Emlékek...

Sziasztok, itt is a friss, jó olvasást! :)
Köszönjük a komikat, és a pipákat mindenkinek! :)









- Örülök Emmy, és annak is, hogy már jobban vagy! –nézett rám szexisen és én is alaposan felmértem. 
- Nem nagyon találkoztam még magához hasonló tanárral. – haraptam rá az alsó ajkamra. 
- Hát… öhm… örülök Emmy.  Ülj le addig arra a padra, mivel úgysem tesizhetsz kics… Emmy.  – mondta én pedig rögtön felkaptam a vizet, amiért ilyen közömbös velem. Többször mellém ült amikor az adatokat írta be, az egyik ilyen alkalommal rám nézett mire tüntetőleg elfordítottam a fejem. Erre kinevetett.
- De jó kedve van, tanár úr! – vettem elő a gúnyos hangom.
- Talán megbántottalak, cica?  - kérdezte  és hirtelen mintha valami bevillant volna, de talán csak képzelődöm.
- Engem? Mégis mivel? Nem vagyok én olyan sértődős, meg amúgy is… - emelte fel az állam.
- Akkor nem haragszol meg, ha elhívlak ma a kávézóba, ugye? – kérdezte és várakozóan nézett rám.
- Hát… nem is tudom, hogy ráérek-e… - csücsörítettem elgondolkozva.
- Meghívlak egy eper shakere. – mondta ki a varázsszót.
- Az a kedvenc italom! – vágtam rá.
- Akkor eljössz velem suli után? – kérdezte.
- Ott leszek! – mondtam majd felálltam és otthagytam, mert kicsengettek.


Suli után azonnal a kávézó felé vettem az irányt. Már várt rám ezen jót mosolyogtam.
- Már itt is van, tanár úr? – 
- Csak a kisasszonyra vártam. – mosolygott és kinyitotta előttem az ajtót. 
- Köszönöm! – mondtam. A leghátsó asztalhoz ültem,ez volt a törzshelyem. Ő rendelt én pedig kíváncsian vártam.
- Miért hívott ide, tanár úr?– kérdeztem.
- Csak szerettem volna beszélgetni veled. – mondta én pedig óvatosan méregettem.
- És, szabad tudnom, hogy mégis miről?  Mert furcsa ez nekem. Ide hív, kikéri a kedvenc italomat, ráadásul előtte udvarias is, és folyton mosolyog… - húztam össze a szemeimet. 
- Miért, talán baj, hogy kedves vagyok veled? – kérdeztem mire felpattantam.
- Tudom, miért hívott ide! De ebből nem eszik! Először is tanárral nem randizom, csak kíváncsi voltam, mit akar tőlem! De elmehet a fenébe! Mégis mit képzelt, maga pedofil állat! - Azt hiszi, hogy pár kedves szótól majd beájulok? Mégis minek néz engem? Szóval a legjobb az lesz, ha engem békén hagy! kiabáltam majd otthagytam. Mégis mit képzel rólam? Hiszen öreg is és persze a tanárom. Úristen, de beteg! Bár tagadhatatlanul jóképű és be kell, valljam, le tudna venni a lábamról, de nem szabad ilyesmibe belemennem. A fene vinné el a táskám ott maradt. Visszasiettem és reménykedtem, hogy még ott találom. Hatalmas balhé közepébe csöppentem, aminek központjában a tanárom és a barátnőim pasijai álltak, na meg egy vörös hajú lány.
- A rohadt életbe, itt meg mi folyik?! – kiáltottam fel. Ekkor a hátam mögött megjelentek a zsaruk és letartóztatták őket. Döbbenten bámultam, ahogy elviszik őket majd amilyen gyorsan csak tudtam futni kezdtem haza. Ben a kocsijának dőlve lökte a szöveget egy csinos barnának. Elrohantam mellettük és táskát cseréltem majd kirohantam és elkértem a meglepett Bentől a kocsi kulcsot. Nem akarta ideadni, mert aggódott, hogy valami bajom lesz, de felvilágosítottam, hogy ez életbevágó, én pedig vigyázok magamra.  Kocsiba pattantam és már száguldottam is a rendőrség épülete felé. Türelmetlenül topogtam az unott ügyeletes tiszt előtt mire végre hajlandó volt felnézni.
- Segíthetek? – kérdezte.
- Mit gondol, mégis miért állok itt? Behozták ide három barátomat. Ki kell vinnem őket! - Hoztam pénzt az óvadékra szóval intézzük el és már itt sem vagyunk. 
- Személyigazolványt kérnék és a barátai nevét! –meredt rám.
- Miért kell az én igazolványom? – értetlenkedtem.
- Ellenőriznem kell, hogy nagykorú-e! – a francba hát ez gáz. Oké Emmy törd a fejed!
- Az igazság az, hogy otthon felejtettem az igazolványomat. De már 21 éves vagyok.
- Ez sajnos kevés kisasszony! Látnom kell az igazolványát! – akadékoskodott. Oké hát akkor eljött az ideje annak, amit csak legvégső esetben akartam bevetni. Beletúrtam a táskámba és előhúztam a személyimet, amit még a csajokkal vettünk egy utcai árusnál. 
- Nézze csak! Mégis elhoztam! –mosolyogtam elbűvölően remélve, hogy nem nézi meg igazi-e. Szerencsére bevette és hamarosan a kezemben voltak a szükséges iratok. 
- Kisasszony velünk jönne? – kérdezte egy tiszt én pedig azt hittem már lebuktam.
- Valami probléma van biztos úr? – próbáltam felnőttként viselkedni.
- Semmi probléma! – mosolygott rám és intett, hogy menjek utána. Bevezetett a fogda részbe ahol ott ült a három jómadár.
- Emmy! – ugrott fel rögtön tanárom. – Hogy kerülsz te ide? - nézett rám csodálkozva.
- Értetek jöttem! Már elintéztem az óvadékot! – tegeztem le és jelentőségteljesen néztem rá nehogy elszólja magát.
- Te viszel ki minket Emmy? De hiszen Te még… - szólt közbe Rob de szerencsére Kellan félbeszakította.
- Az egyetemen kellene, hogy legyél! – fordult Rob felé, akinek végre leesett. 
- Láttam mi történt és azonnal iderohantam. Gyertek, hazaviszlek Titeket! Biztos úr kinyitná az ajtót? – villantottam mosolyt mire csak úgy szedte a lábát, hogy kinyithassa. A fiúk kiléptek és szabadon távozhattak. 
- Nagyon köszönjük Emmy! Te egy tündér királylány vagy! – ölelgetett meg Rob. Kellan kicsit hátrébb állt és furcsán nézett rám.
- Valóban az, vagy de elárulnád, hogyan tudtál kihozni minket? Nem kellett azonosítanod magad? – lépett közelebb.
- Üljön be tanár úr és útközben mindent elmesélek! – mutattam az autóra.
- Te fogsz vezetni Emmy? –kérdezte Tom. – De hisz el van törve a karod.
- Szerintetek idáig, hogy jöttem? Amúgy sem tört el csak elrepedt egy picit. Gyertek! – intettem a fejemmel és mikor végre beültek indítottam. Büszke voltam magamra, mert tudtam, hogy nagyon jól vezetek és ezt még Ben is elismerte.
- Elmagyaráznád, hogy tudtál minket kihozni? – kérdezte tanárom.
- Hamis személyivel. – vontam meg a vállam mire teljesen elsápadt.
- Hamis személyivel Emmy? – ismételt meg. – Ez a rendőrség nem egy buli ahova be akarsz lógni.
- Kint vannak nem? Nem buktam le most nem értem mi a baj! – néztem rá ingerülten.
- Az utat nézd, kérlek! – mondta feszülten. 
- Ne kapja már fel a vizet tanár úr! Atyaég maga mindig ilyen merev? Nem ártana kicsit lazítani, mert árt a szépségének. – vigyorogtam mire hátul felnevettek a srácok és tanárom arcára is mosoly ült. A piros lámpánál megálltunk így végre felé fordulhattam. Hm, a tanár úr igazán imádnivaló.
- Ne haragudjon, hogy akkora hárpia voltam a kávézóban! Kicsit érzékenyebb vagyok mostanában, de bírom magát! – mondtam neki komolyan. A kifejezést az arcán nem tudtam mire véljem, de abban biztos voltam, hogy pozitív.
- Valóban félreérthető lehetett.  Felejtsük el! – mosolygott.
- Mondták a csajok, hogy mennyire jó fej de, hogy ennyire! Igazán cuki! - válaszoltam majd beletapostam a gázba. Hamarosan elkanyarodtam egy mellékutcába. Kellan döbbenten nézett rám és a fiúk is hasonló arcot vágtak mikor leállítottam az autót egy csinos kis ház előtt.
- Megérkeztünk. – mosolyogtam rájuk.
- Igen, de te honnan tudtad, hogy ide kell jönnünk? – fordult hozzám tanárom.
- De hisz itt lakik nem? – néztem rá értetlenül.
- Igen itt. – mondta majd mosolyogva kiszállt és a fiúk követték őt. Elköszöntem tőlük és Mandyhez indultam. Elmeséltem mi történt mire hosszasan elbeszélgetett Robbal telefonon. Ben eljött és hazavitte a kocsit. Aztán kitaláltuk, hogy elmehetnénk bulizni. Kicsíptük magunkat és elindultunk a Heaven nevű szórakozóhelyre. Elég sokan voltak, de nem annyian, mint a többi helyen ezért is szerettünk idejönni néhanapján.  Meg azért is, mert itt nem nagyon foglalkoztak a korunkkal. Éppen benne voltunk a buliban, amikor egy srác jött oda hozzánk és elkezdett körülöttem táncolni. Ránevettem és hamarosan már csak vele táncoltam. Kifulladásig táncoltunk majd kihívott a hátsó udvarra. Gondolkodás nélkül kimentem vele és a lépcsőn ülve beszélgettünk. Thomasnak hívják és Londonban tanul képzőművészetet mondta én pedig mosolyogva hallgattam. Egész jól nézett ki bár Kellanhez hasonlítva jelentéktelen volt, de nagyon kedves és udvarias. Már éppen indultunk volna vissza, amikor magához húzott és meg akart csókolni. Sikítozni kezdtem mire hirtelen megjelent Kellan és kiszakított Thomas karjaiból. 
- Azonnal vedd le a kezed róla te szemét! – kiáltotta és falhoz nyomta a srácot.
- Ne haragudj! Én csak azt hittem ő is akarja! Nem tudtam, hogy barátja van! –dadogta.
- Tűnés innen! – kiáltotta majd elengedte őt. A sarokban álltam remegve, mert újra eszembe juttatta azt a napot, amikor megtámadtak. Tanáromon láttam, hogy borzasztóan ideges, de uralkodott magán. 
- Emmy mit keresel itt? Otthon lenne a helyed! – szólt rám. Előrébb léptem és hirtelen nem bírtam tovább hozzászaladtam és megöleltem. Először meglepődött majd ő is megölelt.
- Sajnálom! Mi csak szórakozni akartunk! – suttogtam és belefúrtam fejem a mellkasába. - Éreztem, hogy a keze tétován végigsimít, a hajamon majd szorosabban ölel.
- Nagyon megijedtél? – kérdezte. Nem válaszoltam csak bólintottam majd felemeltem a fejem és egyenesen a szemébe néztem.
- Köszönöm! – mondtam majd kibontakoztam az öleléséből és befelé indultam.
- Emmy várj! – kiáltott utánam. Olyan édesen mondta ki a nevem, imádtam. 
- Tessék? – fordultam hátra.
- Hazaviszlek! – húzta fel kicsit a szemöldökét. Furcsa módon úgy hatott mintha mondta volna már ezt, ami teljességgel lehetetlen volt. 
- Nem szeretnék még több gondot okozni! – mosolyogtam rá halványan.
- Nem gond! Gyere, menjünk! – mondta és kinyitotta előttem az ajtót. Az úton végig a gondolataimba mélyedtem. Valami nem volt világos számomra, de nem tudtam mi lehet az. Elfelejtettem volna valamit?  Kellan néha aggódva rám nézett, de ő sem szólt egy szót sem. Még egyszer megköszöntem, hogy hazahozott majd zaklatottan indultam a szobámba. Gyors zuhanyzás után rögtön lefeküdtem. Másnap korábban ott voltam a suliban, mint a lányok és a szertár mögé ültem le egy kicsit relaxálni. Nem hagyott nyugodni az az érzés, hogy valamiről megfeledkezem. Míg ezen töprengtem tanáromat láttam meg közeledni.
- Jó reggelt tanár úr! – köszöntem rá. Aranyosan mosolygott és közelebb jött.
- Szia, Emmy! Te meg mit csinálsz itt ilyenkor?
- Csak gondolkoztam egy kicsit! Néha olyan érzés mintha megfeledkeztem volna valamiről. – csúszott ki a számon pedig ez igazán nem rá tartozott.
- Mire gondolsz? – guggolt elém. Előrébb hajoltam és egészen közel kerültem az arcához. 
- Tudja beütöttem a fejem méghozzá elég alaposan. Megismerek mindenkit és emlékszem is kivéve persze a tanár urat. Pont ez, ami zavar. Miért nem emlékszem? – néztem a szemébe mire kinyitotta a száját majd rögtön be is csukta. Nem értettem.
- Maga tud valamit ugye? – kérdeztem mire zavartan a földet kezdte nézni. – Ha tudja, mondja el! Kérem! – érintettem meg a vállát. Felállt és a kezét nyújtotta. Megfogtam mire felhúzott és majdnem lefejeltem a vállát.
- Tanár úr! –néztem rá kérdőn.
- Nem tudom mit felejthettél el Emmy! De segíteni fogok, hogy megtudd! – bólogatott. Mit látok a szemében? Szomorúságot, fájdalmat? De miért?
- Köszönöm! – bólintottam én is és nem firtattam.
- Mennem kell! Órán találkozunk! – mondta és otthagyott. Ha lehet most még jobban össze voltam zavarodva. Megint végigültem az órát, majd amíg a lányok öltöztek a folyosón járkáltam.  Egyszer csak tanárom hangját hallottam a szertárból. 
- Nem mondtam neki semmit, de rá fog jönni és elküld a fenébe! – mondta valószínűleg a telefonba. – Nem tudom a kurva életbe is nem tudom, mi lenne a jobb, de nem akarom elveszíteni érted?- vajon kiről beszél?
- Szeretem Emmyt! Ma is legszívesebbe megcsókoltam volna a szertár mögött, de nem emlékszik rám érted? – sokkolt, amit hallottam és egyre furcsábban éreztem magam.  – Hogy lenne már ez így jobb? Emlékeznie kell, de magától kell rájönnie! – mondta és közben kilépett. Amint megpillantott rögtön kinyomta a telefont.
- Segíthetek Emmy? – tetette a hülyét pedig biztos lehetett benne, hogy mindent hallottam. Emlékképek villantak be, érzések. Csókolózunk. Szeret. Megbánt. Szeretem. Igen szeretem őt! Hirtelen mozdulattal szinte belöktem őt a szertárba. 
- Szeretsz? – álltam meg közvetlenül előtte. Láthatóan zavarba jött és azt sem tudta mit mondjon.
- Emmy én…
- Csak válaszolj őszintén! – szakítottam félbe. 
- Szeretlek! – mondta ki és várta a reakciómat. Mélyeket lélegeztem és a földet néztem. Tényleg igaz.
- Én most megyek. –mondtam és elszaladtam volna, ha nem fogja meg a karom.
- Nem lenne jobb, ha megbeszélnénk? – nézett rám könyörgően.
- Engedj el! Most el kell mennem! – mondtam majd kirángattam a karom és kimenekültem. Valami furcsa zsibbadtságban ültem végig az órákat. Teljesen máshol járt az eszem nem is tudtam figyelni. Suli után rögtön hazamentem lezuhanyoztam majd átöltöztem és kábultan feküdtem le az ágyra. Észre sem vettem és elnyomott az álom. A telefonom csörgésére ébredtem. Már este tíz óra volt. Nem volt ismerős a szám, de felvettem.
- Igen? – szóltam bele halkan.
Emmy kérlek, ne tedd le! Kellan vagyok!  - szólt bele a telefonba. Annyira jó volt hallani a hangját. A telefonban még szexisebb volt.
- Mit szeretnél? – sóhajtottam bele és felültem.
- Bocsánatot kérni! Hidd el nem szándékosan titkoltam előled az igazságot! Neked kellett volna rájönnöd idővel.
- Nem haragszom rendben? 
- Nem nincs rendben. Ezt most csak azért mondod, hogy lerázz.
- Esküszöm, hogy megbocsájtok neked! – mosolyodtam el.
- Szeretném, ha ezt a szemembe mondanád! – hallottam a hangján, hogy ő is elmosolyodik.
- Holnap a szemedbe mondom! De sajnos arra is emlékszem, hogy én csak második lehetek. – szomorodtam el.
- Nem Emmy figyelj ezt meg kell beszélnünk! – hadarta.
- Megbeszéljük holnap Kellan! 
- Most szeretném megbeszélni Veled! – makacskodott.
- Kellan én már nem mehetek el ilyenkor itthonról! – érveltem.
- Nem is kell! Gyere ki az erkélyre! – mondta. Felültem és magamra kaptam a köntösöm, mert csak egy hálóing volt rajtam. 
- Az erkélyre? De miért? – kérdeztem öltözés közben.
- Ne kérdezz annyit! –mosolygott.
- Kellan ha ez valami átverés akar lenni- mondtam és közben kinyitottam az erkélyajtót és kiléptem- esküszöm, soha többet nem szólok hozzád! – fejeztem be a mondatot és lenéztem. Ott állt és lassan leeresztette a telefont.
- Felmászhatok? – kérdezte suttogva. Nem hittem el, hogy ennyire bolond tud lenni. Mosolyogni kezdtem majd bólintottam.
- És ha a tanár úrnak nem túl nagy gond öleljen át, de úgy, hogy azért a szemembe tudjon nézni. – nevettem rá. Nem érdekelt semmi csak ez a pillanat, ami olyan szép volt. A szüleim ablaka másfelé nézett, Ben pedig nem volt otthon nem volt mitől tartanom. Kellan ügyesen felmászott és pár perc múlva már ott állt velem szemben. Remegett a térdem és kipirult az arcom.
- Te őrült vagy! – mosolyogtam és közelebb léptem hozzá. 
- Az. Őrülten szerelmes! – mondta majd magához ölelt. Lábujjhegyre álltam és ajkamat ajkára nyomtam. Gyengéden csókolt meg, hagyta, hogy ajkaink ismerkedjenek egymással. Már éppen elmerültünk volna benne, amikor kopogtattak az ajtómon.
- Kicsim jól vagy? – hallottam meg apa hangját. Ijedten néztem Kellanre aki még mindig ölelt.
- Emmy! Ha nem válaszolsz, bemegyek! – mondta apa. 
- Ne apa! Éppen öltözök egy pillanat! – kiáltottam be mire Kellan elmosolyodott.
- Le kell ráznom őt! Bújj el! – suttogtam.
- Bújjak el? – vigyorogtam.
- Igen a szekrényem mögé! Gyere!- húztam magammal mire elkapott és megcsókolt. Mosolyogva toltam arrébb.
- Egy pillanatot várj és kapsz még! – mondtam mire bólintott, de azért még nyomott egy gyors puszit a számra.
- Minden rendben apa! –nyitottam ki az ajtót. 
- Akkor jó! Zajt hallottam. 
- Innen biztos nem!- vágtam rá. – Vagyis telefonáltam talán azt hallottad. - mosolyogtam azon izgulva nehogy rájöjjön, hogy a tesi tanáromat rejtegetem a szekrény mögött.
- Az lehetséges! Jó éjt kincsem! – puszilt meg és már ott sem volt. Bekulcsoltam az ajtót és mire megfordultam Kellan már ott állt. Mosolyogva léptem hozzá és azonnal ajkaira tapadtam.




Ariana