Az igazság

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amiből nagyon sok mindenre fény derül! Sajnálom,hogy megint nem írtam választ, de most pótolom ahogy feltettem a részt. Laura később szintén hozza nektek a válaszokat!

Jó olvasást

Zokogva borultam le a nappaliban álló kanapéra és legszívesebben meghaltam volna. Én nem gyűlöltem őt! Szerettem volna gyűlölni, de nem ment. Most már talán soha nem fog szóba állni velem. Iszonyúan égetett legbelül valami, de nem érdekelt. Milyen rosszul érezheti magát! Milyen kibaszott gyerekesen viselkedtem!

-       -   Emmy! Rosszul vagy? – ült le mellém Ben. Ráemeltem a szemem mire magához húzott.

-        -  Olyan hülye vagyok! – zokogtam.

-         - Dehogy vagy hülye! Miért lennél az? – vigasztalt.

-          -Kellan ma kihozott a fogdából. – mondtam még mindig fuldokolva a sírástól.

-          -A fogdából? Mit kerestél te ott? – tartott el kicsit magától. Részletesen elmeséltem neki mindent kezdve a Robos üggyel és bezárva a mai estével.

-          -Húgocskám ezt szépen elszúrtad! Most mi lesz? – nézett rám gondterhelten.

-         - Kérlek, ne szólj anyáéknak! Mindent elrendezek! – kértem.

-          -Rendben, de ez legyen az utolsó! – mondta és felállt kissé idegesen.

-          -Ben! –szóltam utána.

-          -Hm? –fordult hátra.

-          -Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz! Sok mindenre rádöbbentem ma és ez így nem mehet tovább!

-          -Mi lenne, ha elmondanád Kellannek, hogy mi történt? – kérdezte kissé félve.

-          -Nem azt soha! – kiáltottam. – Te sem teheted meg Ben! Ígérd meg!

-          -Jól van, nem mondom el! Neked kellene!

-          -Nem! –mondtam határozottan. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.

-          -Igen? – vettem fel zaklatottan.

-          -Szia, Emmy, Rob vagyok.

-          -Rob? – Hirtelen bepánikoltam. - Mit szeretnél?

-          -Találkozni veled, a kávézóban. Nagyon fontos lenne. Kellanról van szó. – mondta ki a kulcsszót.

-          -Rendben, öt perc és ott vagyok- vágtam rá azonnal és a táskámat felkapva elrohantam.

-          -Hallgatlak- ültem le érdeklődve.

-          -Látom, egyből a lényegre térsz. – mosolygott, amitől nekem is mosolyognom kellett.

-          -Arról szeretnék beszélni veled, amit Kellannek mondtál. Nézd Őt elég érzékenyen érintette, még ha neked nem is mondta. Tudod, Ő imádja a kosarazást. Gyerek kora óta ezzel akar foglalkozni.  – szinte ittam a szavait minden érdekelt ami Kellannel kapcsolatos. – Az első ember, aki megmutatta neki ezt a sportágat… az, az apja volt. – mondta mire úgy éreztem ott helyben az asztal alá süllyedek szégyenemben. – Gondolom, érted, mire akarok kilyukadni. Nem volt szép ezt mondanod neki, mert nagyon a szívére vette, és az apja már… már nem él. – szomorodott el mire újra patakzani kezdtek a könnyeim.

-          -Én… én ezt nem… Istenem! – temettem kezembe az arcom.

-          -Kérj tőle bocsánatot, hidd el sokat jelentene neki, mert hidd el, nagyon… fontos vagy számára. – simogatta meg a vállam.

-          -Köszönöm, hogy ezt… elmondtad Rob – csuklott el a hangom.

-          -Szívesen. – mondta majd indulni készült.

-          -Mégis hogyan gondolod, hogy elveszed tőlem a macimat, te ócska ribanc?! – hallottam meg egy kiáltást majd felismertem a vörös hajú lányt aki Kellannel csókolózott nemrég. A régi Emmy már megtépte volna, de én már más voltam. Dermedten álltam és az sem számított volna, ha kiveri belőlem az életet is.

-          Gina, hagyd Őt békén! – szaladt hozzánk Kellan aki szinte a semmiből tűnt fel és én csak álltam ott arra várva, hogy tényleg megnyíljon alattam a föld. Túl korai volt az a találkozás. Nem készültem még fel rá!

-          -A rohadt kurva életbe Gina! Megmondtam, hogy takarodj el még az országból is! – kiabált vele Rob.

-         - Nem megyek sehova! Szeretlek mackóm! – akaszkodott a nyakába. Rob megrázta és elkezdte kifelé rángatni.

-          -Puha pöcsök vagytok mind a ketten! Neked meg egy ilyen kislány kell? – támadt Kellanre is, aki védelmezően elém állt. – Meg foglak keresni Te kis ribanc és eltemetlek élve! – sikította felém.

-          -Elbírtam már tőled komolyabb ellenféllel is! – mondtam halkan.

-          -Nehogy azt hidd, hogy boldoggá fog tenni téged! Meg fog csalni, kihasznál és eldob ez a strici! – üvöltött mire a biztonsági őrök is előkerültek.

-          -Elég legyen ebből, mert komolyan mondom itt foglak agyonverni! – fenyegette Rob majd végül a biztonsági őrök segítségével kivitték. Kettesben maradtam Kellannel. Nem mertem ránézni inkább odamentem a tulajdonoshoz és elnézést kértem a balhé miatt. Mire megfordultam Kellan már nem volt ott. Talán jobb is így. Kisétáltam és hagytam, hogy a feltámadó langyos szellő az arcomba fújja a hajam. Kellan nekem háttal állt nem messze. Összeszedtem minden bátorságom és odaléptem mellé. Nem néztem rá csak belekezdtem a mondandómba.

-          -El sem tudom, szavakkal mondani mennyire sajnálom, amiket mondtam. Tudom, hogy önzőnek és érzéketlennek tartasz és talán az is vagyok, de lehet, hogy nem. – kezdtem bele keresgélve a szavakat. Megnyugtatott, ahogy a szellő simogatta az arcom. – Nem vagyok egyszerű eset Kellan és életem során rengeteg hibát elkövettem már, de egyiket sem bántam meg annyira, mint azt, amelyikről beszélni szeretnék neked. Nem kérem, hogy hozzám szólj még csak azt sem, hogy megérts. mindössze azt szeretném, ha meghallgatnál. Sokszor vagyok felelőtlen, megyek szembe mások akaratával. Jár, a szám mielőtt még gondolkoznék. – a mondandóm legnehezebb részéhez érkeztem.  – Nem gondoltam semmit komolyan azon a szombati estén. Feldúlt voltam, haragudtam az egész világra és éppen Te voltál az, akin levezettem a dühöm.  Nem vagy született vesztes és az Isten is kosárlabda edzőnek teremtett téged! Mától úgy tekintek rád, mint a tanáromra. Ennyit szerettem volna mondani és hidd el ezt tiszta szívemből és őszintén mondtam. – mintha megrázkódott volna, de egy szót sem szólt. Éreztem, hogy van valami, amit mélyen elzártam magamba, mert nem tudtam, hogy hozzam szóba. Nem mehettem el anélkül, hogy ki ne mondanám, mert egész életemben bánni fogom, ha most nem mondom el. Elléptem mellőle és úgy szóltam vissza neki.

-          -Tudom, miért csinálod ezt és hidd el nekem a papád lát téged onnan az égi kosárpályáról és nagyon büszke Rád! – mondtam a könnyeimmel küszködve majd elrohantam.

Mire hazaértem valamelyest megnyugodtam, mert bocsánatot kérhettem tőle. Belépve megpillantottam anyát, aki a konyhában sürgölődött.

-          -Emmy kicsim hol jártál ilyen későn? – nézett rám és olyan szeretet áradt belőle, hogy hozzárohantam és szorosan átöleltem majd újra elsírtam magam.

-          -Kicsikém mi a baj? – simogatta a hátam.

-          -Anya elrontottam az egész életem! – zokogtam. Nem szólt egy szót sem csak a kanapéra húzott és hagyta, hogy elmeséljek neki mindent vigyázva, hogy tanárom neve ne merüljön fel. Elmondtam az alkoholt, a cigit és mindent, amit elkövettem kivéve a börtönt. Szomorúan nézett rám majd beszélni kezdett.

-          -Nehéz felnőni ugye szívem? Ott az a sok szabály, amit be kell tartani, meg persze itt vagyunk mi szülők, akik elvárjuk, hogy mindig helyesen cselekedjetek! Nézd, kislányom tudom, hogy több időt kellene együtt töltenünk, mert szükséged lenne arra, hogy beszélgessünk. Sok butaságot csináltál, de megbántad és beismered, hogy hiba volt és ez nagyon sokat számít. Mi azt szeretnénk, ha te is én Ben s jól boldogulnátok, boldogok lennétek, de ahhoz, hogy azok legyetek át kell esni pár dolgon. Holnap bemegyek az igazgatóhoz és beszélek vele rendben? Ne higgye, hogy az én lányom olyan rossz!

-          -De akkor nem is haragszol rám? –emeltem fel a fejem a válláról.

-          -Nem haragszom rád bár az igazat megvallva nem is örülök, hogy ezeket a dolgokat csináltad, de mindenkinek végig kell járnia a saját útját. Most menj, zuhanyozz, le addig én csinálok pattogatott kukoricát és megnézünk egy filmet! – puszilt meg. Szuper estét töltöttünk együtt, lefekvéskor pedig az anyukám simogató keze ringatott álomba.

Másnap reggel nyúzottan ébredtem. Felöltöztem és leballagtam anyához. Nagyon csinos volt és megnyugtatóan mosolygott rám. Letuszkoltam pár falatot a torkomon majd elindultunk a suliba. Belépve a kapun odaintettem a lányoknak, akik döbbenten néztek, ezen mosolyognom kellett. Anya integetett nekik majd az igazgatói felé sétáltunk. Kellan akkor érkezhetett meg próbáltam a szemébe nézni, ami nem ment, könnyen mert most is napszemüveg volt rajta. Annyira jól nézett ki! Nem foglalkozhatok, vele csak bajt hozok az ő fejére meg a sajátomra is. Bekopogtunk Mr. J. Irodájába, aki azonnal fogadott. Elmondtam neki mindent igaz nem nagyon lepődött meg, mert a fele csínynek ő volt az áldozata.

-          -Meglepett, hogy erre a lépésre szánta el magát Emmy, de becsülöm is ezért. Bizonyítékom nincs egyik dologra sem ezért nem is szabhatok ki büntetést. De lenne itt valami. Mint tudja, minden évben előadunk egy színdarabot. Idén a Rómeó és Júlia a kiválasztott. Tudom, hogy Mrs. Perkins régóta kerülgeti Önt, hogy vegyen részt valamelyik darabban. Egyezzünk ki abban, hogy idén ön játssza el Júlia szerepét! – mondta. Lefagytam és meredten néztem rá. Az egész iskola utál és most álljak ki hülyét csinálni magamból?! Jaj, ne akkor már inkább valami súlyos büntetést kérek!

-          -Mr. Jacobson tudja, hogy ha színpadra kell lépnem, leblokkolok! – néztem rá könyörögve.

-          -Emmy, ha úgy veszed ez számodra még a jobbik eset! – szólt anya és beláttam, hogy igaza van. Végülis akár ki is csaphatna a sok hülyeség miatt.

-          -Rendben van, eljátszom Júliát!- sóhajtottam megadóan. Anya még váltott pár szót vele majd kimentünk egy folyosóra ahol Kellan éppen a lányokkal beszélgetett. Anya adott két puszit majd megölelt és elment. Utána integettem majd feléjük fordultam. Kellan kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Odamentem hozzájuk és félve a szemébe néztem.

-          -Nem kell többet tartania a hátát miattam. A szüleimnek és Mr. Jacobsonnak elmeséltem mindent. -Természetesen önt nem mártottam be!

-          -Köszönöm Emmy! Dicséretreméltó, hogy felmerted vállalni! –mondta közönyösen majd oldalra fordult. Elindultam a lányok felé, akik kicsit távolabb álltak meg. Az egyik ajtó kinyílt és egy jóképű fiatal srác szinte magával sodort. Ha nem fog meg biztos elesek.

-          -Ne haragudj! Nem sérültél… meg? – kérdezte majd mikor ráemeltem a szemem benne akadt a szó.

-          -Semmi baj! Jól vagyok! – mosolyogtam rá. Kellan morcosan nézett minket, látszólag cseppet sem tetszett neki a helyzet. Nekem annál inkább. Újra belém bújt a kisördög, de ezzel nem árthatok senkinek.

-          -A nevem Emmy. Új vagy itt? – fogtam meg a kezét.

-          -Jason vagyok és igen ez az első napom. Körbevezetnél?  - kezdett el máris flörtölni. Tanárom arcán jól látszódott a felháborodás. Ez azért jólesett.

-          -Persze. Milyen órád lesz az első? – hajoltam közel hozzá, hogy megnézhessem az órarendjét.

-          -Tesi azt hiszem. Mr. Lutz-al – olvasta.

-          -Ez remek nekem is vele lesz órám! Itt is van a tanár úr! Beszélj, vele nyugodtan ő majd megmondja, mit kell tenned, én pedig átöltözöm addig. – mosolyogtam majd vetettem Kellanre egy pillantást és leléptem. A tesi óra eseménytelenül telt. Nehéz volt legyűrnöm a vonzódásomat tanárom felé, de igyekeztem elfojtani magamban. Az utolsó órában volt a meghallgatás, amin muszáj volt részt vennem. Bejelentették, hogy én leszek Júlia és a Rómeómat keresik. Ezen majdnem felvihogtam, de tartottam magam. Sokan jelentkeztek a szerepre és mindnyájukkal végig kellett próbálnom a szerelmi jelenetet. Utoljára Jason maradt addigra már cafatokra tépték az idegeimet az önjelölt Rómeók. Jason nagyon jól játszott. Gyengéden ölelt át és a színpadi csókot is igencsak élethűvé varázsolta. Miután befejeztük a jelenetet egy igencsak sebzett tekintetű és dühös szempár meredt rám. Mi van tanárkám? Csak nem féltékeny vagy? A szerepet természetesen Jason kapta, meg aki erre a hírre boldogan ölbe kapott és megforgatott.  Azt hittem Kellan a helyszínen agyvérzést kap, de nem igazán értettem. Hisz gyűlöl nem? Akkor most mi a baja? Mivel szorította a határidő Mrs. Perkins azonnal munkához akart látni. Kiosztotta a szövegkönyveket és kezdődhetett a próba.  Elég jól haladtunk főleg úgy, hogy már mind tanultuk a darabot és én kívülről fújtam Júlia szövegét. Eljutottunk az erkély jelenetig de Jason sehogy sem tudta magát átlendíteni a korláton és így a szövegbe is belesült. Ekkor Mrs. Perkinsnek támadt egy „remek” ötlete.

-          -Kellan! Lenne szíves idejönni és megmutatni Jasonnek, hogyan tud gond nélkül átlendülni?

Szegénykém olyan arcot vágott, mint riadt őz a reflektorfényben én pedig majdnem elnevettem magam. Mr. Jacobson is biztatta ő pedig nem tehetett mást ki kellett jöjjön. Jason leült a tanárnő mellé és onnan figyelt. Rajtunk kívül más már nem volt ott.

-          -Emmy a szövegét mondja majd el jó? És ha a tanár úrnak nem túl nagy gond ölelje át, de úgy, hogy azért a szemébe tudjon nézni.  – utasította Mrs. Perkins. Majdnem elnevettem magam. Ennél komikusabb jelenet nem hiszem, hogy létezik.

-          -Mehet! – adta ki az utasítást a tanárnő. Kellan ügyesen felmászott és kissé vonakodva, de átölelt. Mintha hipnotizáltak volna úgy néztem rá. Az erkély nem volt túl nagy így nagyon közel voltam hozzá pláne, hogy ölelt is.

-Az arcomon az éj álarca, látod,

Másképp leányos pír kendőzné arcom,

Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.

Az illem - ó -, az illem azt kívánná,

Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!

Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: „szeretlek” -

S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,

Mert a szerelmeseknek hitszegésén

Jupiter is kacag. Ó, Romeo,

Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:

Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,

Morcoskodom, nemet mondok kacéran,

Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.

Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,

S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,

De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,

Mint kik ravaszdin kelletik maguk.

Talán magam is ezt teszem - bevallom -,

De észre sem vettem, mikor kilested

Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,

S ne szalmalángnak tartsd beismerésem,

-               Mit a sötét éj fölfedett neked - mondtam el az utolsó sort is és váratlan felfedezést tettem. Szerelmes vagyok! Szerelmes a tanáromba, aki ezen a pici erkélyen átfog, és aki olyan gyengéden néz rám,hogy kedvem lenne megcsókolni. Durva taps szakította félbe a jelenetet és zavartan bontakoztam ki az öleléséből.

-         - Hát ez varázslatos volt! Emmy drágám gyönyörű voltál és mintha szívedből szóltál volna! – ujjongott a tanárnő. Köszi, Mrs. Perkins még buktasson is le!

Kellan amilyen gyorsan tudott le menekült és lassan én is követtem. A próba mára véget ért, de az én felismerésem nem hagyott nyugodni. Ez lenne a szerelem? Miért belé? Nem lehetek vele és pont egy Rómeó és Júlia darab közben kell rájönnöm, hogy szeretem. Ironikus és talán nevetséges is. Hát persze! Ez biztos nem szerelem. Csak a darab varázsa volt. De hiába is tagadom, rengeteget jár az eszemben és fáj, amikor barátságtalan velem. Minek is kínzom, magam hisz nem lehet köztünk semmi. Ő a tanárom és ki nem állhat főleg a múltkori után.

De az biztos, hogy nagyon jól nézett ki ma is. Ő a legjobb pasi a világon az tuti! Egyszerűen tökéletes! Úgy éreztem most azonnal beszélnem kell a csajokkal, szerencsére megvártak. Helyszínül megint a szertár mögötti padot választottuk hisz oda úgysem jár senki pláne nem ilyenkor.

-          -A nagy újság csajok, hogy jó útra tértem és.. kapaszkodjatok meg! Szerelmes vagyok!

-          -Szerelmes? – vigyorogtak.

-          -Igen ez most már biztos! – vigyorogtam én is.

-          -Emmy szívem Te már akkor szerelmes voltál mikor Kellan neked ment a kávézóban csak túlságosan el voltál foglalva magaddal. – világosított fel Mandy.

-          -Nem tudom, de nem is számít. Kellan annyira jól nézett ki ma is. Láttátok? Szeretem, mikor nem borotválkozik meg! Milyen jól öltözik ugye? Az illata pedig.. hát az illata mindig elvarázsol. Képzeljétek ma olyan szépen nézett rám, amikor segített az erkély jelenetnél! – áradoztam. Ők csak nevettek majd egy darabig még beszélgettünk, végül hazafelé vettük az irányt, de ehhez át kellett mennünk az iskolaudvaron. A saroknál jártunk, amikor meghallottam Kellan és Ben hangját.

-          -Szóval Emmyt nagyon megviselte ez a dolog és az óta ilyen agresszív. Nem akarta, hogy elmondjam, de úgy érzem meg kell magyaráznom miért, teszi, mert egyébként egy tünemény.

-          -Jesszusom Ben teljesen le vagyok döbbenve! Ezt nem gondoltam volna! Majdnem megerőszakolták? – kérdezte megrendülten. Az arcom falfehér lett és irtó dühös lettem. Vadul odaszaladtam a bátyámhoz és kiabálni kezdte vele.

-          -Megkértelek, hogy ne mondd el senkinek és Te megígérted! Hogy tehetted ezt? –kérdeztem majd válaszra sem várva elrohantam.

      Ariana

Lehet ezt még fokozni?!

Sziasztok!

Itt is a friss, jó olvasást, a komikra Ariana később válaszol majd! :) Köszönjük szépen, és a pipákat is! (L)

Tusi: Nekünk nőknek mindent be kell vetni a gaz rablókkal szemben,Emmyt meg aztán tényleg nem kell félteni :-))  Puszi!


Ada: Köszönjük szépen! Az új részből sok minden kiderül,remélem tetszeni fog az is! Puszi!

Dona:  Már ismered Kellan gondolatait és az új résszel Emmy viselkedésére is választ kapsz majd! :-)



mELCSY: Emmy hozza mindig a tőle már megszokott formát de hamarosan kicsit más irányt vesz,remélem az is tetszeni fog legalább ennyire! Örülök,hogy ilyen jót mulattál rajta,ez volt a cél! :-))

Roni: A lényeg,hogy újra itt vagy! Itt mindenki párra talál de sokéig nincs nyugalom :-) Puszillak!









Végeztem, Nem bírom tovább. Nagyon, nagyon sok mindet elnéztem már neki, de úgy érzem, most már nem bírom. Mégis miért? Miért érdemeltem ezt ki? Minden egyes szava, tör volt egyenesen a szívembe. Ahogy gyűlölettel a szemeiben pocskondiázott. Nem is érdekelt volna, ha apámat nem hozza szóba. Miatta csinálom legfőképpen ezt, és mindig érzékenyen érint a mai napig, ha szóba hozzák.  Tőle, meg valamiért még rosszabbul esett. Fájt, hogy ennyire semmibe veszi azt, amit csinálok. Azt, amit elértem eddig, és az, hogy gondolkodás nélkül mond olyanokat, amiket át sem gondol. Mondjuk honnan is tudná, hogy apám már meghalt, és, hogy Ő tanított meg kosarazni. De egy normális ember, nem mondd ilyet. És én még azt hittem, érzek valamit iránta… Nem ezzel végérvényesen is betette a kaput. Többé nem fog érdekelni, mit csinál, mi van vele, mibe keveredik. Majd megoldja, hisz, ha ekkora szája van, akkor arra is képes, hogy megvédje magát.
Nessa Jane karjaiban aludt, akiről egész este teljesen megfeledkeztem. Tom volt mellette, és elragadottan figyelték a kislányt.
- Jane, nagyon szépen köszönöm, hogy vigyáztál rá, nem tudom, mi lett volna, ha nem vagy itt. – próbáltam megereszteni egy mosoly félét.
- Nincs mit tanár úr! – mosolygott vissza rám, aztán aggódva fürkészte az arcomat. – Valami baj van? – kérdezte.
- Nem, nincs semmi baj, jól vagyok. – válaszoltam neki, de inkább nem is próbálkoztam a mosollyal, úgysem ment volna… - Akkor még egyszer köszönöm - mondtam, majd átvettem Nessát.
- Haver, majd én, hazaviszlek titeket, úgyis gyalog vagytok. Jane, Te addig beszélj vele! – intett kifelé Tom.
- Rendben, de siess vissza! – mondta Jane, majd váltottak egy csókot. Na, ne, Ők is együtt vannak? Mivel kell még szembesülnöm?!
- Ne nézz így, nem mertük elmondani. Nem volt szükségünk lelki fröccsre, mert kiskorúak, meg ilyenek. – mondta, majd vigyorogva nézett rám.
- Nézd, nem lelkiztem volna, csak az állam a padlón koppant volna, ahogy most is. – néztem rá hitetlenkedve.
- Akkor jó! Na, menjünk, mert sietnem kell hozzá. – mondta, majd kimentünk, és miután beszálltunk, azonnal neki kezdett.
- Baszki, én még ilyet filmben sem nagyon láttam. Én annyira tudtam, hogy Mandy neki fog ugrani! Látszott rajta, hogy nagyon pipa. Szegény Rob, mindig ő jár szarul – röhögött.
- És ebbe mi a vicces? – kérdeztem tőle, de nem is figyeltem igazán rá, alig vártam, hogy lefeküdhessek aludni. Most nagyon irigyeltem Nessát, aki békésen szuszogott a karjaimban.
- Jó, értem most nem vagy vevő a poénokra. – vált komollyá a hangja.
- Nem, tényleg nem. – sóhajtottam fáradtan.
- Sikerült megbeszélnetek? – kérdezte.
- Nem, többé nem is akarok vele beszélni semmiről. De kérlek, mi se beszéljünk róla. – néztem rá fáradtan.
- Rendben, haver, ahogy akarod. – Az út hazáig ezután csendben telt, csak Nessa szuszogását lehetett hallani. Pár perc múlva haza is értünk.
- Köszönöm Tom. – fogtam kezet vele.
- Ugyan már, nincs mit! Jó éjt, és pihend ki magad. – mondta, majd miután vállon veregetett beszállt a kocsiba, és elhajtott.
Bent azonnal átöltöztettem Nessát, majd az ágyban jól betakargattam, aztán én is azonnal kidőltem. Azzal a gondolattal aludtam el, hogy akármi is legyen ezúttal végleg levettem a kezem Emmyről. Többé nem vagyok hajlandó elviselni a sértéseit.
A vasárnapom elég kellemesen telt, Nessával jókat szórakoztunk, és próbáltam minden ehhez nem tartozó gondolatot kizárni a fejemből. Sajnos este jöttek érte Nancyék, így fájdalmas búcsút kellett vennünk egymástól. Előtte megígértette velem, hogy megmondom Robnak, Tomnak, Jannek, és Emmynek, hogy nagyon szereti őket. Emmy említésére összeszorult a mellkasom. Azért megígértem neki, de látta rajtam, hogy rosszabb lett a kedvem. Rendkívül figyelmes lány. Aztán Nancyék, még vagy ezerszer megköszönték, hogy vigyáztam rá, majd beszálltak és elhajtottak.
Ezután megfürödtem, előpakoltam a cuccaimat holnapra, majd lefeküdtem aludni.
Másnap reggel kapkodva készülődtem, mert kicsit elaludtam. Egy gyors kávé után még, mindent felkapva azonnal a suliba indultam. Ahogy beértem azonnal megláttam Emmyt, aki velem szembe jött. Épp csak egy pillanatra néztem rá, de amit egyből észrevettem, hogy egyszerűen gyönyörű. Egy rózsaszín pulcsi volt rajta, egy farmer, ami teljesen rásimult, és egy magas sarkú cipő. Elbűvölő volt. De nem néztem rá ezek után, gyorsan tovább iszkoltam. Kint voltam az udvaron, mikor megláttam, hogy a padon ül egy magában, elég szomorúan. Majdnem megesett rajta a szívem, de aztán megjelent Mandy. Most kivételesen nem hallgatóztam, de elég hangosan beszéltek ahhoz, hogy meghalljam őket… na nem mintha annyira érdekelt volna…
- Ne haragudj, amiért szétvertelek! – ült le mellé Mandy.
- Te se haragudj, amiért kikezdtem a pasiddal! Hidd el, ha tudom, sosem teszem. – mentegetőzött, miközben láttam rajta, hogy elég rosszul érzi magát.
- Én is hibás vagyok, mert nem mondtam el! Tudod mit? Spongyát rá! – ölelték át egymást, és sírásban törtek ki. Annyira megesett rajtuk a szívem, hogy legszívesebben odamentem volna hozzájuk én is. Mondjuk, nem tudom, mit mondtam volna, de rossz érzés volt így látni őket, főleg Emmyt… Elég, nem foglalkozom vele!
- Emmy kinyírlak! Teljesen elkenődik a sminkem ráadásul alapozó nélkül olyan az arcom, mint egy papagájnak.  – nevetett Mandy. Majd felálltak, és ölelkezve befelé indultak.
- Nahát, Emmy! Mától leszbikus vagy? –kérdezte vigyorogva Nick, mire azonnal visszafordultam feléjük.
- Nick Te olyan gyerekesen viselkedsz! – mondta Emmy neki komoly hangon. – Próbálj meg érettebben viselkedni, nem az óvodában vagyunk!  - mondta, azzal faképnél hagyta a bandát. Én erre rohadt ideges lettem.  Még, hogy ne viselkedjenek gyerekesen?! Hisz Ő is teljesen úgy viselkedik! Na, jó nem húzom fel magam. Bemegyek, mert tesi órám lesz, ráadásul vele, úgyhogy össze kell szednem magam.
- Amíg átöltöztek, addig én is átvettem a „munkaruhámat” Ami egy atlétát, és egy rövidnadrágot takart. Közben a leellenőriztem a labdákat, hátha van köztük lapos. Ebben a pillanatban jött ki Ő. Meglepődve tapasztaltam, hogy normális felszerelése van, ami túl sokat mutat. Istenem, de még mennyit… Végignéztem rajta, és furcsa érzést éreztem a mellkasomban. Aztán, ahogy ránéztem Ő is elég furcsa volt. Na és elég…zavart képet vágott. Mintha nem is tudom… kicsit fehérebb is lett volna. Mindegy is nem érdekel, tesi óra van, és nem ezzel akarok foglalkozni most.  De kíváncsi vagyok, meddig lesz ilyen jó kislány. Odahívtam magamhoz, ezzel magamat is kínozva, de nem érdekelt.
- Emmy kérlek, gyere ide!  - szóltam rá, mire engedelmesen hozzám sétált, és bár nehezen, de elszakítottam a szemeimet a testéről. Láttam a félelmet a szemiben, mire kihívóan néztem rá. Mindenesetre a kötél melléállt, és körülbelül úgy nézte, mintha a Himaláját kellene megmásznia. Majdnem elnevettem magam… de csak majdnem… Elkezdett mászni, de azonnal meg is csúszott, mire gyorsan elkaptam a vádlijánál fogva, de ahogy finom bőréhez értem, olyan érzésem volt, mintha áramütés ért volna. Láttam, hogy egyre nehezebben megy neki, aztán csak azt vettem észre, hogy elengedte a kötelet, és már majdnem elesett, mikor hála a reflexeimnek érte nyúltam, így az ölembe esett. Karjait automatikusan a nyakam köré fonta, és arca így csak pár centire volt az enyémtől. Úgy éreztem egyre kevesebb a levegő, és szinte rabul ejtettek az ajkai. Én nem tudom, mi történt velem, de teljesen megfeledkeztem arról, hogy vannak még rajtunk kívül a teremben, és úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről. Közelebb akartam hajolni hozzá, hogy érezzem a puha ajkait az enyémeken. Hogy érezzem, ahogy megborzong… Jézusom! Na, jól van, nem ártana lehűtenem magam.
- Minden rendben Emmy? – kérdeztem tőle, majd miután bólintott, azonnal elléptem tőle.
A következő óráimat megtartva is csak Ő járt az eszembe, és utáltam magam, amiatt, hogy nem tudtam semmire sem figyelni. nem egyszer kérdeztek tőlem valamit, amire nem tudtam válaszolni. Végül azért próbáltam koncentrálni, és csak minden tízedik másodpercben gondolni rá.
Mikor hazaértem, ott vártak már a fiúk. Most kivételesen örültem nekik, mert ki kell adnom magamból a dolgokat, mert már úgy érzem, nem bírom.
- Szevasztok!
- Hello, haver, elég nyúzottnak tűnsz. – kezdte Tom.
- Az is vagyok. Bejöttök? – kérdeztem tőlük.
- Igen, úgyis szeretnék bocsánatot kérni. – mondta Rob.
- Mégis miért, ne szórakozz már. – tereltem őket beljebb.
- Mert bunkó voltam tegnap. Nem kellett volna annyira kiborulnom, de nem tudom, mi ütött belém. Bocs. – mondta, miközben hoztam mindegyiknek egy sört.
- Felejtsük el, haver. – ültem le szembe velük, aztán várakozóan néztek rám.
- Mi van? – kérdeztem
- Mesélj tesó! – mondták egyszerre.
- Hát, gondolom, azt mind tudjátok, mi történt tegnap.  – néztem várakozón rájuk.
- Igen, a csajok mesélték, hogy Nick meglátott titeket, amint… Khm… Öhm…
- Majdnem csókolóztatok - mondta ki Rob, Tom helyett.
- Igen, de amit nem tudtok, az, az, hogy ezután teljesen megőrült. Úgy állította be, hogy én kezdtem ki vele, meg elhordott mindennek. Hírtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Aztán azt mondta, hogy született vesztes vagyok, és hogy egy balfék volt az edzőm. – itt mindketten felszisszentek.
- Baszki, ez durva…  - mondták egyszerre.
- Kicsit érzékenyen érintett.
- Hát azt el hisszük. – mondták, majd erősen összenéztek. Már épp kérdezni akartam, hogy mi van, mikor megcsörrent a telefonom.
- Kellan Lutz?
- Igen, kivel beszélek? – kérdeztem, de éreztem, hogy valami baj van.
- A New Yorki Rendőrkapitányságról hívom, Eathen Scott alezredes vagyok.
- Miben segíthetek? – Jézusom. Mégis mi van már megint.
- Emmanuelle Grey Rossum kisasszony miatt hívom. Az Ön telefonszámát adta meg, mint közeli hozzátartozó.
- Mégis mi történt. – kérdeztem ijedten, mire a fiúk is úgy néztek rám.
- A kisasszony fizikailag bántalmazott egy embert. Aki komoly sérülésekkel korházba került. – TE JÓ ÉG!!!!
- De hát mégis, hogyan? És miért? – kérdeztem zaklatottan. Istenem, mi jöhet még? Gyilkolni fog?!
- Itt bent mindent elmondok, de kérem, siessen, mert egyre nehezebben bírnak vele az embereim… elég… nagyszájú.
- Azonnal megyek! – mondtam, majd le is tettem.
- Mi történt? – kérdezték egyszerre.
- Emmy dutyiban van, és mennem kell érte. – válaszoltam, majd azonnal kocsiba is pattantam, és mint egy őrült úgy száguldoztam. Megőrült ez a lány?! Verekszik, és börtönbe kerül?! Mégis hogy képzeli ezt?! Komolyan lassan meg fogok őszülni tőle, én ezt már nem, már nem bírom!!!!!!! Odaérve kipattantam, és szinte befutottam az épületbe.
- Mr. Lutz? Eathen Scott! Örvendek! – fogott velem kezet.
- Én is örvendek uram! – próbáltam leplezni az idegességemet.
- Nem húznám az idejét, csak nagy vonalakban elmondom, mi történt. – most nagyon örültem ennek. – A kisasszonyt megtámadták. – Micsoda?! Félbe akartam szakítani, de nem hagyta. – A támadóját a cipője sarkával intézte el úgy, hogy korházba kellet vinni. Természetesen, amint felépült eljárást indítunk ellen. Ms. Rossumot emiatt hoztuk csak be, de akár távozhat is. Történt egy kis félreértés. – magyarázta. Fasza, én meg sík ideg vagyok.
- Értem, akkor vihetem is haza? – kérdeztem
- Persze, jöjjön velem. – intett.
Amint odaértem, azt hittem ennél idegesebb már nem lehetek, de mikor láttam, hogy mit csinál. Azt hittem felrobbanok. A cellatársának adott éppen szépségtippeket, aki nagy bőszen hallgatta, amit mond. Közben a saját körmeit mutogatta neki, és a tásra azt is nagyon kíváncsian nézegette. Én itt halálra aggódom magam, Ő meg vígan elvan?!
- Kellan? – nézett rám mosolyogva. Nem itt fogok kiborulni, nem itt csinálok hülyét magamból, majd ott kint.
- Igen, Emmy, mehetünk? – sziszegtem neki, és alig tudtam visszafogni magam.
- Rendben, akkor  viszlát  Rose, remélem, találkozunk még! – intett neki, mire még idegesebb lettem, már amennyire ezt még fokozni lehetett. Bőszen jött mögöttem, és érezhette, hogy ideges vagyok, mert nem szolt hozzám Aláírtam még néhány papírt, majd kiértünk, és eddig bírtam.
- Mégis, miért?! Miért csinálod ezt folyton?! Meg akarsz ölni? A sírba akarsz kergetni? Elegem van Emmy! Miért utálsz ennyire, nem tettem ellened semmit! Azt a kurva shaket nem szándékosan borítottam rád! A rohadt, büdös, kurva életbe! Emiatt nem lehet így utálni senkit, érted?! Csak velem viselkedsz így, csak engem pocskondiázol ennyire! De, ha baj van, akkor rohanjak, akkor segítsek, akkor jó vagyok, igaz?  Minden más esetben egy szerencsétlen, utolsó szemétláda vagyok! Mert megcsókollak, mert közeledek feléd, és máris le vagyok írva előtted, igaz? Nem kényszerítettelek semmire, a picsába is! – fakadtam ki teljesen, úgy, mint még soha. Nem szólt semmit, csak lehajtott fejjel állt előttem, és rázkódott a teste.
- Most mi baj?! Miért sírsz? Megint én bántottalak meg szokásomhoz híven, ugye?! Megint én vagyok a szemét bunkó! – kiabáltam vele, és megragadtam a karját.
- Nem, igazad van! Én vagyok a rossz, tudom! De nem tudok tenni ellene, sosem fogsz megérteni, ahogy senki ezen a földön, érted? Soha! – kiabálta az arcomba, és patakokban folytak a könnyei.
- Akkor magyarázd el! Szeretnélek megérteni, de ha nem hagyod, soha nem fog menni! – néztem mélyen a szemeibe.
- Nem, nem fogom elmondani! Senkinek, soha! – tépte ki magát a kezeim közül.
- Akkor sosem fogsz tudni az lenni, aki akarsz! – mondtam neki megtörten, és fáradtan. – Menjünk, az eső is rákezdett. Szó nélkül ült be a kocsiba, és egész úton nem szóltunk egymáshoz. Hozzájuk érve kiraktam, majd hozzám fordult.
- Köszönöm! – suttogta, azzal berohant. Percekig álltam még ott, majd indítottam, és hazamentem. Aludnom kell, sok volt ez mára.

Rob
Tudtam, hogy Emmy már otthon van, és mindenképp fel kellett hívnom, hogy találkozzunk. Még csak nyolc óra, szerintem ráér. Pár csörgés után fel is vette.
- Igen? – szólt bele vékony hangon.
- Szia, Emmy, Rob vagyok.
- Rob? – vált zavarttá a hangja.  Mit szeretnél?
- Találkozni veled, a kávézóban. Nagyon fontos lenne. Kellanről van szó. – mondtam ki a kulcsszót.
- Rendben, öt perc és ott vagyok?- mondta sírós hangon. Tényleg nem kellett rá többet várnom. A szemei kisírtak voltak, és elég ramatyul nézett ki.
- Hallgatlak- ült le azonnal.
- Látom, egyből a lényegre térsz. – mosolyogtam, mire Ő is elmosolyodott egy kicsit.
- Arról szeretnék beszélni veled, amit Kellannek mondtál. Nézd Őt elég érzékenyen érintette, még ha neked nem is mondta. Tudod, Ő imádja a kosarazást. Gyerek kora óta ezzel akar foglalkozni.  – figyelmesen hallgatott. – Az első ember, aki megmutatta neki ezt a sportágat… az, az apja volt. – mondtam neki, mire, ha lehet még sápadtabb lett, és könnybe lábadtak a szemei. – Gondolom, érted, mire akarok kilyukadni. Nem volt szép ezt mondanod neki, mert nagyon a szívére vette, és az apja már… már nem él. – szomorodtam el én is, mire neki végigfolytak a könnyei az arcán.
- Én… én ezt nem… Istenem! – temette kezébe az arcát.
- Kérj tőle bocsánatot, hidd, el sokat jelentene neki, mert, nagyon… fontos vagy számára. – simogattam meg a vállát.
- Köszönöm, hogy ezt… elmondtad Rob – csuklott meg a hangja.
- Szívesen. – már épp felálltam, mikor Gina toppant be, és azonnal Emmynek esett.
- Mégis hogyan gondolod, hogy elveszed tőlem a macimat, te ócska ribanc?! – kiáltotta irritálóan magas hangján. Hírtelen lefagytam, és Emmy is, meg az egész kávézó… Pár másodpercre rá Kellan is betoppant.
- Gina, hagyd Őt békén! – sziszegte neki szikrákat szóró szemekkel. Te jó ég… mi lesz itt?!

Laura

Csak a baj van velem....

Sziasztok!

Itt is volna a következő rész! Ne haragudjatok,hogy nem válaszoltam a hozzászólásokra de elég rossz a netem örülök,hogy fel tudom tenni ezt a részt is,de nagyon szépen köszönjük,hogy itt vagytok és írtok nekünk! 

Lizzyke: Bocsánat a végéért, de azt hiszem, most tényleg egálban vagyunk... :DD Bááár... ki tudja :DD Mindenesetre remélem, mindenki túlélte :DDD Robcit nem lehet, nem imádni, Ő is fontos "kelléke" ennek a történetnek. Lehet mahűjd még ilyenekre számítani Tőle. Ha a vége miatt bepöccentél, akkor a folytatásban... inkább nem mondok semmit :DD

Nagyon örülünk, hogy ennyire tetszik a töri, és naná, hogy nem adtam fel, szóval nincs mit köszönnöd! :) Csókollak!(L)

Anna: Akkor annak is örülünk, hogy meglepetést tudtunk okozni :D Mondjuk itt abból nem lesz hiány... :))) Igen, valóban meg lehetett volna az első csókjuk, de ezek a váratlan helyzetek, mindig belerondítanak a dolgokba :D Idővel :D

mELCSY: Igen a harmadik, aki velem szenvedett, de szerintem Te kellettél ahhoz, hogy összejöjjön, mert amint chatbe írtál rá pár perc, és fel tudtam rakni :D Szóval, köszönjük! :D Tudod, én is odavagyok azárt, mikor Kellan cicázik, főleg, mikor pont nem oda passzoló helyzetben teszi :D Mandyék kapcsolata várható volt, de erről nem én beszélek :D 

Dona: Te mindig úgy írod le, ahogy én is írnám :D Emmy összetett, és bonyolult léleknek tűnik első "látásra", de aranyos csaj, csak kicsit makacs :D Majd csak rájön most már, hogy nem menekülhet az érzései elöl. :) Rob, és Nessa "civakodása" ami egy kicsit eltereli mindenkinek a golndolatait, és kell is, hogy legyenek ilyen emberek itt, mert mindenki össze van zavarodva :D Én azért csodálkozom, hogy Mandyék kapcsolata mindenkit váratlanul érintett :D Na nem baj :))

Köszönjük szépen mindenkinek a komikat!(L)

Mandy azonnal nekem esett és püfölni kezdett. Az első megilletődöttség után én is ütni kezdtem, míg végül a földre kerültünk. Éreztem, hogy felreped a szám és ettől még jobban dühbe gurultam. Mégis, hogy képzeli, ezt mi baja van? Végül szétszedtek minket és Kellan a karjaiba zárt.

-         -  El akartad csábítani tőlem! Nem elég neked, hogy a tanárral kikezdtél, még Ő is kell neked?! – kiáltotta sírva Mandy. Hogy mi? Na, nem! Arról tudnék, ha ők ketten együtt lennének.

-          -Nem akartam elcsábítani!  - szóltam vissza ám ebben a pillanatban Rob bekattant.

-          -Elegem van!!! A büdös kurva életbe! Nem hiszem el, hogy mindig kikezd velem, valamelyik csajod! A faszom ki van már ezzel, érted?!  Először Gina, aztán Emmy! – üvöltötte és én egyre pocsékabbul éreztem magam. Hisz ha tudom, hogy Mandy együtt jár Robbal sosem flörtöltem volna vele.

-          -Nem a csajom, felfogod végre?! Nem az, csupán egy nagyon agresszív, szemtelen, és meggondolatlan tanítványom. – kiáltott Kellan és én összerezzentem a fájdalomtól. Pont, mint tegnap most is fájdalom járt át, de próbáltam nem mutatni. Nem is foglalkoztam azzal mit mondanak csak néztem Mandyre és szememmel próbáltam kifejezni mennyire sajnálom. Hamarosan Rob és Tom elvitték őt mi pedig ketten maradtunk. Kellan maga felé fordított és egy zsebkendővel óvatosan felitatta a vért. Nagyon fájt és titkolni sem igazán tudtam.

-Mire volt ez jó, hm? – nézett rám nagyon csúnyán tanárom.

-          -Semmi közöd hozzá! – vágtam rá, azonnal.

-          -Talán, ha nem rohansz el tőlem ma reggel, akkor meg tudtuk volna beszélni, nem gondolod? – sziszegte és egy picit erősebben nyomta a zsebkendőt orrom alá.

-          -Tönkre tetted az életemet, érted?!  Hogy tehetted meg?! – fakadtam ki és ellöktem a kezét.

-          -Mégis mit?! Nem csináltam semmit!  - kiabált.

-          -Ne hazudj nekem, kihasználtad, hogy nem vagyok józan! Érted?! Azt hittem Te nem vagy olyan! – kezdtem el a sírást akaratom ellenére.

-          -Mégis milyen?!  Az én hibám az, hogy odajöttél hozzám teljesen kiütve, és könyörögtél, hogy megcsókoljalak?! Oké igen, nem kellett volna belemennem! Beismerem! És bocsánatot kérek miatta! – üvöltötte én pedig szinte meg sem hallottam mit mond csak fújtam a magamét.

-          -Miért nem vallod be, hogy az ágyadba cipeltél?! Mondd ki! Mondd ki, hogy megtetted! – sikítottam, de már szinte a hajamat téptem az idegtől.

-          -Hogy?! – nézett rám döbbenten – Te azt gondolod, hogy én… hogy én magamévá tettelek? A kurva életbe, semmi nem történt köztünk! Nem tettem meg, a francba is! mondta és már ő is sík ideg volt.. -  Meg sem vártad, hogy elmagyarázzam, azonnal fogtad magad, és elmentél! Annyira gyáva vagy, hogy inkább elrohantál, semmint megbeszéld velem!  - Most rajtam volt a sor,hogy megdöbbenjek és a hisztit is abbahagytam.

-          -De… de én… én azt hittem, hogy…

-          -Hiába hitted, nem történt semmi! – vágta rá.  – Előbb győződj meg az igazadról, aztán cselekedj, mert most összevesztél a legjobb a barátnőddel, és belerondítottál egy kapcsolatba.

-          -De most Te is gyűlölsz. – hajtottam le a fejem és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

-          -Nem, nem gyűlöllek. Nem tudlak gyűlölni, érted?  - kiabált megint. – Nem tudsz olyat csinálni, ami miatt meggyűlölnélek! – nézett rám és mintha fájdalom ült volna a szemében.

-          -De megint úgy ítélkeztem, hogy nem hallgattak meg!  - kezdtem el az újabb hisztit. - Miért nem haragszol? -Miért nem küldesz el a fenébe? – sírtam és szörnyen szégyelltem magam.  – Mondd el miért?

-          -Miért? Miért? – kiáltott fel kétségbeesetten.  Közelebb jött hozzám és tudtam, hogy most  meg fog csókolni. Kezemet a mellkasára tettem és éreztem milyen gyorsan dobog a szíve. A számat nézte én pedig próbáltam kideríteni vajon mire gondol. Éreztem, hogy tétovázik, szeretné is és nem is. Lehunyta a szemét, talán ha nem lát kevésbé esik kísértésbe. Mintha valami felé tolt volna, ajka súrolta ajkamat majd végre hozzámért.

-          -Tanár úr?... És Emmy? – hallottam meg Nick hangját és zaklatottan fordultam hátra.

-          -Mi a francot keresel itt? – estem neki és már indultam volna, hogy bezúzzak neki, amiért félbeszakított valami szépet de Kellan visszatartott.

-          -Nick nézd meg tudom magyarázni. – kezdett bele.

-          -Nem kell megmagyaráznia neki semmit. – váltottam át megint magázódásra.

-          -Emmy kérlek!  - nézett rám jelentőségteljesen. A kurva életbe most mi van?

-          -Szóval Nick tudom,hogy félreérthető volt a helyzet, de nem az, amire gondolsz. – a francokat nem!

-          -Tényleg nem kell magyarázkodnia tanár úr! Nem szólok senkinek! – mondta komolyan Nick. Bármekkora gennyláda tudtam, hogy az ígéreteit betartja. Egyszer megígérte, hogy úgy eltemet a hóba,hogy egy porcikám sem fog kilátszani és meg is tette. Hetekig nyomtam aztán az ágyat tüdőgyulladással.  Nick elköszönt és elhúzott én meg Kellannek estem.

-          -Mondd, neked mégis mi a franc bajod van? – támadtam neki. Meghökkenve nézett rám.

-          -Emmy ne kezdd! – kérte és szépen nézett rám, de nem hatott meg.

-          -Gyáva alak vagy! – kiáltottam dühösen, de ő egy szót sem szólt.

-          -Most meg hallgatsz ugye? Rendben legalább elmondom, amit akarok. Játszol velem és ezt nem tűröm el érted? Nem szeretlek Téged és te sem engem hát hagyj végre békén! Menj és kosarazz tanár úr! Bár ahhoz sem nagyon értesz! Ki volt a tanárod? Biztos valami botcsinálta idióta.

-          -Ezt most fejezd be! – kért halkan, de már nem tudtam visszafogni magam.

-          -Született vesztes vagy! Nem tudod, hogy kell bánni a nőkkel, sem pedig a labdával. Az edződ az a balfék biztos jó mélyre ásná magát, ha látná, mit művelsz! – kiabáltam majd leültem és sírni kezdtem. Teljesen ki voltam borulva és tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Mire felnéztem már nem volt ott. Nagyon messzire mentem úgy tűnik. Hogy hagyhatott csak úgy itt? Szegény tanárkám mennyire érzékeny én meg milyen barom vagyok. Hisz biztosan azért lett tesi tanár, mert szereti, amit csinál én pedig megsértettem. Bárcsak néha lakatot tudnék tenni a számra. Mandy. Hogy bánthattalak Téged is ennyire meg? Miért omlik össze az életem? Ennél pocsékabbul már nem is érezhettem volna magam. Megbántottam mindenkit, akit szeretek kivéve persze a tanáromat, mert őt nem szeretem. Kedvelem, persze de az más. De Mandy! Kiskorom óta a barátnőm és most eltitkolja előlem, hogy Robbal jár ráadásul össze is veszünk.  Közeledő léptek zaja rázott fel. Jane lépkedett felém, ahogy meglátott szívni kezdte a fogát.

-          -Már ne is haragudj, de rémesen nézel ki! – ült le mellém.

-          -Gondolom, már tudod mi történt. – válaszoltam.

-          -Igen. Mire volt ez jó? Ne nézz így rám! – kérte mikor felhúztam a szemöldököm.

-          -Nem tudom. Őszintén megmondom, neked fogalmam sincs miért csináltam. Most mi lesz? Örökké gyűlölni fognak?

-          -Örökké nem! – mosolyodott el Jane. – Mandy biztosan nem. Sőt most sem gyűlöl senki. De Emmy! Valamit tennünk kell! Nem szabad így viselkedned! Kérlek, próbálj megváltozni egy picit! – fogta meg a kezem.

-          -Rendben Jane! Ígérem, hogy megváltozom.

-          -Gyere, hazaviszünk! Ja és Tomról le lehet szállni oké kisanyám? –kacsintott rám játékosan.

-          -Tom és Te? – néztem rá csodálkozva és követtem-

-          -Aha, na, gyere! – mondta mikor megtorpantam.

-          -Tom haragszik rám? – kérdeztem.

-          -Nem haragszik, sőt ha nem veritek félholtra egymást Mandyvel még jól is szórakozott volna. Szereti ha Rob olyan helyzetben van, amikor nem tudja kivágni magát.

-          -Ha összefutok Kellannel mit csinálok? – álltam meg újra.

-          -Már hazament. Elvitte Nessát. – mondta majd kinyitotta nekem az ajtót. Beültem és fájdalmasan Tomra mosolyogtam.

-          -Emmy jól vagy? – nézett rám aggódva. Nem kicsit szégyelltem magam.

-          -Nem igazán. – ahogy kimondtam újra könnybe lábadt a szemem és összeszorítottam a számat nehogy kibukjon belőlem a zokogás. Egész úton sírtam és mire hazaértünk már teljesen ki voltam akadva. Jane be akart jönni velem, de nem akartam még egy ember éjszakáját elrontani. Betámolyogtam és felmentem a szobámba. Szerencsére anyáék üzleti útra mentek így nem kellett megmagyarázni hol szereztem a sérüléseimet.  A tükörbe nézve elszörnyedtem. Az arcom mindenféle színben játszott,a szám be volt dagadva és a szemöldököm is véres volt. Szereztem rá jeget majd, úgy ahogy voltam befeküdtem az ágyba, hogy aztán jegyet válthassak a nyomasztó álmok hullámvasútjára.

A vasárnap ijesztő csendben telt el. Ilyenkor Mandy már, mindig felhív, hogy nincs-e kedvem menni valahova velük, de most süket volt a telefon. Nyomasztó volt az egész nap alig vártam, hogy vége legyen. A szám és a szemöldököm már tűrhetően nézett, ki de az arcomat még mindig legalább három féle szín díszítette. Hétfő reggel nem kevés időmbe telt eltüntetni a nyomokat, de végül sikerült. Úgy döntöttem ma érett és felelősségtudó lánynak fogok öltözni ezért a tornacipő szóba sem jöhetett. Farmert és magas sarkút vettem fel, hozzá pedig egy puha rózsaszín pulóvert, mert kint elég csípős volt az idő. A hajam felét összefogtam egy csattal és már készen is voltam. Egyedül buszoztam el az iskolába és a kapuban sem várt rám senki. Szomorúan indultam, beljebb amikor megláttam velem szemben közeledni Kellant. Nagyon jóképű volt. Az arca borostás, a szemén napszemüveg. Farmert és fehér pólót viselt meg az elmaradhatatlan Converse cipőjét. Hirtelen akkorát dobbant a szívem, hogy magam is meglepődtem. El tudnám őt nézni egész nap. Te jó ég mindig ennyire jól nézett ki? A hasamban valami furcsát éreztem nem hiába mondta anya mindig, hogy egyek, amikor elindulok. Azt a mindenit hát elolvadok mindjárt! Másnak nincs melege? Ekkor észrevett és egy pillanatra ledermedt majd szó nélkül elsétált mellettem. Azt az érzést nem kívánom senkinek, sem amit én átéltem. Mr. Jacobson bukkant fel mellettem és elismerően nézett rám.

-          -Nahát, Emmy! Ez aztán a változás! Eddig olyan kislányos volt most végre olyan amilyennek lennie kell! -Nagyon pozitív! – mosolygott majd ott hagyott. Mi baja? Kislányosan öltöztem? Ennyire, hogy ő is észrevette? Leültem egy padra és bánatosan meredtem magam elé.

-          -Ne haragudj, amiért szétvertelek! – ült le mellém Mandy és meglökte a vállam.

-          -Te se haragudj, amiért kikezdtem a pasiddal! hidd el, ha tudom, sosem teszem. – mentegetőztem és nem mertem ránézni.

-          -Én is hibás vagyok, mert nem mondtam el! Tudod mit? spongyát rá! – ölelt át én pedig azonnal elsírtam magam.  Szorosan ölelt és ő is sírni kezdett.

-          -Emmy kinyírlak! Teljesen elkenődik a sminkem ráadásul alapozó nélkül olyan az arcom, mint egy papagájnak.  – nevetett. Segítettünk egymásnak majd felállt és a kezét nyújtotta nekem. Felhúzott majd magához ölelt és úgy mentünk be a suliba.

-          -Nahát, Emmy! Mától leszbikus vagy? –röhögött Nick és bandája. Kellan nem messze állt tőlünk és a kérdésre felkapta a fejét.

-          -Nick Te olyan gyerekesen viselkedsz! – változtattam komoly Emmysre a hangom. – Próbálj meg érettebben viselkedni, nem az óvodában vagyunk!  - mondtam majd faképnél hagytuk. Mandy fuldokolt a nevetéstől és én is elmosolyodtam bár a fejemet lehajtottam, hogy ne kelljen tanáromra néznem. Éreztem, hogy nagyon mérges és azt is, hogy nála most semmi értelme nem lenne bocsánatkérésnek. Szépen átöltöztem tesi órára és a többiekkel együtt mentem be. A hajamat felfogtam, mert tudtam mennyire utálja, ha valakinek a szemébe lóg torna közben.  Először nem is vettem őt észre, mert guggolt a labdák mellett, de amikor felállt hirtelen mintha mellbe vágott volna valami. Atléta volt rajta, meztelen karja barnára sült és izmosan feszült. Eldobom az agyam! Ezek a karok öleltek. A szívem úgy vert mintha legalábbis 10 kört futottam volna. Még az idegesítő tornaruhám sem zavart, amiben úgy néztem ki mint valami pancsoló kislány. Végignézett rajtam majd mintha bólintott volna, de abban sem volt biztos hirtelen, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

-        -  Emmy kérlek, gyere ide!  - mondta és a kötél mellé állt. Na, nem ezt biztosan nem akarhatja! Ránéztem és a tekintetében kihívást láttam. Hát persze a tanár úr teszteli, mennyire maradok fegyelmezett. A kötél mellé álltam és nagyot lélegeztem. Oké most vagy soha! Megmarkoltam és felkapaszkodtam rá. Már majdnem lecsúszott a lábam, de ő megfogta a vádlim és nem engedte, hogy eltaknyoljak. Ettől a kis érintéstől is teljesen lázba jöttem. szinte vártam, hogy meggyulladjon a kötél. Iszonyúan fájt a lábam és a kezem is de nem adtam fel. Felmásztam egészen a tetejéig ám ott elfogyott az erőm és zuhanni kezdtem. Szorosan behunytam a szemem és vártam,hogy becsapódjak, de e helyett hirtelen mintha biztos talajra értem volna. A lábam a levegőben kalimpált, és ahogy kinyitottam a szemem szédülni kezdtem. Kellan a karjaiban tartott én pedig a nyakát öleltem. Az ajka fájdalmasan közel volt. Egy pillanatig mélyen a szemembe nézett és mintha nehezebben vette volna a levegőt, majd letett a földre.

-         - Minden rendben Emmy? – nézett rám mire bólintottam és már ott is hagyott. Hogy tud, ilyen hideg lenni velem mikor én majd elepedek.

Hazafelé is csak rajta járt az agyam. Sőt mostanában folyamatosan csak rajta járt és ez nem normális. Tettem egy kis kerülőt, mert szét akartam nézni az egyik boltban. A kirakatokat nézegettem, amikor egy férfi kirántotta a kezemből a táskát és futni kezdett. Nem haboztam sokáig, lekaptam a lábamról a cipőt és üldözőbe vettem. Hamar utolértem hála a tesi óráknak és rávetettem magam.

-          -Add vissza a táskám! Nincs benne egy rohadt fillér sem! – mondtam és közben a cipőmmel ütöttem. Védekezni kezdett mire én is bekeményítettem és egy jól irányzott mozdulattal tökön rúgtam. A szemét még akkor is markolta a táskámat. Kicsit rásegítettem a cipőmmel is. A hátam mögül felhangzott a jellegzetes sziréna, ami a rendőrök érkezését jelentette. Na, barátom most majd szépen mehetsz a sittre.

-          -Kisasszony! – kiáltották. – Kezeket fel! Látni akarjuk a kezét! – megfordultam, mert azt hittem ez csak valami vicc. Azt hittem padlót fogok. A rend szorgos őrei fegyverrel a kezükben álltak mögöttem és hozzám beszéltek. A szemét alak pillanatok alatt elszelelt, de legalább a táskámat otthagyta.

-          -Nem fogom magukat bántani!- kiáltottam, de azért felemeltem a kezem, amin hamarosan bilincs kattant. Hát ezt nem hiszem el! Engem támadnak meg és én megyek a sittre. Kaptam egy csinos fogdát egy kurvával, aki elég furcsán méregetett. a táskámat átkutatták és végül visszaadták. Hiába kiabáltam, hogy nem tehetek semmiről rám sem bagóztak. A kurva a kezemet nézte.

-          -Hát te meg mit bámulsz? – förmedtem rá.

-          -Tetszik a körömlakkod! – bökött a körmeimre.

-          -Köszi! Itt van, nálam kifessem a tiédet is? – jutott eszembe a remek ötlet. Már mondtam a zsaruknak, hogy hívják Kellant és ki tudja, lehet, el sem jön értem. Éppen szépségtippeket adtam a lánynak amikor hallottam,hogy nyílik az ajtó. Nem figyeltem oda rá továbbra is magyaráztam a lánynak. Csak amikor az arcán széles mosoly derült fel akkor néztem hátra és egy nagyon dühös Kellannel találtam szemben magam.

           Ariana