Színt vallok

           Sziasztok!

K            Köszönjük szépen a hozzászólásokat!   Jó olvasást és kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek!     

       -Ne haragudj, nem úgy értettem, hanem, hogy úgy szeretlek, mint… mint egy nagyon kedves barátot. – mondta ezzel összetörve az összes vele kapcsolatos álmomat.

-           -  Szóval egy nagyon kedves barát… értem. – Erőltettem mosolyt az arcomra miközben úgy éreztem ezt nem élem túl.

-           - Akkor én haza is mennék, ha nem bánod. – mondtam lehajtott fejjel. Nem akartam,hogy a szemembe nézzen, és lássa, mennyire fáj.

-            -Hazaviszlek. – válaszolta.

-            -Nem, nincs rá szükség, mindjárt jön a busz. – mondtam és a kapu felé néztem.

-            -De én szeretnélek hazavinni. –erősködött.

-            - Nem, tényleg busszal megyek, de azért köszönöm! – feleltem és elindultam. Kábultan roskadtam le a busz  egyik ülésére és nagyon üresnek, csalódottnak éreztem magam. A francba! Miért kellett beleszeretnem? Miért nem lehet az az idegesítő tanár, aki régen volt. Talán azért mert soha nem is volt az. Leszálltam a buszról és hazasétáltam majd gépiesen átöltöztem és lementem vacsorázni. Csak piszkáltam az ételt. Anya aggódva érdeklődött, hogy mi történt velem, de azt mondtam semmi. Hogy is magyarázhattam volna meg, hogy a tesi tanárom törte össze a szívem. Lehangoltan feküdtem le aludni és igyekeztem elfelejteni mindent, ami ma történt, de egyszerűen nem ment.

-           Fáradtan ébredtem és semmi kedvem nem volt suliba menni főleg mivel első órám tesi volt. Beértem és gyorsan átkaptam a ruhám majd lassan besétáltam a terembe. Már bent volt. Halványan elmosolyodtam majd intettem neki, de ő elfordult tőlem. Iszonyatosan fájt, de nem foglalkozhattam ezzel. Beálltam a sorba és tettem, amit tennem kellett. A labdajátéknál már annyira felidegesített, hogy folyton a hátát mutatja, hogy nekidobtam a labdám. Farkasszemet néztünk egy ideig majd ez a gyáva alak egyszerűen csak elfordította a fejét. Most már komolyan dühbe gurultam. Óra után meglátogattam a szertárban.

-            - Miért vagy most ilyen? Nem értelek Kellan Lutz! Tegnap teljesen normális voltál, amíg ki nem mondtad azt, hogy… azt. – támadtam neki dühösen, de ő egy rohadt szót sem szólt. Erre elkaptam a karját.

-            -Válaszolnál?! – sziszegtem és megint nagyon közel kerültem az ajkaihoz.

-             -Mégis mit mondjak, hm? Mit vársz tőlem? Mondjam ki azt, hogy igen beléd szerettem? Hogy minden gondolatom Te vagy már lassan, hogy ha látom, hogy más fiúval beszélsz, akkor megesz a féltékenység? Ezt akartad hallani? –kiabálta. Rögtön szétáradt bennem a remény és úgy döntöttem én is színt vallok.

-           -De Kellan… - kezdtem, de félbeszakított

-           -De köztünk nem lehet soha semmi, érted? Én a tanárod vagyok, és szeretem a munkám, és sokat is jelent. – magyarázta idegesen.

-           -Ennél az érzésnél is többet? – néztem rá döbbenten.

-            -Igen, fontosabb a kosár. – nézett a szemembe. A remény újra elhagyott és gyűlölet áradt szét bennem.    Megalázva éreztem magam és nagyon fájt a szívem. Nem tudtam gondolkozni hirtelen lendült a kezem és hatalmas csattanással landolt az arcán. Azt hittem visszaadja ehelyett magához szorított és csókolni kezdett. Annyira mérges voltam, hogy belementem majd végül eltoltam magamtól. Mennyire gyűlöltem ebben a pillanatban!

-           -Ugyanolyan hazug szemétláda, vagy mint a többi pasi! Azt mondtad vigyázol rám és soha nem hagysz el! Hazudtál és gyűlöllek! – kiáltottam sírva és elszaladtam. A szertár mögé futottam leültem a földre és hátamat a falnak vetve zokogni kezdtem. Ennyit érek? Fontosabb a kosárlabda, mint én. Úgy éreztem ezt már nem élem túl. Nem bírtam abbahagyni a sírást. Végül nagy nehezen összeszedtem magam. A többi órára nem volt kedvem bemenni ezért megkértem Mr. Jacobsont, hogy engedjen el.  Nem akartam hazamenni így a kávézóba sétáltam és leroskadtam az egyik padra. Rendeltem egy colát mert nem ülhettem csak úgy itt, de érintetlenül hagytam. Egyszer csak Rob és Tom bukkant fel az ajtóban.

-          -Szia, Emmy! Jól vagy? Olyan karikásak a szemeid! – álltak meg az asztalomnál.

-          -Hello! Minden rendben! – mondtam mosollyal nem is próbálkozva. – Mit csináltok ti itt?

-          -Itt lesz randink a lányokkal suli után. De te mit keresel itt? – ültek le mellém.

-          -Lógok, de igazgatói engedéllyel.

-          -Hallottuk, hogy Te meg Kellan elég közel kerültetek egymáshoz- mondta Rob.

-          -Ne beszéljünk most erről – mondtam fojtott hangon, de nem fogták fel.

-          -Ugyan Emmy! Nincs ebben semmi! – mosolyogtak.

-          -Nem akarok erről beszélni. – sziszegtem.

-          -Szereted őt ugye? – kérdezte Tom mire felugrottam.

-          -Gyűlölöm őt és soha többé nem akarok hallani róla! Számomra meghalt, vége! – mondtam majd felkaptam a táskám és elviharzottam. Meddig lehet ezt elviselni?

Két hét telt az incidensünk óta, és azóta, ha csak lehet kerültük egymást. Jasonnel elég sokat voltam együtt, leginkább a darab miatt. Ma eljött az előadás napja és egész nap ruhát próbáltunk és a hajamat csinálták a suliban ezért órára sem kellett mennem. Itt lesz mindenki, aki számít. A szüleim, a testvérem, a barátaim és a szerelmem is, akit bármennyire gyűlölök, mégsem vagyok képes elfelejteni. Feladták rám a ruhámat, ami egyszerűen káprázatos volt. Mindig imádtam a régi korok ruháit és ez teljesen lenyűgözött. Nem volt többréteges, abroncsos csoda csak lazán omló anyag, ami kissé kiemelte az alakom. Hajamat kivasalták és szépen elrendezték és profi sminket is kaptam. Amikor a tükörbe néztem el sem tudtam hinni, hogy én vagyok ez a kipirult arcú, hatalmas szemű lány ebben a gyönyörű ruhában. Mindenképpen szerettem volna magam megmutatni Mandynek és Janenek ezért a keresésükre indultam az iskola folyosóján. Benéztem a termekbe, de sehol sem találtam őket így visszaindultam, amikor hirtelen Kellant pillantottam meg. Velem szemben állt és majdhogynem tátott szájjal bámult rám. A szívem hevesebben kezdett dobogni és egyetlen pillanatig mélyen a szemébe néztem majd elkaptam a tekintetem és végigsimítottam a hosszú szoknya részen, ami majdnem a földet söpörte. Összefogtam két ujjammal és amilyen gyorsan csak lehetett elsiettem mellette. Miért kavar fel annyira? Most nyugodtnak kell lennem! Mert bármennyire is nem volt kedvem ehhez az egészhez az elején most annyira megszerettem.  Úgy mint ahogy őt is. Elég volt!

-          -Emmy!  - hallottam meg a hangját.

-          -Nem érek rá tanár úr! – válaszoltam és nem fordultam meg. Éreztem, ahogy mellém lép és szorosan lehunytam egy percre a szemem.

-         - Két hete levegőnek nézel! Meddig akarod ezt folytatni? – kérdezte és maga felé fordított. Értelme sem lett volna ellenkezni, sokkal erősebb tőlem és a végén még elszakadna a ruhám.

-          -Nem nézem levegőnek. Minden tanárommal így viselkedem! – mondtam fagyosan.

-          -Megbántottalak? Mégis miért Emmy? Hisz nem jelentek neked semmit! – mondta ki a világ legnagyobb hülyeségét.

-          -Nézze, menjen innen el! Nemsokára színpadra kell lépnem, és ha tovább kell hallgatnom a hülyeségeit félő, hogy lesírom a sminkem.

-          -Visszatért a flegma Emmy? Elárulnád mi a bajod? – nézett rám értetlenül. Valószínűleg fájt neki, hogy így viselkedem, de nem érdekelt. Ő is fájdalmat okozott nekem.

-          -Figyeljen ide tanárkám! Menjen vissza és játsszon a magával egyidősökkel oké? – léptem el tőle.

-          -Ennyire felzaklatott, hogy azt mondtam szeretlek? – állított meg a hangja mire visszasiettem már amennyire a ruhám engedte.

-          -Nem az zaklatott fel, hogy bevallottad szeretsz, hanem az, hogy a kosárlabda fontosabb, mint én. Nem volt alkalmam akkor elmondani és talán most sem kellene, de szeretlek! Folyton te jársz az eszemben! Nem bírok enni, aludni néha még csak gondolkozni sem! Ha meglátlak, majd kiugrik a szívem és közben tudom, hogy nem leszel az enyém! – néztem rá könnyes szemmel és kétségbeesetten. Láttam rajta, hogy megdöbbent és már éppen mondani akart valamit, amikor igazgatónk jelent meg.

-          -Hát itt van a mi csillagunk! Á Kellan jött jó szerencsét kívánni Emmynek? – robbant be közénk. Kellan mint akit hipnotizáltak úgy nézett. Erre az igazgató megint a nevén szólította erre már felfigyelt.

-          -Elnézést Timothy csak jöttem szerencsét kívánni Emmynek! – motyogta. Mr. Jacobs furcsán nézett rá majd rám nézett és mosolygott.

-          -Ez a maga nagy pillanata Emmy! Jöjjön, máris kezdünk! – mondta és előreindult, míg én követtem. Kellan szemébe néztem és egy pillanatra mintha utánam akart volna nyúlni, de a pillanat elillant. Nem volt sok időm gondolkozni, mert felpörögtek az események. Egyik percben még a bálon táncoltam majd az erkélyen találtam magam.  Teljesen át tudtam érezni mit élhet át Júlia bár őt nem ejtették a kosárlabda miatt, mint engem. Hisz beteljesedhetett volna a legszebb álmom de ő nem akarta ezt. Éreztem, hogy szívszorítóan mondom el a szövegeket, nem esett nehezemre.  Mikor legördült a függöny mindenki megölelt még azok is, akik régen utáltak. Sorra jöttek oda hozzám és gratuláltak őszintén. Volt, aki azt is bevallotta, hogy félreismert. Előadás után átvettem a saját estélyi ruhámat és a sminket nem mostam le. Egyhamar úgysem lesz rajtam hasonló, kiélvezem, amíg lehet. Jasonnel együtt léptem be a terembe ahol ott volt minden diák és a tanárok is. Anyáék és Ben a gratuláció után hazamentek így a barátaimmal maradtam. Mandy és Jane elhozta a fiúkat is akik odajöttek gratulálni és bocsánatot kérni. Mosolyogva beszélgettem velük, amikor megláttam közeledni Kellant. Gyorsan bocsánatot rebegtem és már ott sem voltam. Nagyon reméltem, hogy csak velük akar beszélni és nem engem keres, de nem volt ekkora szerencsém. A tömegben kiszúrt és elindult felém. Gyorsan menekülőre fogtam, de ő kitartóan igyekezett a közelembe férkőzni.

-          -Emmy! – bukkant fel előttem Jason. Ez az tökéletes!

-          -Gyere Jason táncoljunk! – ragadtam meg a kezét és táncolni kezdtünk a zene gyors ritmusára. Kellan arcán mintha elismerő mosoly jelent volna meg ám amint a zene lassúra váltott a saját csapdámba estem bele ugyanis lekért. Jason boldogan adott át neki hisz nagyon bírta a mi kis tanárunkat. Kellan a karjaiba zárt szigorúan a tánc előírásainak megfelelően majd mélyen a szemembe nézett. Elhúztam a számat és tekintetem a plafon felé fordítottam

-          -Menekülsz előlem? – szólalt meg.

-          -Mi okom lenne rá? – játszottam a hülyét közben pedig majd elolvadtam a karjaiban.

-          -Igaz az, amit mondtál? – kérdezte.

-          -Ilyesmivel sosem szórakoznék. De kár erről beszélni. – próbáltam terelni.

-          -Kár, mert neked Jason is tetszik és úgy gondoltad, hogy ő korban jobban illik hozzád?

-          -Nem foglalkozom a korral!- vontam meg a vállam.

-          -Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe.

-          -Ne mondd ezt! Egy tanár nem beszél így a tanítványával!

-          -Most nem is a tanítványnak mondtam!

-          -Kérlek, fejezzük ezt be! Fáradt vagyok! Jobb lesz, ha hazamegyek!

-          -Hazaviszlek! – ajánlotta fel.

-          -Nem! A bátyám értem jön. Köszönöm a táncot! Egy élmény volt! – mondtam majd otthagytam. A mosdóba siettem és fejemet a csempének támasztottam. Égett az arcom, égtem belül és egy percig sem bírtam volna tovább a közelében. Tárcsáztam, Bent aki hamarosan meg is érkezett. Otthon aztán lezuhanyoztam és kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak rá.  Azonnal álomba zuhantam és csak másnap reggel ébredtem fel.

Nem volt otthon senki és nem volt kedvem egyedül reggelizni ezért úgy döntöttem elugrom a kávézóba. Ettem egy szendvicset és éppen a jól megérdemelt eper shaket kavargattam, amikor belépett Ő.

Most én voltam az, aki meglepődött. Próbáltam láthatatlan lenni, de nem sikerült.

-          -Jó reggelt! Leülhetnék hozzád egy kicsit? – állt meg mellettem. Nem volt kedvem balhézni és amúgyis annyira mindegy volt már. Intettem neki mire leült velem szemben. Elmosolyodott, amikor meglátta mit iszok.

-          -Emmy ez így nem mehet tovább!

-          -Nem én, zaklatlak Téged és nem nekem fontosabb valami más! – mondtam látszólag unottan, de nagyon kellett uralkodnom magamon.

-          -Érts meg! – kérte és a kezemért nyúlt.

-          -Nem értelek meg! Azt hiszem, sosem leszek rá képes! Tudom miért fontos ez Neked, de nem tudlak megérteni.

-          -Hát persze, hogy nem tudsz! Nem tudod felfogni mennyire fontos ez nekem, mert még gyerek vagy! – nézett egyenesen a szemembe.

-          -Nekem legalább van mentségem! A Tiéd mi? Önző alak vagy és gyáva! – vágtam a képébe, amit róla gondoltam.

-          -Nem beszélhetsz így velem! – sziszegte.

-          -Mégis miért nem? Mert te vagy a felnőtt én meg a gyerek? Na, ne röhögtess! Akkor nem voltam gyerek, amikor megcsókoltál?

-          -Miért jössz most ezzel? – kérdezte felháborodva.

-          -Miért nem hagysz békén? Felfogtam nem kellek! De akkor hagyj végre békén! – mondtam és felpattantam. Rögtön utánam szaladt és megfogta a kezem.

-          -Emmy kérlek, gyere vissza és beszéljük meg nyugodtan a dolgokat! –kérte és olyan szépen nézett rám, hogy azt hittem végem van.

-         - Nincs már mit megbeszélnünk! Te is tudod és én is megértettem, hogy nem lehet köztünk semmi, mert neked fontosabb az, hogy valóra váltsd az álmod! De miért zár ez ki engem? Mi olyat tehetnék, amivel ártanék neked?

-          -Többek között kirúgnának, ha rájönnének! – magyarázta.

-          -Nincs mire rájönniük, mert köztünk soha nem lesz semmi! Sajnálom, ha gondot okoztam Neked ígérem, többet nem fordul elő! – mondtam és kisiettem. Leültem egy padra és mélyeket lélegeztem nehogy elkezdjek sírni. Odalépett hozzám és leült mellém majd vigasztalóan átkarolta a vállam.

-          -Ne haragudj rám! Néha kicsit magával ragad az indulat! – mondta.

-          -Nem kell mindig magyarázkodnod! Nincs miért. – húzódtam el tőle megbántottan.

-          -Emmy ne csináld ezt! – húzódott közelebb és újra megölelt. Már éppen el akartam lökni magamtól, amikor meghallottuk a hangot és ő maga távolodott el.

-          -Kisfiam! Végre megvagy! – jött felénk egy idősebb asszony és Kellan arcán boldog mosoly villant fel.

-          -Mama? Hát te, hogy kerülsz ide?- szaladt hozzá és megölelgette.

-          -Hiányoztál és mivel mostanában nagyon elfoglalt vagy gondoltam meglátogatlak!- mondta neki az édesanyja majd felém fordult.

-          -Na és ki ez a csodaszép kislány? Csak nem a barátnőd?- kérdezte mire mindkettőnkben benn akadt a szó.

                     Ariana

Vége?

Sziasztok!

Itt is lenne az új rész, olvassátok sok szeretettel! :) Köszönjük szépen a kommenteket Alexandrának, Tusinak, Donának, Lizzykének, mELCSY-nek, és Timinek! Imádat Nektek! (L)


Ui: Ne haragudjatok a végéért... :$




- Ne egy szót se szólj! Tegnap megbeszéltünk valamit és ígérem ez az utolsó alkalom, hogy nem tartom be a szavam! – lépett hozzám közel majd átölelte a nyakamat és azonnal csókolni kezdett. Először meglepődtem, de aztán átfogtam a derekát, és visszacsókoltam. Tudtam, hogy nem helyes, mégsem tudtam ellenállni neki. Kis idő múlva megéreztem nyelvét a számban, mire elvesztettem a fejemet. Helyet cseréltünk, és a falnak döntve kezdtem el vadul csókolni. Ő a hajamba túrt, közben apró kezeivel végigsimított a karomon, majd az atlétámat félrehúzva a csupasz hátamon. Abba kell ezt hagynom, de nagyon gyorsan, különben nem fogok tudni megállni. Megszakítottam a csókunkat, és a homlokának döntöttem az enyémet.
- Emmy… ezt nem lehet! – néztem a szemébe, ami úgy csillogott, mint megannyi gyémánt. Kezével még egyszer végigsimított a hátamon, majd kihúzta, és megsimogatta az arcom. Miért csinálja ezt velem?  Annyira nehéz így jónak maradnom!
- Ez volt az utolsó! – suttogta.
- Tegnap is ezt mondtuk nem igaz? – mosolyogtam én is rá. Alig pár centi választotta el ajkainkat, és legszívesebben újra megízleltem volna őket, de az Ő szemébe sem láttam mást. Azért kicsit összeszedte magát.
- Ez most már tényleg az utolsó volt! –bólogatott komolyan.
- Olyan jó lenne néha a fejedbe látni cica! – simítottam végig a haján.  Erre nagyon furcsán mosolygott.
- Mi ez a mosoly? – kérdeztem tőle ugyancsak mosolyogva, mire elragadottságot láttam a szemeiben.
- Ne is törődj vele! Én most megyek! – mondta, de meg sem mozdult. Igazából én sem akartam, hogy elmenjen.
- Jó, menj! – mosolyogtam rá.
- Megyek is! – válaszolta, de túl közel voltunk egymáshoz, ahhoz, hogy ne essünk kísértésbe. Így, mivel nem akartam, hogy esetleg meglásson minket valaki, ezért elhúzódtam. Az ajtó felé sétált, de én továbbra is háttal voltam neki. Attól féltem, ha újra ránézek, bezárkózom ide vele.
- Viszlát, holnap tanár úr! –köszönte azzal kilépett. Még szerencse…
Ezután megtartottam a maradék órámat, és persze a kosáredzést is, ami elég jól ment, aminek nagyon örültem. Elég jó csapatot össze lehet állítani belőlük.  Edzés után behívott magához Jacobson is. Gondoltam a fiára kíváncsi.
- Kellan, a holnapi családlátogatásról lenne szó. – mondta már, mikor az irodájában ültem.
- Ne haragudj, de nekem ehhez, mi közöm? – néztem értetlenül rá.
- Hát, mint minden évben, most sem tudjuk megoldani, úgy, hogy tanár menjen ki mindenkihez, ezért úgy gondoltam, Te leszel a hatodik, akit ebbe belevonunk. Oda is adom a listáját azoknak, akikhez holnap ki kell menned. – mondta nagy bőszen, én meg csak kamilláztam.
- Jól van, Timothy, akkor holnap kimegyek… - válaszoltam elmésen… most komolyan ilyenre akar befogni?
- Köszönöm, Kellan, tudtam, hogy számíthatok rád. – veregetett hátba. Meg sem néztem a listát, csak mikor kocsiba szálltam. Azt hittem gutaütést kapok, mikor láttam, hogy a lista legelején Emmy Rossum áll.  Ettől azonnal jobb kedvre derültem. Alig várom, hogy holnap lássam… fogd vissza magad, kishaver. A szülők is ott lesznek.
Mikor hazaértem, rég nem látott barátaimat pillantottam meg a bejárat előtt. Nagy mosolyogva néztek rám, csak azt nem tudtam, miért.
- Szeva tesó, ezer éve nem láttalak. – vert hátba Tom.
- Ja, végül is, csak tegnap találkoztunk… - néztem furán rájuk.
- Már be sem hívsz minket? – kérdezte Rob .
- Dehogynem, gyertek csak! – tártam ki az ajtót. Most mit mosolyognak ennyire. – Kértek egy sört?
- Persze! – válaszolták egyszerre. Hoztam nekik egyet - egyet a hűtőből, aztán még mindig vigyorogva néztek rám.
- Mi van már? – kérdeztem mogorván tőlük.
- Összejöttetek, mi? A tegnapi akcióból csak ezt tudtuk leszűrni. Megjelensz ott, előtte meg idegbeteg módjára viselkedsz. Bele vagy esve, haver, és Ő is beléd, a mi szemünk nem csal… - szólalt meg a szóvivő Robert Pattinson.
- Srácok, nem jöttem össze vele. Na, jó csókolóztunk, de nem most először… - kezdtem, mert nekem a mai jutott eszembe, és akarva-akaratlanul is kikotyogtam.
- Mi?! Tudtam, én tudtam, hogy ez már van ilyen komoly, mondtam, Tom? Én mondtam, jössz húsz dolcsival! – pattant fel Rob.
- Ti fogadtatok, baszki? Két ekkora tökkelütöttet. – csóváltam a fejemet.
- Haver, Tom nem akarta elhinni, hogy már itt is járhattok, de én… én…
- Fogd be, baszki, most rövidebb lettem húsz dolcsival, csak mert te mindig fogadni akarsz. – morgolódott Tom.
- Úgyis piát veszünk belőle! – mondta neki Rob.
- Ja, ez is igaz… na de meséld csak el, tesó, hogy is volt ez a csókos dolog? – nézett várakozva rám, mindkettő. Elmeséltem nekik a Ginás akciótól mindent, egészen a mai szertáros csókunkig. Sőt azt is elmondtam, hogy érzek. Döbbenten néztek rám.
- Hát tesó… ez azért kockázatos, mert Te tanítod, és gondolom, nem akartok lebukni.  –rázta a fejét Tom. Mintha én már nem gondoltam volna erre…
- Most miért? Ha szeretitek egymást, akkor, mi van? – kérdezte értetlenül Rob. Ez tényleg nem komplett.
- Rob, ezt nem lehet csak úgy, hát értsd már meg! Tanár, és bármikor lebukhatnak – magyarázta neki Tom, amiért most nagyon hálás voltam, mert én nem tudtam volna rendesen az értésére adni.
Egy ideig még ott voltak, és elmesélték, hogy a csajokkal titokban randizgattak, mert nem akarták, hogy megtudjam, mivel én lebeszéltem volna őket… most minek néznek engem, az apjuknak? Azt tesznek, amit akarnak. Miután rendesen kibeszéltük őket, meg azt, hogy milyen varázslatosak, fogták magukat, és hazamentek. Örültem, hogy legalább nekik jól megy.
Másnap reggel izgatottan készültem Emmyékhez. Nem tudtam, mit vegyek fel, végül úgy döntöttem, hogy nem fogok mást mutatni, mint ami vagyok, hanem, megyek abban, amiben egyébként szoktam. Tíz perc alatt ott is voltam autóval, aztán vonakodva a csengőhöz léptem. Most mi van már? Hisz a szülei nem tudják, hogy titokban csókolgatom a szertárban, meg, hogy szerelmes vagyok belé. Mondjuk, ez utóbbit Ő sem tudja. Becsengettem, mire pár másodperc múlva Ő nyitott nekem ajtót. Annyira gyönyörű volt, hogy legszívesebben megcsókoltam volna.  Kicsit meglepődve nézett rám, gondolom Jacobsont várta.
- Kellan? – kérdezte gyanakvóan. Rá mosolyogtam, és tüzetesen végigmértem. Gyönyörű volt…
- Jöttem családlátogatásra. – válaszoltam magától értetődően.
- Te? – kérdezte döbbenten.
- Igen én. Miért? Azt hitted Mr. Jacobson jön ugye? Ebben az évben felosztotta a tanulókat, mert egyedül nem bírná.
- Te pedig most jöttél ide… hozzánk. – nyögte ki.
- Emmy! Mr. Jacobson érkezett meg? – jelent meg a háta az mögött feltehetően apja.
- Jó napot Mr. Rossum! Kellan Lutz vagyok a lánya testnevelés tanára! –nyújtottam a kezem majd elmagyaráztam mi a helyzet.  Az apjával rögtön jóba lettünk, főleg, mikor meghallotta, hogy kosarazom is.  Ám észrevettem a lánya zavartságát.  Egész jó hangulat volt, élveztem is.  Nagyon sokat beszéltem róla is, természetesen csak dicsértem. Semmiképp nem tudtam volna rosszat mondani vele kapcsolatban. Ahhoz túlságosan is fontos nekem.  Lassan búcsúztam, mert volt még pár hely, ahova mennem kellett. Megkedveltem a szüleit, és akaratlanul is arra gondoltam, hogy mi lenne, ha úgy jöttem volna ide, mint a barátja… Megint kezdek nagyon fantáziálni… Végül Ő kísért ki.
- Csak jó dolgokat mondtál rólam. Mivel érdemeltem ki? – mosolyogott rám.
- Mert jó vagy. – simítottam meg az arcát mire behunyta a szemét. Annyira megcsókoltam volna.
- Jobb vagyok.  – válaszolta.
- Határozottan igen. Lenne kedved találkozni délután a parkban? Csak sétálnánk és beszélgetnénk egy kicsit. – dobtam be az ötletet Ő pedig azonnal rábólintott.
- Rendben. Akkor, kettőkor várlak a főbejáratnál. – mosolyogtam rám majd mielőtt beszálltam volna a kocsimba rá kacsintottam.  Nagyon jól éreztem magam náluk, be kell, valljam. Az anyja egy tünemény, az apja, meg igazi sportrajongó. A többi helyen sem volt annyira rossz, de közel sem élveztem annyira, mint Emmynél. Elérkezett a kettő óra. A park főbejáratánál várt, ahogy megbeszéltük.  Annyira csinos volt, el sem hittem, hogy csak tizenhét éves. Közelebb mentem hozzá, közben észrevettem, hogy Ő is végigmér. Aztán nyomtam egy puszit az arcra. Nem akartam egyből letámadni.
- Szia! – mosolyogott rám elbűvölően.
- Szia! Régóta vársz? – kérdeztem tőle. Remélem nem.
- Csak nemrég érkeztem. – mondta és észrevettem, hogy nagyon zavarban van. Annyira édes volt.
- Akkor jó már azt hittem sosem érek ide! Megyünk? –kérdeztem és a park közepe felé mutattam.
- Persze mehetünk! Fárasztó napod volt? – kérdezte, de tudtam, hogy csak azért tarja a formaságot, mert sok ember van itt. Válaszoltam is neki, de annyira nem itt járt, hogy nem is hallotta. Kicsit én is magamba feledkeztem, már ami minket illet. Most legszívesebben megfogtam volna a kezét, és megcsókoltam volna. Miért ez most randi? Hát… olyasmi.
- Nagyon elgondolkoztál! – néztem rá.
- Nem dehogy! Csak mindig lenyűgöz, hogy… milyen szép ez a... ez a park. – válaszolta, de nem hittem el természetesen. Viszont nem is firtattam.
- Tudod miért hívtalak ma ide? – kérdeztem tőle.
- Sejtelmem sincs. – nézett rám kíváncsian.
- Úgy éreztem jó lenne kicsit kiszabadulni az iskolai keretek közül és őszintén elbeszélgetni arról, hogy mi történt az elmúlt hetekben. – mondtam Ő pedig csak bólogatott. Már épp folytatni akartam, mikor megláttam a közelben egy vattacukor árust.
- Szereted a vattacukrot? – mosolyogtam rá.
- Igen nagyon szeretem, de hogy jön ez ide? – nézett rám értetlenül.
- Gyere! –fogtam meg a kezét reflexszerűen és máris húztam a vattacukor árushoz.
- Milyet szeretnél? –kérdeztem.
- Rózsaszínt – mosolyogott. Azonnal megvettem neki, és a kezébe adtam. Olyan jó volt látni, hogy mennyire örül neki. Megkínált, de nem fogadtam el. Lassan elértünk a vízeséshez, ami a parktól nem messze volt. Egyszerűen mindig levett a lábamról a látványa.
- Sokan azt sem tudják, hogy itt van, mások nem sétálnak annyit, mert olyan sok a látnivaló még a városban és ez jelentéktelen mellette, de én imádom. – mondtam neki.
- Le lehet menni a partjára?- kérdezte. Bólintottam, majd a kezét megfogva felsegítettem, főleg mert eléggé csúsztak a kövek.
- Bele szabad menni? – kérdezte.
- Szeretnél? Nem mély épphogy bokáig ér az elején. – mosolyogtam rá.
 Levette a szandálját, aztán bele is ment a vízbe. Gyönyörködtem a látványában, olyan volt, mint egy kislány, akinek most mutatták meg a legszebb játékot. Elbűvölő volt. Nem sokáig gondolkodtam levettem a cipőmet, aztán én is bementem a vízbe. Kellemesen langyos volt. Forogni kezdett a vízben, és élvezve a fentről esőcseppként hulló vízpermetet kitárt karokkal. Egyszerűen gyönyörű!
- Na, hogy tetszik? – jött közelebb hozzám lelkesedve.
- Ez egyszerűen csodaszép! Olyan szabadnak érzem magam! Káprázatos! – nevetett, majd megpördült a tengelye körül, mire majdnem elesett, de utána kaptam, és szorosan fogtam.
- Olyan, mint Te! Ezért is szeretlek ennyire! –csúszott ki a számon, mire félve nézett rám. Te jó ég, de hülye vagyok! Hogy mondhattam ki, persze, hogy Ő nem így gondolja. – Ne haragudj, nem úgy értettem, hanem, hogy úgy szeretlek, mint… mint egy nagyon kedves barátot. – mondtam ki alig. Ja, a barátok nem hinném, hogy csókolózni szoktak… elég hülye duma, de ahogy láttam nagyon megbántottam ezzel.
- Szóval egy nagyon kedves barát… értem. – mosolygott erőltetetten. Mekkora barom vagyok! Lassan kibontakozott az ölelésemből, aztán lehajtott fejjel állt előttem. Nem tudtam, mit mondjak neki.
- Akkor én haza is mennék, ha nem bánod. – mondta.
- Hazaviszlek. – mondtam neki azonnal.
- Nem, nincs rá szükség, mindjárt jön a busz. – válaszolta a tekintetemet kerülve.
- De én szeretnélek hazavinni. –erősködtem.
- Nem, tényleg busszal megyek, de azért köszönöm! – mondta, azzal elment. Tényleg rohadt nagy hülye vagyok, bár… ha belegondolok, akkor talán így volt a legjobb. Hisz, kit akarok etetni, Ő egy diák, én meg a tanára vagyok, és nem lehet köztünk semmi. A kosár az életem, és nem fogom soha feladni, semmiért, és senkiért... még talán érte sem.
Hazamentem ezután, majd rendeltem egy pizzát, megfürödtem aztán lefeküdtem aludni.
Az iskolába érve, lepakolta a szertárban, aztán kezdődött is az első órám Emmyékkel.  Mikor meglátott, azonnal mosoly jelent meg az arcán, aztán kicsit lehervadt, de alig észrevehetően intett nekem. Én nem intettem vissza neki. Meg kell értenie, hogy nem tehetem. Furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Tornasorba álltak, aztán el is kezdődött az óra. Mindenki nagyon szépen dolgozott, aminek nagyon örültem. Aztán mindenki kezébe vett egy labdát, és megmutattam nekik néhány kosárfogást. Már vagy negyed órája csinálták ezt, mikor hírtelen valaki jól hátba vágott. Megfordultam, és akkor láttam, hogy Emmy volt az. Kihívóan nézett rám, és tudtam, hogy nem véletlenül volt… persze ez rajtam kívül senkinek nem tűnt fel. Néhány másodpercig farkasszemet néztünk, aztán elfordítottam a tekintetemet.  Szuper, most haragszik rám, nem baj.
Óra végén a szertárban rendezgettem a dolgokat, mikor egyszer csak felbukkant.
- Miért vagy most ilyen? Nem értelek Kellan Lutz! Tegnap teljesen normális voltál, amíg ki nem mondtad azt, hogy… azt. – kárt számon, de megpróbáltam nem figyelni rá. Erre mellém lépett, és megragadta a karomat. – Válaszolnál?! – sziszegte pár centire az ajkaimtól.
- Mégis mit mondjak, hm? Mit vársz tőlem? Mondjam ki azt, hogy igen beléd szerettem? Hogy minden gondolatom Te vagy már lassan, hogy ha látom, hogy más fiúval beszélsz, akkor megesz a féltékenység? Ezt akartad hallani? – keltem ki magamból. Ennyi, elmondtam neki.
- De Kellan… - kezdte, de félbeszakítottam.
- De köztünk nem lehet soha semmi, érted? Én a tanárod vagyok, és szeretem a munkám, és sokat is jelent. – magyaráztam lázasan neki.
- Ennél az érzésnél is többet? – kérdezte döbbenten.
- Igen, fontosabb a kosár. – válaszoltam a szemeibe nézve. Alig eszméltem fel, hatalmas pofont adott. A szemei csalódottságot, fájdalmat, és rengeteg haragot tükrözött. Nem bírtam nézni, így megszakítva a köztünk lévő távolságot, az ajkaira tapadtam. Ennyit még megérdemeltünk. Kétségbeesetten, és szerelmesen csókoltam Őt. Szorítottam magamhoz, mintha a levegőt jelentené nekem. A hajába túrva húztam közelebb magamhoz, Ő pedig szintén a hajam markolta, és teljesen hozzám préselte magát. Hírtelen szakadt el tőlem, és könnyes szemekkel meredt rám, de ami a legjobban fájt, hogy a gyűlölet is ott cikázott bennük… Vége?

Laura

Béke

Sziasztok!

Gondoltam megleplek Titeket és most kivételesen délután hozom az új részt! :-)

Remélem tetszeni fog Nektek,egyre inkább haladunk előre és jönnek az izgalmasnál izgalmasabb fordulatok.:-)

Jó olvasást kívánok Nektek és szép napot!

Elmeséltem neki mindent. Azt hittem otthagy majd vagy undorodik e helyett magához ölelt és vigasztalt.

-          -Vigyázni fogok rád Emmy! Nem hagyom, hogy bárki bántson téged! Nézz rám! – emelte meg az állam. – Mindig itt leszek veled. -  Annyira jól hangzó ígéret volt és hinni akartam neki, sőt többet akartam, mindig vele lenni

-         - Köszönöm Kellan. – suttogtam. Közelebb hajoltam hozzá és ajkaira nyomtam ajkam, ujjaimmal pedig hajába túrtam. Magához húzott és gyengéden csókolni kezdett. Azt hittem meghalok annyira jó volt. Furcsa bizsergést éreztem az egész testemben és minél közelebb akartam tudni magamhoz. Erősen magához szorított, erre lassan átdugtam a nyelvem a szájába. Nem tudtam pontosan mit kell csinálni és, hogy jól csinálom-e. Szorosan ölelt én pedig élveztem a közelségét és nyelveink játékát. Végük zihálva szakadtunk el egymástól.

-          -Ez… ez volt az utolsó csókunk. – bólogattam jó gyerek módjára.

-          -Igen… ez volt. – helyeselt, aztán mégis meglepett egy szájra puszival. Aztán én is, mire elmosolyogtunk magunkat.

-          -Akkor ez. – mondtam és újra megcsókoltam. Valószínűleg ő is ezt szerette volna, mert nem tiltakozott legalábbis egy darabig.

-          -Ki… Emmy, nézd. Köztünk nem lehet semmi. Ugye ez számodra is világos. Te a tanítványom vagy, én meg a tanárod. Nem lehet… - nézett rám totál aranyosan.

-          -Igen, tanár úr, ne haragudj, de… na, mindegy.  – pirultam el zavaromban, hogy ilyen rámenős voltam.

-          -Akkor hazaviszlek, jó, cicám… Emmy? – kérdezte tőlem én pedig csak mosolyogni tudtam a becézésen. Mindig valami furcsa érzés lett úrrá rajtam, amikor ezt mondta.

-          -Oké tanár úr, gyere. – álltam fel a padról, és a kocsijához vezettem. Egész úton mosolyogtam, boldoggá tett ez a csók és tudtam, hogy lesz folytatása. Hamar odaértünk hozzánk.

-          -Köszönöm, hogy meghallgattál, Kellan. – néztem mélyen a szemébe hátha meglátja, mit érzek.

-          -Én köszönöm, hogy elmondtad. – mosolygott rám. Már majdnem kiszálltam, de akkor gondoltam egyet és gyorsan puszit nyomtam a szájára. Elmosolyodott én pedig beszaladtam a házba. Boldog voltam és felszabadult, de legfőképpen szerelmes. Másnap reggel éppen Jasonnel beszélgettem mikor befutott Kellan. Gyorsan átöltöztem és odamentem hozzá.

-         - Szia, tanár úr! – köszöntem rá szégyenlősen, mert ez az idióta ruha elég sokat mutatott és utáltam másrészt a tegnapi nap nem volt éppen semmi.

-          -Szia, Emmy! – köszönt vissza, majd el is fordult. Rákérdeztem, hogy féltékeny-e Jasonra amit le sem tudott volna tagadni. Órán az az idióta Kate ráakaszkodott én pedig legszívesebben leütöttem volna. Nem bírtam sokáig magamban tartani, óra után meglátogattam a szertárban.

-         - Szóval, neked tetszik Kate, ugye? Tudtam, annyira tudtam. neki szép nagy mellei is vannak, meg szőke, és magasabb is. Ő a Te ideálod. - léptem be lebiggyesztett szájjal.

-          -Féltékeny vagy, picinyem?  - lépett hozzám és az ajtónak szorított, amitől megint bizseregni kezdtem és elakadt a lélegzetem.

-          -Én?... Öhm… mégis miből gondolja? – kérdeztem zavartan és csak később vettem észre, hogy magázom.

-          -Hmm, cica, nem is gondoltam volna, hogy pont Katere vagy féltékeny.  - hajolt közelebb hozzám.

-          -Mo… most ezt miből gondolja? – kérdeztem zavartan és szerettem volna kiszabadulni szorult helyzetemből.

-          -Hát, kiscicám… elég nyilvánvaló, de ne aggódj, csak tanár-diák viszony van köztünk. – mosolyogott gúnyosan.

-          -Ja… hát engem nem érdekel… - vontam meg a vállam és végre kiszabadultam. Jaj, annyira vágytam a csókjára! Ha csak még egy percig olyan közel lett volna, hozzám biztosan nem bírom megállni. Olyan jó az illata és annyira szeretem, amikor átölel. Ahogy az ajkai kóstolgatják az én ajkaimat teljesen elvesztem a fejem. Ne gondolj már ilyesmire Emmy! Miért kínzod magad feleslegesen? Tényleg miért is? Hisz olyan egyszerű lenne odamenni és megcsókolni! Igen megegyeztünk, hogy utolsó csók, de mi lenne, ha ez lenne az utolsó, de tényleg? Csak egy kis csók és aztán nincs tovább. Szinte futva tettem meg az utat a szertárig és reménykedtem abban, hogy még ott lesz. Berontottam a szertárba mire meglepetten nézett fel.

-          -Ne egy szót se szólj! Tegnap megbeszéltünk valamit és ígérem ez az utolsó alkalom, hogy nem tartom be a szavam! – léptem hozzá közel majd átöleltem a nyakát és azonnal csókolni kezdtem. A pillanatnyi meglepődöttség után átfogta a derekam és közelebb húzott magához. Nyelvemet már majdhogynem rutinosan toltam át a szájába mire teljesen elvesztette a fejét. Hirtelen megfordított és a falnak döntött majd vadul csókolni kezdett. A hajába túrtam és alig bírtam magammal azt sem tudtam mit csináljak vele. Kezemmel végigsimítottam izmos karján majd kezem bevándorolt atlétája alá és a hátát simogattam. Ekkor hirtelen abbamaradt a csók és homlokát homlokomnak támasztva egyenesen a szemembe nézett. Nehezen bírt csak megszólalni szinte csak suttogott.

-          -Emmy… ezt nem lehet! – nézett rám olyan furcsán, ahogy még soha. Kezem még mindig az atlétája alatt volt, éreztem milyen forró a bőre. Végigsimítottam rajta majd kihúztam és megsimogattam az arcát mire egészen elkínzott lett szegénykém tekintete.

-          -Ez volt az utolsó! – suttogtam.

-          -Tegnap is ezt mondtuk nem igaz? – mosolyodott el végre. Megint annyira közel volt hozzám, hogy ha csak egy picit megmozdítanám a fejem már ott is lenne ajkam az ajkán. De nem mert megígértem neki!

-          -Ez most már tényleg az utolsó volt! –bólogattam komolyan.

-          -Olyan jó lenne néha a fejedbe látni cica! – simított végig a hajamon. Drága Kellan addig örülj, míg nem látsz a fejembe! mosolyodtam el. Nem szabad megtudnod, hogy mit érzek irántad tanárkám.

-          -Mi ez a mosoly? – nézett rám olyan édesen, hogy jól megölelgettem volna legszívesebben.

-          -Ne is törődj vele! Én most megyek! – mondtam, de meg sem mozdultam és nem úgy látszott mintha ő el akarna engedni. Továbbra is nekem támasztotta fejét és úgy nézett.

-          -Jó menj! – mosolygott.

-          -Megyek is! – mondtam és már megint vészesen közel kerültem ahhoz, hogy megcsókoljam. Szerintem ezt ő is észrevette, mert arrébb lépett és kiengedett. Mosolyogva mentem el az ajtóig majd visszanéztem és láttam, hogy továbbra is nekem háttal áll.

-          -Viszlát, holnap tanár úr! –köszöntem és kiléptem. Rohannom kellett, mert ma is próbáltunk. Nehezen tudtam koncentrálni és elepedni Rómeóért, amikor én Kellant szeretem. Jane és Mandy mostanában elég elfoglaltak voltak azt sem tudtam most merre lehetnek. Valószínűleg Tommal és Robbal. Imádom őket, de most kicsit irigyeltem, hogy ők minden gond nélkül együtt lehetnek a szerelmükkel én pedig nem. Persze ennek egyik fő oka az volt, hogy az én kedves tanárkám nem is szerelmes belém. Nyilván jólesik neki a csókom és tetszem is, de nem szeret. Én hülye meg belezúgtam rendesen és most ehet utána a fene. Otthon Ben várt, akivel tegnap átbeszéltem a dolgokat és természetesen megbocsájtottam neki főleg, hogy jobban sült el a dolog, mint gondoltam volna. Egy valamit biztosan tudtam. Nincs több csók a tanárommal. Csak kínzom magam ezzel is. Egyáltalán nem is kellene ezzel foglalkoznom.

-          -Szia! – pusziltam meg Bent.

-          -Szia! Milyen napod volt ma? Balhéktól mentes?- vigyorgott.

-          -Hidd már el, hogy megváltoztam! – mosolyogtam rá. Ha tudnád, hogy mennyire.

-          -Jól van, ajánlom is! Főleg mivel holnap családlátogatás lesz, és ha kihúztad a gyufát az bizony kiderül!

-          -Az holnap lesz? Te jó ég Mr. Jacobson itt lesz nálunk? – vágtam pofákat. Tavaly elég feszült volt a légkör, amikor itt volt bár most már meggyóntam, úgyhogy baj nem lehet.

-          -Itt bizony, úgyhogy szépen öltözz fel és próbálj meg illedelmesen viselkedni! – gúnyolt mire ráöltöttem a nyelvem. De azért felmentem és egy elfogadható ruhát készítettem elő holnapra. Mr. J.  a házunkban hát ez maga a horror feküdtem le mosolyogva este és hamarosan mély álomba merültem.

Reggel korán kidobott az ágy. A zuhany alatt végig Kellanre gondoltam vegyes érzelmekkel. Szeretem, de nem kellene és nehéz lesz nap, mint nap szembe nézni vele. Öltözködés és sminkelés közben is csak rajta járt az eszem és ez már kezdett beteges lenni. Anya lent éppen kávét főzött, apa pedig újságot olvasott, amikor megszólalt a csengő.

-          -Nyitom! –rohantam le a lépcsőn. Előkészítettem arcomra az „Isten hozta Mr. Jacobson” mosolyomat és nagy lendülettel kinyitottam az ajtót. Amikor megláttam a vendégünket azt hittem valami baj van a szememmel vagy az agyam vetíti ki Kellan arcát igazgatóm fejére?

-          -Kellan? – kérdeztem gyanakvóan. Rám mosolygott és végigmért.

-          -Jöttem családlátogatásra.

-          -Te? – kérdeztem döbbenten.

-          -Igen én. Miért? Azt hitted Mr. Jacobson jön ugye? Ebben az évben felosztotta a tanulókat, mert egyedül nem bírná.

-          -Te pedig most jöttél ide.. hozzánk. – nyögtem ki.

-          -Emmy! Mr. Jacobson érkezett meg? – jelent meg a hátam mögött apa.

-          -Jó napot Mr. Rossum! Kellan Lutz vagyok a lánya testnevelés tanára! –nyújtotta a kezét majd elmagyarázta mi a helyzet. Apa rögtön összehaverkodott vele, hát még mikor megtudta, hogy kosárlabdázik. Én továbbra is dermedten álltam az ajtóban és csak néztem őket. Végül bementünk a nappaliba és anya kávéval kínálta. Akaratlanul is megfordult a fejemben milyen jó lenne, ha ez most nem a diákjánál, hanem a szerelménél tett családlátogatás lenne. Ettől kicsit szomorú lettem, de azért néha megeresztettem egy mosolyt. Csupa jót mondott rólam és megemlítette milyen kivételes lány vagyok. Imádattal néztem, ahogy magyaráz, olyan jó volt itt látni a mi házunkban a szüleimmel. Hamarosan elbúcsúzott én pedig kikísértem és becsuktam magam mögött az ajtót.

-          -Csak jó dolgokat mondtál rólam. Mivel érdemeltem ki? – mosolyogtam rá.

-          -Mert jó vagy. – simította meg az arcom mire behunytam a szemem és meg is borzongtam. Hát ez már sosem múlik el?

-          -Jobb vagyok.

-          -Határozottan igen. Lenne kedved találkozni délután a parkban? Csak sétálnánk és beszélgetnénk egy kicsit. – dobta be az ötletet én pedig azonnal rábólintottam pedig éreztem, hogy talán nem kellene.

-          -Rendben. Akkor, kettőkor várlak a főbejáratnál. – mosolyogott rám majd mielőtt beszállt volna a kocsijába rám kacsintott.  Egy darabig még ott álltam és álmodoztam majd anya behívott ebédelni.

Ebéd után rögtön készülődni kezdtem. Kivasaltam a hajam, felvettem a szoknyámat és egy inget, befújtam magam parfümmel és felkaptam a szandálom. A látvánnyal elégedetten vonultam le és már éppen kisurrantam volna, amikor apa észrevett.

-          -Emmy! Hova,hova kisasszony? – tudakolta.

-          -Csak a parkba. Találkozom a barátnőimmel. – hazudtam.

-          -Így? –mért végig apa.

-          -Igen miért mi a baj velem? – néztem rá kérdőn.

-          -Nem szoktál így kiöltözni! Csak nem randevúd lesz te lány?

-          -Ugyan apa kivel lenne randevúm? – mosolyogtam. Ugyan apa csak a tesi tanárommal randizok!  Ez nem is randi állj le Emmy!

-          -Fiatal vagy, gyönyörű és talpraesett, de egyet jól jegyezz meg kicsim! Te még tapasztalatlan vagy és a férfiak tudod, sokszor kihasználják ezt! Én természetesen sosem voltam ilyen, de sokan így viselkednek! Már a korodbeli fiúk is! Szóval ne engedj meg nekik mindent! – mondta én pedig már kétségbeesetten nézegettem, hogy anya nincs-e a közelben, hogy kimentsen a kínos beszélgetésből.

-         - Apa ne már most el fogod mondani a hogyan, porozza be a méhecske a virágot, sztorit? Őszintén megmondom erre semmi szükség! Nem randizni megyek, de ezeket amúgy is tudom már! Most indulok, ne félts! –nyomtam egy puszit az arcára és kisiettem. Gyorsan buszra szálltam és már a megbeszélt idő előtt fél órával a park bejárata előtt voltam. Kicsit izgultam, na, nem azért mert ez egy randi hisz nem az. De már csak pusztán a jelenléte is olyan hatással volt rám, hogy azonnal világgá kiáltottam volna, hogy mennyire szeretem.

Hamarosan megérkezett, és mint mindig most is szívdöglesztően nézett ki. Farmer, póló és az elmaradhatatlan Converse cipő volt rajta. Ahogy meglátott elmosolyodott majd próbálta leplezni, hogy végigmér, de láttam, hogy azt teszi. Hozzám lépett és adott egy puszit az arcomra.

-         - Szia! – mosolyogtam, mint egy hülye és nem bírtam levenni a szemem róla.

-          -Szia! Régóta vársz?

-          -Csak nemrég érkeztem. – mondtam és közben csavargattam a bokám zavaromban. Hetekig kötekedtem vele és nyirbáltam az idegeit, de sosem voltam még ennyire zavarban, mint most.

-          -Akkor jó már azt hittem sosem érek ide! Megyünk? –kérdezte és a park közepe felé mutatott.

-          -Persze mehetünk! Fárasztó napod volt? – hallottam a saját hangom, de a gondolataim teljesen máshol jártak. Túl sok ember volt itt. Szerettem volna inkább kettesben lenni vele. De persze ez nem randi, így hát felesleges lenne kettesben lennünk. Mert ha randi lenne, akkor most megfogná a kezem és úgy sétálnánk, virágot venne nekem a virágos lánytól és megcsókolna, amikor hazakísér.

-         - Nagyon elgondolkoztál! – szakította félbe a gondolataimat.

-          -Nem dehogy! Csak mindig lenyűgöz, hogy… milyen szép ez a.. ez a park. – néztem körül mosolyogva. Valószínűleg nem hitt nekem, de nem mentünk bele jobban.

-         - Tudod miért hívtalak ma ide? – tette fel a kérdést, ami már rég foglalkoztatott.

-          -Sejtelmem sincs. – vártam kíváncsian a választ.

-         - Úgy éreztem jó lenne kicsit kiszabadulni az iskolai keretek közül és őszintén elbeszélgetni arról, hogy mi történt az elmúlt hetekben. – mondta én pedig csak bólogattam. Vártam, hogy folytassa, de akkor hirtelen felcsillant a szeme.

-          -Szereted a vattacukrot? – mosolygott rám.

-          -Igen nagyon szeretem, de hogy jön ez ide? – néztem rá értetlenül.

-          -Gyere! –fogta meg a kezem reflexszerűen és máris húzott a vattacukor árushoz.

-          -Milyet szeretnél? –kérdezte.

-          -Rózsaszínt – mosolyogtam. Igaz, hogy nem virág, de akkor is nekem vette. A kezembe adta én pedig megkínáltam őt. Mosolyogva rázta a fejét, Hát, persze hiszen a sportember nem fog tömény cukrot enni. Hamarosan elérkeztünk a vízeséshez ahol egy teremtett lélek nem volt.

-          -Sokan azt sem tudják, hogy itt van, mások nem sétálnak annyit, mert olyan sok a látnivaló még a városban és ez jelentéktelen mellette, de én imádom. – nekem is nagyon tetszett.

-          -Le lehet menni a partjára?- vetettem fel az ötletet. Bólogatott majd megfogta a kezem és lesegített, nehogy megcsússzak a vizes köveken. Csodálatos volt a látvány a víz pedig hívogató.

-          -Bele szabad menni? – kérdeztem.

-          -Szeretnél? Nem mély épphogy bokáig ér az elején.

Egyetlen mozdulattal levettem a szandálomat és belegázoltam a vízbe majd nevetve néztem vissza rá. A parton állt és elmélyülten nézett majd ő is levette a cipőjét és belegázolt a vízbe. Én élvezve a fentről esőcseppként hulló vízpermetet kitárt karral forogtam és nagyon boldognak éreztem magam.

-          -Na, hogy tetszik? – jött közelebb hozzám. Odasiettem hozzá és lelkesedni kezdtem.

-          -Ez egyszerűen csodaszép! Olyan szabadnak érzem magam! Káprázatos! – nevettem tiszta szívből és megpördültem a tengelyem körül mire majdnem elzuhantam, de őt átfogta a derekam.

-          -Olyan, mint Te! Ezért is szeretlek ennyire! –csúszott ki a száján, de már késő volt. Arcomról eltűnt a mosoly és félve néztem rá, mert tudtam, hogy ez nem lehet igaz.

Ariana