Mi jöhet még?

Sziasztok!

Meghoztam az új részt. Köszönjük a pipákat és a hozzászólásokat! Szép napot és jó olvasást mindenkinek! :-)

Hát ez a csók nem volt semmi, de a sértő szavai után nem adom meg azt az elégtételt, hogy kimutatom mennyire élveztem. Janice szinte a semmiből bukkant elő, de jobbkor nem is jöhetett volna. Beszálltam mire azonnal elindultunk.

-        -  Úgy látom ez nem sikerült valami fényesen! – nézett rám aggódva.

-         - Nem mondhatnám. De, hogy került ide Kellan? – kérdeztem kíváncsian.

-          -Megbeszéltük, hogy lejön. Tudod, szünet van az iskolátokban.

-        -  Szóval te végig tudtad? Jaj Janice sosem fog nekem megbocsájtani! – görnyedtem össze.

-         - Nem szabad feladnod.

-          -De nem hallgat, rám bármit mondok is. Nem hiszi el, hogy tényleg minden érte volt!

-          -Majd én segítek neked! Bízd ide! –kacsintott rám. Közben hazaértünk és azonnal csomagolni akartam, de nem engedte. Végül rávett, hogy maradjak még legalább egy napot. Leültünk a konyhában és elmeséltem mi történt a temetőben, amikor meghallottam az ismerős hangot.

-          -Bassza meg! Akkor Ő a diáklány, aki összetörte a szíved? – erre a mondatra azonnal hátrafordultunk és meglepődve ismertem fel a fiatal rendőrt. Rámosolyogtam, de ahogy Kellanre néztem leolvadt a mosoly az arcomról. Felálltam a székről és újra Harleyre mosolyogtam majd közelebb léptem hozzá.

-          -Nahát, Harley Davidson rendőr úr! Mit keres itt? Csak nincs valami gond? – kérdeztem mire Kellan hangosan felnevetett. Meglepődve néztem rá.

-          -Harley Davidson? Basszátok meg ez most komoly? – kapott röhögő görcsöt mire kérdőn néztem rá.

-          -Upsz kicsit elferdítettem az igazságot. – pirult el a rendőr. – A nevem Harley Mitchels csak olyan jól hangzott és aranyos voltál mikor elhitted! – mosolygott.

-          -Az is aranyos lesz, mikor lekeverek neked egyet! Te pedig befejeznéd végre a röhögést? – legyintettem meg Kellant.

-          -Te komolyan elhitted, hogy úgy hívják? – vigyorgott.  Közelebb léptem hozzá és úgy néztem a szemébe.

-          -De jó kedve lett hirtelen a tanár úrnak! Meg kellene nézetnie magát egy orvossal, mert a hangulatingadozás valami súlyos agybajnak is lehet a jele! – mondtam mire hallottam, hogy az anyukája és Harley halkan kuncognak. Láthatóan ez felbőszítette, mert egészen közel jött hozzám és majdnem összeért az orrunk.

-          -Kettőnk közül neked kellene orvoshoz menned! Szeretlek, nem szeretlek, kihasználtalak, de közben meg nem is kisasszony! – támadt nekem mire megragadtam a pólóját és úgy húztam magam közelebb hozzá.

-          -Én, szeretlek téged és nem használtalak ki, de nem vagy képes felfogni! – sziszegtem neki. – Nem te vagy az első tőlem idősebb pasi, aki akart tőlem valamit! Csak, hogy tudd! –mondtam neki majd elengedtem és megpróbáltam ellépni tőle, de visszarántott.

-          -Na, ne viccelj! Áruld el akkor mégis miért engem választottál? – húzott magához túlságosan is közel.

-          -Bukok a magas, szőke pasikra, akik tahó módon viselkednek a nőkkel! – néztem rá gyilkos tekintettel, amit ő is viszonzott ám mielőtt még visszavághatott volna Janice lépett hozzánk.

-          -Gyerekek! Mielőtt még kinyírjátok, egymást mit szólnátok hozzá, ha előkészülnénk az ebédhez? – mosolygott.

-          -Itt maradsz? – nézett rám kíváncsian Kellan.

-          -Az anyukád meghívott pár napra. Okoz ez neked bármilyen problémát? – kérdeztem kedvesen.

-          -Nekem ugyan nem! Felnőtt emberek vagyunk csak nem lesz gond. Ó várj csak elfelejtettem, hogy te még gyerek vagy! Legfeljebb elfenekellek! – vigyorgott.

-          -Vigyázz nagyon vigyázz magadra Kellan Lutz, mert ha én, elfenekellek, azt megérzed! – néztem rá csábítóan mire legnagyobb elégedettségemre nagyot nyelt.

-          -Anya Te ezt hagyod? – kérdezte Janicetől panaszosan mire elmosolyodtam.

-          -Kisfiam tudod, hogy te vagy nekem a legfontosabb a világon, de bizony néha nem ártana neked egy fenékbe billentés!  - csipkelődött Janice majd belém karolt és magával vitt egy másik szobába ami Kellan szobája mellett volt.

-         - Ha nem gond áthoztam ide a dolgaidat! – szólalt meg.

-          -Ez csak természetes. Hagy foglalja el a szobáját Michael Jordan! –vigyorogtam mire elkezdett nevetni.

-        -  Nincs még egy ilyen aranyos lány amilyen te vagy Emmy! Reméljük hamarosan a fiam is megérti, hogy feleslegesen durcáskodik. Most pedig öltözz át, mert piszkos lett a ruhád! –mondta kedvesen majd kiment.

-         - Attól tartok ez már több egyszerű durcáskodásnál. – huppantam le az ágyra. A táskámból előszedtem a rövidnadrágom és egy pólót majd megmostam az arcom és felfrissítettem a sminkem. Éppen abban a pillanatban léptem ki az ajtómon amikor Kellan is az övén.  Végigmértük egymást majd összekapcsolódott a tekintetünk. A szívem őrült kalapálásba kezdett és már majdnem újra magyarázkodni akartam, amikor eszembe jutott, hogy talán nem kellene megint felhozni ezt a témát. Megfordultam hát és lesiettem a konyhába.

-          -Segíthetek valamit Janice? –léptem be az ajtón.

-          -Szedhetnél pár szál virágot Emmy drágám! Ami a vázában van, már igencsak haldoklik.

-          -Már megyek is! –mosolyogtam rá és Kellant kikerülve a kertbe mentem. A virágoskert gyönyörű volt, látszott rajta, hogy Janice rengeteget foglalkozik vele. Beljebb haladtam egyenesen át a virágokkal díszített boltív alatt és jártamban néha lehajoltam megsimítani egy-egy szegfűt és százszorszépet. Teljesen elvarázsolt ez az egész virág birodalom, olyannyira, hogy még az időről is megfeledkeztem és arról is, hogy hol vagyok. Úgy éreztem magam mintha egy mesében lennék és így történhetett meg, hogy hamarosan először csak dúdolni majd énekelni kezdtem a kedvenc mesém egyik részletét.

-         - Százszorszépek, s rózsabimbók, locska-fecske népek.
Órák hosszat ülnek és mesélnek.
Egymagamban sokszor így álmodom.
Hogyha szárnyal erdő mélyén csirregő madárdal.
Szólok én akármelyik madárral vagy inkább így álmodom.
Édes vizű patak habja szól és értem ér vagy tán csak álmodom?
Álmom való Csodaországban, mert ez a Csodaország bennem él.

Jót mosolyogtam magamon majd elhatároztam, hogy visszaindulok. Hirtelen mozdulattal megfordultam és Kellannek ütköztem. Ó te jó ég ez, de ciki! Valószínűleg hallotta az előadásomat és most már jogosan mondhatja, hogy gyerek vagyok. Ez a mosoly nem sok jót jelent.

-          -Muszáj mindig a hátam mögé osonnod? – támadtam neki.

-          -Nem osontam mögéd.  Kész az ebéd, gyere! – mondta és elindult előttem pedig egy percre úgy láttam legszívesebben magához ölelne, de biztos csak képzelődtem. Mindenesetre annak örültem, hogy nem hozta szóba, amit hallott. Egy fél pillanatom volt az örömre nem több, mert hamarosan hátrapillantott egy vigyor kíséretében.

-          -Emmy Csodaországban! – kacsintott rám én pedig legszívesebben bokán rúgtam volna, de e helyett elé siettem és megálltam előtte majd csúnyán néztem rá.

-          -Nessa is mindig így néz, rám mikor nem kapja, meg amit akar! Mondjuk a kalapos nyusziját! –mondta nevetve mire hatalmasat löktem rajta. Magam sem tudom honnan volt ekkora erőm, de elvesztette az egyensúlyát és engem is magával rántva elterült a virágok között én pedig rajta. Ösztönösen átfogta a derekamat az én kezeim pedig vállára simultak. Az ajkai közel voltak, túlságosan is közel és éreztem, ha nem húzódok, el tőle nem fogom tudni megállni, hogy ne csókoljam meg. Mégsem mozdultam csak néztem a szemébe megbabonázva és éreztem, ahogy hevesebben dobog a szíve bár ez a hirtelen eséstől is lehetett. Csak feküdtem rajta és nem bírtam betelni vele, legszívesebben megérintettem volna az arcát, de most az egyszer nem akartam letámadni. Annyira szépek a szemei és az ajkai.  Ennyi nem bírtam tovább! Lassan hajoltam rá és nagyon gyengéden kezdtem ízlelgetni. A szemében meglepettséget láttam. Mielőtt még vissza tudott volna csókolni - már ha egyáltalán akart- feltornáztam magam és amilyen gyorsan csak tudtam elrohantam. A ház sarkánál megálltam és próbáltam normalizálni a légzésemet, ami nem ment könnyen. Hogy lehet valakit ennyire szeretni? Hogy lehet túlélni, ha ő már nem szeret? Ezek a kérdések foglalkoztattak. Beléptem a házba és rögtön a konyhába mentem. Janice kérdőn nézett rám, amit hirtelen nem is értettem.

-          -A virágok. – mondtam és az ajkamra haraptam.

-          -Elfelejtetted? – mosolygott szélesen.

-          -Elejtette. – hallottam meg a hátam mögött Kellan hangját. Megfordultam és láttam, hogy valóban a kezében vannak a virágok, amiket szedtem. Átnyújtotta és közben összeért a kezünk, amitől legnagyobb bosszúságomra elpirultam. Az anyukája csillogó szemmel figyelt minket. Nem tudom mi ütött belém, de mostanában ha a szemébe nézek, egyszerűen elakad a szavam és olyan vagyok, mint akit hipnotizáltak. Most még a szám is kinyitottam, mint aki csókra vár. Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom és ijedten kaptam el a szemem. Előhalásztam a mobilom és meglepetten meredten a kijelzőre. Mrs. Perkins?

-          -Tessék! – szóltam bele bizonytalanul.

-          -Emmy, de jó, hogy elértelek! Az igazgató úr rábólintott a legújabb színdarabra, amit kigondoltam és mindketten úgy gondoljuk te lennél a legmegfelelőbb a főszerepre.

-          -Miért éppen én? – kérdeztem gyanakodva. Ki tudja mit találtak ki? Pláne ha Jacobson is engem akar a szerepre. Mostanában már jobb lett a viszonyunk, de még nem az igazi.

-          -Mert egy musical lenne és neked van a legszebb hangod. Ráadásul a szerep is közel állna hozzád és a tehetséged is meg van hozzá. – sorolta.

-          -Igazán kíváncsivá tett! Melyik darabról van szó? – kérdeztem és tényleg nagyon érdekelt.

-          -Természetesen a Szépség és Szörnyetegről. – mondta ki végre.

-          -Gondolom nem a Szörnyeteg szerepét szánja nekem! – viccelődtem. – Megint jó csajt kellene játszanom? – fintorogtam.

-          -Emmy te egy törékeny szépség vagy és remek a hangod! Vállald, el kérlek! Tudod, hogy indulunk az idei versenyen is és Veled biztos nyerők vagyunk! Ráadásul, ha jól hallottam a Színművészeti Egyetemre szeretnél jelentkezni. Ha megnyerjük a versenyt szinte lehetetlen, hogy ne vegyenek fel. – győzött meg egyetlen pillanat alatt.

-          -Vállalom! – vágtam rá.

-          -Ez remek! A rajzfilm alapján dolgozunk, nem változtatunk semmin, de azért odaadom majd a szövegkönyvet. Mikor tudunk találkozni?

-          -Jelenleg nem vagyok otthon, de amint hazaérek, hívom önt. –ígértem majd elköszöntünk és boldogan mosolyogva tettem le a telefont. A többiek kérdőn néztek rám.

-          -Ha jól hallom valaki megkapta az iskolai színdarabban Belle szerepét! – lépett hozzám Janice mosolyogva.

-          -Igen ráadásul ez nagyon fontos szerep, mert ezzel bekerülhetek az egyetemre! – öleltem át ujjongva. Miután kibontakoztunk egymás öleléséből Kellanhez fordultam.

-          -Gratulálok! – vigyorgott. – Azért a tesi órákat nem elhanyagolni! – kacsintott mire majdnem kiszakadt belőlem, hogy mi értelme a tesinek ha nem ő tanítja. Leültünk ebédelni és egész végig kerültem Kellan tekintetét. Semleges dolgokról folyt a beszélgetés anya és fia között én pedig örültem, hogy nem kell mondanom semmit. Ebéd után kiharcoltam Janicenél, hogy elmosogathassak, ő pedig befogta Kellant törölgetni. egymás mellett álltunk és néha a szemem sarkából rápillantottam. Az egyik ilyen alkalommal elmosolyodott, de nem nézett rám. Annyira megörültem, hogy nem figyeltem oda és az egyik tányér hangos csobbanással esett a mosogatóba Kellanre fröcskölve a forró habos vizet. Az egész pólóját beterítette és még a földre is jutott belőle.  Azonnal lehúztam a mosogatókesztyűt és lekaptam róla a pólót majd a törlővel itattam fel a hasáról és mellkasáról a vizet. Egy szót sem szólt, de gondoltam, hogy ideges lehet.

-          -Ne haragudj! A franc vinné, el olyan béna tudok lenni! – hadartam és óvatosan vizsgálgattam mennyire sérülhetett meg. Nem tagadom élveztem, hogy végigsimíthatok a mellkasán és a hasán.

-          -Semmi baj kics… Emmy! Nem is fáj!- köszörülte meg a torkát. – Megyek és veszek fel egy másik pólót! – mondta és szinte elrohant.  Azt akarta mondani kicsim. Nem mondaná, ha annyira gyűlölne. Egyedül fejeztem be a mosogatást majd kiültem a teraszra Janice mellé. Kellan is felbukkant és a korlátnak támaszkodva nézett minket.

-          -Gyerekek, mint szólnátok hozzá, ha adnék nektek egy kis ház körüli munkát? – szólalt meg végül az anyukája.

-          -Persze anya mondd csak! – lökte el magát a korláttól.

-          -Ki kellene festeni a kis házat. Én egyedül nem szívesen fogok, hozzá tudod, hogy nem sok érzékem van az ilyesmihez.

-          -Nem probléma, kifestem még ma! – mondta.

-          -Én is szívesen segítek! –álltam fel.

-          -Megoldom. – vonta fel a szemöldökét Kellan.

-          -Gondolom, de én segíteni fogok benne! –tettem csípőre a kezem és határozottan néztem rá. Most nem engedem, hogy kicsússza a kezeim közül szépfiú- gondoltam magamban.

-          -Ez remek! – állt közénk Janice. – Emmy van ruhád, amit felvehetsz? –kérdezte és rögtön rábólintottam. -  -Fiam neked sem ártana átöltöznöd!  - mondta és már ott sem volt. Felszaladtam a szobába és felvettem a farmernadrágom, ami épphogy eltakarta a fenekemet és az ingem, amit megkötöttem a derekamon. Gondoltam bedobok mindent. A hajamat copfba fogtam és elégedetten szemléltem magam a tükörben. Leszaladtam a lépcsőn és azonnal szembe találtam magam Janiceszel. Elégedetten bólogatott.

-         - Kellant a ház mögött találod, most szedi elő a festékeket! Én nem is nagyon zavarnálak Titeket! Elugrom az egyik barátnőmhöz! – kacsintott rám majd mielőtt egy szót is mondhattam volna elviharzott. Megigazítottam a hajam és elindultam a kis házhoz.

Kellan félmeztelenül állt nekem háttal és a házat szemrevételezte. Egy pillanatig gyönyörködtem benne majd melléléptem.

-          -Felőlem kezdhetjük! – mondtam mire futólag rám pillantott majd azonnal visszafordult felém és végigmért.

-          -Te így akarsz festeni? – tette fel a kérdést, aminek nem sok értelme volt ebből azt szűrtem le, hogy zavarban van.

-          -Ha gondolod én is levetkőzhetek félmeztelenre! – vigyorogtam.

-          -Chh mintha meg mernéd tenni! – mondta megvetően mire elkezdtem kigombolni az ingem.

-          -Emmy… a szomszéd pont idelát! – mondta és azonnal elém állt szemeit az enyémekbe fúrva és igyekezett nem a melltartómat bámulni. Eljött az ideje egy kis ráhatásnak.

-          -A szívem majd kiugrik mindig mikor így nézel rám! – mondtam neki és nem is hazudtam. – Megnézed? – kérdeztem és már el is kaptam a kezét, amit aztán a mellkasomra szorítottam. Köpni, nyelni nem tudott, sőt ennyire zavarba jönni még sosem láttam. Úgy rántotta el a kezét mintha megégette volna és majdnem kiborította a festéket. Elfordultam és mosolyogva gomboltam be az ingem majd lehajoltam, hogy felvegyek egy ecsetet.

-          -Nick mit fog ehhez szólni? – fordult hozzám. Na, ennyit arról, hogy közelebb kerülünk egymáshoz és végre hinni fog nekem.

-          -Nem vagyunk együtt Nickkel. – mondtam a szemébe.

-          -Eddig tartott a nagy szerelem? – kérdezte látszólag érdektelenül.

-          -Sosem volt szerelem, de ezt nem fogom még egyszer elmagyarázni. Majd eljön az idő, amikor te is belátod, hogy miattad tettem, amit tettem. Nem fogok veled veszekedni!- mondtam halkan, mert tényleg nem akartam vele vitázni. Szeretem, őt nem fogom nyirbálni az idegeit. Belemártottam az ecsetet a festékbe felmásztam a létrára és mázolni kezdtem a ház falát.

-          -Láttam, amikor megcsókolt. – mondta és ő is festeni kezdett.

-          -Sokáig gyakoroltunk, hogy élethű legyen. – válaszoltam, de kezdtem dühbe gurulni.

-          -Jó duma! – nézett rám gúnyosan mire lejöttem a létráról és osztani kezdtem.

-          -Na, idefigyelj! Semmi jogod nincs hozzá, hogy ítélkezz felettem! Te, aki annyi mindent tudsz, rólam pont te törsz felettem pálcát?- lendítettem meg az ecsetet ezzel befestékezve a mellkasát, de nem érdekelte.

-          -Mit tudok rólad Emmy? Mi volt igaz és mi hazugság? – csapta le az ecsetet.

-          -Minden igaz volt kivéve azt, hogy már nem szeretlek és csak a szex miatt kellettél!

-          -Nem tudom, hogy ezt elhihetem-e! – mondta keserűen.

-          -Ha nem akarod, nem hiszed el! –vontam meg a vállam pedig nagyon fájt, hogy ezt csinálja. Szótlanul festettünk tovább, de láttam, hogy néha rám néz, és igencsak elgondolkozik. Elég gyorsan haladtunk pár óra alatt el is készültünk. Fáradtan roskadtam le a lépcsőre és éreztem, hogy még az arcom is festékes. Árnyék vetült rám és felnézve Kellant pillantottam meg.

-         - Köszönöm, hogy segítettél! – mondta komolyan.

-          -Te is segíthetnél nekem! – mosolyodtam el szomorúan majd felálltam és a ház felé indultam.

-          -Emmy! Lenne kedved elmenni, lovagolni? Vagy egy ilyen nagyvárosi lánynak ez túl nagy falat? – mosolygott gúnyosan. Tudtam, hogy provokálni akar, de nem tudtam ellenállni.

-          -Már akkor lovon ültem, amikor te még azt sem tudtad mi az a ló! – mondtam határozottan és megemeltem az állam. Jó tudom, nem kellene hazudnom. De most mondjam meg neki, hogy lovat csak tisztes távolból láttam eddig? A fenéket! Hisz nem lehet nagy dolog lovagolni. Felül az ember és aztán elvágtat a naplementébe vagy valami ilyesmi. Fél óráig suvickoltam magam, míg végre lejött az összes festék. A hajamat hagytam szabadon a hátamra omlani gondoltam milyen jó lesz már, amikor vágtatás közben belekap a szél. Feszes farmert és kockás inget vettem fel, mert egy filmben azt láttam, hogy úgy menő lovagolni. Az időközben hazaérő Janice adott egy lovaglócsizmát, ami remekül ment a szerelésemhez. Igazi belevaló lovas csaj voltam azt leszámítva, hogy sosem ültem még lovon. Lelibegtem a lépcsőn ahol bezsebeltem az elismerő pillantást Kellantől majd elindultunk. Pár perces sétára volt csak az istálló. Kihoztak két lovat, akik hatalmasak voltak még jó, hogy nem őket üljük meg. De kis cuki póni van ott hátul ő tuti az enyém lesz.

-          -Emmy hagy mutassam be neked Gyilkost! – lépett hozzám Kellan és a tőlem nem messze álldogáló fekete lóra mutatott.

-          -Hello Gyilkos! – intettem oda neki és türelmetlenül vártam, hogy kihozzák a kis pónimat.

-          -Nem akarod, kicsit jobban megismerni mielőtt felülsz rá? – nézett rám kérdőn Kellan.

-          -Kire? –kaptam oda a fejem. Szerelmem már az egyik hatalmas lovat simogatta és lassan, ugyan de leesett, hogy Gyilkos jelenleg az én lovam. Nyeltem egy nagyot és búcsút vettem a kis pónitól. Odasétáltam a lóhoz mire rám horkantott. Atyaég ez a ló utál engem!

-          -Nem kaphatnám meg inkább azt a kis édest, aki ott van hátul? – mosolyogtam rá.

-          -A pónin akarsz lovagolni? – nevetett. Bár végülis Nessa is azon szokott! –gondolkozott el.

-          -Pukkadj meg! Csak vicceltem! – mondtam és a ló felé fordultam. Oké akkor most fel kellene ülnöm. Ez az állat hatalmas. Megpróbáltam belekapaszkodni és felhúzni magam mire Kellan kíváncsi pillantásával találtam szembe magam.

-          -Mi van? – kérdeztem morcosan.

-          -Mit csinálsz? – mosolygott majd a hónom alá nyúlt és feltett a lóra. Jézusom ne! Nem akarom! Sőt mi több követelem, hogy valaki szedjen le erről a szörnyetegről, mert olyan tériszonyom van, hogy az kibírhatatlan! Na, jó végülis talán annyira nem vészes csak maradjon egyhelyben.  Magabiztosan Kellanre mosolyogtam és kihúztam magam.

-          -Oké akkor szerintem indulhatunk is!- ugrott fel a lóra.

-          -Hát persze! – mosolyogtam kétségbeesetten és végigsimítottam a ló nyakát. Most miért nem indul?

-          -Menjünk paci jó? – duruzsoltam neki, de csak állt egyhelyben. Kellan már jóval előttünk volt és én is elindultam volna, de nem tudtam mit csináljak.

-          -Adok neked cukrot meg répát vagy kérj, bármit csak ne égess, le könyörgöm! – mondtam hangosabban mire odajött az egyik lovászfiú és egy mosoly kíséretében útnak indított minket. Ahogy a ló megmozdult szorosan átkaroltam a nyakát és kétségbeesetten szorítottam. Lassan baktattunk így egy idő után megpróbáltam kihúzni magam és szépen megülni a lovat. Hamarosan felvettem a ritmusát és elégedetten vigyorogtam. Kellan hátranézett és olyan gyengéden mosolygott rám, mint már hetek óta nem.  Beértem őt és egymás mellett sétáltunk. Nem nehéz lovagolni, sőt mi több elég élvezetes lenne, ha nem törte volna már szét a hátsómat a nyereg.

-          -Mit szólsz egy kis vágtához? – nézett rám kihívóan. Hű hát az fasza lenne, ha tudnám, hogy kell ezt az átkozottat irányítani.

-          -Benne vagyok! – villantottam rá egy pasi bűvölő mosolyt. Most állt meg a tudomány. Már kezdtem feladni a dolgot mikor az állat megőrült és szélsebesen elkezdett száguldani Kellan után. A rohadt életbe ilyen gyorsan nem tudok alkalmazkodni hozzá! Erősen szorítottam és próbáltam a helyemen maradni, de éreztem, hogy csúszok. Hát tessék eljött a vég! Nem így akartam meghalni, de nem válogathatok. Abban a pillanatban lefordultam a lóról és a földre gurultam majd elterültem.

-          -Jézusom! Cicám jól vagy? – jelent meg előttem Kellan. Ő is meghalt volna? Ez a végzet dolog nem szórakozik.

-          -Remekül! –nyögtem. – Pasi visszaszerzés céljából elszenvedett ló általi halál vagy valami ilyesmi lesz majd a síromra írva. – mozdítottam meg a lábam. Hé, akkor még élek!

-          -Nem estél akkorát, hogy belehalj! Mi történt? – segített felülni.

-          -Az történt, hogy rohadtul nem ültem még lovon ebből kifolyólag rohadtul nem tudok lovagolni sem. – álltam fel nagy nehezen és azt sem tudtam mit beszélek. Beszéd közben leporoltam magam és tovább magyaráztam.

-          -Komolyan nem tudom, mit kellene még tennem, hogy komolyan vegyél! – igazgattam magamon a ruhát. – Még erre az átkozott szörnyetegre is felültem, mert úgy láttam kezdesz megenyhülni irányomba! – néztem rá és láttam, hogy mosolyog.

-         - Remek most meg kinevetsz! Biztos hülyén nézhetek ki és tiszta kosz vagyok. Megérte a nagy készülődés! A fene vinné el az összes nyálas romantikus filmet! Kibontott, haj ami lebeg a szélben mi? Majd kiütötte a szememet. Szűk farmer, hogy szexi legyek? Le merem fogadni, hogy a fenekem és a combom tele van horzsolással.  Piszkos vagyok, fáradt és szerelmes egy pasiba, aki utál, hát azt hiszem, hogy én itt és most… fejeztem volna be, de akkor Kellan forró ajka tapasztotta be a számat. Kábultan karoltam át a nyakát és viszonoztam a csókot. Amikor elváltunk egymástól mosolyogva simított végig a hajamon.

-          -Jobban érzed magad? – kérdezte halkan.

-          -Egy kicsit igen, de félek, hogy ez megint csak ösztönös volt és aztán megint jössz a hazudtál és nem szeretsz témával. – mondtam őszintén a szemébe.

-          -Nem fogok. Szeretnélek megérteni Emmy! Nem tudok mást ígérni csak azt, hogy meghallgatlak és próbálok hinni neked! De ez egy folyamat nem megy azonnal. Ugye megértesz? – emelte meg az állam.

-          -Ha ez az ára annak, hogy megbocsáss nekem akkor rendben! – bólintottam rá.

-          -Gyere, te kis hős menjünk haza! Ne aggódj, majd én vezetem a lovad!- mosolygott rám majd felültetett és ő is felpattant a lovára és a kantárt fogva vezette az enyémet. Nem beszélgettünk mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Néha lopva rápillantottam. Hihetetlen, hogy mennyire jó pasi! Vacsorára értünk haza és hármasban ettünk kint a teraszon. Jó hangulatban telt az este és végre láttam némi reményt a kibékülésre. A szobám előtt búcsúztunk el egy rövid csókkal majd mindketten visszavonultunk. Zuhanyzás után fáradtan, de annál boldogabban ültem le az ágyra. Hallottam, hogy ő is ébren van még így a falhoz lépdeltem és rátapasztottam a fülem. Nem hallatszott semmi, de tudtam, hogy ott van és talán éppen rám gondol. Lassan visszaosontam az ágyba és kimerültségtől azonnal elaludtam. Másnap korán keltem és összepakoltam a cuccaimat, mert ma már muszáj hazamennem. Óvatosan lementem a nappaliba és egy darabig még beszélgettem Janiceszel majd búcsút vettem tőle és megkértem, hogy mondja meg Kellannek, hogy az osztálykiránduláson találkozunk. Betartottam a sebességet és időben haza is értem. Rögtön felhívtam a csajokat és megbeszéltük mi történt, na meg persze az osztálykirándulás részleteit is. Egy táskába bepakoltam mindent, amire szükségem lesz a következő három napban majd bementem Ben szobájába beszélgetni egy kicsit. A telefonom kikapcsoltam nem akartam beszélni senkivel, időt akartam adni magamnak, hogy mindent megemészthessek, ami az elmúlt hetekben történt velem.  Korán aludni mentem és másnap reggel kipihenten ébredtem. Elkészültem majd elköszöntem Bentől és felszálltam a suli buszra, ami értem jött. Kellan már fent volt és mosolyogva köszöntött, mint bármelyik diákot, de ez most természetes volt.  Rögtön Jane és Mandy közé ültem és végignevettük az utat.  Hamarosan megérkeztünk az óceánhoz és elfoglaltuk a szállásunkat. Mi természetesen hárman voltunk egy szobában. Nem voltak kötött programok ezért úgy gondoltuk a lányokkal, hogy keresünk egy eldugott kis zugot és napozunk, fürdünk. Átöltöztünk bikinibe és magunkra kaptunk egy hosszú inget majd felvettük a táskáinkat és lesétáltunk a partra. Rögtön kiszúrtam Kellant aki Miss Smith az irodalom tanárnő mellett állt és elmélyülten beszélgettek. A tanárnőt még jó indulattal sem lehetett szépnek nevezni, de bomba teste volt azt elismerem. Láthatóan az volt a célja, hogy elcsavarja Kellan fejét, akinek ez mintha nagyon imponált volna. Rendben, ha te így én is így! Mandy és Jane is kiszúrták a dolgot és kíváncsian néztek rám. Megvártam míg Kellan észrevesz majd látványosan lecsúsztattam magamról az inget és áldottam az eszem, hogy a legszexisebb bikinit hoztam magammal.  Leterítettem a napozóágyra egy törölközőt majd leültem. Kinyújtottam a lábaimat és megtámaszkodtam a könyökömön majd egyik kezemmel a hajamba túrtam és hátra hajtottam a fejem.  Néhány perc múlva már a fél kosár csapat ott lebzselt körülöttem és mindenki szerette volna bekenni a hátam, vagy hozni valamit inni. Bill alig bírt magával így megengedtem, hogy hozzon nekem egy fagyit. Kellan egyre többször nézett felénk és kivárva a megfelelő pillanatot, amikor a tanárnő épp elment valamiért felálltam és hozzá sétáltam.

-          -Jól érzi magát tanár úr? – mosolyogtam rá és mélyen a szemébe nézve megnyaltam a fagyit. Elnyílt az ajka és láttam, hogy elértem, amit akartam, mert ezek után csak ez lesz az eszében. Rákacsintottam majd a fagyit a szemetesbe dobva beszaladtam az óceánba. Elmerültem benne majd pár perc után kijöttem és lefeküdtem napozni. A hajam begöndörödött a víztől és a vízcseppek lassan végiggördültek a nyakamon. Érdekes módon Kellannek ezek után nem volt kedve a tanárnővel flörtölni, fél szemét mindig rajtam tartotta. Zavart, hogy nem tudok kettesben lenni vele, de majd eljön az én időm is. Sötétedés után természetesen megtiltották, hogy kimenjünk, de mint tudjuk a szabályokat nem nekem találták ki. Felkaptam a bikinimre az ingem és leosontam a partra, hogy járjak egyet és, hogy megmártózzak a vízben. Halkan lépdeltem a puha homokban, amikor egy kar ölelt át hátulról. Rögtön ráismertem az illatra és elmosolyodtam.

-          -Nem érzem túl jól magam! Egy pimasz diáklány felizgatott délután aztán se szó se beszéd otthagyott. Most pedig kilógott az engedélyem nélkül, de ezt nem ússza meg szárazon! - suttogta szexis hangon a fülembe majd felkapott és beszaladt velem a vízbe. Átkaroltam a nyakát és becsuktam a szemem, ahogy beljebb gázolt.

-          -Honnan tudtad, hogy itt leszek? – szólaltam meg végül.

-          -Mert az a szabály, hogy senki sem jöhet le a partra sötétedés után. Mint tudjuk, te gyűlölöd a szabályokat így nem volt nehéz kitalálni, hogy itt leszel. – mosolygott rám majd csókolni kezdett. Azonnal viszonoztam és lábammal kulcsoltam át a derekát miközben a víz körbenyaldosott minket. Egy pillanatra mintha tétovázott volna, de ekkor újra ajkára tapadtam és átdugtam a nyelvem szájába. Kiemelt a vízből és a lefektetett a partra. Felém hajolt és végigsimított az arcomon.

-          -Azután amit veled tettem megértem, ha nem akarsz..- kezdte, de félbeszakítottam.

-          -Akarlak! – húztam magamra. Megemelt és levette a bikini felsőm majd nyelvével előbb a nyakamat majd végül a melleimet kényeztette.  Éreztem, hogy most maximálisan ki akar elégíteni, de nem volt türelmem várni. Feltornáztam magam és már szinte erőszakosan rángattam le róla a fürdőnadrágját.

-          -Most azonnal! –suttogtam a fülébe mire magára emelt és mélyen elmerült bennem. Egyre gyorsabban mozogtunk majd éreztem, ahogy egyre közelebb kerül a beteljesedéshez. Nem érdekelt, hogy nekem még időre lenne szükségem hozzá csak ő számított. Hamarosan felnyögött és melegség áradt szét bennem.  Lefektetett maga mellé majd csókolni kezdett és simogatni a legérzékenyebb pontomat. A testem megfeszült, körmeim végigszántottak a hátán és kis sikoly tört fel belőlem, ahogy elértem a csúcsra. Teljesen elernyedtem, hagytam, hogy rám adja a bikinimet és magához húzzon. Mosolyogva nézett és az arcomat puszilgatta. Bágyadtan vigyorogtam rá. Mennyire jó pasim van nekem!

-          -Akkor ez azt jelenti, hogy újra megpróbáljuk együtt? – kérdeztem és lélegzetvisszafojtva vártam a választ. 

                    Ariana

Temető

Sziasztok!

Itt is lenne a következő rész, jó olvasást hozzá!

Köszönjük a komikat Lizzynek, Tusinak, Donanak és Áginak (L)

Ilyen „fergeteges” éjszakában még nem igazán volt részem. Emmy teljesen a drog hatása alatt volt, és már ott tartottam, hogy lekötözöm, vagy csinálok vele valamit, mert nem tudtam vele semmit kezdeni. Vagy az alsónadrágomat akarta levenni rólam, vagy hozzám dörgölőzött, ami megjegyzem nem kis önuralmat kívánt… Tisztában voltam vele, hogy ilyenkor hajlamosak hallucinálni azok, akik felszívják ezt a szart, de annyira megijedtem, mikor leesett a tálalóról, azt hittem ott és akkor infarktust kapok. Ahogy sírt, annyira rossz volt látnom, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Nem akartam, hogy sírjon, hogy szomorú legyen. Épp ezért maradtam egész este vele, és aludtam mellette. Annyira békés volt a karjaimban, hogy nem gondolkodtam, csak ajkaimat az övéire nyomtam, mert úgy éreztem, hogy szűkségem van rá, meg kell tennem. Miután Ő elaludt, én még sokáig nem tudtam, csak azon gondolkodtam, hogy van-e igazság abban, amit mond? De, ha így is lenne, hogy lehetett annyi esze már, hogy azt gondolja, nem tudom a saját módszereimmel megoldani a helyzetet?! Pont emiatt nem tudtam hinni neki, mert ez túlságosan is hülye kifogás. Nem akarom elhinni sem ezt az egészet, mert kinézem belőle, hogy képes hazudni, túl jól ismerem azt az énjét…  Nem akartam reggel felébreszteni, így, amilyen lassan csak tudtam, kikászálódtam az ágyból, és magamra kapva a nadrágomat, elindultam a fürdőbe. Épp az arcomat mostam, mikor hatalmas sikítást hallottam a nappali felől. Mint, aki megőrült, úgy futottam ki.

• Nem veheti el tőlem senki! Nem szakíthattok el tőle! – sikított, és Rob vállát püfölte már, aki annyira döbbent volt, hogy védekezni is elfelejtett. Gyorsan odafutottam, majd a kezeit lefogva próbáltam nyugtatni. Tudtam, hogy ez lesz majd…
• Emmy, kicsim nyugodj meg! –suttogtam a fülébe, és mikor kicsit csillapodott, a mellkasomra hajtotta a fejét, miközben szorosan öleltük egymást. Csak azért voltam mellette, mert ismerem a mellékhatásait a kokónak. Semmi másért… Reszketett a karjaimba, mire Rob meglepődve nézett rám.  
• Kellan bassza meg mi van Emmyvel?Utoljára akkor láttam ilyet amikor kokót szívtunk és másnap szét akartunk verni mindenkit, de nyilván…- mondta majd hirtelen elhallgatott. Az ölembe vettem Emmyt, és szorosan öleltem továbbra is, akárcsak Ő. Az arcát a nyakamba fúrta, és éreztem, hogy ettől megnyugszik…
• Baszki, Kellan, mondjad, már mi van! – türelmetlenkedett Tom.
• Az a vadbarom Nick kokaint adott nekik, de szétverem, az biztos! – mérgelődtem.
• Nick, az, akinek nekimentél, igaz? – nézett Tom, Robra.
• Az! – pattant fel Rob. – Megverjük? Úgyis nagyon a bögyömbe van… - sötétült el a tekintete. Valószínűleg én is így szoktam nézni Nickre.
• Baszki, ez durva… akkor még egy ideig tuti ilyen szarul lesz. Ezért támadott meg minket… - mondta Tom.
• Igen, sajnos egy ideig még a hatása alatt lesz. – mondtam.
• De, miért hozzád hozta? – kérdezte Tom,mert Rob még mindig maga elé meredve, szerintem azt tervezi, hogyan kínozza majd Nicket…
• Gondolom, annyira nem volt tökös gyerek, hogy ellássa a barátnőjét. – mondtam gúnyosan, mire Tom halkan kuncogott. Kérdőn néztem rá, mire azonnal abbahagyta. Emmy még mindig nagyon reszketett, így ösztönösen hajoltam a füléhez, és kezdtem csitítgatni, és simogatni. Kezdett megnyugodni, olyannyira, hogy el is aludt. Tom mosolyogva nézte, ténykedésemet, mire szúrós szemekkel néztem rá. Nem azért csinálom, mert égető szükségét érzem annak, hogy hozzáérjek, és magamhoz öleljem szorosan… legalább is erről győzködöm magam. Bevittem a szobámba, majd fel is hívtam Bent.
• Igen, tanár úr? – szólt bele azonnal.
• Ben, Emmy nálam van, kicsit ivott az este, és ha most otthon vagy, akkor haza is vinném, nem szeretném, hogy gondja legyen ebből otthon... nem akartam elmondani, hogy kábszerezett…

• Ne fáradjon tanár úr, majd én utána megyek, amúgy sem vagyok messze a lakásától. – mondta, és hallottam a hangján, hogy kicsit ideges.
• Ne aggódj, nincs baja, most épp alszik. –nyugtattam.
• Akkor jó, csak tudja, mostanában egy csomó hülyeséget csinál, és nagyon maga alatt van. – mondta megtörten. Fasza, ezt most minek mondja el nekem?
• Igen, hát… Emmy nem igazán tud különbséget tenni jó, és rossz között. – mondtam.
• Főleg, mióta magát ismeri… - vált töprengővé a hangja. Tudtam, mire akar célozni…
• Nos, ha te mondod… akkor várlak! – mondtam, majd letettem a telefont. Most miért érzem rosszul magam? Nem, akkor sem hiszem el, hogy igazat mondott nekem Emmy. Kimentem a fiúkhoz, akik egymással sutyorogtak, és amint megláttak, úgy tettek, mintha, mi sem történt volna… Összehúzott szemekkel néztem rájuk. Rob gonoszan mosolygott, Tom meg falfehér arccal meredt rá.
• Na, haver, mindent elintéztél? – kérdezte azért Tom.
• El. – méregettem őket.
• Hát, akkor, mi most el is mennénk! – álltak fel, majd az ajtóhoz sétálva, ki is mentek. Meg sem várták, hogy elköszönjek, vagy valami… szinte kirohantak, de az ablakból láttam, hogy Tom az ujjával fenyegeti Robot, aki egyre ijesztőbb arcot vágott. Mintha gyilkolni akarna, vagy nem tudom… Épp elmentek Ők, és már érkezett is Ben. Ajtót nyitottam neki, majd beljebb invitáltam.
• Jó napot tanár úr! – köszönt.
• Helló Ben, megkérhetnélek, hogy ne magázz légy szíves, nem vagyok olyan öreg! – fintorogtam, mire mosolygott egyet.
• Hát, oké, Kellan. – mondta, majd szintén mosolyogva bevezettem a szobámba, ahol Emmy békésen aludt.
• Szerintem ne ébreszd fel, majd én a kocsiba rakom, jó? – néztem rá.
• Rendben, akkor addig kinyitom a kocsit. – mondta, majd kifelé indult. Óvatosan az ölembe vettem, és meglepődve tapasztaltam, hogy azonnal a nyakamba temette arcát, és jó mélyet szippantott az illatomból. Melegség futott végig rajtam, ahogy arra gondoltam, még ilyenkor is érzi, hogy mellette vagyok. Na, jó, most kell leállnom… Magamhoz húztam, persze, csak, hogy le ne essen, vagy valami, aztán  kifelé indultam vele. Ben már a kocsi előtt várt, és a hátsó ülésre raktam, hogy kényelmesen elférjen. Alig akart elereszteni, de végül csak sikerült neki. Fel sem ébredt erre, ezen csodálkoztam.
• Köszönöm, még egyszer Kellan, nem tudom, mi lenne vele nélküled. – hálálkodott.
• Ugyan, nem tesz semmit. –legyintettem.
• Nézd, nem akarok beleszólni. Gondolom tisztában vagy azzal, hogy mindent tudok. Valami történt köztetek, és látom, hogy Te sem vagy a topon. Tényleg nem akarok beleszólni, de nem láttam még így Őt. – intett Emmy felé. – És gondolom, megérted, ha védem a húgomat, és nem akarom, hogy szenvedjen. Nem tudom, mi történt köztetek, de egyre rosszabb így látni. Mert talán neki sem tűnik fel, hogy mindig figyelem Őt, de ez a dolgom, és nagyon szeretem Őt. Kérlek, ne bántsd meg, ha pedig nem akarsz tőle semmit, akkor mondd meg neki! – nézett mélyen a szemembe.
• Megértem, hogy aggódsz miatta, és, hogy fontos neked, én is kiállnék a húgomért. De elég bonyolult a helyzetünk. Nagyon mélyen megbántott, aztán én Őt, most meg próbál meggyőzni valamiről, ami számomra elég abszurd. Nem akarom többé bántani, de én sem akarok sebeket kapni. Pont ezért fogom Őt békén hagyni.  – fejeztem be.
• Ahogy gondolod, Kellan, és köszönöm, hogy megértesz. – mondta, majd miután elköszöntünk, beszállt a kocsiba, és elhajtott. Pár percig még álltam ott, és azon töprengtem, amit mondott… Szenved? Akkor én mit mondjak? Valahogy nem tudom elképzelni, mitől szenved annyira! Oké, megerőszakoltam, nem kellett volna, elismerem. Viszont nem lehet neki, akkora szenvedés, ha simán beállít hozzám, és rám van csak szűksége. Ezeket a nőket, nem lehet megérteni! Ha eddig nem, most már ideje lesz feltalálni valami kézikönyvet hozzájuk, mert nekem kurvára semmi humorom, hogy folyamatosan megfejtsem őket… pontosabban azt az egyet…

Bementem a lakásba, gondoltam rendelek valami kaját, mert főzni nem akartam… meg nem is tudok igazán. Mint mindig, most is egy pizzát rendeltem, és mikor a legjobban falatoztam megcsörrent a telefonom.

• Szia anya! – köszöntem neki vigyorogva. Hiányzott már.
• Mit eszel, fiam? Csak nem megint azt a mocskot?! – igen, ez az én anyukám.
• Nem hazudok… azt a mocskot eszem. – vigyorogtam tovább.
• Hm… legalább őszinte vagy! – hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Na, édes fiam, mikor szándékozol meglátogatni édesanyádat? – kérdezte, és szinte láttam a felhúzott szemöldökeit.
• Hát, anya, most lesz egy öt napos szünet majd, mert az igazgató elutazik, és, ha gondold, akkor meglátogatlak. – ecseteltem neki.
• Jól van, fiam, ennek nagyon örülök! Hozod Emmyt is? Olyan szép, és aranyos kislány. – lelkendezett. Na, erre nagyon nem számítottam.
• Nem, anya, nem hozom magammal. – elment az egész kedvem, az étvágyammal együtt.
• De, hát, hogy-hogy fiam, ne beszélj már zöldségeket! – pirított rám anya.
• Nem vagyunk együtt már anya. – mondtam ki suttogva.
• Mégis mi történt? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy elszomorodik.
• Nem fontos anya, legyen elég annyi, hogy nem vagyunk már együtt. – mondtam neki, és nem akartam erről beszélni.
• Kellan Christopher Lutz, ne kelljen még egyszer mondanom! – mondta. Nem akartam vele vitatkozni, így elmondtam neki mindent. Hogy lebuktunk az igazgató előtt, aztán, mindenféle szívfájdalom nélkül megmondta nekem, hogy nem jelentettem neki semmit. Az ezután történteket, hogy mennyire keresztülnézett rajtam, majd azt mondta, hogy szeret, és csak miattam találta ki, hogy az igazgató fiával van, hogy nekem ne legyen ebből bajom. Azt nem mertem bevallani, hogy megerőszakoltam, tudtam, hogy anya ezt nem bocsátaná meg nekem. Továbbá azt is elmondtam, hogy nem tudok neki hinni, mert ismerem, mennyire álnok.
• Fiam, Te bolond vagy! – mondta anya végül. – Szerinted, mi oka lenne hazudni neked? Csak miattad tette, hát nem látod, milyen csökönyös vagy? Tudod, mi a te nagy bajod? Túl büszke vagy! Nem vagy képes belátni azt, hogy az lány csak miattad tette, és, hogy szeret. Mert nem akarod belátni, hogy fiatal kora ellenére teljesen éretten viselkedett, és csak a Te érdekeidet nézte. Jobb az, hogy elhiteted magaddal, hogy gonosz, és álnok? Én megköszönnöm neki, a helyedben – mondta, de nagyon ideges volt.
• Mégis, mit anya? Hogy szenvedést okozott? Hogy nem voltam neki más egy jó kalandnál? Mert érett pasival jobb ágyba bújni? – keltem ki magamból, és akkor lesett le, mit mondtam.
• Le is feküdtetek? – kérdezte megilletődve.
• Igen, a születésnapján.  – vallottam be, kár lett volna hazudnom.
• Akkor meg végképp gondolhatod, hogy nem szeret Téged, édes fiam! Ha lefeküdt veled, azt jelenti, megbízik benned, és a kapcsolatotokban is! Szűz volt nem? – kérdezte, egyre idegesebben
• Igen az volt anya, de ez akkor sem magyarázta. Megmondta, hogy csak azért volt jó neki velem, mert érettebb vagyok. Ennyi anya, nem tudsz meggyőzni, tudom, hogy nem szeret, mert tudom és kész! Nem bántott volna meg ennyire, ha szeretett volna, és hagyta volna, hogy én intézzem el a dolgokat! De miért is beszélek úgy, mintha hinnék neki, és csak nagyon fáj, hogy nem bízott bennem? Tudom, hogy hazudik folyamatosan, szóval nem érdekel innentől kezdve! – zártam le a beszélgetést.
• Rendben, akkor légy önfejű, és makacs, és hagyd, hogy elmenjen melletted a boldogság! – mondta anya, majd le is tette a telefont.  Mi lett volna, ha elmondom neki, hogy nem épp tisztességes módszerekkel tettem magamévá legutóbb?... Az egész napom szar lett ettől. nem is akartam erre gondolni, erre anya azonnal az szembe juttatja. Egész nap henyéltem, és próbáltam nem Emmyre gondolni. Este kosarat is néztem, és kurvára ideges lettem, mert akkor is Emmy járt a fejemben. Még az is nagyon felhúzott, hogy emiatt felhúztam magam. Úgy döntöttem lefekszem aludni, nem bírom én ezt már.

Reggel a suliban, épp a szertárban rendezgettem a dolgokat, tekintve, hogy olyan nagyon nem voltam magamnál legutóbb, hogy össze-vissza hordtam a cuccokat, nem a helyükre raktam őket. Ezért is Emmy a hibás. Kimentem a pályára, mert azt hiszem ott is elhagytam valamit. Épp befelé igyekeztem már, megjegyzem semmit nem hagytam el, tiszta hülye vagyok, mikor Emmy jelent meg, és elindult felém. Hamarabb beértem, és kopogás nélkül jött be.

• Mégis, hogy képzelted ezt? –támadt nekem.
• Jó reggelt Emmy! Segíthetek valamiben? – néztem gúnyosan rá.
• Igen. Elárulhatnád, hogy merted megütni Nicket! – nocsak védi a pasiját? Ennyire szeret engem…
• Nem kellett hozzá sok bátorság elég beszari pasid van! – mosolyodtam el.
• Akkor sem volt jogod bántani őt! –nézett rém villámló szemekkel.
• Ahogy neki sem volt joga kokaint adni neked! – toltam el a vállainál fogva.
• Nem ő adta a kokaint. Én vettem és ő erről semmit sem tudott!
• Gratulálok! Egyre érettebb vagy! –hah, ilyen nincs…
• Ahogy Te is! Megütsz és megszívatsz egy középiskolás fiút! Ez az érett és felelősségteljes viselkedés ugye Mr. Lutz? – nézett rám mérgesen. Eddig bírtam.

• Na, idefigyelj kislány! Azt tudom ajánlani a jövőben kerüljük egymást! Jobb lesz mindkettőnknek! – néztem gyűlölködve rá, hogy hasson, amit mondok neki. Láttam, hogy nagyon fájt ez neki, amitől lelkiismeret furdalásom lett. Nem, el kell felejtenem!  A szertárban állva, mindent hallottam, amint elmondja a barátnőinek, hogy szeret, és, hogy most elvesztett. Próbáltam nem is odafigyelni, engem nem érdekel! Hazudik, és megint színészkedik! Nem fog érdekelni, nem, és nem! Már-már nevetséges, ahogy győzködöm magam… Az egész napom, úgy ahogy volt teljesen tönkre volt cseszve.  Jacobson miatt, csak még jobban. Behívott, és természetesen most is hideg tekintettel mondta el, hogy örül a fejlődésnek, amit a csapatnál lát… Persze, hogyne örülne. Arra is felhívta a figyelmem, hogy holnaptól tart az öt napos szünet… mintha gyengeelméjű lennék. Fene ki van már ezzel. Hazaindultam végre ez után az átkozott nap után, hogy jól kipihenjem magam. Hát nem ment igazán, mert az agyam teljesen körülötte forgott. Istenem, hogy tudtam belészeretni ennyire? Nem hittem el soha, hogy létezik ilyen mély szerelem, de most, hogy tapasztalom, látom már, hogy de! Igen is van ilyen. Teljesen a rabja lettem, és akárhogy is próbálom utálni nem, tudom.  Mit tehetnék, hogy elmúljon ez az érzés, mit?! Töprengésemből a csengő zavart meg.
• Timothy? – néztem rá meglepődve.
• Beszélhetnénk Kellan? Ne haragudj, hogy idejöttem, de okom van rá… - na, kicsi Nick árulkodott talán.
• Gyere csak, nem haragszom. – tártam ki az ajtót, és beljebb jött. Hellyel kínáltam, majd velem szemben leült a kanapéra.
• Hozhatok inni valamit? – kérdeztem.
• Nem, köszönöm, nem kérek semmit, csak beszélgetni szeretnék, azt is csak pár perc erejéig, mert mennem kell. De előtte be akartam jönni hozzád.
• Akkor, tessék - intettem.
• Tudom, hogy azt hiszed, haragszom rád, de ez nem igaz. Nem akarom, hogy ezt hidd rólam, mert a feszültségünk, ha nevezhetem így, csak az iskolában érvényes.  – csak magam elé meredve hallgattam, amit mond. – Nem hibáztatlak az érzéseidért, mert hiszed, vagy sem, én voltam így anno. Ezért nem tudlak elítélni -  na, itt koppant az állam a földön.
• Hogy érted ezt? – kérdeztem hitetlenkedve.
• Annak idején, mikor elkezdtem a tanári pályámat, annyi idős voltam, mint te, egy Emmyvel egy idős lányba szerettem bele, aki akárcsak Emmy neked, Ő is viszonozta az érzéseimet. Volt egy nagyon kedves barátom, akinek mindig beszámoltam az ezzel kapcsolatos dolgokról. Rágta a fülemet, hogy szálljak ki ebből, de nem hallgattam rá… kirúgtak az akkori iskolából, akkor még csak tanár voltam, mint azt már említettem. Az igazgatóban volt annyi jóság, hogy nem intézte el a dolgokat, hogy ne legyen majd állásom… Senki nem tudott elválasztani ettől a lánytól… a mai napig, hisz a feleségem lett. – mosolygott, mire még nagyobb szemekkel néztem rá.
• Hogyan? – kérdeztem, és csak tátogni tudtam.
• Igen Kellan… túl nagy volt a szerelem, amit iránta éreztem, és pont ugyanígy mondtam meg az igazgatónak a magamét, ahogy Te nekem… - bólogatott. Akkor már világos, miért mosolyodott el akkor…
• Timothy, ez…
• Igen, hihetetlen. Úgyhogy arra kérlek titeket, nem szólok bele, de legyetek diszkrétek, és nagyon vigyázzatok magatokra… tulajdonképpen most adtam zöld utat. Példás igazgatói viselkedés… - töprengett el egy pillanatra. Nem tudtam semmit mondani, csak néztem rá, mint akinek elmentek otthonról. – Nem is szaporítanám tovább a szót, mennem kell – nézett az órájára. – én még mindig le voltam fagyva… Timothy, amint megszegi a szabályokat egy diákért?
• Nem akarom elhinni – suttogtam magam elé.
• Én sem voltam mindig példamutató ember – mosolygott. Lassan felállt, és az ajtóhoz ment. Én is felálltam, de még mindig a dolgok hatása alatt voltam. – Minden jót Kellan! – vert hátba.
• Neked is Timothy! Jó utat! – nyögtem ki,
• Köszönöm, és neked meg sok szerencsét Emmyvel! – erre megint megütközve néztem rá, basszus, tényleg nem találkoztam még ilyen igazgatóval…
• Tomthy! - szóltam utána még, mire megfordult.
• Én is köszönöm! - néztem melegen rá, mire elmosolyodott, és intett egyet.

Miután elment, gondolom, mondanom sem kell, hogy még mindig az járt a fejemben, amit mondott. Feleségül vette, és született egy gyermekük… de nekünk ez sosem valósul meg. A sok gondolat, és töprengés közben nyomott el az álom…
Reggel telefoncsörgésre keltem. Fenébe, pedig úgy aludtam volna még…

• Igen? – emeltem a fülemhez.
• Fiam, szedd össze magad, és gyere Tennesseebe! – mondta anya utasítva.
• Anya, most keltem fel, a fenébe is! – morgolódtam.
• Ne beszélj tiszteletlenül anyáddal! – mondta megrovón.
• Jól van anya, felöltözök, és megyek is, jó? – mondtam kábán, mire nagyon jó kedve lett. Fasza, valami „meglepetés” megint…

Elkészülődtem, és gyors reggeli után el is indultam… Mikor odaértem, anya már várt, és nagyon csúnyán nézett rám.

• Na édes fiam, csak kidobott az ágy! – mondta, mire megforgattam a szemeimet.
• Én is örülök, hogy látlak anya! – mosolyogtam, majd nyomtam egy nagy puszit az arcára.
• Jól van, ne hízelegj, pakolj le, aztán irány a temető!
• Na, de anya, azért hívtál, hogy menjek ki a temetőbe?  - néztem rá megütközve.
• Ne beszélj össze-vissza fiam! – fenyegetett az ujjával.
• Legalább egy kávét adj, nem ittam otthon! – panaszkodtam.
• Tudod, mit adok én neked? Egy jó nagy maflást! Általam nem fogd inni azt a mocskot! – vált idegessé. Kösz anya, rád lehet számítani…
• Rendben, diktátor asszony, megyek is, rendben? Nem értem, miért húzod fel magad ennyire… - duzzogtam, de erre nem mondott semmit.

A temetőbe menet, azon gondolkodtam, hogy most miért kellett eljönnöm? Befordultam a nagy kovácsolt vas kapun, és apa sírjához indultam. Azt hittem kiesnek a szemeim, mikor láttam, hogy Emmy térdel ott… Ahogy közelebb mentem, már hallottam is, mit mond.

• Szeretnék néhány dolgot elmondani, de előre szólok sokáig fog tartani. mondta, és megrázta a fejét. – Istenem, hogy lehetek ilyen hülye.. vagyis elnézést, de nem tudok kibújni a bőrömből. Nagy szám van, meggondolatlan vagyok és néha bunkó, de egyvalamit tudnia kell rólam. Mégpedig azt, hogy teljes szívemből szeretem a fiát. Miatta vagyok itt. Nagyon megbántottam őt és most gyűlöl. Jártam a házukban és láttam a régi fényképet, amin ketten vannak. Ugyanolyan jóképű volt, mint a fia most. Ó te jó ég most meg majdhogynem flörtölök a szerelmem édesapjával! – Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak… -  Látja, talán ezért mondják sokan, hogy nem illek a fiához, de higgye le nekem meg tudok változni. Igen tudom nehéz lesz, de képes vagyok rá. De máris eltértem a tárgytól. Tudja, én csodálom a fiát, azért mert továbbvitte azt, amit ön tanított meg neki. Ezt persze neki soha nem mondanám, mert nem hinne nekem. – ömlött belőle a szó megállás nélkül. – Ahányszor csak meglátom, hevesebben dobog a szívem, megremeg a térdem és úgy érzem, menten elájulok. – mosolyogott oldalra nézve. Miért csinálja ezt? Nem épp elég nehéz enélkül is?– Nagyon élveztem a kis civódásainkat már az első naptól. Ahogy beléptem az iskolába rögtön őt kerestem, és mégis ha csak összefutottunk rögtön veszekednünk kellett, mint a gyerekeknek. Az első csókunkban annyi érzelem volt, hogy muszáj volt elmenekülnöm és persze leharaptam a fejét, amiért hozzám, mert érni. Mindig gyengéd hozzám és az érintésétől rögtön tűzbe jövök. Elnézést már megint elkalandoztam! Komolyra fordítva a szót! Nem tudom milyen embert szeretett volna nevelni a fiából, de biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lenne rá! Nála csodálatosabb ember nincs a világon! Tudja mi az, ami aggaszt? Nem tud önről beszélni, mert valami miatt még mindig nagyon fáj neki! Segítsen nekem, hogy túlsegítsem a gyászon! Mert annyira szeretem őt, ahogy még soha senkit! Tudom, hogy mindig vele van, és onnan fentről figyeli őt! Kérem, ha most lát és hall engem vezesse valahogy vissza hozzám, mert megmondom, őszintén nem tudom, hogy fogok tudni élni nélküle! – fordítottam el a fejét és láttam, hogy sír. Képes volt eljönni apához, hogy ezt elmondja neki? Kicsikém… – Nagyon jó munkát végzett Mr. Lutz! Irtóra büszke lenne a fiára, ha még vele lehetne!– állt fel és végigsimított a fejfán. – Most búcsúzom! Nehogy miattam ne tudjon békében pihenni! – mosolyodott el halványan és lehajolt egy puszit nyomni a fejfára. Épp a könnyeit törölgetve fordult meg, és döbbenten nézett rám.  Aztán én döbbentem meg, hogy folynak a könnyeim. Lassan letöröltem őket, és közelebb léptem hozzá.
• Miért jöttél ide? – kérdeztem, de nem néztem rá. Apa sírjára meredtem.
• Szerettem volna kiadni magamból az érzéseimet. – suttogta. Nem akartam elgyengülni, nem akartam újra hinni neki.
• És úgy gondoltad, hogy idejössz, és egy halott embernek hazudozol?  - néztem egyenesen a szemeibe.
• Miért nem vagy képes hinni nekem?  - nézett rám fájdalmasan.
• Mert minden szavad csak hazugság! – vágtam oda neki.
• Látja? Ezt mondtam, gyűlöl, és nem képes hinni nekem! – fordult a sírhoz, miközben a könnyei folytak.
• Te most komolyan egy sírnak magyarázkodsz? Hát jó! Tudod apa, az a legnagyobb baja, hogy gyerek még! Nem tudja, mi a helyes, de felnőttnek képzeli magát! – kiabáltam én is a sírhoz fordulva.
• Na, most meg olyan nagy, és érett férfinak képzeli magát!  Csökönyös egy fia van! Nem lát tovább az orránál! – nézett egyenesen rám.
• Még, hogy én nem látok?! Képes volt azt mondani nekem, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki, csak, hogy ágyba cipeljem! – néztem én is rá, de mégsem hozzá beszéltem. Ez nagyon fájhatott neki, mert hozzám lépve hatalmas pofont kevert le. A könnyek ott csillogtak a szemében, és nem gondolkozva, hozzá léptem, és szenvedélyesen megcsókoltam. Szorosan húztam magamhoz a derekánál fogva, Ő pedig a hajamat tépte, és harapdálta az ajkaimat. Teljesen tűzbe hozott, de tudtam, hogy nem akarok durva lenni többé vele. Kezemet a fenekére simítottam, mire belenyögött a számba. Mindenről megfeledkezve csókoltuk egymást, majd lassan elvált tőlem.
• Igazán nagy tapló a fia, Mr. Lutz! – mondta, majd kiszakította magát az ölelésemből, és elindult kifelé a temetőből. Ezt megérdemeltem… Utána iramodtam, de nem tudtam elérni, mert anya pont akkor jött ugyancsak kocsival, és Emmy be is szállt szó nélkül. Fasza!Áruló egy anyám van! De most, mi van velem is? Miért volt ilyen nagy hatással rám, hogy apámnál volt? Annyira őszintének tűnt minden szava… és miért inogtam meg? Rohadtul átkozni fogom magam, ha végül kiderül, hogy tényleg miattam tett mindent.  Épp ezen gondolkodtam, mikor Harley állt meg mellettem. Ő az unokatestvérem, és rendőr.
• Kellan tesó, hát téged is látni? – tekerte le az ablakot.
• Ja, baszki, eljöttem… anyámhoz. Mi újság veled? – kérdeztem.
• Pattanj be, aztán elmondom! – röhögött.
• Na mondjad! – ültem be mellé.
• Képzeld, baszki, tegnap találkoztam egy nagyon csini New Yorki lánnyal. Gyorshajtásért kaptam el, de ilyen kis merész csajjal nem volt még dolgom. Tudod, hogy visszabeszélt? – röhögött.
• Az fasza. – mondta, de nem is figyeltem rá, Emmyn járt az eszem.
• De aztán elengedtem, nem büntettem meg. – mosolygott. – De örültem, hogy megmotozhattam, igazán szemre való egy teremtés volt.
• Örülök, hogy örülsz! – röhögtem én is csak nem tudom, miért.
• De, ahogy látom, te kicsit szarul vagy. – nézett rám nagy okosan.
• Ja, beleszerettem egy diákba, aki becsapott, széttörte a szívemet, és most meg kijött apám sírjához elmondani neki a történteket.
• De hát apád már meghalt. – tűnődött.
• Baszki, Harley, de hülye vagy! – röhögtem. – Igen, de kijött apámhoz… tudod, ezt te nem értheted.
• Elég dinka lehet a lány, ha egy sírhoz beszél. – húzta össze a szemeit. Nem mondtam inkább semmit, Harley ahhoz tényleg nem elég értelmes… Mikor hazaértünk, behívtam őt is, mire szó szerint lefagyott, ahogy Emmyre nézett.
• Haver…Ő az a lány! – mutogatott.
• Őt állítottad meg gyorshajtásért? – néztem kérdőn rá.
• Őt hát, milyen jó csaj már! – hüledezett.
• igen, tudom, ő volt apánál, és beszélt vele… - mondtam. Három, kettő, egy…
• Bassza meg! Akkor Ő a diáklány, aki összetörte a szíved? – kiáltott, mire mindenki felénk fordult. Emmy könnyes szemekkel, mégis meglepődve nézte Harleyt, aztán mosoly szaladt az arcára, de amit rám nézett, elolvadt az arcáról a mosoly. Anyára kaptam a tekintetemet, aki szinte ölni tudott volna a pillantásával… na mi lesz itt...

Laura