Az igazság

Sziasztok!

Meghoztam az új részt,amiből nagyon sok mindenre fény derül! Sajnálom,hogy megint nem írtam választ, de most pótolom ahogy feltettem a részt. Laura később szintén hozza nektek a válaszokat!

Jó olvasást

Zokogva borultam le a nappaliban álló kanapéra és legszívesebben meghaltam volna. Én nem gyűlöltem őt! Szerettem volna gyűlölni, de nem ment. Most már talán soha nem fog szóba állni velem. Iszonyúan égetett legbelül valami, de nem érdekelt. Milyen rosszul érezheti magát! Milyen kibaszott gyerekesen viselkedtem!

-       -   Emmy! Rosszul vagy? – ült le mellém Ben. Ráemeltem a szemem mire magához húzott.

-        -  Olyan hülye vagyok! – zokogtam.

-         - Dehogy vagy hülye! Miért lennél az? – vigasztalt.

-          -Kellan ma kihozott a fogdából. – mondtam még mindig fuldokolva a sírástól.

-          -A fogdából? Mit kerestél te ott? – tartott el kicsit magától. Részletesen elmeséltem neki mindent kezdve a Robos üggyel és bezárva a mai estével.

-          -Húgocskám ezt szépen elszúrtad! Most mi lesz? – nézett rám gondterhelten.

-         - Kérlek, ne szólj anyáéknak! Mindent elrendezek! – kértem.

-          -Rendben, de ez legyen az utolsó! – mondta és felállt kissé idegesen.

-          -Ben! –szóltam utána.

-          -Hm? –fordult hátra.

-          -Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz! Sok mindenre rádöbbentem ma és ez így nem mehet tovább!

-          -Mi lenne, ha elmondanád Kellannek, hogy mi történt? – kérdezte kissé félve.

-          -Nem azt soha! – kiáltottam. – Te sem teheted meg Ben! Ígérd meg!

-          -Jól van, nem mondom el! Neked kellene!

-          -Nem! –mondtam határozottan. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.

-          -Igen? – vettem fel zaklatottan.

-          -Szia, Emmy, Rob vagyok.

-          -Rob? – Hirtelen bepánikoltam. - Mit szeretnél?

-          -Találkozni veled, a kávézóban. Nagyon fontos lenne. Kellanról van szó. – mondta ki a kulcsszót.

-          -Rendben, öt perc és ott vagyok- vágtam rá azonnal és a táskámat felkapva elrohantam.

-          -Hallgatlak- ültem le érdeklődve.

-          -Látom, egyből a lényegre térsz. – mosolygott, amitől nekem is mosolyognom kellett.

-          -Arról szeretnék beszélni veled, amit Kellannek mondtál. Nézd Őt elég érzékenyen érintette, még ha neked nem is mondta. Tudod, Ő imádja a kosarazást. Gyerek kora óta ezzel akar foglalkozni.  – szinte ittam a szavait minden érdekelt ami Kellannel kapcsolatos. – Az első ember, aki megmutatta neki ezt a sportágat… az, az apja volt. – mondta mire úgy éreztem ott helyben az asztal alá süllyedek szégyenemben. – Gondolom, érted, mire akarok kilyukadni. Nem volt szép ezt mondanod neki, mert nagyon a szívére vette, és az apja már… már nem él. – szomorodott el mire újra patakzani kezdtek a könnyeim.

-          -Én… én ezt nem… Istenem! – temettem kezembe az arcom.

-          -Kérj tőle bocsánatot, hidd el sokat jelentene neki, mert hidd el, nagyon… fontos vagy számára. – simogatta meg a vállam.

-          -Köszönöm, hogy ezt… elmondtad Rob – csuklott el a hangom.

-          -Szívesen. – mondta majd indulni készült.

-          -Mégis hogyan gondolod, hogy elveszed tőlem a macimat, te ócska ribanc?! – hallottam meg egy kiáltást majd felismertem a vörös hajú lányt aki Kellannel csókolózott nemrég. A régi Emmy már megtépte volna, de én már más voltam. Dermedten álltam és az sem számított volna, ha kiveri belőlem az életet is.

-          Gina, hagyd Őt békén! – szaladt hozzánk Kellan aki szinte a semmiből tűnt fel és én csak álltam ott arra várva, hogy tényleg megnyíljon alattam a föld. Túl korai volt az a találkozás. Nem készültem még fel rá!

-          -A rohadt kurva életbe Gina! Megmondtam, hogy takarodj el még az országból is! – kiabált vele Rob.

-         - Nem megyek sehova! Szeretlek mackóm! – akaszkodott a nyakába. Rob megrázta és elkezdte kifelé rángatni.

-          -Puha pöcsök vagytok mind a ketten! Neked meg egy ilyen kislány kell? – támadt Kellanre is, aki védelmezően elém állt. – Meg foglak keresni Te kis ribanc és eltemetlek élve! – sikította felém.

-          -Elbírtam már tőled komolyabb ellenféllel is! – mondtam halkan.

-          -Nehogy azt hidd, hogy boldoggá fog tenni téged! Meg fog csalni, kihasznál és eldob ez a strici! – üvöltött mire a biztonsági őrök is előkerültek.

-          -Elég legyen ebből, mert komolyan mondom itt foglak agyonverni! – fenyegette Rob majd végül a biztonsági őrök segítségével kivitték. Kettesben maradtam Kellannel. Nem mertem ránézni inkább odamentem a tulajdonoshoz és elnézést kértem a balhé miatt. Mire megfordultam Kellan már nem volt ott. Talán jobb is így. Kisétáltam és hagytam, hogy a feltámadó langyos szellő az arcomba fújja a hajam. Kellan nekem háttal állt nem messze. Összeszedtem minden bátorságom és odaléptem mellé. Nem néztem rá csak belekezdtem a mondandómba.

-          -El sem tudom, szavakkal mondani mennyire sajnálom, amiket mondtam. Tudom, hogy önzőnek és érzéketlennek tartasz és talán az is vagyok, de lehet, hogy nem. – kezdtem bele keresgélve a szavakat. Megnyugtatott, ahogy a szellő simogatta az arcom. – Nem vagyok egyszerű eset Kellan és életem során rengeteg hibát elkövettem már, de egyiket sem bántam meg annyira, mint azt, amelyikről beszélni szeretnék neked. Nem kérem, hogy hozzám szólj még csak azt sem, hogy megérts. mindössze azt szeretném, ha meghallgatnál. Sokszor vagyok felelőtlen, megyek szembe mások akaratával. Jár, a szám mielőtt még gondolkoznék. – a mondandóm legnehezebb részéhez érkeztem.  – Nem gondoltam semmit komolyan azon a szombati estén. Feldúlt voltam, haragudtam az egész világra és éppen Te voltál az, akin levezettem a dühöm.  Nem vagy született vesztes és az Isten is kosárlabda edzőnek teremtett téged! Mától úgy tekintek rád, mint a tanáromra. Ennyit szerettem volna mondani és hidd el ezt tiszta szívemből és őszintén mondtam. – mintha megrázkódott volna, de egy szót sem szólt. Éreztem, hogy van valami, amit mélyen elzártam magamba, mert nem tudtam, hogy hozzam szóba. Nem mehettem el anélkül, hogy ki ne mondanám, mert egész életemben bánni fogom, ha most nem mondom el. Elléptem mellőle és úgy szóltam vissza neki.

-          -Tudom, miért csinálod ezt és hidd el nekem a papád lát téged onnan az égi kosárpályáról és nagyon büszke Rád! – mondtam a könnyeimmel küszködve majd elrohantam.

Mire hazaértem valamelyest megnyugodtam, mert bocsánatot kérhettem tőle. Belépve megpillantottam anyát, aki a konyhában sürgölődött.

-          -Emmy kicsim hol jártál ilyen későn? – nézett rám és olyan szeretet áradt belőle, hogy hozzárohantam és szorosan átöleltem majd újra elsírtam magam.

-          -Kicsikém mi a baj? – simogatta a hátam.

-          -Anya elrontottam az egész életem! – zokogtam. Nem szólt egy szót sem csak a kanapéra húzott és hagyta, hogy elmeséljek neki mindent vigyázva, hogy tanárom neve ne merüljön fel. Elmondtam az alkoholt, a cigit és mindent, amit elkövettem kivéve a börtönt. Szomorúan nézett rám majd beszélni kezdett.

-          -Nehéz felnőni ugye szívem? Ott az a sok szabály, amit be kell tartani, meg persze itt vagyunk mi szülők, akik elvárjuk, hogy mindig helyesen cselekedjetek! Nézd, kislányom tudom, hogy több időt kellene együtt töltenünk, mert szükséged lenne arra, hogy beszélgessünk. Sok butaságot csináltál, de megbántad és beismered, hogy hiba volt és ez nagyon sokat számít. Mi azt szeretnénk, ha te is én Ben s jól boldogulnátok, boldogok lennétek, de ahhoz, hogy azok legyetek át kell esni pár dolgon. Holnap bemegyek az igazgatóhoz és beszélek vele rendben? Ne higgye, hogy az én lányom olyan rossz!

-          -De akkor nem is haragszol rám? –emeltem fel a fejem a válláról.

-          -Nem haragszom rád bár az igazat megvallva nem is örülök, hogy ezeket a dolgokat csináltad, de mindenkinek végig kell járnia a saját útját. Most menj, zuhanyozz, le addig én csinálok pattogatott kukoricát és megnézünk egy filmet! – puszilt meg. Szuper estét töltöttünk együtt, lefekvéskor pedig az anyukám simogató keze ringatott álomba.

Másnap reggel nyúzottan ébredtem. Felöltöztem és leballagtam anyához. Nagyon csinos volt és megnyugtatóan mosolygott rám. Letuszkoltam pár falatot a torkomon majd elindultunk a suliba. Belépve a kapun odaintettem a lányoknak, akik döbbenten néztek, ezen mosolyognom kellett. Anya integetett nekik majd az igazgatói felé sétáltunk. Kellan akkor érkezhetett meg próbáltam a szemébe nézni, ami nem ment, könnyen mert most is napszemüveg volt rajta. Annyira jól nézett ki! Nem foglalkozhatok, vele csak bajt hozok az ő fejére meg a sajátomra is. Bekopogtunk Mr. J. Irodájába, aki azonnal fogadott. Elmondtam neki mindent igaz nem nagyon lepődött meg, mert a fele csínynek ő volt az áldozata.

-          -Meglepett, hogy erre a lépésre szánta el magát Emmy, de becsülöm is ezért. Bizonyítékom nincs egyik dologra sem ezért nem is szabhatok ki büntetést. De lenne itt valami. Mint tudja, minden évben előadunk egy színdarabot. Idén a Rómeó és Júlia a kiválasztott. Tudom, hogy Mrs. Perkins régóta kerülgeti Önt, hogy vegyen részt valamelyik darabban. Egyezzünk ki abban, hogy idén ön játssza el Júlia szerepét! – mondta. Lefagytam és meredten néztem rá. Az egész iskola utál és most álljak ki hülyét csinálni magamból?! Jaj, ne akkor már inkább valami súlyos büntetést kérek!

-          -Mr. Jacobson tudja, hogy ha színpadra kell lépnem, leblokkolok! – néztem rá könyörögve.

-          -Emmy, ha úgy veszed ez számodra még a jobbik eset! – szólt anya és beláttam, hogy igaza van. Végülis akár ki is csaphatna a sok hülyeség miatt.

-          -Rendben van, eljátszom Júliát!- sóhajtottam megadóan. Anya még váltott pár szót vele majd kimentünk egy folyosóra ahol Kellan éppen a lányokkal beszélgetett. Anya adott két puszit majd megölelt és elment. Utána integettem majd feléjük fordultam. Kellan kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Odamentem hozzájuk és félve a szemébe néztem.

-          -Nem kell többet tartania a hátát miattam. A szüleimnek és Mr. Jacobsonnak elmeséltem mindent. -Természetesen önt nem mártottam be!

-          -Köszönöm Emmy! Dicséretreméltó, hogy felmerted vállalni! –mondta közönyösen majd oldalra fordult. Elindultam a lányok felé, akik kicsit távolabb álltak meg. Az egyik ajtó kinyílt és egy jóképű fiatal srác szinte magával sodort. Ha nem fog meg biztos elesek.

-          -Ne haragudj! Nem sérültél… meg? – kérdezte majd mikor ráemeltem a szemem benne akadt a szó.

-          -Semmi baj! Jól vagyok! – mosolyogtam rá. Kellan morcosan nézett minket, látszólag cseppet sem tetszett neki a helyzet. Nekem annál inkább. Újra belém bújt a kisördög, de ezzel nem árthatok senkinek.

-          -A nevem Emmy. Új vagy itt? – fogtam meg a kezét.

-          -Jason vagyok és igen ez az első napom. Körbevezetnél?  - kezdett el máris flörtölni. Tanárom arcán jól látszódott a felháborodás. Ez azért jólesett.

-          -Persze. Milyen órád lesz az első? – hajoltam közel hozzá, hogy megnézhessem az órarendjét.

-          -Tesi azt hiszem. Mr. Lutz-al – olvasta.

-          -Ez remek nekem is vele lesz órám! Itt is van a tanár úr! Beszélj, vele nyugodtan ő majd megmondja, mit kell tenned, én pedig átöltözöm addig. – mosolyogtam majd vetettem Kellanre egy pillantást és leléptem. A tesi óra eseménytelenül telt. Nehéz volt legyűrnöm a vonzódásomat tanárom felé, de igyekeztem elfojtani magamban. Az utolsó órában volt a meghallgatás, amin muszáj volt részt vennem. Bejelentették, hogy én leszek Júlia és a Rómeómat keresik. Ezen majdnem felvihogtam, de tartottam magam. Sokan jelentkeztek a szerepre és mindnyájukkal végig kellett próbálnom a szerelmi jelenetet. Utoljára Jason maradt addigra már cafatokra tépték az idegeimet az önjelölt Rómeók. Jason nagyon jól játszott. Gyengéden ölelt át és a színpadi csókot is igencsak élethűvé varázsolta. Miután befejeztük a jelenetet egy igencsak sebzett tekintetű és dühös szempár meredt rám. Mi van tanárkám? Csak nem féltékeny vagy? A szerepet természetesen Jason kapta, meg aki erre a hírre boldogan ölbe kapott és megforgatott.  Azt hittem Kellan a helyszínen agyvérzést kap, de nem igazán értettem. Hisz gyűlöl nem? Akkor most mi a baja? Mivel szorította a határidő Mrs. Perkins azonnal munkához akart látni. Kiosztotta a szövegkönyveket és kezdődhetett a próba.  Elég jól haladtunk főleg úgy, hogy már mind tanultuk a darabot és én kívülről fújtam Júlia szövegét. Eljutottunk az erkély jelenetig de Jason sehogy sem tudta magát átlendíteni a korláton és így a szövegbe is belesült. Ekkor Mrs. Perkinsnek támadt egy „remek” ötlete.

-          -Kellan! Lenne szíves idejönni és megmutatni Jasonnek, hogyan tud gond nélkül átlendülni?

Szegénykém olyan arcot vágott, mint riadt őz a reflektorfényben én pedig majdnem elnevettem magam. Mr. Jacobson is biztatta ő pedig nem tehetett mást ki kellett jöjjön. Jason leült a tanárnő mellé és onnan figyelt. Rajtunk kívül más már nem volt ott.

-          -Emmy a szövegét mondja majd el jó? És ha a tanár úrnak nem túl nagy gond ölelje át, de úgy, hogy azért a szemébe tudjon nézni.  – utasította Mrs. Perkins. Majdnem elnevettem magam. Ennél komikusabb jelenet nem hiszem, hogy létezik.

-          -Mehet! – adta ki az utasítást a tanárnő. Kellan ügyesen felmászott és kissé vonakodva, de átölelt. Mintha hipnotizáltak volna úgy néztem rá. Az erkély nem volt túl nagy így nagyon közel voltam hozzá pláne, hogy ölelt is.

-Az arcomon az éj álarca, látod,

Másképp leányos pír kendőzné arcom,

Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.

Az illem - ó -, az illem azt kívánná,

Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!

Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: „szeretlek” -

S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,

Mert a szerelmeseknek hitszegésén

Jupiter is kacag. Ó, Romeo,

Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:

Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,

Morcoskodom, nemet mondok kacéran,

Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.

Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,

S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,

De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,

Mint kik ravaszdin kelletik maguk.

Talán magam is ezt teszem - bevallom -,

De észre sem vettem, mikor kilested

Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,

S ne szalmalángnak tartsd beismerésem,

-               Mit a sötét éj fölfedett neked - mondtam el az utolsó sort is és váratlan felfedezést tettem. Szerelmes vagyok! Szerelmes a tanáromba, aki ezen a pici erkélyen átfog, és aki olyan gyengéden néz rám,hogy kedvem lenne megcsókolni. Durva taps szakította félbe a jelenetet és zavartan bontakoztam ki az öleléséből.

-         - Hát ez varázslatos volt! Emmy drágám gyönyörű voltál és mintha szívedből szóltál volna! – ujjongott a tanárnő. Köszi, Mrs. Perkins még buktasson is le!

Kellan amilyen gyorsan tudott le menekült és lassan én is követtem. A próba mára véget ért, de az én felismerésem nem hagyott nyugodni. Ez lenne a szerelem? Miért belé? Nem lehetek vele és pont egy Rómeó és Júlia darab közben kell rájönnöm, hogy szeretem. Ironikus és talán nevetséges is. Hát persze! Ez biztos nem szerelem. Csak a darab varázsa volt. De hiába is tagadom, rengeteget jár az eszemben és fáj, amikor barátságtalan velem. Minek is kínzom, magam hisz nem lehet köztünk semmi. Ő a tanárom és ki nem állhat főleg a múltkori után.

De az biztos, hogy nagyon jól nézett ki ma is. Ő a legjobb pasi a világon az tuti! Egyszerűen tökéletes! Úgy éreztem most azonnal beszélnem kell a csajokkal, szerencsére megvártak. Helyszínül megint a szertár mögötti padot választottuk hisz oda úgysem jár senki pláne nem ilyenkor.

-          -A nagy újság csajok, hogy jó útra tértem és.. kapaszkodjatok meg! Szerelmes vagyok!

-          -Szerelmes? – vigyorogtak.

-          -Igen ez most már biztos! – vigyorogtam én is.

-          -Emmy szívem Te már akkor szerelmes voltál mikor Kellan neked ment a kávézóban csak túlságosan el voltál foglalva magaddal. – világosított fel Mandy.

-          -Nem tudom, de nem is számít. Kellan annyira jól nézett ki ma is. Láttátok? Szeretem, mikor nem borotválkozik meg! Milyen jól öltözik ugye? Az illata pedig.. hát az illata mindig elvarázsol. Képzeljétek ma olyan szépen nézett rám, amikor segített az erkély jelenetnél! – áradoztam. Ők csak nevettek majd egy darabig még beszélgettünk, végül hazafelé vettük az irányt, de ehhez át kellett mennünk az iskolaudvaron. A saroknál jártunk, amikor meghallottam Kellan és Ben hangját.

-          -Szóval Emmyt nagyon megviselte ez a dolog és az óta ilyen agresszív. Nem akarta, hogy elmondjam, de úgy érzem meg kell magyaráznom miért, teszi, mert egyébként egy tünemény.

-          -Jesszusom Ben teljesen le vagyok döbbenve! Ezt nem gondoltam volna! Majdnem megerőszakolták? – kérdezte megrendülten. Az arcom falfehér lett és irtó dühös lettem. Vadul odaszaladtam a bátyámhoz és kiabálni kezdte vele.

-          -Megkértelek, hogy ne mondd el senkinek és Te megígérted! Hogy tehetted ezt? –kérdeztem majd válaszra sem várva elrohantam.

      Ariana