Látni sem akarlak!

     

Sziasztok!

Mivel ennyire aranyosak vagytok már meg is hoztam a következő részt! :-)

Laura valószínűleg holnap tud válaszolni a hozzászólásokra, megtalálhatjátok majd itt a történet elején.

Jó olvasást Nektek és továbbra is várjuk a véleményeket!

Puszi!

Komikra válasz:

mELCSY: Igazából láthatod, mit "mondott" Kellan :D Szóval így utólag már nem tudok újat mondani :D
Köszönjük, hogy írtál :D

Tusi: Tényleg igaz az, hogy, olvasó szemszögből nincs annál rosszabb, ha idegtépő a függővég, de a másik oldalról nézve, igenis fontos, hogy legyenek ilyenek, annál jobban várjátok :D:D
Köszönjük, hogy írtál :D




Dona: Jaj, én Donám! (L)  Szóval :D Igen, lefutnak mg jó pár kört, amiben hű barátai, jó nagy segítségükre leszenk, főleg ugye Kellannek :D Annyit azt hiszem elárulhatok, hogy Robnak lesz még szerepe itt, nem is kicsi:D Mivel nekem mégiscsak Ő number one :D:D
Köszönjük, hogy írtál :D (L)



Alexandra: Na, tehát, semmi baj, örülünk, hogy egyáltalán írtál :D Azt hiszem ez ma már nagy dolog :D:D nem kínozni akartunk, (mert olyan éédiik vagyunk :D:D) csak megkövetelte a rész:D
Köszönjük, hogy írtál :D



Rugen: Nos, megértettem, mit szerettél volna közölni azzal amit leírtál, de mi ezt már a kezdetek kezdetén így beszéltük meg, hogy én visszamegyek majd az időben egy kicsit. Ezzel csak az a célom, csak, hogy most magam nevében beszéljek, hogy ugyanazt, amit Emmy átél, azt láthassátok Kellan szemszögéből is, hisz akárhogy is, de róla szól ez az egész, miatta kezdtük írni. Lehet, hogy belerondít, de ez nem fog változni a jövőben! Sajnálom, ha mondjuk emiatt nem olvasnád, de nem akarunk belenyúlni már.
Köszönjük, hogy írtál!



Anna: Hát Anna, itt is a kövi rész, amit szerintem már el is olvastál. Csak én vagyok ilyen reménytelenül lassú :D
Köszönjük, hogy írtál :D


Laura

   Életem első csókja, amit a fájdalom, a sértettség és a harag kényszerített rám. Miért ilyen jó érzés mégis és miért bizsereg minden porcikám? Ilyen lenne hát a csók? De hát nem is szeretem őt! Éreztem, hogy egyre jobban belelendül, de én már nem akartam így eltoltam magamtól.

-          -Szóval nincs igazuk a srácoknak, ugye? – kérdeztem haragosan és legszívesebben felpofoztam volna. Kicsit kábán nézett rám és már éppen meg akart szólalni, de nem hagytam.

-          -Meg ne szólaljon, és soha érti, soha többet egy ujjal sem merjen hozzámérni! – néztem rá gyűlölködve és elrohantam. Egyenesen hazamentem és az ajtómnak dőlve mélyeket lélegeztem. Megérintettem a számat, ami kicsit duzzadt volt az előbb történtektől. Csalódott voltam és dühös. Mégis, hogy képzelte ezt? Hiszen sokkal öregebb, mint én és a tanárom meg amúgy is … A csók undorító dolog és egyáltalán nem vágytam rá. Ezt sosem fogom megbocsájtani neki. Dühösen tárcsáztam Jane-t, de nem vette fel és Mandy sem. Remek! Hol vannak, mikor szükségem lenne rájuk? Legszívesebben tomboltam volna, de helyette úgy döntöttem járok egyet.  Nem leszek kedves Kellanhez soha többé. Hogy verhetett így át? Miért kellett szédítenie? Egyáltalán mit akar tőlem? Kérdések, amikre talán sosem kapok választ.  Tőle tuti nem, mert többet nem beszélek vele. Holnap bemegyek tesi órára. Biztos reménykedik, hogy nem leszek ott, de abból nem eszik. Lassan hazavánszorogtam és azonnal ágyba bújtam.

A rémálmokkal teli éjszaka után napos reggelre ébredtem. Tornacipős hangulatom volt és mivel minél láthatatlanabb akartam lenni nem fordítottam nagy figyelmet a külsőmre csak amennyit muszáj volt. Mérgesen léptem be az iskolába és rögtön belefutottam Nick Jacobsonba.  Kellan tőlünk nem messze állt és az igazgatóval beszélt.

-          -Szia, Emmy babám! Nem gondoltad meg magad? – ölelte át a vállam.

-          -Nem vagyok a babád és vedd le rólam a kezed, mert eltöröm! – löktem arrébb. Elég hangosan beszélgettünk és ő nem látta az apját, de én láttam, hogy felfigyelnek mindketten.

-          -Hátramehetnénk és kezdhetnénk magunkkal valamit! Gyere, Emmy ne kéresd már magad! – ölelt meg és húzott volna ki magával mire meglendítettem a kezem és szerencsésen gyomron vágtam. Összegörnyedt, de még onnan is beszélt.

-          -Ezt még nagyon meg fogod bánni!

-          -Te fogod megbánni, ha még egyszer hozzám, érsz! – löktem még meg a biztonság kedvéért.

-          -Emmy te jó isten mit művelsz? – lépett hozzánk Jacobson és Kellan.

-          -Inkább a fiát kérdezze! Te pedig –fordultam Nickhez – ha még egyszer felteszed ezt a kérdést és hozzámérsz, nem úszod meg ilyen könnyen,mert letépem a tököd értetted? – mondtam majd arrébb sétáltam. 

Jacobson elhűlve nézett Kellanre aki viszont engem nézett és arcán kis mosoly ült. Ahogy észrevette, hogy Jacobson nézi rögtön komoly fejet vágott. Ezt a balhét most Nick vitte el, de éreztem, hogy lesznek itt még gondok. A tesi órán végig kosaraztak így nem nagyon figyeltem oda inkább a csajokkal sutyorogtam.

-          -Mi volt tegnap?- kérdezték.

-          -Majd óra után elmondom. Találkozzunk a szertár háta mögött úgy biztosan nem hall meg senki. – suttogtam, mert a tanár úr a közelünkben volt. Nem, nagyon mert rám nézni, ha mégis ezt tette gyilkos pillantásokat lövelltem felé.

Óra után rohantam a szertár mögé és hamarosan a lányok is megjöttek.

-         - Na, mesélj! –huppant le mellém Jane.

-          -Megcsókolt. – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

-          -Kicsoda? – kapta fel a fejét Mandy.

-          -Mr. Jacobson. Összefutottunk suli után smároltunk egyet! Basszus lányok hát a tanár úr! –feleltem ingerülten.

-          -Nem ez nem lehet igaz! Emmy ezzel ne viccelj!

-          -Nem vicc! De én nem akartam! Ti nagyon jól tudjátok, hogy még nem csókolóztam, sőt undorító dolognak tartom ezt az egészet.  Erre ő meg magához szorított és csak csókolt és csókolt! Én meg hiába akartam elszabadulni nem engedte! – meséltem indulatosan kicsit elferdítve a valóságot.

-          -Aztán mi történt? – néztek rám hatalmas szemekkel.

-          -Elküldtem a fenébe és otthagytam. Olyan nagyot csalódtam benne lányok! Egy világ omlott össze bennem. – mondtam szomorúan.

-          -Annyira sajnálom édesem! – húzott magához Jane. – Ennek nem így kellett volna megtörténnie. Az első csók az nagyon szép dolog és egyáltalán nem undorító. Majd meglátod a másodiknál.

-         - Elment az eszed? –ugrottam fel. – Nem lesz több csók senkitől! – ráztam hevesen a fejem.

-          -Nyugodj meg Emmy! Érthető, hogy zaklatott, vagy de majd elmúlik. A csók az nem olyan nagy dolog.  – vigasztalt Mandy.

-          -Megbánja még, hogy hozzámért! Azt hiszi, hogy ő a nagy macsó, aki megkaphat bárkit. Bár még nem csókolóztam előtte, de ritka bénán csókol szóval szerintem még nője sem volt! – fújtam a magamét és fel alá járkáltam.

-          -Emmy kérlek, ne mondd ezt! – kérték, de nem hallgattam rájuk egyre jobban belelovalltam magam és már nem volt megállás.

-          -Lehet, hogy mégis homokos! Vagy impotens!

-          -Emmy kérlek, fogd, már be a szádat bárki meghallhat, és amúgy sem kellene bántanod őt ennyire! – fogta meg a kezem Mandy.

-          -Nem bántom hisz nem hallja!  Nagyon dühös vagyok, és legszívesebben pofon vágnám őt! – roskadtam le végül.

-          -Miért borított ki ez annyira? – kérdezte Jane.

-          -Mert én ezt nem akartam. – könyököltem a térdemre és arcomat a tenyerembe temettem.  

-          -Vissza kell mennünk órára! Ne szólj neki semmit jó? – kérlelt Mandy.

-          -Visszafogom magam! – ígértem.

Ahogy kifordultunk a sarkon Kellannel találtuk szemben magunkat. Nagyon morcos volt és megint az a fájdalmas kifejezés ült az arcán. Egy pillanatra elkaptam a tekintetét és láttam, hogy mindent hallott. Szemrehányóan fordította el a fejét és nem is foglalkozott velem.  Bennem megint feltámadt a lelkiismeret, de elnyomtam. Ma megint futnunk kellett és az első három körig nem is volt baj, de amikor megkezdtem a negyedik kört valahogy megbicsaklott a lábam és hatalmasat estem.  A sok baromból persze kitört a nevetés én meg majdnem elsírtam magam annyira fájt. A tanár úr hozzám futott és leguggolt mellém.

-          -Emmy jól vagy?  - tapogatta meg a bokám.

-          -Ne érjen hozzám! – szűrtem a fogaim között a szavakat miközben könnyes szemmel próbáltam leküzdeni a fájdalmat.

-          -Most tedd félre az indulataidat és hallgass rám! – kérte. - Be kell vigyelek az orvoshoz,hogy megvizsgáljon.

-          -A francokat fog bevinni! –mondtam, de már kicsordult a könnyem.

-          -Sajnálom, de ebben az esetben nem nyitok vitát! Nagyon szépen megkérnélek, hogy ne kiabálj, és ne ficánkolj! – mondta majd felemelt a karjaiba. Erről eszembe jutott valami és elpirultam. Hát persze! Kezdett rémleni a dolog. Ahogy átöleltem és simogattam őt. Te jó ég ki tudja mit csináltam még? Lehet,hogy én bátorítottam fel a csókra is.

-          -Tegyen le! –mondtam mikor már bent jártunk az iskolában.

-          -Ne kezdd, újra kérlek!

-          -Tegyen le, mert sikítani fogok! – ütöttem a mellkasára, amit nyilván meg sem érzett.

-          -Parancsolj! – mondta és letett. Ahogy földet ért a lábam éles fájdalom hasított belé és sikítva a földre estem.

-          -Elárulnád, hogy ez most mire volt jó? – emelt újra a karjaiba tanárom. Összeszorítottam a számat és elfordítottam a fejem. Nem érdekelt, hogy ez kislányos viselkedés.

Megérkeztünk az orvosiba így letett és miután látta, hogy nem foglalkozom vele elment. Hamarosan megvizsgált az orvos és bekente majd bekötötte a bokámat. Szóltam Bennek aki hazavitt és ágyba dugott, de természetesen nem tudtam sokáig megmaradni. Felvettem a tornacipőm és mivel a szárát amúgy sem fűztem be szorosan soha így aláfért a kötés is. Buszra szálltam és a város egyik eldugottabb részébe mentem ahol biztos, hogy nem találkozhatok ismerőssel. A közeli játszótér mellett sétáltam el, amikor egy négy éves forma kislány egyenesen nekem szaladt.  Rám emelte csillogó barna szemét és megajándékozott egy foghíjas mosollyal.  Azonnal olvadozni kezdtem, a gyerekek voltak a gyengéim.

-          -Szia, picurka! Hát te meg mit csinálsz itt egyedül? –guggoltam le hozzá.

-          -Eljöttünk a játszótérre a bácsikámmal, de otthagytam! –mutatott befelé és vigyorgott.

-          -Nahát picur ilyet nem szabad csinálni! Mondd csak, hogy hívnak! – simogattam meg hosszú haját.

-          -A nevem Vanessa és négy éves vagyok. – gügyögte én pedig nem bírtam betelni vele.

-          -Mondd csak Vanessa hol hagytad pontosan a nagybácsid? Megkeressük együtt! – ajánlottam fel.

-          -Mi a neved? – simított végig a pólóm mintáján.

-          -Emmynek hívnak. – mosolyogtam rá.

-          -Elejtettem a nyalókámat és nem engedte, hogy megegyem! – biggyesztette le kis száját.

-          -Elment venni neked egy újat? – néztem szét és kerestem, hogy ki lehet a nagybátyja.

-          -Nem tudom. – vonta meg a vállát szinte ugyanúgy, mint én.

-          -Tudod mit picur? Veszünk, neked egy nyalókát aztán megkeressük a nagybátyád.

-          -Jó vegyünk, nyalókát menjünk most! – ugrált és tapsolt, mint egy kis manó. Kézen fogtam és odamentünk az édességet áruló hölgyhöz, akitől vettem egy nagy nyalókát és tájékoztatott, hogy a kislány nagybátyja már mindenhol keresi a picit. Vanessza azonnal magába tömte a nyalókát és a kezemet fogva nagyokat cuppogva jött velem.

-         - Ajaj! – nyögött fel hirtelen.

-          -Mi a baj picur? - hajoltam hozzá.

-          -Ott van Kellan bácsi és elég mérges! – mutatott előre.

-          -Kellan bácsi? – kaptam fel a fejem és akkor megláttam őt. Egy rózsaszín egyszarvú volt a kezében és ő is annyira megdöbbent mikor meglátott, mint én. Odasétált hozzánk és először Vanessához szólt.

-          -Figyelj ide királylány! Megmondtam, hogy ne menj el mellőlem! Mi lett volna, ha nem talállak meg? – guggolt elé.

-          -De Kellan bácsi! Emmy megmentett engem. –mondta a kislány vidáman.

-          -Igen kicsim azt látom. Köszönjük Emmy! – nézett rám.

-          -Igazán nincs mit! – nyögtem ki.

-          -Gyere, királylány Emmynek biztos valami dolga van! – mondta és megfogta a kislány kezét és már indult volna, de a Vanessa lecövekelt.

-          -Emmy nem jössz velünk? – szaladt oda hozzám. Leguggoltam hozzá és megsimogattam a haját.

-          -Nézd picur a bácsikád biztosan szeretne kettesben lenni Veled!

-          -Engem nem zavarsz. – szólalt meg Kellan. – Viszont Emmy már nagylány kicsim és nem hiszem, hogy lenne kedve veled szórakozni.

-          -Ez igaz Emmy?- emelte rám szomorú szemeit a csöppség. Édes kislány annyira aranyos, hogy mondhatnék neki nemet?

-          -Szívesen lennék Velet.. Veled picur ha a nagybátyád nem zavarja.

-          -Persze! Gyere velünk! – bólintott és kérdőn nézett rám.

-          -Ez az Emmy jön velünk! – kiáltott fel Vanessa és hatalmas ragacsos puszit nyomott az arcomra. – Emmy a barátnőm – közölte végül Kellannel és az út hátralevő részében csacsogott megtörve köztünk a kínos csendet. Egy játszótérhez érve arra támadt kedve, hogy homokozzunk. Kellan szó nélkül bemászott vele és én is követtem őket. A virágos kis vödör is előkerült amit Kellan hozott neki. Egy idő után a picur egyedül is eljátszott mi pedig homokot lapátolva a vödörbe a homokozó szélén ültünk.  A kezünk véletlenül összeért, és ahogy felnéztem összemosolyogtunk. Átültünk a padra és onnan néztük a kislányt.

-          -Hogy van a lábad? – törte meg végül a csendet.

-          -Köszönöm már jobban! – válaszoltam magam elé nézve.

-          -Emmy én sajnálom..- kezdte

-          -Nem akarom hallani! – eresztettem ki a karmaimat.

-          -Úgy viselkedsz, mint egy gyerek! – morogta.

-          -Pofa be tanár úr! – mondtam majd felálltam és a homokozóhoz sétáltam ahol egy nagyobb fiúcska belekötött a picurba. Elvette tőle a vödröt és mosolyogva nézte, ahogy a kislány majd elsírja magát.

-          -Kérem a vödröt! – álltam közéjük. A kisfiú rám nézett és elhúzta a kezét.

-          -Te nem is vagy gyerek! – nyújtotta rám a nyelvét.

-          -Hidd el nem is akkorát ütök! – húztam ki magam. A kisfiú megszeppenve adta vissza a vödröt én pedig átadtam Vanessának. Megfordulva Kellannek ütköztem.

-          -Keménykedsz a kisfiúval? – mosolygott.

-          -Megérdemelte. Így talán megtanulja, hogy nem vehet el dolgokat anélkül, hogy meg nem fizetne érte. – néztem rá bosszúsan.

-          -Menjünk hattyúkat etetni! Na légyszi Kellan bácsi menjünk oda! – ugrált máris köröttünk Vanessa elvágva a veszekedést. Elsétáltunk a tóhoz és ahogy Vanessa a hattyúkat etette mi újra veszekedni kezdtünk.

-          -Hallottam miket mondtál! Hazug vagy! – támadt nekem és tudtam, hogy igaza van.

-          -Nem igaz! – támadtam vissza.

-          -Emmy ne játssz a türelmemmel! – ragadta meg a karom. Az éppen arra szaladó Vanessa játékosan meglökött minket mire megtántorodtam és egyenesen Kellan ölébe pottyantam, aki viszont a földre esett.

-          -Emmy és Kellan bácsi szerelmesek! –kiáltott tapsikolva Vanessa és csak reménykedhettem benne, hogy nem fog elkezdeni kiáltozni egy csókért is. Túl közel kerültem hozzá, már megint. Nem ezt nem lenne szabad! Felugrottam mire ő is felugrott és leporolta magát.

-          -Vanessa nézz az orrod elé! – korholta a kislányt.

-          -Jobb lesz, ha én most megyek! Örülök, hogy megismerhettelek picur! Viszlát, tanár úr! – köszöntem el és hazasiettem.

Otthon tűnt csak fel, hogy a telefonomat elvesztettem. Néhány perc múlva csengettek az ajtón és mivel egyedül voltam leszaladtam ajtót nyitni. Kellan állt ott kezében a telefonommal.

-          -Gondolom ez a tiéd! – nyújtotta át nekem.

-          -Igen, köszönöm! – vettem el tőle.

-          -Emmy van arra esély, hogy meghallgass engem valaha is? – nézett rám kiskutya szemekkel és már majdnem meginogtam mikor egy autó fékezett le a házunk előtt. Egy vörös hajú, tökéletes alakú lány szállt ki belőle és egyenesen felénk tartott.

-          -Szerelmem végre megvagy! – kiáltotta és a meglepett Kellan nyakába ugrott majd csókolni kezdte.

      Ariana