Színt vallok

           Sziasztok!

K            Köszönjük szépen a hozzászólásokat!   Jó olvasást és kellemes hétvégét kívánunk mindenkinek!     

       -Ne haragudj, nem úgy értettem, hanem, hogy úgy szeretlek, mint… mint egy nagyon kedves barátot. – mondta ezzel összetörve az összes vele kapcsolatos álmomat.

-           -  Szóval egy nagyon kedves barát… értem. – Erőltettem mosolyt az arcomra miközben úgy éreztem ezt nem élem túl.

-           - Akkor én haza is mennék, ha nem bánod. – mondtam lehajtott fejjel. Nem akartam,hogy a szemembe nézzen, és lássa, mennyire fáj.

-            -Hazaviszlek. – válaszolta.

-            -Nem, nincs rá szükség, mindjárt jön a busz. – mondtam és a kapu felé néztem.

-            -De én szeretnélek hazavinni. –erősködött.

-            - Nem, tényleg busszal megyek, de azért köszönöm! – feleltem és elindultam. Kábultan roskadtam le a busz  egyik ülésére és nagyon üresnek, csalódottnak éreztem magam. A francba! Miért kellett beleszeretnem? Miért nem lehet az az idegesítő tanár, aki régen volt. Talán azért mert soha nem is volt az. Leszálltam a buszról és hazasétáltam majd gépiesen átöltöztem és lementem vacsorázni. Csak piszkáltam az ételt. Anya aggódva érdeklődött, hogy mi történt velem, de azt mondtam semmi. Hogy is magyarázhattam volna meg, hogy a tesi tanárom törte össze a szívem. Lehangoltan feküdtem le aludni és igyekeztem elfelejteni mindent, ami ma történt, de egyszerűen nem ment.

-           Fáradtan ébredtem és semmi kedvem nem volt suliba menni főleg mivel első órám tesi volt. Beértem és gyorsan átkaptam a ruhám majd lassan besétáltam a terembe. Már bent volt. Halványan elmosolyodtam majd intettem neki, de ő elfordult tőlem. Iszonyatosan fájt, de nem foglalkozhattam ezzel. Beálltam a sorba és tettem, amit tennem kellett. A labdajátéknál már annyira felidegesített, hogy folyton a hátát mutatja, hogy nekidobtam a labdám. Farkasszemet néztünk egy ideig majd ez a gyáva alak egyszerűen csak elfordította a fejét. Most már komolyan dühbe gurultam. Óra után meglátogattam a szertárban.

-            - Miért vagy most ilyen? Nem értelek Kellan Lutz! Tegnap teljesen normális voltál, amíg ki nem mondtad azt, hogy… azt. – támadtam neki dühösen, de ő egy rohadt szót sem szólt. Erre elkaptam a karját.

-            -Válaszolnál?! – sziszegtem és megint nagyon közel kerültem az ajkaihoz.

-             -Mégis mit mondjak, hm? Mit vársz tőlem? Mondjam ki azt, hogy igen beléd szerettem? Hogy minden gondolatom Te vagy már lassan, hogy ha látom, hogy más fiúval beszélsz, akkor megesz a féltékenység? Ezt akartad hallani? –kiabálta. Rögtön szétáradt bennem a remény és úgy döntöttem én is színt vallok.

-           -De Kellan… - kezdtem, de félbeszakított

-           -De köztünk nem lehet soha semmi, érted? Én a tanárod vagyok, és szeretem a munkám, és sokat is jelent. – magyarázta idegesen.

-           -Ennél az érzésnél is többet? – néztem rá döbbenten.

-            -Igen, fontosabb a kosár. – nézett a szemembe. A remény újra elhagyott és gyűlölet áradt szét bennem.    Megalázva éreztem magam és nagyon fájt a szívem. Nem tudtam gondolkozni hirtelen lendült a kezem és hatalmas csattanással landolt az arcán. Azt hittem visszaadja ehelyett magához szorított és csókolni kezdett. Annyira mérges voltam, hogy belementem majd végül eltoltam magamtól. Mennyire gyűlöltem ebben a pillanatban!

-           -Ugyanolyan hazug szemétláda, vagy mint a többi pasi! Azt mondtad vigyázol rám és soha nem hagysz el! Hazudtál és gyűlöllek! – kiáltottam sírva és elszaladtam. A szertár mögé futottam leültem a földre és hátamat a falnak vetve zokogni kezdtem. Ennyit érek? Fontosabb a kosárlabda, mint én. Úgy éreztem ezt már nem élem túl. Nem bírtam abbahagyni a sírást. Végül nagy nehezen összeszedtem magam. A többi órára nem volt kedvem bemenni ezért megkértem Mr. Jacobsont, hogy engedjen el.  Nem akartam hazamenni így a kávézóba sétáltam és leroskadtam az egyik padra. Rendeltem egy colát mert nem ülhettem csak úgy itt, de érintetlenül hagytam. Egyszer csak Rob és Tom bukkant fel az ajtóban.

-          -Szia, Emmy! Jól vagy? Olyan karikásak a szemeid! – álltak meg az asztalomnál.

-          -Hello! Minden rendben! – mondtam mosollyal nem is próbálkozva. – Mit csináltok ti itt?

-          -Itt lesz randink a lányokkal suli után. De te mit keresel itt? – ültek le mellém.

-          -Lógok, de igazgatói engedéllyel.

-          -Hallottuk, hogy Te meg Kellan elég közel kerültetek egymáshoz- mondta Rob.

-          -Ne beszéljünk most erről – mondtam fojtott hangon, de nem fogták fel.

-          -Ugyan Emmy! Nincs ebben semmi! – mosolyogtak.

-          -Nem akarok erről beszélni. – sziszegtem.

-          -Szereted őt ugye? – kérdezte Tom mire felugrottam.

-          -Gyűlölöm őt és soha többé nem akarok hallani róla! Számomra meghalt, vége! – mondtam majd felkaptam a táskám és elviharzottam. Meddig lehet ezt elviselni?

Két hét telt az incidensünk óta, és azóta, ha csak lehet kerültük egymást. Jasonnel elég sokat voltam együtt, leginkább a darab miatt. Ma eljött az előadás napja és egész nap ruhát próbáltunk és a hajamat csinálták a suliban ezért órára sem kellett mennem. Itt lesz mindenki, aki számít. A szüleim, a testvérem, a barátaim és a szerelmem is, akit bármennyire gyűlölök, mégsem vagyok képes elfelejteni. Feladták rám a ruhámat, ami egyszerűen káprázatos volt. Mindig imádtam a régi korok ruháit és ez teljesen lenyűgözött. Nem volt többréteges, abroncsos csoda csak lazán omló anyag, ami kissé kiemelte az alakom. Hajamat kivasalták és szépen elrendezték és profi sminket is kaptam. Amikor a tükörbe néztem el sem tudtam hinni, hogy én vagyok ez a kipirult arcú, hatalmas szemű lány ebben a gyönyörű ruhában. Mindenképpen szerettem volna magam megmutatni Mandynek és Janenek ezért a keresésükre indultam az iskola folyosóján. Benéztem a termekbe, de sehol sem találtam őket így visszaindultam, amikor hirtelen Kellant pillantottam meg. Velem szemben állt és majdhogynem tátott szájjal bámult rám. A szívem hevesebben kezdett dobogni és egyetlen pillanatig mélyen a szemébe néztem majd elkaptam a tekintetem és végigsimítottam a hosszú szoknya részen, ami majdnem a földet söpörte. Összefogtam két ujjammal és amilyen gyorsan csak lehetett elsiettem mellette. Miért kavar fel annyira? Most nyugodtnak kell lennem! Mert bármennyire is nem volt kedvem ehhez az egészhez az elején most annyira megszerettem.  Úgy mint ahogy őt is. Elég volt!

-          -Emmy!  - hallottam meg a hangját.

-          -Nem érek rá tanár úr! – válaszoltam és nem fordultam meg. Éreztem, ahogy mellém lép és szorosan lehunytam egy percre a szemem.

-         - Két hete levegőnek nézel! Meddig akarod ezt folytatni? – kérdezte és maga felé fordított. Értelme sem lett volna ellenkezni, sokkal erősebb tőlem és a végén még elszakadna a ruhám.

-          -Nem nézem levegőnek. Minden tanárommal így viselkedem! – mondtam fagyosan.

-          -Megbántottalak? Mégis miért Emmy? Hisz nem jelentek neked semmit! – mondta ki a világ legnagyobb hülyeségét.

-          -Nézze, menjen innen el! Nemsokára színpadra kell lépnem, és ha tovább kell hallgatnom a hülyeségeit félő, hogy lesírom a sminkem.

-          -Visszatért a flegma Emmy? Elárulnád mi a bajod? – nézett rám értetlenül. Valószínűleg fájt neki, hogy így viselkedem, de nem érdekelt. Ő is fájdalmat okozott nekem.

-          -Figyeljen ide tanárkám! Menjen vissza és játsszon a magával egyidősökkel oké? – léptem el tőle.

-          -Ennyire felzaklatott, hogy azt mondtam szeretlek? – állított meg a hangja mire visszasiettem már amennyire a ruhám engedte.

-          -Nem az zaklatott fel, hogy bevallottad szeretsz, hanem az, hogy a kosárlabda fontosabb, mint én. Nem volt alkalmam akkor elmondani és talán most sem kellene, de szeretlek! Folyton te jársz az eszemben! Nem bírok enni, aludni néha még csak gondolkozni sem! Ha meglátlak, majd kiugrik a szívem és közben tudom, hogy nem leszel az enyém! – néztem rá könnyes szemmel és kétségbeesetten. Láttam rajta, hogy megdöbbent és már éppen mondani akart valamit, amikor igazgatónk jelent meg.

-          -Hát itt van a mi csillagunk! Á Kellan jött jó szerencsét kívánni Emmynek? – robbant be közénk. Kellan mint akit hipnotizáltak úgy nézett. Erre az igazgató megint a nevén szólította erre már felfigyelt.

-          -Elnézést Timothy csak jöttem szerencsét kívánni Emmynek! – motyogta. Mr. Jacobs furcsán nézett rá majd rám nézett és mosolygott.

-          -Ez a maga nagy pillanata Emmy! Jöjjön, máris kezdünk! – mondta és előreindult, míg én követtem. Kellan szemébe néztem és egy pillanatra mintha utánam akart volna nyúlni, de a pillanat elillant. Nem volt sok időm gondolkozni, mert felpörögtek az események. Egyik percben még a bálon táncoltam majd az erkélyen találtam magam.  Teljesen át tudtam érezni mit élhet át Júlia bár őt nem ejtették a kosárlabda miatt, mint engem. Hisz beteljesedhetett volna a legszebb álmom de ő nem akarta ezt. Éreztem, hogy szívszorítóan mondom el a szövegeket, nem esett nehezemre.  Mikor legördült a függöny mindenki megölelt még azok is, akik régen utáltak. Sorra jöttek oda hozzám és gratuláltak őszintén. Volt, aki azt is bevallotta, hogy félreismert. Előadás után átvettem a saját estélyi ruhámat és a sminket nem mostam le. Egyhamar úgysem lesz rajtam hasonló, kiélvezem, amíg lehet. Jasonnel együtt léptem be a terembe ahol ott volt minden diák és a tanárok is. Anyáék és Ben a gratuláció után hazamentek így a barátaimmal maradtam. Mandy és Jane elhozta a fiúkat is akik odajöttek gratulálni és bocsánatot kérni. Mosolyogva beszélgettem velük, amikor megláttam közeledni Kellant. Gyorsan bocsánatot rebegtem és már ott sem voltam. Nagyon reméltem, hogy csak velük akar beszélni és nem engem keres, de nem volt ekkora szerencsém. A tömegben kiszúrt és elindult felém. Gyorsan menekülőre fogtam, de ő kitartóan igyekezett a közelembe férkőzni.

-          -Emmy! – bukkant fel előttem Jason. Ez az tökéletes!

-          -Gyere Jason táncoljunk! – ragadtam meg a kezét és táncolni kezdtünk a zene gyors ritmusára. Kellan arcán mintha elismerő mosoly jelent volna meg ám amint a zene lassúra váltott a saját csapdámba estem bele ugyanis lekért. Jason boldogan adott át neki hisz nagyon bírta a mi kis tanárunkat. Kellan a karjaiba zárt szigorúan a tánc előírásainak megfelelően majd mélyen a szemembe nézett. Elhúztam a számat és tekintetem a plafon felé fordítottam

-          -Menekülsz előlem? – szólalt meg.

-          -Mi okom lenne rá? – játszottam a hülyét közben pedig majd elolvadtam a karjaiban.

-          -Igaz az, amit mondtál? – kérdezte.

-          -Ilyesmivel sosem szórakoznék. De kár erről beszélni. – próbáltam terelni.

-          -Kár, mert neked Jason is tetszik és úgy gondoltad, hogy ő korban jobban illik hozzád?

-          -Nem foglalkozom a korral!- vontam meg a vállam.

-          -Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe.

-          -Ne mondd ezt! Egy tanár nem beszél így a tanítványával!

-          -Most nem is a tanítványnak mondtam!

-          -Kérlek, fejezzük ezt be! Fáradt vagyok! Jobb lesz, ha hazamegyek!

-          -Hazaviszlek! – ajánlotta fel.

-          -Nem! A bátyám értem jön. Köszönöm a táncot! Egy élmény volt! – mondtam majd otthagytam. A mosdóba siettem és fejemet a csempének támasztottam. Égett az arcom, égtem belül és egy percig sem bírtam volna tovább a közelében. Tárcsáztam, Bent aki hamarosan meg is érkezett. Otthon aztán lezuhanyoztam és kényszerítettem magam, hogy ne gondoljak rá.  Azonnal álomba zuhantam és csak másnap reggel ébredtem fel.

Nem volt otthon senki és nem volt kedvem egyedül reggelizni ezért úgy döntöttem elugrom a kávézóba. Ettem egy szendvicset és éppen a jól megérdemelt eper shaket kavargattam, amikor belépett Ő.

Most én voltam az, aki meglepődött. Próbáltam láthatatlan lenni, de nem sikerült.

-          -Jó reggelt! Leülhetnék hozzád egy kicsit? – állt meg mellettem. Nem volt kedvem balhézni és amúgyis annyira mindegy volt már. Intettem neki mire leült velem szemben. Elmosolyodott, amikor meglátta mit iszok.

-          -Emmy ez így nem mehet tovább!

-          -Nem én, zaklatlak Téged és nem nekem fontosabb valami más! – mondtam látszólag unottan, de nagyon kellett uralkodnom magamon.

-          -Érts meg! – kérte és a kezemért nyúlt.

-          -Nem értelek meg! Azt hiszem, sosem leszek rá képes! Tudom miért fontos ez Neked, de nem tudlak megérteni.

-          -Hát persze, hogy nem tudsz! Nem tudod felfogni mennyire fontos ez nekem, mert még gyerek vagy! – nézett egyenesen a szemembe.

-          -Nekem legalább van mentségem! A Tiéd mi? Önző alak vagy és gyáva! – vágtam a képébe, amit róla gondoltam.

-          -Nem beszélhetsz így velem! – sziszegte.

-          -Mégis miért nem? Mert te vagy a felnőtt én meg a gyerek? Na, ne röhögtess! Akkor nem voltam gyerek, amikor megcsókoltál?

-          -Miért jössz most ezzel? – kérdezte felháborodva.

-          -Miért nem hagysz békén? Felfogtam nem kellek! De akkor hagyj végre békén! – mondtam és felpattantam. Rögtön utánam szaladt és megfogta a kezem.

-          -Emmy kérlek, gyere vissza és beszéljük meg nyugodtan a dolgokat! –kérte és olyan szépen nézett rám, hogy azt hittem végem van.

-         - Nincs már mit megbeszélnünk! Te is tudod és én is megértettem, hogy nem lehet köztünk semmi, mert neked fontosabb az, hogy valóra váltsd az álmod! De miért zár ez ki engem? Mi olyat tehetnék, amivel ártanék neked?

-          -Többek között kirúgnának, ha rájönnének! – magyarázta.

-          -Nincs mire rájönniük, mert köztünk soha nem lesz semmi! Sajnálom, ha gondot okoztam Neked ígérem, többet nem fordul elő! – mondtam és kisiettem. Leültem egy padra és mélyeket lélegeztem nehogy elkezdjek sírni. Odalépett hozzám és leült mellém majd vigasztalóan átkarolta a vállam.

-          -Ne haragudj rám! Néha kicsit magával ragad az indulat! – mondta.

-          -Nem kell mindig magyarázkodnod! Nincs miért. – húzódtam el tőle megbántottan.

-          -Emmy ne csináld ezt! – húzódott közelebb és újra megölelt. Már éppen el akartam lökni magamtól, amikor meghallottuk a hangot és ő maga távolodott el.

-          -Kisfiam! Végre megvagy! – jött felénk egy idősebb asszony és Kellan arcán boldog mosoly villant fel.

-          -Mama? Hát te, hogy kerülsz ide?- szaladt hozzá és megölelgette.

-          -Hiányoztál és mivel mostanában nagyon elfoglalt vagy gondoltam meglátogatlak!- mondta neki az édesanyja majd felém fordult.

-          -Na és ki ez a csodaszép kislány? Csak nem a barátnőd?- kérdezte mire mindkettőnkben benn akadt a szó.

                     Ariana