Érzések

Sziasztok!

Meg is érkeztem az új fejezettel, amihez jó olvasást kívánok! :))
Köszönjük szépen a pipákat, és a kommenteket, amikre Ariana később válaszol!

További szép napot!

Laura

Kezdem azt hinni, hogy már nem bírom ezzel a lánnyal! Egy pillanatra le is fagytam a kocsiban, de aztán indítottam, még mielőtt olyat tennék, ami nem biztos, hogy neki jó lenne.  Már nem is inkább az foglalkozatott, hogy beszólt, kezdek hozzászokni. Mondjuk, ahogy látom, igen foglalkoztatja a nemiség… lehet, hogy tényleg fel kellene világosítanom… De most nem ez a lényeg! Mégis, hogy képzelte, hogy beül a pubba TIZENHÉT ÉVESEN, és meghitten társalog Robbal, meg Tommal?! Ráadásul viszi a barátnőit is, és még le is Izomagyúz. Elegem Van belőle, elegem van a folytonos csintalanságaiból, és a hatalmas szájából.

Hazaérve megint azt kívántam, hogy nyíljon meg alattam a föld, mert most nagyon nem vágytam Robék társaságára. Ugyanis az ajtóm előtt álltak, ha jól sejtem védőbeszéddel felszerelkezve.

-          Tesó, ne haragudj a csajok miatt, Ők jöttek oda hozzánk, és kezdtek el velünk cseverészni. – mondta Rob, angyali arcot vágva.

-          Ja, haver, most tényleg nem a mi hibánk, de nem értjük amúgy, mi a francért kaptad fel a vizet? – nézett rám értetlenkedve mindkettő.

-          Hogy miért kaptam fel?! Kiskorúak, baszki! Felfogjátok, KISKORÚAK!! Le akarjátok csukatni magatokat? Tisztára hülyék vagytok!  - támadtam nekik.

-          Hé, Kel bácsi, az lenne a legjobb, ha meginnánk valamit.  – javasolta Tom.

-          Igen, azt fogom tenni, de itthon, mert nem akarok megint még véletlenül sem belebotlani senkibe! – mondtam nekik.

-          De nem nélkülünk, kispajtás! Kíváncsiak vagyunk az előzményekre! Tuti, hogy történt valami… - bólogatott mindent tudóan Rob.

-          Jól van, gyertek, van még  itthon pár üveg söröm, azt megisszuk. – invitáltam be őket. Ledobtam a cuccom, aztán miután hoztam nekik is sört, kényelembe helyezték magukat, és kérdőn néztek rám.

-          Na, lökjed, tesó! – szolt rám Rob.

-          Nos, mint mindig, természetesen, ma is úgy viselkedett, mint akit farkas falka nevelt, de nem ez volt benne a vicces. Tesi után kimentem telefonálni, de össze kellett még pakolnom a szertárban, szóval visszamentem. Erre azt hallom, hogy a barátnőinek azt ecseteli, hogy nem élek nemi életet, ezért vagyok ilyen fatökű. – ahogy ezt kimondtam, mindkettőből akkora röhögés szakadt fel, hogy azt hittem megfulladnak.

-          Haver… baszki… nem semmi a csaj! – hahotáztak egymásba kapaszkodva. Én meg tök ideges lettem.

-          A rohadt életbe, most végighallgattok, vagy még röhögtök egy fél órát?! Fasza barátok vagytok ti, mit ne mondjak. – néztem rájuk vérig sértve.

-          Hé… haver…mi nem azon röhögünk, hanem, mert képzelem, hogy adta elő a csaj. Megnéztem volna! – röhögtek tovább. – De meséld, aztán hogy volt tovább? – kérdezte Rob.

-          Hát meglepődött, mikor meglátott az ajtóban, hát, még mikor jól kiosztottam.  – mondtam nekik ez a részt azért elégedetten.

-          Miért, tesó, mit mondtál  neki? – kíváncsiskodott Rob.

-          Nekilöktem az ajtónak, és elég érthetően megmagyaráztam neki, hogy nem merjen többet ilyen helyzetbe hozni. – válaszoltam nekik magától értetődően, mire nagy szemekkel néztek rám.

-          Neki lökted az ajtónak? Haver, olyan extrém közel voltatok egymáshoz? – kérdezte Tom válaszra éhesen.

-          Jaj, már nem igaz, hogy Ti mindig a lényegtelen dolgokra figyeltek fel. Igen elég közel voltunk egymáshoz. – mondtam nekik, mire összenéztek, de nem mondtak semmit.

-          Aha, ja, értjük, haver. Akkor jól megmondtad neki ez a lényeg! Hát, mi most megyünk is, légy jó, tesó, vigyázz magadra, csá! – azzal fogták magukat, és elhúzták a csíkot. Én meg csak néztem, mint egy hülye, és elképzelni nem tudtam, mi bajuk lehet most meg. Nem sokat töprengtem rajta, elmentem megfürödni, aztán vacsi után bedobtam a szunyát.

Másnap reggel első órám a tizenegyedikesekkel volt, ami egyet jelentett azzal, hogy korán reggel leamortizálnak agyilag. Kíváncsi voltam, mit talál ki ma is Ms. „enyém a világ közepe, és nekem senki sem parancsolhat”

Csengőszóra az összes diák bevonult, és elindultak átöltözni. Furcsálltam, hogy hol marad a kisasszony, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, gondoltam, biztos csak késik, vagy az igazgatónál van, megint…Ám, amikor láttam, hogy Jane, és Mandy nélküle jöttek be, kezdtem gyanakodni… Odaléptem a lányokhoz, hogy megkérdezzem őket.

-          Lányok Emmy? – kérdeztem Jane-t.

-          Nem tudjuk tanár úr, ma még mi sem láttuk. – válaszolta, és láttam, hogy komolyan beszél.

-          Értem… - na vajon, mi lehet vele? Talán beteg, vagy megbüntették a szülei? Remélem, nem esett baja… de miért is érdekel ez engem?

Talán furcsa, de egész órán hiányzott, hogy nincs, aki beszóljon, vagy szemtelenkedjen. Annyira, hogy azt sem vettem észre, hogy valaki szólít, hogy segítsek felrakni a hálót a röplabdához. Furcsa volt, na.

Óra után még mindig reméltem, hogy csak direkt nem jött tesire, hogy engem bosszantson, és hogy nem sokára itt is lesz. Ahogy így ezen töprengtem, mit látok a tesi szertár ablakából? Emmy éppen az ablak alatt cigarettát szív. Azt hittem idegbajt kapok. Az egy dolog, hogy velem szemtelenkedik, de még az iskola házirendjét is megszegi?! Ilyen nincs! Sietős léptekkel mentem kifelé, hogy most aztán tényleg a helyére tegyem! Betelt a pohár! Láttam, hogy észrevett, és gyorsan eldobta a cigit, majd menekülőre is fogta a dolgot. Csakhogy én gyorsabb voltam.

-          Szóval emiatt nem jöttél be? Jobb elfoglaltságod is van, mint bejárni az órámra. Mondd mégis mit képzeltél? Nagyon sok mindent elnéztem neked, de most nem csak ellenem követtél el szabályszegést, hanem az iskola ellen is! – keltem ki magamból, teljesen jogosan. Erre kérdőn nézett rám.

-          Most mi lesz? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.

-          Indulunk az igazgatóhoz! – ragadtam meg a csuklóját, és vonszolni kezdtem magam után.

-          Nem! – kiáltotta. – Nem akarok odamenni!  - elhiszem, csibém…

-          Előbb kellett volna gondolkoznod! Elég volt Emmy ez most már tűrhetetlen! – mondtam, majd tovább húztam magam után.

-          Esküszöm, hogy életemben először és utoljára gyújtottam rá! –aha, én meg Micimackó vagyok a százholdas pagonyból. Hah, még mit nem.

-          Nem hiszem el!

-          A rohadt életbe, de ha egyszer így történt! – fakadt ki, de most nem érdekelt.

-          Ezzel nem sokra mész! Ideje, hogy felelj a tetteidért!  - néztem rá, indulatosan.

-          Most ezt azért csinálja, amit mondtam ugye? Ez akar lenni a bosszú? – kérdezte feldúltan. Cica… nem ismersz te engem…

-          Nem Emmy, ha bosszút akarnék állni az nem így nézne ki!

-          Álljon már meg! – szólt rám, de a csuklóját nem engedtem el.

-          Mit szeretnél még mondani? – kérdeztem cseppet sem kedvesen. Aztán hírtelen elkomorult, majd döbbenten vettem észre, hogy folynak a könnyei. Jaj, ne…

-          Na, már csak ez hiányzott! – sóhajtottam fel már nem olyan idegesen. – Mi a baj? Miért sírsz?

-          Kérem, ne vigyen Mr. J-hez! Ő biztos elmondja a szüleimnek, akik irtó dühösek lesznek pedig tényleg most először próbáltam ki a cigit! – görbítette le az ajkait, majd megtörölte a szemét, de csak ég több könnye hullott. Istenem, annyira tündéri… nem bírtam tovább szorítani a csuklóját, és éreztem, hogy valami megváltozott bennem.

-          Úgy érzem, hogy ezt most őszintén mondtad és végre megmutattad milyen is vagy valójában. Ne sírj tovább, nem megyünk be! De a következő alkalommal nincs, menekvés ezt jegyezd meg! – szedtem azért össze magam, de legszívesebben magamhoz öleltem volna. Kicsit elmosolyodott, majd olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Lábujjhegyre állt, és nyomott egy puszit az arcomra. Úgy éreztem, mintha a föld felett lebegnék. Rettentően gyengéd volt. De irtó zavarba jöttem ettől a kedves gesztustól.

-          Köszönöm! A tanár úrtól jobb ember nincs is a világon.  – suttogta nekem, amitől csak még jobban zavarba jöttem. De talán nem vette észre.

-          Jó rendben! Most viszont menj, mert már elkezdődött az órád! – mondtam neki, hogy minél hamarabb elmenjek, aztán siettem is következő órámra.

Örültem, hogy végre megnyílt nekem, és nem szemtelenkedik. Ez annyival, sokkal jobban áll neki. Egy igazi tündér ilyenkor. Az összes órámon nagyon jó kedvem volt ezután. Alig vártam az utolsót, mert tudtam, hogy az is a tizenegyedikesekkel lesz.

Tudtam, hogy jól fog viselkedni, de nagyon meglepődtem, hogy mennyire. Egész órán úgy dolgozott, akár egy angyal. Jacobson is láthatta, mikor bejött az órára, és össze is súgtunk a nagy változáson.

-          Kellan ennek a lánynak eddig senki nem tudta igába hajtani a fejét. Mist csináltál vele? – kérdezte mosolyogva.

-          Csak rájött, hogy jobb együtt működni. – mondtam, majd, miután gratulált, el is ment.

Közben azt vettem észre, hogy nagyon liheg. Aggódon néztem rá, de a hüvelyk ujját mutatta fel, miszerint jól van. Már azt hittem valami baja esett… furcsa szorongást éreztem ennek hatására a mellkasomban. Óra után megkérdeztem tőle, hogy jól van-e, mire azt válaszolta, hogy igen, így megnyugodtam.

Mivel ez volt az utolsó órám, hazamentem, aztán a fiúkkal megbeszéltem, hogy találkozunk a közeli kávézóban.  Már ott vártak egy-egy sör társaságában.

-          Na, szevasz tanár bácsi, látom jó kedved van! – mondta Tom.

-          Igen, ma egész jó napom volt. – válaszoltam mosolyogva.

-          Hmm, vajon mitől? – kérdezte Rob.

-          Tiszta lappal indulunk, azt hiszem. Volt egy kis incidensünk, de megbeszéltük, és végre nagyon normális. Azt hiszem Ő az igazi Emmy. – mondtam neki, mire összemosolyogtak.

-          Akkor gondolom, örülsz neki, hogy Ő is itt van. Nézd csak – mutatott Rob a hátam mögé. – Ott van, a barátnőivel együtt, akik… bombasztikusak. – vágott egy kaján vigyort. Nekem meg nagyon jó kedvem lett ettől, és gondoltam, odamegyek hozzá. Ahogy közeledtem, érdekes dolgokra lettem figyelmes.

-          Most miért? Látnotok kellett volna! Milyen arcot vágott, amikor sírni kezdtem!  - kacagott, mire megállt benne az ütő.  Mandy észrevett, de intettem neki, hogy maradjon csendben.

-          Emmy szerintem most már abbahagyhatnád!- próbált azért jelezni neki, de oda se figyelt.

-          Miért hagynám abba, hiszen remekül szórakozom?! Na, szóval olyan arcot vágott, mint amikor valakit gyomron vágnak. Szépen megetettem a tanár úrral, hogy megváltoztam és mától a kedves kis Emmy vagyok, aki azt teszi, amit mondanak neki. Szegényke nem tudja, hogy ez csak azért volt, hogy ne mártson be Mr. Jacobsonnál. Soha nem is fogja megtudni ebben biztos, vagyok! Tuti kinyírna, ha rájönne! – fejezte be nekem meg hírtelen összeállt a kép... hogy is gondolhattam volna. Csodás alakítás. Még taps is jár neki komolyan mondom.

-          Gratulálok Emmy igazán szép előadás volt! – szólaltam meg a háta mögött, és továbbra sem hagytam abba a tapsot.  – lassan fordult meg, és ekkora félelmet még talán sosem láttam rajta.

-          No, mi az, elvitte a cica a nyelved? – néztem rá kérdőn, és nagyon megalázottnak éreztem magam. Fájt, hogy becsapott.

-          Tanár úr, én, kérem… kezdte, de félbeszakítottam. Úgyis megint csak hazudna.

-          Nem, Emmy, semmi szűkség erre. – néztem rá, a barátnői meg szó nélkül felálltak, és elmentek. – Csak egy dologra válaszolj! Miért? Miért kellett ezt tenned? Élvezed, hogy megalázhatsz, hogy keresztülgázolhatsz rajtam? Hogy kinevethetsz?  - ahogy ezeket mondtam neki, megint eluralkodott rajtam az idegesség. Ő mindezt megszeppenve hallgatta. – Azt hittem végre megnyíltál nekem, hogy nem lesz több veszekedés, több konfliktus. Miért? Miért? – néztem rá fájdalmasan, és láttam, hogy valami megváltozott a tekintetében. Nem bírtam tovább állni, leültem vele szemben.

-          Tanár úr, én tudom, hogy nagyon elvetettem a sulykot, és hogy nagyon csúnya, amit tettem, de nem akartam, hogy a szüleim megtudják. – nézett rám kétségbeesetten.

-          És emiatt úgy döntöttél úgy, hogy átvágsz?!  A kurva éltbe! Soha, érted soha senki nem tett még velem ilyet. Átvertél, csakhogy mentsd a bőröd, mert önző vagy! Nem érdekelt az, hogy az érzéseimmel játszol! – sziszegtem pár centire az arcától, és láttam, hogy a szemei megtelnek könnyel. – Nem, engem ezzel már nem tudsz megetetni. Többé nem! Érted?!

-          Én próbáltam elmondani a tanár úrnak, de nem hitt nekem. – cincogta alig hallhatóan. – Most mit fog tenni? – kérdezte.

-          Most is csak magadra gondolsz, igaz? Megtehetném, hogy odamegyek Jacobsonhoz, és beköplek a cigi miatt, mert már nála is az utolsókat rúgod. De azzal csak a te szintedre süllyednék. Kitaláltam jobbat. Ha azt akarod, hogy minden úgy menjen, ahogy eddig, akkor innentől kezdve azt teszed, amit mondok, nincs vissza duma, nincs késés, nincs órakihagyás. A markomban vagy. Rémlem ezzel tisztában vagy. Semmilyen kedvezményt nem kapsz tőlem, és nagyon ki kell tenned magadért testnevelés órán. Értem? – néztem bele a nagy szemeibe, amikbe csak pánikot láttam.

-          Megijedtél cica? – kérdeztem tőle, gúnyosan mosolyogva.  – Mondtam, ha bosszút akarok állni, azt nem egy igazgatóival intézem el… Holnap találkozunk! – simogattam meg az arcát, majd el is viharoztam, egyenes hazafelé tartva. Most szükségem van egy nagy üveg piára.

A lakásomba érve, bevágtam az ajtót, és tudtam, hogy valahol van egy üveg Jack Danielsem.  Pillanatok alatt rá is akadtam, és felbontva, nagyon kortyoltam belőle, miközben a konyhapultnak dőltem. Hogy dőlhettem be neki? Csak én lehetek ennyire vak, mert ha meglátom az arcát, azonnal megenyhülök, és mindent elhiszek neki. Álnokul becsapott. És, hogy miért zavar? Tudja a fene. De úgy érzem, szétfeszít ez az érzés. Rosszul esik, hogy így bánik velem.

Hírtelen hallottam meg a csengőt, és a két legjobb barátom rontott be, ekkor már alig maradt egy korty Daniel barátomból.

-          Szevasztok fiúk! – köszöntem nekik nehezen forgó nyelvvel.

-          Haver, de berúgtál? – kérdezte ijedten Rob.

-          Áh, csak gondoltam megbontom a régi jól bevált piámat. – válaszoltam kuncogva.

-          Tesó, hallod, ez nem igazán jó ötlet, mi történt köztetek? – nézett rám Tom.

-          Átvert, becsapott, érted? Becsapott! – dülöngéltem, mert rohadtul megszédültem.

-          Kel, gyere ülj le, hozok egy pohár vizet! – tanácsolta Rob.

-          Nem kell semmi, hagyjatok! – tiltakoztam.

-          Hallod, inkább feküdj le, holnap meg mindent elmesélsz, rendben? – ajánlották. – De előtte zuhanyozz le, úgy jobb.

-          Már épp készültem megfogadni a tanácsukat, mikor egyszer csak meghallottam, mit mond Rob Tomnak.

-          Én mondom neked tesó, ez kurvára beleesett a kislányba. A nyakamat rá! – mondta izgatottan Rob, Tomnak, mire Ő is helyeselt.

Micsoda?! Mégis honnan a fenéből képzelik ezt?! Én nem vagyok szerelmes belé, nem akarok tőle semmit. Nem érdekel. Oda akartam menni hozzájuk, hogy elmagyarázzam, mi a helyzet, de úgy éreztem, nincs erőm. Csak éreztem, hogy zuhanok a sötétség felé, és nem bírok ellenállni neki.

Laura