Látni sem akarlak!

     

Sziasztok!

Mivel ennyire aranyosak vagytok már meg is hoztam a következő részt! :-)

Laura valószínűleg holnap tud válaszolni a hozzászólásokra, megtalálhatjátok majd itt a történet elején.

Jó olvasást Nektek és továbbra is várjuk a véleményeket!

Puszi!

Komikra válasz:

mELCSY: Igazából láthatod, mit "mondott" Kellan :D Szóval így utólag már nem tudok újat mondani :D
Köszönjük, hogy írtál :D

Tusi: Tényleg igaz az, hogy, olvasó szemszögből nincs annál rosszabb, ha idegtépő a függővég, de a másik oldalról nézve, igenis fontos, hogy legyenek ilyenek, annál jobban várjátok :D:D
Köszönjük, hogy írtál :D




Dona: Jaj, én Donám! (L)  Szóval :D Igen, lefutnak mg jó pár kört, amiben hű barátai, jó nagy segítségükre leszenk, főleg ugye Kellannek :D Annyit azt hiszem elárulhatok, hogy Robnak lesz még szerepe itt, nem is kicsi:D Mivel nekem mégiscsak Ő number one :D:D
Köszönjük, hogy írtál :D (L)



Alexandra: Na, tehát, semmi baj, örülünk, hogy egyáltalán írtál :D Azt hiszem ez ma már nagy dolog :D:D nem kínozni akartunk, (mert olyan éédiik vagyunk :D:D) csak megkövetelte a rész:D
Köszönjük, hogy írtál :D



Rugen: Nos, megértettem, mit szerettél volna közölni azzal amit leírtál, de mi ezt már a kezdetek kezdetén így beszéltük meg, hogy én visszamegyek majd az időben egy kicsit. Ezzel csak az a célom, csak, hogy most magam nevében beszéljek, hogy ugyanazt, amit Emmy átél, azt láthassátok Kellan szemszögéből is, hisz akárhogy is, de róla szól ez az egész, miatta kezdtük írni. Lehet, hogy belerondít, de ez nem fog változni a jövőben! Sajnálom, ha mondjuk emiatt nem olvasnád, de nem akarunk belenyúlni már.
Köszönjük, hogy írtál!



Anna: Hát Anna, itt is a kövi rész, amit szerintem már el is olvastál. Csak én vagyok ilyen reménytelenül lassú :D
Köszönjük, hogy írtál :D


Laura

   Életem első csókja, amit a fájdalom, a sértettség és a harag kényszerített rám. Miért ilyen jó érzés mégis és miért bizsereg minden porcikám? Ilyen lenne hát a csók? De hát nem is szeretem őt! Éreztem, hogy egyre jobban belelendül, de én már nem akartam így eltoltam magamtól.

-          -Szóval nincs igazuk a srácoknak, ugye? – kérdeztem haragosan és legszívesebben felpofoztam volna. Kicsit kábán nézett rám és már éppen meg akart szólalni, de nem hagytam.

-          -Meg ne szólaljon, és soha érti, soha többet egy ujjal sem merjen hozzámérni! – néztem rá gyűlölködve és elrohantam. Egyenesen hazamentem és az ajtómnak dőlve mélyeket lélegeztem. Megérintettem a számat, ami kicsit duzzadt volt az előbb történtektől. Csalódott voltam és dühös. Mégis, hogy képzelte ezt? Hiszen sokkal öregebb, mint én és a tanárom meg amúgy is … A csók undorító dolog és egyáltalán nem vágytam rá. Ezt sosem fogom megbocsájtani neki. Dühösen tárcsáztam Jane-t, de nem vette fel és Mandy sem. Remek! Hol vannak, mikor szükségem lenne rájuk? Legszívesebben tomboltam volna, de helyette úgy döntöttem járok egyet.  Nem leszek kedves Kellanhez soha többé. Hogy verhetett így át? Miért kellett szédítenie? Egyáltalán mit akar tőlem? Kérdések, amikre talán sosem kapok választ.  Tőle tuti nem, mert többet nem beszélek vele. Holnap bemegyek tesi órára. Biztos reménykedik, hogy nem leszek ott, de abból nem eszik. Lassan hazavánszorogtam és azonnal ágyba bújtam.

A rémálmokkal teli éjszaka után napos reggelre ébredtem. Tornacipős hangulatom volt és mivel minél láthatatlanabb akartam lenni nem fordítottam nagy figyelmet a külsőmre csak amennyit muszáj volt. Mérgesen léptem be az iskolába és rögtön belefutottam Nick Jacobsonba.  Kellan tőlünk nem messze állt és az igazgatóval beszélt.

-          -Szia, Emmy babám! Nem gondoltad meg magad? – ölelte át a vállam.

-          -Nem vagyok a babád és vedd le rólam a kezed, mert eltöröm! – löktem arrébb. Elég hangosan beszélgettünk és ő nem látta az apját, de én láttam, hogy felfigyelnek mindketten.

-          -Hátramehetnénk és kezdhetnénk magunkkal valamit! Gyere, Emmy ne kéresd már magad! – ölelt meg és húzott volna ki magával mire meglendítettem a kezem és szerencsésen gyomron vágtam. Összegörnyedt, de még onnan is beszélt.

-          -Ezt még nagyon meg fogod bánni!

-          -Te fogod megbánni, ha még egyszer hozzám, érsz! – löktem még meg a biztonság kedvéért.

-          -Emmy te jó isten mit művelsz? – lépett hozzánk Jacobson és Kellan.

-          -Inkább a fiát kérdezze! Te pedig –fordultam Nickhez – ha még egyszer felteszed ezt a kérdést és hozzámérsz, nem úszod meg ilyen könnyen,mert letépem a tököd értetted? – mondtam majd arrébb sétáltam. 

Jacobson elhűlve nézett Kellanre aki viszont engem nézett és arcán kis mosoly ült. Ahogy észrevette, hogy Jacobson nézi rögtön komoly fejet vágott. Ezt a balhét most Nick vitte el, de éreztem, hogy lesznek itt még gondok. A tesi órán végig kosaraztak így nem nagyon figyeltem oda inkább a csajokkal sutyorogtam.

-          -Mi volt tegnap?- kérdezték.

-          -Majd óra után elmondom. Találkozzunk a szertár háta mögött úgy biztosan nem hall meg senki. – suttogtam, mert a tanár úr a közelünkben volt. Nem, nagyon mert rám nézni, ha mégis ezt tette gyilkos pillantásokat lövelltem felé.

Óra után rohantam a szertár mögé és hamarosan a lányok is megjöttek.

-         - Na, mesélj! –huppant le mellém Jane.

-          -Megcsókolt. – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

-          -Kicsoda? – kapta fel a fejét Mandy.

-          -Mr. Jacobson. Összefutottunk suli után smároltunk egyet! Basszus lányok hát a tanár úr! –feleltem ingerülten.

-          -Nem ez nem lehet igaz! Emmy ezzel ne viccelj!

-          -Nem vicc! De én nem akartam! Ti nagyon jól tudjátok, hogy még nem csókolóztam, sőt undorító dolognak tartom ezt az egészet.  Erre ő meg magához szorított és csak csókolt és csókolt! Én meg hiába akartam elszabadulni nem engedte! – meséltem indulatosan kicsit elferdítve a valóságot.

-          -Aztán mi történt? – néztek rám hatalmas szemekkel.

-          -Elküldtem a fenébe és otthagytam. Olyan nagyot csalódtam benne lányok! Egy világ omlott össze bennem. – mondtam szomorúan.

-          -Annyira sajnálom édesem! – húzott magához Jane. – Ennek nem így kellett volna megtörténnie. Az első csók az nagyon szép dolog és egyáltalán nem undorító. Majd meglátod a másodiknál.

-         - Elment az eszed? –ugrottam fel. – Nem lesz több csók senkitől! – ráztam hevesen a fejem.

-          -Nyugodj meg Emmy! Érthető, hogy zaklatott, vagy de majd elmúlik. A csók az nem olyan nagy dolog.  – vigasztalt Mandy.

-          -Megbánja még, hogy hozzámért! Azt hiszi, hogy ő a nagy macsó, aki megkaphat bárkit. Bár még nem csókolóztam előtte, de ritka bénán csókol szóval szerintem még nője sem volt! – fújtam a magamét és fel alá járkáltam.

-          -Emmy kérlek, ne mondd ezt! – kérték, de nem hallgattam rájuk egyre jobban belelovalltam magam és már nem volt megállás.

-          -Lehet, hogy mégis homokos! Vagy impotens!

-          -Emmy kérlek, fogd, már be a szádat bárki meghallhat, és amúgy sem kellene bántanod őt ennyire! – fogta meg a kezem Mandy.

-          -Nem bántom hisz nem hallja!  Nagyon dühös vagyok, és legszívesebben pofon vágnám őt! – roskadtam le végül.

-          -Miért borított ki ez annyira? – kérdezte Jane.

-          -Mert én ezt nem akartam. – könyököltem a térdemre és arcomat a tenyerembe temettem.  

-          -Vissza kell mennünk órára! Ne szólj neki semmit jó? – kérlelt Mandy.

-          -Visszafogom magam! – ígértem.

Ahogy kifordultunk a sarkon Kellannel találtuk szemben magunkat. Nagyon morcos volt és megint az a fájdalmas kifejezés ült az arcán. Egy pillanatra elkaptam a tekintetét és láttam, hogy mindent hallott. Szemrehányóan fordította el a fejét és nem is foglalkozott velem.  Bennem megint feltámadt a lelkiismeret, de elnyomtam. Ma megint futnunk kellett és az első három körig nem is volt baj, de amikor megkezdtem a negyedik kört valahogy megbicsaklott a lábam és hatalmasat estem.  A sok baromból persze kitört a nevetés én meg majdnem elsírtam magam annyira fájt. A tanár úr hozzám futott és leguggolt mellém.

-          -Emmy jól vagy?  - tapogatta meg a bokám.

-          -Ne érjen hozzám! – szűrtem a fogaim között a szavakat miközben könnyes szemmel próbáltam leküzdeni a fájdalmat.

-          -Most tedd félre az indulataidat és hallgass rám! – kérte. - Be kell vigyelek az orvoshoz,hogy megvizsgáljon.

-          -A francokat fog bevinni! –mondtam, de már kicsordult a könnyem.

-          -Sajnálom, de ebben az esetben nem nyitok vitát! Nagyon szépen megkérnélek, hogy ne kiabálj, és ne ficánkolj! – mondta majd felemelt a karjaiba. Erről eszembe jutott valami és elpirultam. Hát persze! Kezdett rémleni a dolog. Ahogy átöleltem és simogattam őt. Te jó ég ki tudja mit csináltam még? Lehet,hogy én bátorítottam fel a csókra is.

-          -Tegyen le! –mondtam mikor már bent jártunk az iskolában.

-          -Ne kezdd, újra kérlek!

-          -Tegyen le, mert sikítani fogok! – ütöttem a mellkasára, amit nyilván meg sem érzett.

-          -Parancsolj! – mondta és letett. Ahogy földet ért a lábam éles fájdalom hasított belé és sikítva a földre estem.

-          -Elárulnád, hogy ez most mire volt jó? – emelt újra a karjaiba tanárom. Összeszorítottam a számat és elfordítottam a fejem. Nem érdekelt, hogy ez kislányos viselkedés.

Megérkeztünk az orvosiba így letett és miután látta, hogy nem foglalkozom vele elment. Hamarosan megvizsgált az orvos és bekente majd bekötötte a bokámat. Szóltam Bennek aki hazavitt és ágyba dugott, de természetesen nem tudtam sokáig megmaradni. Felvettem a tornacipőm és mivel a szárát amúgy sem fűztem be szorosan soha így aláfért a kötés is. Buszra szálltam és a város egyik eldugottabb részébe mentem ahol biztos, hogy nem találkozhatok ismerőssel. A közeli játszótér mellett sétáltam el, amikor egy négy éves forma kislány egyenesen nekem szaladt.  Rám emelte csillogó barna szemét és megajándékozott egy foghíjas mosollyal.  Azonnal olvadozni kezdtem, a gyerekek voltak a gyengéim.

-          -Szia, picurka! Hát te meg mit csinálsz itt egyedül? –guggoltam le hozzá.

-          -Eljöttünk a játszótérre a bácsikámmal, de otthagytam! –mutatott befelé és vigyorgott.

-          -Nahát picur ilyet nem szabad csinálni! Mondd csak, hogy hívnak! – simogattam meg hosszú haját.

-          -A nevem Vanessa és négy éves vagyok. – gügyögte én pedig nem bírtam betelni vele.

-          -Mondd csak Vanessa hol hagytad pontosan a nagybácsid? Megkeressük együtt! – ajánlottam fel.

-          -Mi a neved? – simított végig a pólóm mintáján.

-          -Emmynek hívnak. – mosolyogtam rá.

-          -Elejtettem a nyalókámat és nem engedte, hogy megegyem! – biggyesztette le kis száját.

-          -Elment venni neked egy újat? – néztem szét és kerestem, hogy ki lehet a nagybátyja.

-          -Nem tudom. – vonta meg a vállát szinte ugyanúgy, mint én.

-          -Tudod mit picur? Veszünk, neked egy nyalókát aztán megkeressük a nagybátyád.

-          -Jó vegyünk, nyalókát menjünk most! – ugrált és tapsolt, mint egy kis manó. Kézen fogtam és odamentünk az édességet áruló hölgyhöz, akitől vettem egy nagy nyalókát és tájékoztatott, hogy a kislány nagybátyja már mindenhol keresi a picit. Vanessza azonnal magába tömte a nyalókát és a kezemet fogva nagyokat cuppogva jött velem.

-         - Ajaj! – nyögött fel hirtelen.

-          -Mi a baj picur? - hajoltam hozzá.

-          -Ott van Kellan bácsi és elég mérges! – mutatott előre.

-          -Kellan bácsi? – kaptam fel a fejem és akkor megláttam őt. Egy rózsaszín egyszarvú volt a kezében és ő is annyira megdöbbent mikor meglátott, mint én. Odasétált hozzánk és először Vanessához szólt.

-          -Figyelj ide királylány! Megmondtam, hogy ne menj el mellőlem! Mi lett volna, ha nem talállak meg? – guggolt elé.

-          -De Kellan bácsi! Emmy megmentett engem. –mondta a kislány vidáman.

-          -Igen kicsim azt látom. Köszönjük Emmy! – nézett rám.

-          -Igazán nincs mit! – nyögtem ki.

-          -Gyere, királylány Emmynek biztos valami dolga van! – mondta és megfogta a kislány kezét és már indult volna, de a Vanessa lecövekelt.

-          -Emmy nem jössz velünk? – szaladt oda hozzám. Leguggoltam hozzá és megsimogattam a haját.

-          -Nézd picur a bácsikád biztosan szeretne kettesben lenni Veled!

-          -Engem nem zavarsz. – szólalt meg Kellan. – Viszont Emmy már nagylány kicsim és nem hiszem, hogy lenne kedve veled szórakozni.

-          -Ez igaz Emmy?- emelte rám szomorú szemeit a csöppség. Édes kislány annyira aranyos, hogy mondhatnék neki nemet?

-          -Szívesen lennék Velet.. Veled picur ha a nagybátyád nem zavarja.

-          -Persze! Gyere velünk! – bólintott és kérdőn nézett rám.

-          -Ez az Emmy jön velünk! – kiáltott fel Vanessa és hatalmas ragacsos puszit nyomott az arcomra. – Emmy a barátnőm – közölte végül Kellannel és az út hátralevő részében csacsogott megtörve köztünk a kínos csendet. Egy játszótérhez érve arra támadt kedve, hogy homokozzunk. Kellan szó nélkül bemászott vele és én is követtem őket. A virágos kis vödör is előkerült amit Kellan hozott neki. Egy idő után a picur egyedül is eljátszott mi pedig homokot lapátolva a vödörbe a homokozó szélén ültünk.  A kezünk véletlenül összeért, és ahogy felnéztem összemosolyogtunk. Átültünk a padra és onnan néztük a kislányt.

-          -Hogy van a lábad? – törte meg végül a csendet.

-          -Köszönöm már jobban! – válaszoltam magam elé nézve.

-          -Emmy én sajnálom..- kezdte

-          -Nem akarom hallani! – eresztettem ki a karmaimat.

-          -Úgy viselkedsz, mint egy gyerek! – morogta.

-          -Pofa be tanár úr! – mondtam majd felálltam és a homokozóhoz sétáltam ahol egy nagyobb fiúcska belekötött a picurba. Elvette tőle a vödröt és mosolyogva nézte, ahogy a kislány majd elsírja magát.

-          -Kérem a vödröt! – álltam közéjük. A kisfiú rám nézett és elhúzta a kezét.

-          -Te nem is vagy gyerek! – nyújtotta rám a nyelvét.

-          -Hidd el nem is akkorát ütök! – húztam ki magam. A kisfiú megszeppenve adta vissza a vödröt én pedig átadtam Vanessának. Megfordulva Kellannek ütköztem.

-          -Keménykedsz a kisfiúval? – mosolygott.

-          -Megérdemelte. Így talán megtanulja, hogy nem vehet el dolgokat anélkül, hogy meg nem fizetne érte. – néztem rá bosszúsan.

-          -Menjünk hattyúkat etetni! Na légyszi Kellan bácsi menjünk oda! – ugrált máris köröttünk Vanessa elvágva a veszekedést. Elsétáltunk a tóhoz és ahogy Vanessa a hattyúkat etette mi újra veszekedni kezdtünk.

-          -Hallottam miket mondtál! Hazug vagy! – támadt nekem és tudtam, hogy igaza van.

-          -Nem igaz! – támadtam vissza.

-          -Emmy ne játssz a türelmemmel! – ragadta meg a karom. Az éppen arra szaladó Vanessa játékosan meglökött minket mire megtántorodtam és egyenesen Kellan ölébe pottyantam, aki viszont a földre esett.

-          -Emmy és Kellan bácsi szerelmesek! –kiáltott tapsikolva Vanessa és csak reménykedhettem benne, hogy nem fog elkezdeni kiáltozni egy csókért is. Túl közel kerültem hozzá, már megint. Nem ezt nem lenne szabad! Felugrottam mire ő is felugrott és leporolta magát.

-          -Vanessa nézz az orrod elé! – korholta a kislányt.

-          -Jobb lesz, ha én most megyek! Örülök, hogy megismerhettelek picur! Viszlát, tanár úr! – köszöntem el és hazasiettem.

Otthon tűnt csak fel, hogy a telefonomat elvesztettem. Néhány perc múlva csengettek az ajtón és mivel egyedül voltam leszaladtam ajtót nyitni. Kellan állt ott kezében a telefonommal.

-          -Gondolom ez a tiéd! – nyújtotta át nekem.

-          -Igen, köszönöm! – vettem el tőle.

-          -Emmy van arra esély, hogy meghallgass engem valaha is? – nézett rám kiskutya szemekkel és már majdnem meginogtam mikor egy autó fékezett le a házunk előtt. Egy vörös hajú, tökéletes alakú lány szállt ki belőle és egyenesen felénk tartott.

-          -Szerelmem végre megvagy! – kiáltotta és a meglepett Kellan nyakába ugrott majd csókolni kezdte.

      Ariana

Összezavarodva

Sziasztok!
Itt is lenne az új rész, és nagyon szépen köszönjük a komikat, és a pipákat, naggyon jól esnek! :))
Ariana válaszai az előző fejihez:

Roni: Úgy örülök, hogy ezt6 a történetet is olvasod annak ellenére, hogy Rob fan vagy :-)
Hamarosan kiderül, miket mondott Emmy, és még sok más is :-) Köszönöm, puszi

Tusi: Köszönjük szépen, izgalomban nem lesz hiány ezek után sem, mindig tartogatunk számotokra meglepetéseket :-) Puszi!

mELCSY: Örülünk, hogy te is itt vagy, annak emg pláne, hogy ennyire tetszik a sztori :-) Ha tudnád mennyi minden lesz méh itt :-) Na de hamarosan... :-) Puszi!

Anna: Köszönjük szépen! Már itt is az új rész :-) Puszi!



Akkor jó olvasást! :))

Laura

Másnap reggel hatalmas fejfájással keltem, és úgy éreztem, kihányom a belemet is.  Gyorsan kiszaladtam a mosdóba, hogy kiadjam a gyomrom tartalmát. Nem lett sokkal jobb, mert éreztem, hogy nagyon szédülök még. Megmostam az arcom, majd ahogy a tükörbe néztem, elszörnyedtem a látványtól. A szemem alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, és olyan sápadt voltam, hogy nem is ismertem magamra hírtelen. Kiballagtam a fürdőből, hogy keressek valami ruhát zuhany után, de ekkor Tom, és Rob rontott ki a mellettem lévő szobából, teljesen kócos fejjel, egy szál alsógatyában.

-        -  Haver, minden rendben? – kérdezték kórusban. Egész esete itt voltak? Ettől még nagyobbat nőttek a szememben.

-        -  Igen srácok, köszönöm! Egész este itt voltatok? – kérdeztem tőlük mosolyogva… már amennyire mosolyogni tudtam ebben az állapotban.

-         - Baszki, már kórházba akartunk vinni, mert elájultál, aztán össze-vissza beszéltél. Naná, hogy itt maradtunk veled. – jöttek közelebb, és hátba vertek.

-        -  Jó, azért, ne bántsatok, elég szarul érzem magam. – mondtam nekik kissé morcosan. – Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok, és nem hagytatok magamra. – néztem hálásan rájuk.

-        -  Nincs mit haver, akkor mi el is mennénk, mert sok dolgunk van… - mondta Tom, aztán villámgyorsan felöltöztek, és szó nélkül eltűntek… furcsa ez nekem. Mindegy is. Elmentem lezuhanyozni, és közben végig Emmy járt a fejemben. Nem tudom elhinni, hogy képes voltam miatta totál részegre inni magam… Miatta ittam totál részegre magam? Sajnos minden jel arra mutat. Nagyon csúnyán kijátszott, és én hittem neki. Elhittem, hogy valóban őszinte velem szemben, hogy megváltozott. De nem, kíméletlenül a szemembe hazudott, és még el is sírta magát. Nagyon rossz volt az önérzetemnek, hogy hagytam magam átverni, és hogy ráadásul egy tizenhét éves lány által. De mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez többé ne történjen meg. Nem fogok többet engedni neki, és tartom magam a tegnapi elhatározásomhoz.

Az iskolába érve, már alig vártam, hogy munkába kezdjek, mert addig sem gondolok rá. Egész jól éreztem magam, mígnem eljött az ötödik óra. Most nem féltem, hogy megint kikészít idegileg, mert nálam volt a gyeplő. Elsőként érkezett, és öltözött is át.

-        -  Jó napot kívánok tanár úr! – köszönt, de legszívesebben rá sem néztem volna. Nem akartam látni a hamis arcát. Azért tétovázva bár, de ránéztem.

-         - Jó napot! – köszöntem vissza, de aztán azonnal elfordítottam a fejem. Az óra további részében tisztességesen megcsinálta a feladatokat, egy szót nem szólt.  Igaz legjobban Nickel voltam elfoglalva, mert nem igazán mentek neki a kosárgyakorlatok. Óra végén össze is futottam Jacobsonnal, aki megkért, hogy számoljak be neki Nick képességeiről, mert szeretné, ha majd kosárral foglalkozna.

-        -  Őszinte leszek Timothy, nem igazán az erősége. – próbáltam finoman fogalmazni.

-        -  Értem, de azért lehet rajta segíteni.  – nézett rám reménykedve.

-        -  Rengeteg gyakorlással, természetesen igen, de nem akarlak hitegetni, ez nem az Ő pályája. De mindent megteszek, ígérem. – bíztattam.

-        -  Köszönöm, Kellan, nagyon hálás vagyok!

-         - Ez a munkám, Timothy. – mondtam, majd elköszönt, és elment. Láttam, hogy Emmy engem néz, és egy kis időre belefeledkeztem a szemeibe.  Végül zavartan elkapta a tekintetét, én meg megeresztettem egy vigyort. Hirtelen csak az vettem észre, hogy mellettem van, és megragadja a kezemet. Kérdőn néztem rá, aztán mintha égetném, el is eresztett.

-        -  Nem érdekel, ha beköpött! Biztos úgy gondolja megérdemeltem! Ennyit ér a maga szava ugye tanár úr?
      Nem egy igazgatóival intézi el a bosszút! – támadott nekem.

-         - Nem köptelek be! Az igazgató úr fiának teljesítményéről tárgyaltunk, ha érdekel – válaszoltam higgadtan. Annak kellett maradnom, mert már megint számon kér.

-         - Oh! Én azt hittem…- kezdte, de félbeszakítottam.

-        -  Ne is folytasd, pontosan tudom mit hittél! – néztem rá gúnyosan, mire megváltozott az arca.

-         - Szóval így állunk! – bólogattam és könnyek gyűltek a szemébe. Szánalmas, megint kezdi.

-        -  Emmy ne gyere nekem megint ezzel a mű sírással,mert nem tudom, mit csinálok veled! – rázta meg a vállát, hogy most mér térjen észhez. Erre csak még jobban eleredtek a könnyei, és utálkozva nézett rám.

-         - Tudja mit? Forduljon fel! – kiáltotta, majd ellökve magától elrohant egyenesen a batárnői karjaiba. Én inkább elmentem onnan, nem akartam látni az újabb színjátékot. De akkor miért érzem úgy, hogy most nem játszott rá? Pont emiatt az apró gondolat miatt, úgy döntöttem, hogy ott maradok és szép, vagy nem szép, kihallgatom őket.

-        -  Mi történt már megint te kis butus? – törölte le Jane a könnyeit. Mindent láttam a fal mögül.

-        -  Nagyon megbántott! Ma is és tegnap is! – mondta bánatosan. Na, ez tök jó, még neki áll feljebb…

-         - Ez kicsit tényleg túlzás volt Emmy! Nem szabad más emberek érzéseivel játszanod! – simogatta meg Mandy.  Ő legalább tisztán látja a dolgokat.

-         - Honnan tudhattam volna, hogy ez olyan érzékenyen fogja érinteni? Hiszen mit számítok én neki? Ugyanolyan diák vagyok, mint bárki más.  – bárcsak így lenne…

-        -  Hát azért azt nem mondanám. Senki sem feleselt annyit vele, mint te. –nevetett Jane. Többek közt. És nem is tudok haragudni rád sokáig, cica…

-        -  Ne aggódj biztosan sikerül majd tisztázni vele! –húzta fel a földről Mandy.

-         - Tudjátok az a legfurcsább, hogy nem jó ez így nekem! Olyan rideg volt! Pedig igazából aranyos pasi! Az a puszi meg végülis nekem tök jól esett! Nagyon finom illata van az arcának! – mosolyogott, majd kifele indultak. Mit mondott? Jól esett neki? Úgy vigyorogtam, mint a tejbe tök. Ezek szerint nem csak rám volt hatással. Istenem, azt mondta finom illata van az arcomnak… ez most… most annyira jól esett. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért váltott ki belőlem ez ekkora örömöt.

Egészen, míg haza nem értem csak ez járt az eszemben.  Beérve, gyorsan lezuhanyoztam, és gőzerővel készültem az esti bálra, amit a suliban tartanak.  Az én dolgom, hogy figyeljek a srácokra, így megkértem Robékat jöjjenek velem, mert egyedül ennyi gyerekre nem tudok figyelni. Felkaptam egy farmert, egy fehér pólót, és Converse tornacsukámat, befújtam magam a parfümömmel és már késznek is nyilvánítottam magam.

Egyszer csak kopogást hallottam, és mielőtt még ajtót nyithattam volna, be is jöttek a srácok.

-         - Haver, de jó, hogy készen vagy! Mehetünk is? – kérdezte Rob teljesen felspannolva. Tom sem nézett ki jobban. Azon röhögtem, hogy totál ugyanúgy öltöztünk fel.

-        -  Mehetünk, de előre szólok, nem csajozni megyünk, szóval visszavenni! Kiskorú a java! – mondtam nekik, majd bezártam az ajtót, és kivételesen kocsiba pattanva elindultunk a suliba.

Odaérve hatalmas tumultus fogadott bennünket, rengetegen voltak. Fel sem tűnt, hogy ennyien járnak ide. Befele kezdtünk menni, már amennyire ezt a tömeg engedte. Mindenki táncolt, de még az ajtóban is. Beljebb haladva egyszer csak egy lágy test ütközött nekem hátulról. Nagyon finom illata volt, és akarva akaratlanul is köré fontam a karjaimat.

-        -  Emmy? – néztem csodálkozva rá, és Ő is meglepődve nézett.

-        -  Hello! – mosolyogott rám halványan.

-         - Emmy? Ez igen hirtelen Rád sem ismertünk! – jött közelebb Rob.

-        -  Hát Ti meg mit kerestek itt?  - kérdezte Tom felé pillantva.

-         - Mi vigyázunk Rátok! Kellett pár ember, aki felügyel és ránk hárult eme nemes feladat! –nevetett Rob.

-         - Most igazán nem lehet Rátok mondani, hogy kiskorúak vagytok! – vigyorgott Tom is, leplezetlenül végigmérte mindhármukat.

-         - Álljatok le! Megbeszéltük – szóltam rájuk indulatosan. – További jó bulizást lányok! – búcsúztam, majd reméltem, hogy veszik a lapot ezek a marhák, és jönnek utánam. Hál’ Isten így is volt.

Meg kell, valljam, nagyon csinos volt Emmy. Igazán nagyon jól áll neki a rózsaszín, bár szerintem túlzás az Angyal felirat… sosem volt Ő az, legfeljebb kinézetre… Már javában ment a buli, és folyamatosan figyeltem, mit csinálnak a fiatalok, nem lett volna szerencsés, ha valamelyikük üdítőn kívül mást is iszik. Rajtam vernék el a port. Hirtelen tűnt fel, hogy Emmy, és a lányok nincsenek itt. Körbenéztem először a szememmel minden sarkot. Aztán felálltam, és keresni kezdtem. Visszamentem oda is, ahol utoljára láttam, de nem volt ott, ahogy a lányok sem. Kezdtem aggódni. Remélem, nem esett semmi baja, mert nem tudom, mit csinálok, ha igen. A sarokban ülve megpillantottam Robékat, és odamentem hozzájuk.

-         - Fiúk, nem láttátok a lányokat? – kérdeztem tőlük ingerülten.

-         - Nem, miért talán eltűntek? – kérdezte Rob is aggódva.

-        -  Nem látom őket sehol, és fogalmam sincs, hol lehetnek.

-       -  Akkor menjünk, keressük meg őket! – állt fel Tom, majd együtt indultunk a lányok keresésére. Kimentünk az udvarra is, de egyszerűen sehol nem láttuk őket.  Jacobsontól is kérdeztem őket, de csak annyit mondott, hogy nem rég látta őket, de nem tudja, hol lehetnek. Egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik. Mi van, ha elrabolták, vagy ne adj, Isten megerőszakolták. Te jó ég, hol lehet?

-        -  Itt kell lenniük, mert bent már végigkutattunk utánuk mindent! – szóltam a srácokra, akik közben utolértek.

-       -   Mi van, ha már hazamentek? - kérdezte Rob.

-        -  Nem hinném, hogy hazamentek. Nem rég jöttek csak, Jacobson találkozott velük.  – mondtam, bér még az is jobb lett volna.

-         - Menjünk, be hátha mégis ott vannak valahol! – szolt oda Tom, és én is egyet értettem, így befelé indultunk, ám ekkor egy bokorból nevetve kiszaladt Emmy, és kissé ingatagon megindult felénk. Nagyon ideges lettem, mert én szétaggódom a hátsója miatt magam, Ő meg jól mulat. A lányokkal együtt, akik elég megszeppenve néztek hol rám, hol a fiúkra. Ők sem voltak jobb állapotban, mint én.

-        -  Rob, Tom kísérjétek be a lányokat! Emmy itt marad! – szólaltam meg elég paprikásan, majd megragadtam a kisasszony karját és húzni kezdtem magam után.

-         - Hogy képzelted ezt? Megint kilógsz, amikor tudod, hogy nekem kell odafigyelnem rád! a kurva életbe Emmy az állásommal játszol érted? – rángattam meg, mert nagyon haragudtam rá.

-        -  Szia, tanár úr! Figyelj, beszéljük csak ezt meg! – kuncogott, majd nekem dőlt. Csak úgy dőlt belőle a pia szag.  – Jól nézel ki ma! De komolyan!

-        -  Emmy te vagy részeg vagy? – néztem rá meghökkenve. Mi jöhet még?! Cigi, pia?

-        -  Nem mégis, hogy képzeled? – nevetett, és próbált rám nézni a fátyolos szemeivel. –Figyelj egy a lényeg! Dögös pasi vagy- kuncogott, majd forogni kezdett. Ez az, még hívja is fel ránk a figyelmet.  Gyorsan visszarántottam és a szája elé tettem ujjamat.

-        -  Ne beszélj butaságokat! Mennyit ittál? – förmedtem rá.

-        -  Csak egy nagyon picit! Táncolj velem! Gyere már! – rángatott meg a pólómnál fogva majd a karjaimba szédült. Szerencsére gyorsan érte nyúltam, nehogy elessen itt nekem.

-        -  Állj fel! Hallod Emmy! Kérlek, ne csináld ezt velem! – könyörögtem neki, de csak mosolygott. Nagyon nem volt magánál.

-         - Te utálsz engem! Miért? Tudod mit nem érdekes! – motyogta, és láttam, hogy ha lehetne itt, és most elaludna. Még hogy utálom… cicám... Nem fecséreltem szavakra az időt, óvatosan a karomba vettem. Erre Ő a vállamba fúrta arcocskáját, és szorosan magához ölelt. Annyira édes volt most… egy pillanatra még felemelte a fejét.

-        -  Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám tanár úr! mondta, majd végigsimította az arcomon, és álomba merült.

 Ettől a kis mozdulattól úgy éreztem, kiugrik a szívem. Meg kellett állnom egy pillanatra, hogy magamhoz térjek. Ránézni sem mertem, mert féltem, hogy őrültséget csinálnék, így elindultam a kocsim fele, úgy hogy senki ne lásson. Óvatosan az anyósülésre fektettem, majd miután beszálltam, még percekig gyönyörködtem az arcában. Nem értem a bennem dúló érzéseket, de nem is akartam… Mielőtt elindultam volna, felhívtam Robot, hogy kísérjék haza a lányokat, és lehetőleg ma már ne kelljen keresni őket. Aztán elvettem Emmy telefonját, és kikerestem a bátyja számát.

-        -  Ben? Itt Kellan Lutz.  A húgod miatt hívlak, úgy gondoltam nem egyből a szülőket értesítem, mert nem biztos, hogy az jó lenne Emmynek.- kezdtem.

-        -  Ön a tesitanára, ugye? – kérdezte félve.

-       -   Igen, és itt ül a kocsimba, elég illuminált állapotban. Most épp alszik. – fordultam Emmy felé, aki valóban békésem szunyókált. – Most viszem haza, kérlek légy kint, ha nem akarod, hogy a szüleitek meglássa.

-        -  Köszönöm, tanár úr! Jó ég! Soha eddig még nem ivott, mégis mi ütött belé? – kérdezte elég értetlenkedő hangon.

-        -  Fogalmam nincs, a lényeg, hogy nagyon megártott neki. Akkor nem sokára ott vagyok.

-        -  Rendben, és még egyszer köszönöm! – mondta hálásan. Ezután megadta a címüket, és már indultam is. Egész úton ezen az abszurd helyzeten gondolkodtam. Tulajdonképpen én fedezem, mikor kurvára nem ez lenne a dolgom. De mit tegyek, ha egyszer nem tudom elviselni, ha bajban van?  vezetés közben rá-rápillantottam, és egy ilyen alkalommal mocorogni kezdett.

-         - Kérlek, ölelj magadhoz, tanár bácsi! – duruzsolta, majd közelebb férkőzött hozzám. – Kérlek tanár bácsi, azt akarom, hogy ölelj magadhoz, hogy érezzem az illatod. – vált nyűgössé a hangja, én meg nem tudtam nem mosolyogni rajta. Már a vállamon a volt a feje, és én pedig ösztönösen húztam közelebb magamhoz. Óvatosan beleszagoltam a hajába, majd nyomtam rá egy puszit.  Elégedetten morgott egyet.

Annyira jó érzés volt a karjaimban tartani, hogy azt nem lehet elmondani. Azt kívántam bár mindig így lenne… most ez tényleg én gondoltam? Te jó ég, haza kell érnem vele, de gyorsan, különben megőrülök. Próbáltam közben visszahelyezni az ülésébe, de kitartóan kapaszkodott belém, és elégedetlenül nyögdécselt. Már majdnem hangosan nevettem, de gondoltam nem lenne jó ötlet. Úgyis csak felkapná a vizet. Nem volt, mit tenni, hagytam, hogy kényelmesen elhelyezkedjen mellettem. Ha nincs ott a sebváltó, szerintem az ölemben ülne, de még az sem zavarna egy cseppet sem. Fejét a nyakamba fúrta, és éreztem minden levegővételét. Ezzel csak az volt a baj, hogy folyamatosan végigfutott a hátamon a hideg, és nem a rossz értelemben.

Végre hazaértem vele, és a bátyja már a kapuban várt.

-        -  Tanár úr, nem is tudom, hogy köszönjem meg. – hálálkodott Ben.

-        -  Nem tesz semmit, csak arra kérlek, hogy beszélj vele. Úgy tudom, rád hallgat.  – adtam át a kezébe a még mindig alvó Emmyt.

-         - Mindenképpen. – bólogatott komolyan.

-         - Akkor én mennék is, mert még ott vannak a diákok, csak hazahoztam a húgodat.

-        -  Köszönöm, még egyszer! – fogott kezet velem.

-        -  Nincs mit! Jó éjszakát! – búcsúztam, majd beszálltam a kocsiba, és elhajtottam.

A suliba visszaérve már csak én voltam, mint felnőtt, meg Jacobson, aki azt mondta menjek haza, pihenjem ki magam. Nem tiltakoztam, el is indultam.

Otthon zuhanyzás után azonnal ágyba bújtam, de nagyon sokáig nem tudtam elaludni. Végigpörgettem az este történéseit, és ahogy a kocsis részhez értem, mosoly futott az arcomra. remélem, most már nem lesz gond vele…

Másnap reggel, frissen keltem, és miután megittam a napi kávéadagomat, és embert varázsoltam magamból elindultam a suliba.

Az első órámra készültem, mikor megláttam Emmyt, aki épp hozzám készült. Kicsit feszélyezve éreztem magam, hisz tegnap, ha részegen is, de elég közel kerültünk egymáshoz.

-        -  Jó reggelt tanár úr! Én csak bocsánatot akarok kérni! Gondolom elég hülyén viselkedtem tegnap!  - szakozott, és kicsit el is pirult.

-        -  Jó reggelt Emmy! Nem történt semmi! Viszont iskola után beszédem lenne veled! Természetesen Mr. Jacobson nem tud semmit a dologról, ne aggódj! – mondtam kimérten, nem akartam, hogy esetleg rosszul érezze magát.

-         - Ha mondtam volna bármit is azt nem kell elhinni! –hadarta, és még jobban elpirult.

-       -   Mondtam, hogy nem történt semmi! Siess, mert már becsengettek! – aztán hátat fordítva neki ott hagytam. Egész tesin azon gondolkodtam, hogy Ő ezek szerint semmire nem emlékszik a tegnap estéből. Végülis, jobb így. Azért akkor sem hagyott nyugodni a dolog, így tesi után megvártam a terem előtt.

-        -  Nyugodtan szeretnék veled beszélni. Elmegyünk a kávézóba jó? – kérdeztem, mire kissé riadt arcot vágott.

-         - Rendben. – bólogatott, de láttam, hogy elég feszült.

-          Ne aggódj, cica nem foglak megharapni csak beszélgetünk kicsit! – mosolyogtam rá, amitől még idegesebb lett.

Rendeltem neki egy kolát, magamnak meg egy ásványvizet. Feszengve nézett ide-oda.

-        -  Ideges vagy Emmy? – fogtam meg a kezét.

-         - Ne nevetessen tanár úr! – próbált laza lenni, de láttam, hogy nincs így. – Miért lennék ideges? Csak beszélgetünk egy kicsit és nem fog megharapni hisz megígérte! – mosolygott, aztán én is, mire csillogó szemekkel nézett rám.

-        -  Nocsak, tanár bácsi! Bevallottad végre Emmynek, hogy belezúgtál? – lépett oda hozzánk Rob és Tom. Micsoda? Mégis miről beszélnek ezek? Elment az eszük? Emmyre néztem, aki azonnal elrántotta a kezét, majd felpattant az asztaltól.

-        -  Szóval ez volt a célja?! Hogy eljátssza nekem a sértődött tanár urat, és közben majd becserkész, mint valami ócska nőcskét?! – kezdett el velem kiabálni. Már meg akartam magyarázni neki, hogy nincs így, megint rákezdett. – És akkor én vagyok a rossz kislány, meg a szemtelen diák?! Hát tudja meg, most én is csalódtam magában! Azt hittem, hogy önmagát adja, erre meg?! Tudja mit, leszarom, mit akar mondani, de én nem vagyok hajlandó többet társalogni magával! A soha viszont látásra! – azzal fogta magát, és kiviharzott a kávézóból.

-        -  Ajjjaj, rosszat szóltam – mondta alig hallhatóan Rob.

-       -   Menj a picsába, baszki! Honnan a francból szedted ezt?! Végre minden gond nélkül tudtunk volna beszélni, de jöttök, és mindent elbasztok! Nem is érdekel, mit magyaráztok! – azzal fogtam magam, és Emmy után futottam. A sarkon utol is értem.

-         - Emmy, várj már, hallod? Hallgass meg! – fogtam meg a karját.

-         - Nem érdekel a magyarázata! Érti?! Hagyjon! – kiabálta az arcomtól pár centire.

-      -    Emmy, kérlek, azt sem tudom, honnan vették ezt! – mondtam neki kétségbeesetten, de hajthatatlan volt.

-         - Mégis minek hívott a kávézóba?! Hm?! Röhögni akart egy jót, hogy tegnap tajték részegen vitt haza, és hogy ez mekkora móka volt? Vagy azt akarta, hogy most hálálkodjak, amiért nem szólt a szüleimnek, vagy Jacobsonnak? Mondja, mit akart?! – borult ki teljesen, én meg elvesztettem a fejemet, és gondolkodás nélkül az ajkaira hajoltam. Ami viszont meglepett, hogy ahelyett, hogy tiltakozott volna, szorosan hozzám préselte testét, karjait a nyakam köré fonta, és vadul viszonozta a csókomat. Éreztem, hogy dühös, és kétségbeesett. Én sem voltam jobb állapotban, ezért szorosan magamhoz húzva csókoltam, és csókoltam. A hajába markolva húztam még közelebb magamhoz, mire beleharapott az alsó ajkamba. Éreztem a vér ízét a számban, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Már épp elmélyíteni akartam a csókunkat, mikor elszakadt tőlem.

-          Szóval nincs igaza a srácoknak, ugye? – kérdezte reszelős, ugyanakkor dühös hangon. Ránéztem, és szóra nyitottam a számat…

Laura

Én már semmit sem értek

Sziasztok!

Először is bocsánat amiért nem válaszoltam a hozzászólásokra de nem kicsit vagyok szétcsúszva,az okokat most nem firtatnám! :-)   A lényeg,hogy mindenkinek nagyon szépen köszönöm én is aki itt van,olvas minket és ír kommentárt!
Laura válaszolt nektek a komikra most ez következik aztán pedig jön az új rész!

Dona: Ugye, milyen kis rossz lány ez az Emmy? :) :) igen, elvetette a sulykot, és most kemény leszek vele… vagyis Kellan lesz az, és majd láthatod, hogy ebből mi lesz :D:D Robék mindig megmondják  tutit, de Ők is barmok időnként, viszont nagyon jó barátai Kelnek :D És igen, ebben nagyon-nagyon-nagyon igazad van, azok tudnak fájdalmat okozni, akiket közel engedünk magunkhoz :(

Tusi: Hát nem akarok semmit előre elárulni Emmyről, de, ahogy mondod, majd kiderül :D A Rob-Tom páros mindig hozza majd a formáját, elég ütődöttek :D

Martina: Neked is csak azt tudom/tudjuk mondani, majd kiderül, mi a helyzet Emmyvel :D

Anna: Ennek nagyon örülünk! Akkor már elértünk valamit, ha ezt így gondolod :D Máris itt a friss! :D

Dermedten ültem, teljesen lezsibbasztott az előbbi jelenet. Életemben talán először fordult elő velem, hogy elakadt a szavam. Milyen fájdalom volt a szemében! Én csináltam ezt vele? Miattam lett ennyire szomorú? Marcangolt a lelkiismeret, ami eddig ismeretlen volt számomra.

-       -   Emmy! Mi történt? Jól vagy? – kérdezte Rob és leült mellém. Felnéztem rá, de közben éreztem, hogy újra könnyel telik meg a szemem.

-        -  Ez meg mi volt? Mit csinált Veled Kellan? – simogatta meg a karom Tom.

-         - Kellan? – kérdeztem rekedten. A fiúk összenéztek és nem nagyon érthették miért kérdezem ezt.

-          -Igen a tanárod. – szólalt meg végül Tom. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig és hamarosan sírni fogok, muszáj volt elmennem innen.

-          -Nekem most mennem kell! – dadogtam majd felpattantam Rob mellől és elrohantam. Nem tudom, hogy jutottam haza szememet teljesen elhomályosították a könnyek. Végül álomba sírtam magam.

Másnap reggel erős fejfájásra ébredtem. Felkeltem és lezuhanyoztam majd bevettem egy fájdalomcsillapítót. Gondosan elpakoltam a tesi ruhámat és leballagtam a földszintre Benhez.

-          -Hát veled meg mi történt?  - vizsgálgatta az arcomat.

-          -Nem tudtam aludni. Nagyon meleg volt. – mondtam halkan.

-          -Emmy jól vagy? - simogatta meg az arcom. Ez újra felidézte bennem, hogy Kellan is így hagyott ott.

-          -Jól vagyok –erőltettem mosolyt az arcomra. – Megyünk? – kérdeztem és elindultam kifelé.

-          -Igen, de csak elviszlek és megyek is, mert tanulmányi útra megyünk az osztállyal.

-          -Oké, köszönöm Ben! –pusziltam meg és az út további részében hallgattam.

Miután elköszöntünk egymástól beleütköztem Mr. Jacobsonba.

-          -Emmy éppen önt kerestem! De jó, hogy összefutottunk!

-          -Jó reggelt igazgató úr! – mosolyogtam rá.

-          -Örömmel látom, hogy pozitív irányba változott. Ez a Mr. Lutz tud valamit ugye? – kacsintott. De még mennyit tud Mr. Jacobs! Ha maga azt tudná, páros lábbal rúgna ki engem az iskolából.

-          -Igen ő valóban nagyon jó ember! Most mennem kell, mert elkések!

-          -Menjen csak!

Az első négy óra eseménytelenül telt és rettegve vártam az utolsó órát a tesit. Elsőként értem az öltözőbe, amit nem bántam, mert legalább volt időm felkészülni. Átöltöztem majd vettem egy nagy levegőt és beléptem a terembe.  Nekem háttal állt és valamit rendezgetett. A szívem hevesen dobogott, a gyomromat görcs szorította össze.

-          -Jó napot kívánok tanár úr! – köszöntem közepes hangerővel. Egy percig mintha tétovázott volna majd lassan megfordult. A szeme mintha karikás lett volna és az arca sem volt vidám.

-          -Jó napot! – biccentett majd elfordult. Miért érintett ez olyan rosszul? Hisz csak egy hülye tanár! Kezdett újra fellobbanni bennem a harci láng. Mandy és Jane halkan besomfordáltak és kérdőn néztek rám. Intettem neki, hogy majd később elmondom. Az órán nagyon odafigyeltem, hogy mindent pontosan úgy csináljak, ahogyan kell. Óra után gyorsan átöltöztem és mivel a többiek még nem készültek el így egyedül léptem ki a folyosóra. A tanár úr és Mr. Jacobs éppen egymással beszélgetett és mintha nem lett volna túl jó kedvük. Nem gond, ha beköp, ettől rosszabbul már úgysem nagyon érezhetem magam. Pár perc után az igazgató elment Kellan pedig észrevette, hogy őt nézem. Hosszasan összekulcsolódott a tekintetünk majd végül én voltam az, aki zavartan elkapta. De előtte mintha egy gúnyos mosolyt láttam volna megjelenni az arcán. Felment bennem a pumpa. Odasiettem hozzá és megfogtam a kezét, hogy ne tudjon tovább menni. Megfordult és kérdőn nézett le összekulcsolódó kezünkre. Zavartan elengedtem majd mérgesen néztem rá.

-          -Nem érdekel, ha beköpött! Biztos úgy gondolja megérdemeltem! Ennyit ér a maga szava ugye tanár úr? Nem egy igazgatóival intézi el a bosszút! – vágtam a szemébe indulatosan.

-          -Nem köptelek be! Az igazgató úr fiának teljesítményéről tárgyaltunk, ha érdekel. – mondta nyugodt hangon.

-          -Oh! Én azt hittem…- kezdtem bele.

-          -Ne is folytasd, pontosan tudom mit hittél! – rázta meg a fejét. Miért érzem azt, hogy nem bírom elviselni, ha így viselkedik velem?  Ramatyul éreztem magam és ő nem is törődik velem.

-          -Szóval így állunk! – bólogattam és éreztem, hogy a buta könnyeim megint ellepik a szememet.

-          -Emmy ne gyere nekem megint ezzel a mű sírással,mert nem tudom mit csinálok veled! – rázta meg a vállam indulatosan. Olyan érzés volt ezt hallani mintha pofon vágott volna.

-          -Tudja mit? Forduljon fel! – mondtam neki sírva és ellöktem magamtól majd kiszaladtam az udvarra. Egész testemet rázta a zokogás. Mandy és Jane rohantak oda hozzám és átölelve hagyták, hogy kisírjam magam.

-          -Mi történt már megint te kis butus? – törölte le Jane a könnyeimet.

-          -Nagyon megbántott! Ma is és tegnap is! – mondtam bánatosan. Leültünk a fal mellé és elmeséltem mi történt.

-         - Ez kicsit tényleg túlzás volt Emmy! Nem szabad más emberek érzéseivel játszanod! – simogatta meg a kezem Mandy.

-          -Honnan tudhattam volna, hogy ez olyan érzékenyen fogja érinteni? Hiszen mit számítok én neki? Ugyanolyan diák vagyok, mint bárki más.

-          -Hát azért azt nem mondanám. Senki sem feleselt annyit vele, mint te. –nevetett Jane.

-          -Ne aggódj biztosan sikerül majd tisztázni vele! –húzott fel a földről Mandy.

-          -Tudjátok az a legfurcsább, hogy nem jó ez így nekem! Olyan rideg volt! Pedig igazából aranyos pasi! Az a puszi meg végülis nekem tök jól esett! Nagyon finom illata van az arcának! – mosolyogtam és elindultunk haza.

-          -Ne feledkezz meg a ma esti buliról! – hívta fel a figyelmemet Jane.

-          -Ma lesz a suli buli? Teljesen kiment a fejemből. De ott leszek természetesen! – köszöntem el tőlük a házunk előtt majd besiettem, hogy el is kezdjek készülődni.

Famert és magas szárú tornacipőt vettem fel hozzá pedig egy rózsaszín ujjatlan felsőt, amire az „Angyal” feliratot nyomták. A hajamat kiegyenesítettem és kicsit erősebb sminket tettem fel. Így legalább húsz évesnek néztem ki. Nemsokára befutott Mandy és Jane is, akik hozzám hasonlóan öltöztek de Mandy most sem tudta elhagyni a magas sarkúját. Mire odaértünk már javában ment a buli. Mr. Jacobson most laza farmer, ing összeállításban lófrált a folyosón, és ahogy meglátott minket odasietett.

-          -Milyen elbűvölőek a hölgyek! – mért végig minket majd hozzám fordult. – Emmy ugye nem lesz balhé? – utalt egy iskolai bulira ahol kénytelen voltam felpofozni a fiát, mert fogdosni akart. Elég hamar ki lettünk penderítve a buliról, de most nem terveztem ilyesmit.

-          -Jó leszek Mr. Jacobson! Ne aggódjon! – dobtam rá egy díjnyertes vigyort és elsétáltunk. A pasik elismerő pillantásainak a kereszttüzében sétáltunk el a büféig. Hiába utáltak sokan azért tudtam, hogy tetszem nekik csak az nem volt menő, hogy valakinek Emmy Rossum bejöjjön. Ittunk egy colát majd táncolni kezdtünk. A zene teljesen magával ragadott így történhetett meg, hogy az egyik pillanatban még Mandyvel kézen fogva táncoltam a következőben pedig már egy izmos mellkasnak csapódtam, akinek tulajdonosa védelmezően átölelt. Kisimítottam a hajam az arcomból és megszeppenve néztem fel. Hát még akkor, hogy meglepődtem, amikor megláttam, hogy ki az izmos mellkas tulajdonosa.  

-          -Emmy? – nézett rám csodálkozva kedvenc tanárom. Istenem ez az illat szédítő!

-          -Hello! – mosolyogtam rá halványan.

-          -Emmy? Ez igen hirtelen Rád sem ismertünk! – lépett hozzánk Rob.

-          -Hát Ti meg mit kerestek itt? – bólintottam a közeledő Tom felé.

-          -Mi vigyázunk Rátok! Kellett pár ember, aki felügyel és ránk hárult eme nemes feladat! –nevetett Rob.

-          -Most igazán nem lehet Rátok mondani, hogy kiskorúak vagytok! – vigyorgott Tom és végigmért hármunkat.

-          -Álljatok le! Megbeszéltük. – tért észhez Kellan. – További jó bulizást lányok! – mondta és már húzta is tovább a fiúkat. Mosolyogva néztem utánuk. A tanár úr igencsak kitett magáért az összes csaj utána csorgatta a nyálát. Ilyen jól talán még sosem nézett ki. Most tényleg olyan volt, mint egy fiatal srác. De végülis csak egy hülye tanár, kit érdekel!?

-          -Emmy jössz? – rángatta meg a karom Jane.

-          -Hova is? – néztem rá értetlenül.

-          -Iszunk valami erősebbet, mint ez a limonádé, ami itt van. Mandy hozott magával valamit. – bökött a táskára. Tétováztam. Sosem szoktam benne lenni ilyen bulikban, de ma rám fért volna. Úgysem veszi senki észre, már jócskán benne jártunk a buliban és az éjszakában. Kiosontunk és a tornaterem mögött leültünk, meghúzódva a sötétben.

-          -Csak egy kis pezsgőt hoztam! – vette elő Mandy majd felbontotta és nekem nyújtotta. Jólesett a hideg ital és nagyon ízlett. Körbejárt az üveg és végül az utolsó kortyokat is én ittam meg. Nagyon jó kedvem lett. Körbetáncoltam a lámpaoszlopot és boldogan futkároztam az iskolaudvaron. Jane és Mandy próbáltak elkapni, de nem hagytam magam. Végül mégis elkaptak a szemtelenek és a számat befogva behúztak az árnyékba. Nem értettem őket, de tetszett a játék és kuncogva próbáltam kiszabadulni. Aztán meghallottam.

-          -Itt kell lenniük, mert bent már végigkutattunk utánuk mindent! – szólt Kellan.

-          -Mi van, ha már hazamentek? - kérdezte Rob.

-          -Nem hinném, hogy hazamentek. Nemrég jöttek csak, Jacobson találkozott velük.  – mondta újra Kellan. De hisz ez a tanár úr! Oda kellene mennem, köszönni neki! Megpróbáltam kiszabadulni, de a lányok szorosan lefogtak.

-          -Menjünk, be hátha mégis ott vannak valahol! – hallottam meg Tom hangját is. A lépteik távolodni kezdetek nekem pedig végre sikerült kiszabadítanom magam a lányok karmai közül és nevetve kiszaladtam egyenesen eléjük.  Kellan mérgesen nézett rám és a hátam mögött megjelenő lányokra, akik lehajtották a fejüket.

-          -Rob, Tom kísérjétek be a lányokat! Emmy itt marad! – mondta indulatosan és megfogta a karom majd berángatott a sötétbe.

-          -Hogy képzelted ezt? Megint kilógsz, amikor tudod, hogy nekem kell odafigyelnem rád! A kurva életbe Emmy az állásommal játszol érted?

-          -Szia, tanár úr! Figyelj, beszéljük csak ezt meg! – kuncogtam és nekidőltem.  – Jól nézel ki ma! De komolyan!

-          -Emmy te  részeg vagy? – nézett rám meghökkenve.

-          -Nem mégis, hogy képzeled? – nevettem. – Figyelj egy a lényeg! Dögös pasi vagy- kuncogtam és forogni kezdtem. Gyorsan visszarántott és a szám elé tette ujját.

-          -Ne beszélj butaságokat! Mennyit ittál?

-          -Csak egy nagyon picit! Táncolj velem! Gyere már! – rángattam meg a pólóját majd a karjaiba szédültem. Gyorsan utánam kapott nehogy a földre essek.

-          -Állj fel! Hallod Emmy! Kérlek, ne csináld ezt velem! – könyörgött, de én csak mosolyogtam.

-          -Te utálsz engem! Miért? Tudod mit nem érdekes! – hadartam majd éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim. Éreztem, ahogy a karjaiba kap és feláll. Újra éreztem az illatát és a biztonságot. Fejemet belefúrtam a vállába, majd szorosan átöleltem és egy pillanatra felemeltem a fejem.

-          -Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám tanár úr! – mondtam majd megsimítottam az arcát és megszűnt körülöttem a világ.

Nehezen akart kinyílni a szemem és minden mozdulatra éles fájdalom hasított a fejembe. A nap fénye majd meg vakított és nem értettem, hogy kerülök az ágyamba.

-          -Végre, hogy felébredtél! Azt hiszem, ideje lenne elbeszélgetnünk húgocskám! –bukkant fel Ben feje.

-          -Szétmegy a fejem! – panaszkodtam, de bátyámat nem hatottam meg vele.

-          -Talán nem kellett volna annyit innod! – mordult rám. Hirtelen felrémlett egy kép. Erre azonnal felugrottam, amitől újabb fájdalom hasított belém.

-          -Csak lassan! Gyere kevertem neked egy löttyöt, ami enyhíti kicsit! – segített felkelni a bátyám. Még a tegnapi ruhában voltam.  

-          -Ben! Hogy jöttem haza? –fogalmazódott meg bennem a kérdés.

-          -A tanárod hozott haza! Megcsókolhatod a lába nyomát is kis drágám, mert ha ő nincs anyáék már kicsináltak volna Téged! Elintézte, hogy én várjalak és aztán felcsempésztelek a szobába. Ezt idd meg! – tolt elém egy poharat és hossza beszélgetés vette kezdetét.

A nap további részét alvással töltöttem és rettegve gondoltam vissza vajon mit mondhattam Kellannek. Hétfőn reggel nem kis izgalommal léptem be az iskola kapuján. Jane és Mandy bűnbánóan futottak hozzám, de nem haragudtam rájuk. Nem tehettek róla, hogy nem bírom az alkoholt. Óvatosan körbenéztem mielőtt beljebb merészkedtünk volna, de tanáromat nem láttam sehol.

-          -Meséltek valamit Robék? – fordultam Mandyhez

-          -Azóta nem beszéltünk velük mi sem. Mi nem csiccsentettünk be annyira, mint te így minket csak picit toltak le.

-          -Én nem emlékszem semmire. Illetve emlékszem valamire, de remélem, hogy az nem történt meg.

-          -Annyira sajnálom Emmy! Ha tudtuk volna, hogy ez lesz nem adunk neked inni! – ölelt meg Jane.

-          -Ugyan lányok! Ez az én hülyeségem volt! Ma talán kiderül miket csináltam. – mondtam majd hirtelen elhallgattam, amikor megláttam Kellant.

-          -Menjünk vagy maradjunk? – kérdezte Mandy.

-          -Azt hiszem jobb lesz, ha egyedül beszélek vele. – erőltettem magamra egy mosolyt és elindultam tanárom felé. Ő kicsit feszültnek tűnt, de visszamosolygott rám.

-          -Jó reggelt tanár úr! Én csak bocsánatot akarok kérni! Gondolom elég hülyén viselkedtem tegnap!

-          -Jó reggelt Emmy! Nem történt semmi! Viszont iskola után beszédem lenne veled! Természetesen Mr. Jacobson nem tud semmit a dologról, ne aggódj! – mondta kimérten, de kevésbé barátságtalanul.

-          -Ha mondtam volna bármit is azt nem kell elhinni! –hadartam rossz szokásomhoz híven.

-          -Mondtam, hogy nem történt semmi! Siess, mert már becsengettek! – mondta majd hátat fordított és elment.  Nem értettem mi baja van, de majd biztosan megtudom.  A tesi órát megint szépen végigcsináltam. Néha elkaptam egy-egy pillantását, de más nem történt. Óra után átöltöztem és addigra már ott várt rám.

-         - Nyugodtan szeretnék veled beszélni. Elmegyünk a kávézóba jó? – kérdezte mire összeszorult a gyomrom. Atyaég miket mondhattam, amit itt nem lehet megbeszélni.

-          -Rendben. – bólogattam és egyre feszültebb lettem.

-          -Ne aggódj, cica nem foglak megharapni csak beszélgetünk kicsit! – mosolyodott el, ami kicsit sem nyugtatott meg.

Rendelt nekem egy colát, ő csak ásványvizet ivott. Feszengve ültem és ide-oda nézegettem.

-          -Ideges vagy Emmy? – ért hozzá a kezemhez.

-          -Ne nevettessen tanár úr! – adtam a lazát. – Miért lennék ideges? Csak beszélgetünk egy kicsit és nem fog megharapni hisz megígérte! – mosolyogtam. Hirtelen az ő arcán is felvillant az a mosoly, amelyikre olyan régen vártam.

-          -Nocsak, tanár bácsi! Bevallottad végre Emmynek, hogy belezúgtál? – lépett oda hozzánk Rob és Tom. Kellett egy pár pillanat míg eljutott az agyamig mit beszélnek és úgy kaptam el a kezem mint akit a tűz égetett meg.

Ariana