolt meg! Te megcsókoltál engem! – nevetett fel, de nem elég halkan, így jobb megoldás híján betapasztottam a száját a kezemmel, és berántottam a szobámba, amit Nessa miatt gyorsan be is zártam. Jobb félni, mint megijedni.
- Nessa a hátsó szobában alszik, nem kellene felébresztened! Emmy én gyűlölöm azt a nőt. Bárcsak kitörölhetném az életemből! Ő egy nagyon nagy tévedés volt, de már a múlt. Nem én hívtam ide és rosszabbkor nem is jöhetett volna. – mondtam neki csakis az igazat. De másrészt meg nagyon meg akartam győzni… valamiért.
- Nem szereted? Nem akarod megcsókolni? – dülöngélt, és jött hozzám közelebb. Ezt olyan édesen kérdezte, hogy legszívesebben, a karjaimba kaptam volna, hogy egy centi távolság se legyen köztünk.
- Nem szeretem őt és kicsit sem akarom megcsókolni. – bizonygattam neki, mosolyogva.
- Engem szeretsz? – fogta meg a kezem, amitől egy kicsit zavarba jöttem. Valamiért nagyon rávágtam volna az igent…
- Ezt nem most kellene megbeszélnünk és nem így. – próbáltam elhúzni a kezemet, de nem eresztett.
- Csókolj meg! – simult hozzám mire megállt bennem az ütő. Micsoda?
- Emmy kérlek, ne csináld ezt! – próbáltam, de Ő átkulcsolta kezét a nyakamon, és szorosabban hozzám dörgölőzött. Abban a pillanatban egyszerűen azt sem tudtam, mit csináljak, annyira jó érzés volt.
- Csókolj meg! – suttogta, ami nem kicsit indított be. Kezével a hajam simogatta, és ajkaival az enyémek felé közeledett. Megbabonázva néztem Őt.
- Emmy nem szabad! Nem tehetem! – próbáltam még utoljára tiltakozni, fenébe, bennem is vér folyik.
- Csak egy csókot kérek! Csókolj meg… Kellan! – Istenem, ez ütötte ki nálam a biztosítékot. Ahogy kimondta a nevem, megszűnt körülöttem a világ. Lassan hajoltam felé, és nagyon gyengéden érintettem ajkait. Borzongás futott végig a hátamon, és úgy éreztem égek. Ne, nem! Nem használhatom ki, hogy részeg, nem! Még mielőtt belemelegedtünk volna, elléptem mellőle, és fel-alá kezdtem járnia szobában. Nekem teljesen elment az eszem! Itt van a lakásomon az egyik tanítványom, aki mellesleg olyan érzelmeket vált ki belőlem, amiket nem igazán éreztem életem során. Tajték részeg, és ahelyett hogy hazavinném, hagyom, hogy itt legyen. És hagyom, hogy rávegyen olyan dolgokra, mint például, hogy csókoljam meg. Felkeresem a pszichológusomat. Rákaptam a szemem, és láttam, hogy engem néz.
- Mit csinálunk Emmy? Ezt nem szabad soha többet érted? – szuggeráltam a tekintetemmel.
- Én, meg akarlak csókolni Téged. – vonta meg a vállát, és számára ez olyan természetesnek hatott, hogy azt hittem hanyatt vágom magam.
- De nem szabad fogd fel! A tanárod vagyok. – próbáltam elmagyarázni neki. Több-kevesebb sikerrel.
- Nagyon jó tanár, ami azt illeti bár kissé szigorú, de csak velem. Miért csak velem? – húzta fel aranyosan az orrát. Még hogy szigorú vagyok vele. Senkitől nem tűrök el ennyi mindent, mint tőle.
- Ne butáskodj! – simogattam meg az arcát mire elkapta a kezem, és le akart húzni magához. Nem hagytam, hanem felsegítettem a földről. Abban a pillanatban megint hozzám préselte testét, hogy megcsókoljon. Komolyan az őrületbe kerget. Mikor látta, hogy ezzel semmire nem megy, újabb lépésre szánta el magát. Az ingemhez nyúlt, és ügyetlenül bár, de elkezdte gombolni. Jó ég! Isten nagyon próbára akar tenni.
- Jesszusom, Emmy mit művelsz? – kaptam a kezeihez, mire ijedt arcot vágott. – Ezzel nem szabad szórakozni érted? Ülj le! – mondtam neki, erre morcosan nézett rám. Most nem érdekelt, így inkább az ágyhoz kísértem. Azonnal fogtam a telefonom, hogy felhívjam Mandyt.
- Mandy, itt Kellan – szóltam bele azonnal.
- Tanár úr! Csak nincs valami baj? – kérdezte azonnal.
- Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de Emmy miatt hívlak. Nem, semmi baja, legalább is azt hiszem – mondtam neki, mert már félbe akart szakítani – csak itt van nálam. Kérlek, mondd azt a bátyjának, hogy nálad aludt, mert együtt csináltátok a leckét, aztán mér nagyon késő volt nem engedted haza. – hadartam gyorsan.
- Öhm, de mégis mit keres magánál? – kérdezte furcsán.
- Hosszú történet, de ne aggódj semmi baj. Akkor megteszed? – kérdeztem.
- Persze tanár úr. Hogyne. – mondta Mandy.
- Köszönöm szépen, és még egyszer ne haragudj!
- Semmi baj, tanár úr, jó éjt!
- Jó éjt, Mandy! – tettem le a telefont, majd Emmyhez fordultam. Döbbenten néztem, amint az ágyra hajított pólómat szagolgatja.
- Emmy mit csinálsz? – kérdeztem tőle, de gondoltam jobb a távolság.
- Szeretem az illatod. – szorította magához az anyagot. Akár egy macit, majdnem elnevettem magam.
- Ma itt alszol. – jelentettem ki neki, mire felcsillant a szeme.
- Itt? – mutatott az ágyra. Abból nem alvás lenne cicám…
- Nem, hanem egy másik szobában. Most gyere velem! –fogtam tétovázva a kezét. Féltem, hogy megint próbálkozik valamivel, és nem tudok majd nemet mondani. Felállt, de túl gyorsan így megszédült. Gyorsan utána kaptam, hogy megakadályozzam az esést. Ezután átkísértem a szomszéd szobába.
- Ezzel mi lesz? – néztem a pólómra, amit még mindig a kezében szorongatott.
- Ebben szeretnék aludni! – mosolygott mire mosolyogva bólintottam.
- Rendben, de most már irány átöltözni és aztán aludni! – szóltam rá.
- Már öltözöm is. Nézd! – mondta, és abban a pillanatban le is kapta a pólóját, én meg villámgyorsan meg is fordultam. Ilyen nincs!
- Meg akarsz ölni? – mentem az ajtóhoz hátat fordítva neki. – Jó éjt! – motyogtam gyorsan neki, aztán majdhogynem kiszaladtam.
Az ajtó elé csúsztam, a hátamat neki vetve. Arcomat a kezeimbe temettem, és szinte úgy éreztem megbolondulok. Annyi kétes érzés van bennem, hogy azt elmondani nem tudom. Úgy érzem, folyton mellette kellene lennem, hogy megvédjem. Annyira fiatal, és törékeny, ráadásul gyönyörű. Aztán ott van a mérhetetlen nagy szája. Mást sem tud, csak belém kötni, vagy piszkálódni, és őszintén szólva már hiányozna is. Mit tegyek? Kezdek egyre jobban belegabalyodni ebbe az egész helyzetbe. Most is idejön hozzám, és az önuralmammal játszik. Azt akarja, hogy csókoljam meg. Válaszokat kér. De mégis milyen válaszokat? Honnan veszi, hogy szerelmes vagyok belé? És honnan tudjam, hogy nem, vagyok-e tényleg szerelmes belé? Dilemma… Lassan felálltam az ajtó elöl, bementem a szobámba, és miután lezuhanyoztam ágyba bújtam.
Hajnaltájt, még éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, de nagyon nem voltam magamnál, így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Nagyon finom illata volt, ennek a valaminek, és önkéntelenül is szorosabban húztam magamhoz, mire újra elnyomott az álom.
Reggel, amint kinyitottam a szemem, először azt hittem, hogy még mindig alszom. Emmy feküdt mellettem, pár centire az arcomtól. Akkor Ő volt a kései látogatóm. Mosoly futott az arcomra, ahogy békés arcát szemléltem. Annyira gyönyörű volt, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Óvatosan megsimítottam a haját, és mivel nem bírtam magammal, nyomtam egy puszit az arcára. Ekkor megjelent Nessa az ajtóban.
- Kellan bácsi pisilni kell! – mondta nekem, szorosan összezárva a lábacskáit. Nem szóltam semmit, csak mosolyogva felálltam persze óvatosan, nem akartam Emmyt felébreszteni, majd fogtam a kis picurt, és vittem is pisilni.
- Kellan bácsi, mit keres itt Emmy? Akkor most Ti tényleg szerelmesek vagytok? – kérdezte már a szobájában, miközben öltöztettem.
- Nem, kicsim, nem vagyunk szerelmesek, csak Emmy… öhm, eltévedt, és itt aludt. - magyaráztam neki.
- Négy éves vagyok, nem hülye! – kérte ki magának. – Egyébként apa, és anya szoktak így aludni, szóval Ti biztos, hogy szerelmesek vagytok. – kötötte az ebet a karóhoz.
- Királylány, tényleg nem… - kezdtem, de félbe szakított.
- Akkor lesz nektek is kisbabátok, meg vesztek kiskutyát, és mindig csókolóztok majd? – kérdezte ragyogó szemekkel, mire azt hittem itt, és most szélütést kapok.
- Nem, kicsim értsd meg, mi nem vagyunk szerelmesek, hidd el nekem. Nem lesz sem kisbabánk, sem kiskutyánk. – néztem a szemébe, erre, meg csalódottam szusszantott egyet.
- Kár – mondta.
Miután felöltöztettem Nessát, gondoltam benézek hozzá, hátha felkelt már. Viszont, ahogy beléptem, hűlt helyét találtam már csak. Hm… szép, mit ne mondjak. Még csak el sem köszönt. Ez azért nagyon rosszul esett. Nem tudtam ezzel sokat foglalkozni, mert mennem kellett a suliba, mert kitalálták, hogy szombaton is be kell menni, plusz, álarcosbál lesz, ahol megint számítanak rám. Csodás, Nessát hova viszem addig? Ebben a pillanatban toppant be Rob.
- A legjobbkor jöttél, haver! – néztem mosolyogva rá.
- Neked is jó reggelt! – vágott morcos képet.
- Mi a baj?
- Még kérdezed, baszki? Az a hárpia tegnap letámadott, mert azt mondta még mindig bejövök neki, vágod?! Odajött hozzám, és azt mondta, hogy tegyek vele, amit akarok. Az egész kávézó engem bámult, csak úgy égett a pofám. Ráadásul Tom átmeneti röhögő görcsöt kapott, alig tudtam lepattintani a ribancot! – panaszkodott nekem.
- Engem azonnal lekapott, mikor elvittem Emmynek a telefont. Ráadásul Emmy is mindent látott, szóval kurva jó volt! Feleszmélni nem volt időm, hallod?
- Uh, ez durva… Emmy mit szólt? Apropó, volt nálad az este? – nézett rám kíváncsiskodva.
- Te adtad meg neki a címemet? Menj a picsába Pattinson! Tudod, min mentem keresztül az este?! Ne akard megtudni! – néztem irtó rondán rá.
- Bocs, tesó, de igen erőszakos volt – húzta meg magát.
- Ja, gondolom, pisztolycsövet tartott a fejedhez! – ironizáltam vele.
- Jól van már, inkább mondd mi volt! – csillantak fel a szemei.
- Elég rámenős volt, legyen elég ennyi. De most megkérnélek valamire, mert már így is késésben vagyok.
- Mondjad, na, de ezt még úgyis el kell majd mesélned! – nézett rám fenyegetően.
- Jó, úgysem akarom kétszer elmondani, akkor majd Tom is ott lesz. De arra szeretnélek kérni, hogy vigyázz Nessára, mert be kell mennem a suliba.
- Ilyenkor, de hát szombat van! – értetlenkedett.
- Igen, de ma is tanítást rendeltek el, és álarcos bál is lesz ma, szóval azon is ott kell lennem, de gondolom Ti is jöttök. Csak kettőig kellene itt lenned vele. – néztem rá könyörgőn.
- Rendben, persze, hol a kiscsaj? – kérdezte
- Itt vagyok, Rob bácsi! – ugrott a karjaiba. Hol volt eddig?
- Na, szia, hercegnőm, hogy aludtál? – nyomott puszit azonnal Nessa arcára.
- Köszönöm jól, Robci bácsi, és te? – kérdezte angyali mosollyal.
- Én egész este rólad álmodoztam, tündérkém – bűvölte el Nessát, aki elpirult. Ekkora barmot…
- Na, jól van, akkor én megyek is, és lehetőleg ne szeressen ennél is jobban beléd! – mondtam neki megrovón.
- Most mit csináljak, ilyen elbűvölő vagyok… - rántotta meg a vállát, mire Nessa csúnyán nézett rá. – Ha pasija lesz, felkötheti a gatyáját, az biztos. – mondta, erre meg csak megforgattam a szemeimet, és otthagytam őket. Már javában ment az első óra, és valahogy éreztem, hogy Emmy nem jön be. Nem is csalódtam, csak azt nem tudtam, hogy miért nem jött be. A lányokat meg sem kérdeztem, mert, ahogy láttam ők is furcsállták. Egyszer csak megjelent Jacobson a teremben, és azonnal hozzám fordult.
- Kellan, kérlek. Fogalmam nincs, hogy most épp mi baja Emmynek, de mivel úgy látom, tudsz rá hatni, megkérném, beszéljen vele. Az irodámban van. – nem értettem, hogy miért én vagyok erre a legmegfelelőbb személy, de aztán fogtam magam, és bementem hozzá.
- Nézze Mr. Jacobson! Tegnap volt egy kisebb balesetem és bevertem a fejemet. Ne aggódjon nem komoly, megnézettem! De emiatt kicsit szétszórt vagyok, és néha nagyon fáj. Ezért történhetett meg, hogy ma reggel nem mentem be az órára. – hallottam, miket hazudozik már megint. De most örültem, hogy láthatom.
- Azt hittem kerülsz engem és azért nem jössz! – mosolyogtam, mire meglepődve fordult felém, aztán pillanatok alatt változott meg az arca. Kicsit sápadtabb lett.
- Megijedtem, amikor nem találtalak reggel! Miért menekültél el? – mentem közelebb, Ő meg távolodott, és sikeresen feldöntött egy széket. Nem értettem, mi baja.
- Ne jöjjön közelebb! – kapta fel az ollót az asztalról, mire teljesen összezavarodtam. mégis mi ütött belé?
- Nyugi Emmy! Semmi baj! – próbáltam nyugtatni, de szerintem én idegesebb lehettem.
- Hogyne lenne baj! Már megint mit csinált? – förmedt rám.
- Hogy én mit csináltam? Te voltál az aki…- kezdtem bele, de jó szokásához híven nem hagyott szóhoz jutni.
- Maga a felnőtt és a tanárom is! Hogy tehette? - Most miről beszél? Közelebb léptem hozzá, mert zavart, hogy most ennyire távolságtartó. – Mégis, hogyan történt? – kért számon.
- Biztosan hallani akarod? Ha ennyire frusztrál, Téged felejtsük el rendben? – kérdeztem tőle. Szóval a tegnap este miatt borult ki ennyire.
- Maga megőrült! Lehet,hogy ez magának nem jelentett semmit, de nekem igenis nagy dolog volt és nem így akartam, nem! – kiabált. Megértettem, amit mondd, de hát egyszer már megcsókoltam.
- Emmy kérlek, ne kiabálj! Inkább próbálj megnyugodni és beszéljük ezt meg! – közeledtem felé, hogy ezt megbeszéljük.
- Ne jöjjön közelebb! - emelte rám az ollót, de nem foglalkoztam vele, hanem még közelebb mentem hozzá. Aztán minden nagyon gyorsan történt. Közelebb léptem hozzá, mire rávágott az ollóval a kezemre. Felkiáltottam, aztán láttam, hogy folyik belőle a vér. Emmy, fogta magát, és kirohant, de ahogy láttam eléggé megijedt. Akkor én, mit szóljak? Jacobson szaladt be az irodába, és halálra vált szemmel nézett rám.
- Mégis mi történt Kellan? – nézett a kezemre, és láttam, hogy elsápad. Fasza, nem bírja a vért.
- Nem történt semmi baj, csak Emmy megszédült, majd elkaptam, és az asztal sarka felsértette a kezem. – hazudtam reflexből. – De ne nézz ide, ha nem bírod a vért, megyek is. – mosolyogtam rá. Az orvosiba, bekötötték a kezem, aztán mentem megtartani a következő órámat. Szerencsére ma rövidített órák voltak, tekintve, hogy ma szombat van.
Mikor hazaértem, láttam, hogy Rob, és Nessa egymáshoz bújva alszanak a kanapén. Érdekes volt látni a barom Robot, amint szorosan öleli a kis Nessát, miközben ezerfelé meredezik a haja. Nessa szinte nem is látszott ki az öleléséből. Lassan odamentem hozzájuk, hogy felébresszem Robot.
- Rob, Rob, kelj fel! - rázogattam a vállát.
- Hé! Mi történt? – pattant fel, csak ezzel az volt a baj, hogy Nessa is felkelt, és már görbültek lefelé az ajkai. - Jaj, ne kicsikém, hallod, ne sírj, itt vagyok! – ölelte magához Nessát, ami elég groteszk volt számomra. Nagyon hülyén nézhettem rájuk, mert Rob megszólalt.
- Mi van? Szegény alig aludt el. – magyaráztam, közben ringatta a már nyugodt Nessát.
- Na, jól van, nem tudom, mit művelsz az unokahúgommal, de jobb is, ha nem tudom. Menj, haza öltözz át, aztán mehetünk is. Nessát is visszük magunkkal.
- Jó, rendben. Hercegnő, akkor majd a bulin találkozunk, jó? Addig is, készülődj, biztos nagyon csini leszel. – fordult Nessához, aki miután nyomott egy puszit Rob arcára, indult is átöltözni.
- Tönkreteszed az unokahúgomat. – néztem csúnyán rá.
- Nem, haver Ő tesz tönkre engem. Hallanád, milyen beszólásai vannak. Na, mindegy is megyek, aztán majd találkozunk. – búcsúzott, majd le is lépett.
Én is nekiláttam készülődni, miközben Nessának segítettem. Fogalmam nincs, honnan de volt neki egy szép rózsaszín ruhácskája, amiben úgy nézett ki, mint egy igazi királylány. Én felkaptam a fekete szmokingomat, és még álarcot is vittem, bár tuti nem rakom fel.
A fiúkkal az iskola bejárata előtt találkoztam, aztán miután köszöntem nekik Nessa azonnal, Robhoz ment, és fülig pirult, ahogy megdicsérte. Ezután gondoltam szétnézek, míg ezek megvannak. Tom italra hivatkozva lelépett, szóval Rob csak Nessával maradt. Találkoztam Jacobsonnal is, aki megint csak nagyon kiöltözött. Váltottam vele néhány szót, aztán gondoltam, visszamegyek a srácokhoz. ekkor láttam meg, hogy Emmy Robbal beszélget. Az alkatáról ismertem meg, mert egyszerűen bombasztikusan nézett ki. Nem a kis tornacipős, farmeres Emmy volt, hanem úgy nézett ki, akár egy igazi felnőtt nő. Odaléptem hozzájuk, mikor hallottam, mit beszélnek.
- Kellan látott már? – kérdezte Rob, miközben végigmérte.
- Kit érdekel? Miért kellett volna látnia? – rángatta a vállát, nemtörődöm stílusban.
- Mert a tanárod vagyok és felelősséggel tartozom érted! – szólalta meg a háta mögött. Lassan megfordult, majd rám nézett, és megint nagyon ideges lett.
- Megyek! – mondta, azzal elviharzott, de előtte Rob kezébe nyomta az italát.
- Haver, nem semmi a csaj. – mondta Rob, mire csúnyán néztem rá. – Hé, nem úgy értem, nekem van csajom! – mondta.
- Ja, igen Nessa, hol van? – kérdetem tőle.
- Jane-nel. Meglátta, és nagyon bejött neki a ruhája, aztán nem lehetett levakarni őket egymásról. – válaszolta Rob. Mindenki neveli, úgy látszik. Mondjuk Nessa elég közvetlen.
- Akkor jól van. – válaszolta neki.
- Szétnézek addig tesó. – mondta
- Jó, menj csak. – gondoltam addig nézelődök, nem-e akar valaki megint berúgni, mint legutóbb. Akkor mondjuk Emmy volt az, na, mindegy. Már jó ideje elvoltam, és épp Emmyt kerestem a szememmel, de nem láttam sehol. Picsába, hogy mindig eltűnik. A fiúk közül is csak Tom volt meg. Oda is mentem hozzá.
- Nem tudod, hol van Rob? – kérdeztem tőle.
- Szerintem kiment cigizni. Kimegyünk utána kicsit?
- Megnézem, hogy viselkednek a csajok és mehetünk jó? Aggódom Emmy miatt! – néztem rá félve. Éreztem, hogy van valami…
Ahogy kifele indultunk az üvegablakoknak köszönhetően mindent láttunk. Rob a padon ült, és Emmy, már majdnem az ölében volt. Olyan szinten lettem ideges, hogy azt hittem mindent összetörök. Szinte futottam kifele, Tommal, egyetemben. Mérhetetlenül dühös voltam, főleg mikor láttam, hogy már megcsókolni akarja Robot. Épp ekkor értem oda, és magam felé fordítva azonnal nekitámadtam...volna, ha Mandy nem esik neki. Hogy került ide? Annyira gyorsan történt minden, hogy követni nem tudtam, Mandy már Emmy haját tépte. Emmy sem hagyta magát, és pillanatokon belül hatalmas verekedés lett az udvaron. A legszebb szó, a kurva volt, én meg pillanatnyi sokkot kaptam. Hárman próbáltuk szétszedni őket, de alighanem lehetetlen volt. Rúgták, ütötték, tépték egymást. Végre ki tudtam szedni Emmyt Mandy alól, de láttam, hogy felrepedt a szája, és az arca is dagad már. Mandyt Rob fogta le, és bocsánatkérően nézett rá.
- El akartad csábítani tőlem! Nem elég neked, hogy a tanárral kikezdtél, még Ő is kell neked?! – kiáltotta sírva Mandy. Hogyan? Rob, és Mandy?
- Ne akartam elcsábítani! - vágott vissza Emmy, aztán láttam, hogy Robnál most robban a bomba.
- Elegem van!!! A büdös kurva életbe! Nem hiszem el, hogy mindig kikezd velem, valamelyik csajod! A faszom ki van már ezzel, érted?! Először Gina, aztán Emmy! – kelt ki magából, és más helyzetben lehet, hogy nevetek, de most kurvára ideges voltam!
- Nem a csajom, felfogod végre?! Nem az, csupán egy nagyon agresszív, szemtelen, és meggondolatlan tanítványom. – kiáltottam, mire Ő összerezzent a karomban.
- Nem érdekel, baszki! Nekem itt van Mandy, vágod?! Elegem van már ebből.
- Fasza, és én erről miért nem tudok? - támadtam neki. A lányok csak egymást méregették, de egyikük sem szólt semmit.
- Nem volt alkalmam elmondani, de nem is érdekel! – mondta még mindig idegesen, - De mi el is mentünk, picsába, beszélj a csajoddal, mert ez már nem állapot! – fújtatott, majd elvitte onnan Mandyt, Tommal, együtt. Ekkor magam felé fordítottam Emmyt, akinek közben az orrából is folyni kezdett a vér. Elővettem egy zsebkendőt és elkezdtem felitatni. Meg-megrándult az arca, ahogy hozzáértem, de nem szolt, semmit.
- Mire volt ez jó, hm? – néztem cseppet sem kedvesen a szemébe.
- Semmi közöd hozzá! – vágta rá, azonnal.
- Talán, ha nem rohansz el tőlem ma reggel, akkor meg tudtuk volna beszélni, nem gondolod? – sziszegtem neki.
- Tönkre tetted az életemet, érted?! Hogy tehetted meg?! – fakadt ki teljesen, és ellökte e kezemet.
- Mégis mit?! Nem csináltam semmit! - borultam ki én is.
- Ne hazudj nekem, kihasználtad, hogy nem vagyok józan! Érted?! Azt hittem Te nem vagy olyan! - kezdte el a sírást.
- Mégis milyen?! – kezdtem el vele kiabálni. – Az én hibám az, hogy odajöttél hozzám teljesen kiütve, és könyörögtél, hogy megcsókoljalak?! Oké igen, nem kellett volna belemennem! Beismerem! És bocsánatot kérek miatta! – üvöltöttem vele.
- Miért nem vallod be, hogy az ágyadba cipeltél?! Mondd ki! Mondd ki, hogy megtetted! – folytak végig a könnyei az arcán, és szinte már toporzékolt.
- Hogy?! – döbbentem meg. – Te azt gondolod, hogy én… hogy én magamévá tettelek? A kurva életbe, semmi nem történt köztünk! Nem tettem meg, a francba is! – már én is ott tartottam, hogy toporzékolok. - Meg sem vártad, hogy elmagyarázzam, azonnal fogtad magad, és elmentél! Annyira gyáva vagy, hogy inkább elrohantál, semmint megbeszéld velem! - döbbenten nézett rám, és nem tudott szóhoz jutni.
- De… de én… én azt hittem, hogy…
- Hiába hitted, nem történt semmi! – vágtam rá. – Előbb győződj meg az igazadról, aztán cselekedj, mert most összevesztél a legjobb a barátnőddel, és belerondítottál egy kapcsolatba.
- De most Te is gyűlölsz. – hajtotta le a fejét.
- Nem, nem gyűlöllek. Nem tudlak gyűlölni, érted? - kiabáltam megint. – Nem tudsz olyat csinálni, ami miatt meggyűlölnélek! – néztem fájdalmasan rá.
- De megint úgy ítélkeztem, hogy nem hallgattak meg! - toporzékolt - Miért nem haragszol? Miért nem küldesz el a fenébe? – sírta el újra magát – Mondd el miért?
- Miért? Miért? – kiáltottam fel kétségbeesetten. Odaléptem hozzá minden előzetes nélkül, és mielőtt megtettem volna a szemébe néztem, láttam, hogy nem tiltakozik. Karjait a mellkasomra helyezte, és pedig a derekánál fogva húztam magamhoz. Lassan a számra tévedt a tekintete, és éreztem, hogy felgyorsul a szívverése. Érettem, hogy melegség árad szét az egész testemben. Leheletét a számon éreztem már, és lassan lecsukódtak a szemeim. Ajka súrolta az enyémet, és már épp megízleltem volna, mikor valaki megszólalt.
- Tanár úr?... És Emmy? – képedt el Nick. Jaj, ne, most mit fogunk csinálni?
Laura
