Mi jöhet még?!

Sziasztok!


Itt is lennénk a kövi résszel, jó olvasást hozzá! Ariana később válaszol majd a komikra, amiket nagyon szépen köszönünk, a pipákkal együtt! :))


Szép hetet mindenkinek(L)


Laura

 dona: Bizony bonyodalmakban nincs hiány,Emmy viselkedésére pedig hamarosan megérkezik a magyarázat is.




 mELCSY: Hát igen Nick megérdemelte már,hogy megkapja a magát. Kellan meg egy kis hallgatózós pedig általában ő jár rosszul miatta :) A válaszokat pedig már meg is kaphattad ebből a részből. :)


Rugen: Titkokat nem árulhatok el de hamarosan sok minden kiderül :) Vanessa visszatérő szereplő lesz ennyit talán még elmondhatok :) Köszönjük!Puszi!

Timi köszönjük! :)


Roni:Kösz,hogy szóltál javítottam is rögtön :) Azóta már itt is az új rész :) Puszi!



Lefagyva álltam a sarkon, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy megcsókoltam. Jézusom, megcsókoltam!! Ráadásul, nem is akárhogyan! Mi ütött belém, mégis miért nem tudtam visszafogni magam? Én csak szerettem volna megbeszélni vele, megbeszélni a tegnap történteket. Kicsit ráébreszteni arra, hogy nem kell velem úgy viselkednie, mintha valami nem is tudom, milyen gaz lennék. Szerettem volna végre nyugodtan beszélni vele, és békét kötni, de a srácok mindent elcseszetek.  Most okkal gondolhatja azt, hogy szerelmes vagyok belé, pedig nem érzem azt iránta… nem, nem vagyok szerelmes belé. De, akkor miért olyan rossz érzés, hogy neki esett jól neki, vagy legalábbis erről próbál meggyőzni? Az a gyilkos, és undorodó pillantás, amivel „megajándékozott”. Itt van a szememben. Nem értem, hogy ez miért ilyen pocsék érzés. Egyszerűen nem fér a fejembe.
Hazafelé vettem az irányt, és most nem vágytam másra, csak egy forró zuhanyra, és egy kiadós alvásra. De sajnos a sors úgy gondolta, hogy valamilyen oknál fogva, ezt nem érdemlem ki.  Az ajtóban már vártak a fiúk, és nagyon, nagyon sajnálkozva néztek rám. Nem, most egyáltalán nem volt kedvem hallgatni a bocsánatkérésüket.
- Haver, hallgass meg minket, kérlek! Tudjuk, hogy most a legkevésbé sem vagy ránk kíváncsi, de szeretnénk jóvátenni. – hadarta egy szuszra Rob.
- Nézzétek, mint azt mondtátok, egyáltalán nem vagyok kíváncsi rátok, és lehet, hogy most rohadt bunkó vagyok, de leszarom. Menjetek el, majd holnap beszélünk, de most nem menne anélkül, hogy ne küldjelek el titeket a francba. Remélem, megértitek. – mondtam nekik, kis éllel a hangomban.
- Jó, rendben, békén hagyunk. De azért tartsd észben, hogy nem kicsit értettük félre e helyzetet, és nem rosszból mentünk oda. – mondta sértődötten Tom.
- Előtte nem ártott volna megkérdezni, nem gondolod?! Odajöttök, és mindent elcsesztek, értitek? Mindent! Nem is fecsérlem több szóra az időmet, mert veletek ellentétben nekem holnap dolgom van! További szép estét! –hagytam őket faképnél, és magamra zártam az ajtót. Tudom, hogy nem kellett volna így beszélnem velük, de jelen pillanatban mindenkire haragudtam ezen a világon.
Úgy döntöttem elmegyek zuhanyozni, az talán lenyugtat. De ez alatt is csak Ő járt a fejemben. Tegnap este azt hittem végre ledöntöttünk néhány falat egymás közt.  Annyira jól éreztem magam, mikor hazafele vittem. Ahogy láttam, hogy mennyire ragaszkodik hozzám, hogy nem akar elengedni, és úgy szorít magához, mint ha a plüssmacija lennék. Erre a gondolatra megint nagyon jó kedvem lett… Nem, nem és nem! Kezdek teljesen becsavarodni! Nem lesz igaza, nem fogok belé szeretni! Ő egy diák, és kilenc évvel fiatalabb nálam! Nem egy idős pasi való hozzá, hanem egy korabeli FIÚ. De most miért is ezt kifogásolom?! Tanítom, az Istenért, nem engedhetem semmiképp sem elfajulni a dolgokat! Ha engem onnan kirúgnak miatta, sehol az égvilágon nem lesz többet munkám! Márpedig én a céljaim elérése érdekében jelentkeztem az iskolába, nem azért, hogy barátnőt keressek magamnak. Úgy fogok viselkedni ezek után vele, ahogy egy tanárnak kell.

Reggel elég fáradtnak éreztem magam, és ami még jobban betett, hogy hangosan kezdett csörögni a telefonom. meg sem néztem ki az, csak a felvettem, és a fülemhez emeltem.
- Jó reggelt, fiacskám! – köszönt anya vidáman.
- Jó reggelt anya! – szóltam bele álmosan.
- Csak nem aludtál még? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Nem, épp ebben a pillanatban ébredtem. – válaszoltam még kissé kómásan.
- Akkor jól van fiam! Szeretnélek megkérni valamire. Tudod Nancy és Phil elutaznak a hétvégére, és senki nem tud vigyázni a kis Vanessára… - kezdte anya, kicsit félve.
- És arra gondoltatok, hogy majd én leszek az, aki valaki, aki elvállalja a bébi csősz szerepét. – mosolyogtam a telefonba.
- Hát… tulajdonképpen igen. – nevetett anya is. – Tudod, hogy mennyire odavan érted az a kislány. – Igen tudtam, és én is nagyon szeretem őt.
- Jól van, mondd meg Nancynek, hogy mehet a dolog. – Nancy egyébként anya nővére volt, és őt is imádtam mindig.
- Oh, fiam, nagyon fognak örülni! – repesett anya is az örömtől. – Délután három óra fele ott lesznek nálad, az úgy jó neked? – kérdezte még gyorsan.
- Igen, anya az tökéletes lesz. – mondtam neki, aztán miután még vagy százszor megköszönte, és a lelkemre kötötte, hogy egyek rendesen, elköszönt, majd letettük. Anya már csak ilyen, elég szeles, de Ő a mindenem.
Gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, megittam a reggeli kávémat, majd egyenesen a suliba mentem. Épp csak lepakoltam máris Jacobsonba ütköztem. Kihívott, hogy beszélgetni akar velem.
- Kellan, beszélgettem este Nickkel, a kosárlabdával kapcsolatban, és Ő is partner abban, hogy bármit megtegyen a fejlődése érdekében. – nézett rám bólogatva Jacobson.
- Timothy, ennek nagyon örülök! Helyes! Gyakorlással rengeteget lehet javítani a technikáján, és idővel bele tud majd rázódni, reméljük – azért nem akartam annyira hitegetni, mert nem játszik valami jól a srác.
- Kellan, tényleg nem győzöm köszönni – mondta hálásan, mire azt vettük észre, hogy tőlünk nem messze éppen Nick fetreng a földön a hasához kapva, mert… Emmy? Ezek szerint megüthette. Azonnal odamentünk Jacobsonnal, és ha nem lett volna itt Jacobson, tuti hatalmasat röhögök.
- Emmy te jó isten mit művelsz? – támadta le azonnal az igazgató.
- Inkább a fiát kérdezze! Te pedig –fordult Nickhez – ha még egyszer felteszed ezt a kérdést és hozzámérsz, nem úszod meg ilyen könnyen, mert letépem a tököd, értetted? – mondta neki, majd arrébb sétált. Komolyan minden erőmre szükség volt, hogy ne szakadjon ki belőlem a röhögés. A kis gyenge Emmy, épp most fenyegette meg a nála sokkal erősebb, és magasabb Nicket. Ahogy Emmy arcára néztem, ami csak dühöt tükrözött, még jobban nevetnem kellett, de azért tartottam magam. Egy kis mosolyt azért így is megeresztettem, de amint rémnézett Jacobson, gyorsan rendeztem az arcizmaimat. Mr. J. jól leszidta a fiát, hogy ne kezdjen ki állandóan Emmyvel, mire az vonakodva bólintott. Ezután visszamentem a terembe, ahol már mindenki átöltözött, és kimentem a csoporttal, mert egész jó idő volt. Dupla óránk volt ma, és úgy terveztem, hogy az első órában játszhatnak, a második órán meg dolgozunk. A fiúk azonnal a kosárt választották, a lányok meg tollasoztak, de voltak olyanok is, akik röplabdáztak. Jó volt látni, hogy mindenki csinál valamit… vagyis majdnem mindenki. Láttam, hogy Emmy, Mandy, és Jane a szertár háta mögötti kis padon ülnek, és nagyban beszélgetnek valamiről. Megint azt tettem, amit nem kellett volna, de nem bírtam kiállni. Közelebb osontam, és a fal takarásában hallgatóztam.
- Nem ez nem lehet igaz! Emmy ezzel ne viccelj!
- Nem vicc! De én nem akartam! Ti nagyon jól tudjátok, hogy még nem csókolóztam, sőt undorító dolognak tartom ezt az egészet.  Erre ő meg magához szorított és csak csókolt és csókolt! Én meg hiába akartam elszabadulni nem engedte! – Micsoda?! Na várjunk. Még nem csókolózott?! Ez nekem egyáltalán nem tűnt fel! Te jó ég!! És mi az, hogy szabadulni akart. Meg is harapott!
- Aztán mi történt? – kérdezték tőle a lányok szinte egyszerre.
- Elküldtem a fenébe és otthagytam. Olyan nagyot csalódtam benne lányok! Egy világ omlott össze bennem. – Megáll az eszem, mégis, hogy mondhatja ezt? De hisz Ő is tudja, hogy nem így volt? Akkor minek hazudok ilyet? Furcsa szorítást éreztem a gyomromban, ahogy hallgattam a hazugságait.
- Annyira sajnálom édesem! Ennek nem így kellett volna megtörténnie. Az első csók az nagyon szép dolog és egyáltalán nem undorító. Majd meglátod a másodiknál. – mondta neki Jane.
- Elment az eszed? –hallottam, hogy felugrik. – Nem lesz több csók senkitől! – tiltakozott hevesen.
- Nyugodj meg Emmy! Érthető, hogy zaklatott, vagy de majd elmúlik. A csók az nem olyan nagy dolog.  – vigasztalta Mandy.
- Megbánja még, hogy hozzámért! Azt hiszi, hogy ő a nagy macsó, aki megkaphat bárkit. Bár még nem csókolóztam előtte, de ritka bénán csókol szóval szerintem még nője sem volt! – dobta még oda, és ez volt, ami elevenembe talált. Szinte mart belülről, ahogy ezt mondta, nem akartam tovább hallgatni, mégsem tudtam elmenni onnan.
- Emmy kérlek, ne mondd ezt! – hallottam a lányokat.
- Lehet, hogy mégis homokos! Vagy impotens!
- Emmy kérlek, fogd, már be a szádat bárki meghallhat, és amúgy sem kellene bántanod őt ennyire!
- Nem bántom hisz nem hallja!  Nagyon dühös vagyok, és legszívesebben pofon vágnám őt! – hát ennyire gyűlöl?
- Miért borított ki ez annyira? – kérdezte tőle Jane.
- Mert én ezt nem akartam. – azért én ezt így nem mondanám.
- Vissza kell mennünk órára! Ne szólj neki semmit jó? – kérlelte Mandy.
- Visszafogom magam! – mondta nekik.
Ahogy elindultak megláttak, hogy ott vagyok, és azonnal összekapcsolódott Emmyvel a tekintetem. Nem tudom, mit láthatott az arcomon, de mintha egy pillanatra sajnálkozást láttam volna az övén. Na, nem, nekem nincs rá szükségem, hogy bárki is sajnáljon. Ezt az örömet nem adom meg neki. Elfordultam onnan, és pont ekkor csengettek ki.  Szóltam mindenkinek, hogy akkor a következő órát aktív munkával töltjük, hogy azért készüljenek fel rá.
Becsengetéskor ismertettem az óra menetét, amit futással indítunk, majd mindenki szó nélkül el is kezdte. Jó pár perce futottak már, mikor is egy ijedt kiáltást hallottam, ami Mandytől jött. Megfordulva azonnal megláttam a földön fekvő Emmyt, aki a lábát tapogatta, és majdnem elsírta magát. Gondolkodás nélkül odarohantam hozzá.
- Emmy jól vagy?  - tapogattam meg a bokáját, mire nagyot rándult az arca.
- Ne érjen hozzám! – sziszegte nekem, könnyes szemekkel. Na, most mártírt fog játszani.
- Most tedd félre az indulataidat és hallgass rám! – néztem rá. - Be kell, vigyelek az orvoshoz, hogy megvizsgáljon.
- A francokat fog bevinni. –kiabált velem, de már kicsordultak a könnyei.
- Sajnálom, de ebben az esetben nem nyitok vitát! Nagyon szépen megkérnélek, hogy ne kiabálj, és ne ficánkolj! – mondtam majd felemeltem a karjaimba.  Nem néztem rá, de egyszer csak éreztem, hogy megfeszül a karjaimban, és mikor kicsit rápillantottam, láttam elpirult. Na, most vajon, mi baja lehet?
- Tegyen le! –mondta mikor már bent jártunk az iskolában.
- Ne kezdd, újra kérlek! – forgattam a szemeimet, de persze Ő ezt nem láthatta.
- Tegyen le, mert sikítani fogok! – kezdte el ütni a mellkasomat, de úgy éreztem simogat
- Parancsolj! – mondtam és lábra állítottam. Ahogy megállt volna a lábán, hatalmasat sikított, majd a földre esett… nők…
- Elárulnád, hogy ez most mire volt jó? – kaptam fel újra a karjaimba. Erre már nem is válaszolt, csak a száját összeszorítva elfordult. Olyan édes volt, akár egy kislány... Kellan… fogd vissza magad, hisz tényleg kislány!
Bevittem az orvosiba, ahol megjegyzem hozzám sem szolt, és miután láttam, hogy nem is fog, fogtam magam, és elmentem. Bementem a tesiszertárba, ahol a cuccaim vannak, és láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom. Anya… vajon, mit akarhat. Azonnal visszahívtam, és egy csörgés után fel is vette.
- Fiam, ne haragudj, hogy ilyenkor zavarlak, de előbb kellene gondodba venni Vanessát – mondta anya kicsit kényelmetlenül.
- De, anya, még dolgozom, és csak kettőkor végzem.  – mondtam neki.
- Kisfiam, már elindultak. – vallotta be anya.
- Jaj,…jól van, megpróbálok elszabadulni. – nyögtem a telefonba. Remélem, Jacobson elenged.
- Köszönöm, fiam! – hálálkodott anya.
- Szerencsétek, hogy imádom a kiscsajt – nevettem a telefonba. – na, megyek anya, és elkéretőzöm, szia!
- Szervusz, fiam!  - tette le.
Gyorsan megdumáltam a dolgot Jacobsonnal, és szerencsére megértette a helyzetet, szóval minden zokszó nélkül elengedett. Amint hazaértem, már vártak is Nancyék.
- Oh, Kellan, nagyon szépen köszönjük! – ölelt meg Nancy.
- Nincs, mit Nancy, nagyon szívesen - öleltem vissza. Majd kezet fogtam Phillel.
- Vigyázz vele, kicsit csintalanabb, mint, mikor legutóbb láttad. – figyelmeztetett Phil mosolyogva.
- Megbirkózom vele – válaszoltam, mire végre kiugrott a kocsiból Vanessa.
- Kellan bácsiii! – futott oda hozzám, egyenesen a nyakamba ugrott.
- Szia, királylány! – nevettem, közben simogattam a kis hátát.
- Akkor nem lesz gond? – kérdezte Phil.
- Nem, dehogy!  - öleltem még mindig magamhoz a kislányt.
- Akkor mi mennénk is, jó hétvégét, és még egyszer köszönjük. – mondta Nancy.
- Nektek is jó hétvégét! – mondtam nekik, majd miután elbúcsúztak Nessától, el is hajtottak.
- Na, mit csináljunk, királylány? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Menjünk el a parkba, aztán a játszótérre Kellan bácsi, légy szíves! És vigyük a virágos vödrömet iiis, légyszi, légysziii – nézett rám kiskutya szemekkel. nem bírtam ellenállni neki.
- Jól van kicsim, akkor gyorsan lepakolunk ott bent, aztán indulhatunk is, rendben? – kérdeztem tőle, mire bólintott. Bent már be is rendezkedett, majd elővette a rózsaszín orrszarvúját, amit mindenképp magával akart hozni.
Végre elindultunk, és a játszótértől nem messze volt egy fagyis. Azonnal kiszúrta, de nem is kellett mondania, hogy kér, mert megrohamoztam, mivel én is imádom a fagyit. Miután kijöttünk fejenként négy gombóccal, leültünk játszani. Órák óta ott voltunk már, és egyszer csak megcsörrent a telefonom. Rob… vajon, mit akar?
- Szeva tesó! Még mindig haragszol ránk? – kérdezte kicsit félve.
- Nem, nem haragszom, és bocs, hogy olyan bunkó voltam. – kértem bocsánatot.
- Áh, spongyát rá. Találkozunk ma? – kérdezte reménykedve.
- Nálam van Most Vanessa, nem tudok elmenni - mondtam neki.
- Hát Őt is elhozhatod, legfeljebb nem iszunk. Úgyis régen láttuk már a kiscsajt. Most is olyan dilis? – röhögött ez a félnótás.
- Sosem volt dilis, okos Tóni! – röhögtem a telefonba, és éppen körülnéztem, mikor láttam, hogy Nessa sehol nincs. Jaj, ne!
- Le kell tennem, majd még hívlak! – tettem le, majd futottam is, hogy megkeressem. Láttam, hogy az orrszarvúját a padon hagyta, így azt a kezembe kapva indultam a keresésére.
Végignéztem már mindenütt, és már sötétedett is, szóval kellőképp ideges voltam. Fasza vagy Kellan, már az első napodon leszerepelsz… Ahogy mentem tovább egyszer csak megláttam, amint beszélget valakivel. Nem láttam, kivel, mert Ő is guggolt. Ám, amint közelebb értem, megláttam, hogy ki az. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Mégis mit keres itt ilyenkor? Ő is elég döbbenten nézett rám.
- Figyelj ide királylány! Megmondtam, hogy ne menj el mellőlem! Mi lett volna, ha nem talállak meg? – guggoltam  elé, és megrovón néztem rá.
- De Kellan bácsi! Emmy megmentett engem. –mondta nagy vigyorral az arcán.
- Igen kicsim azt látom. Köszönjük Emmy! – néztem rá.
- Igazán nincs mit! – válaszolta nehézkesen..
- Gyere, királylány Emmynek biztos valami dolga van! – mondtam Vanessának, majd megfogtam a kezét, de nem mozdult.
- Emmy nem jössz velünk? – szaladt Emmyhez, aki megsimogatta.
- Nézd picur a bácsikád biztosan szeretne kettesben lenni Veled! – válaszolta neki kedvesen… túl kedvesen. Ilyen is tud lenni?
- Engem nem zavarsz. – bukott ki belőlem. – Viszont Emmy már nagylány kicsim és nem hiszem, hogy lenne kedve veled szórakozni. – néztem kedvesen Nessára.
- Ez igaz Emmy?- nézett szomorúan Emmyre. Megvagyok áldva két csajjal…
- Szívesen lennék Velet.. Veled picur ha a nagybátyád nem zavarja. – az első verziónak jobban örültem volna.
- Persze! Gyere velünk! – bólintott Nessa, és kérdőn nézett rám. Én meg beleegyezően néztem rá.
- Ez az Emmy jön velünk! – kiáltott fel Vanessa és hatalmas puszit nyomott Emmy arcára. – Emmy a barátnőm – közölte velem egy kis idő után. Ezen jót mosolyogtam.  Az úton végig be nem állt a szája Nessának, de aztán amint a játszótérre értünk, bemásztunk vele a homokozóba. Nessa egyedül is elvolt ezek után, mi meg homokot lapátoltunk.  A kezünk véletlenül összeért, és ahogy felnéztem összemosolyogtunk. Átültünk a padra és onnan néztük Nessát.
- Hogy van a lábad? – néztem rá végül.
- Köszönöm már jobban! – válaszolta rám sem nézve.
- Emmy én sajnálom..- kezdtem volna a védőbeszédbe…
- Nem akarom hallani! – vette fel megint a bunkó stílust.
- Úgy viselkedsz, mint egy gyerek! – morogtam rá.
- Pofa be tanár úr! – mondta majd felálltam és a homokozóhoz sétálta ahol egy nagyobb fiúcska belekötött Nessába. Láttam, hogy Nessától elvette a vödröt, aki majdnem elsírja magát. Direkt nem mentem oda, hogy lássam, mit csinál.
- Kérem a vödröt! – állt közéjük. A kisfiú rá nézett.
- Te nem is vagy gyerek! – nyújtotta rá a nyelvét.
- Hidd el nem is akkorát ütök! – húzta ki magát. Azt hittem szétröhögöm ott magam, de inkább felálltam, és feléjük mentem.
- Keménykedsz a kisfiúval? – mosolyogtam rá.
- Megérdemelte. Így talán megtanulja, hogy nem vehet el dolgokat anélkül, hogy meg nem fizetne érte. – nézett rám, és értettem, mit akar, szóval már neki akartam támadni, de Nessa megszólalt.
- Menjünk hattyúkat etetni! Na légyszi Kellan bácsi menjünk oda! – ugrált máris köröttünk Vanessa így megmenekültünk az esetleges balhétól… egyelőre. Elsétáltunk a tóhoz és ahogy Vanessa a hattyúkat etette mi újra veszekedni kezdtünk.
- Hallottam miket mondtál! Hazug vagy! – támadtam neki.
- Nem igaz! – vágott vissza. Hja, én meg hülye, meg süket is vagyok…
- Emmy ne játssz a türelmemmel! – ragadtam meg a karját. ekkor azonban BóNessa futott arra, aki meglökte Emmyt, és az ölembe esett. De olyan váratlanul ért, hogy vele együtt a földre zuhantam.
- Emmy és Kellan bácsi szerelmesek! –kiáltott tapsikolva Vanessa. Szuper, már ő is ezt mondja… Nagyon közel voltunk egymáshoz, szinte éreztem a leheletét. De aztán se szó sem beszéd lepattant rólam.
- Vanessa nézz az orrod elé! – szidtam le azért Nessát, hogy ne vegye észre Emmy, hogy nekem ez azért jól esett…
- Jobb lesz, ha én most megyek! Örülök, hogy megismerhettelek picur! Viszlát, tanár úr! – köszöntem el majd elsietett.
- Mi is menjünk, kicsim, mert már elég régóta itt vagyunk, és még meg is kell fürödnöd, ja és előtte elmegyünk a kávézóba Rob bácsiékhoz.. – mondtam neki, az ölembe kapva.
- Rob bácsihoz? – kérdezte izgatottan. – Én nem akarok vele beszélgetni. – fordította el durcásan a fejét.
- Miért, királylány? – kérdeztem az arcát simogatva.
- Mert nem akarta, hogy a csaja legyek. És én nem fogok most meghunyászkodni, elvégre összevesztünk akkor. – fonta keresztbe a karjait maga előtt. Na, mi lesz vele később?… Rob mindig leveszi a lábáról…
- Kicsim hidd el azóta nagyon bánja ám, hogy nem adott neked egy esélyt. – néztem a nagy barna szemekbe.
- Tényleg? – csillantak fel a szemei.
- Igen kicsim, tényleg. Na, menjünk.  - Ekkor azonban észrevettem a földön egy kis ezüstös készüléket. Tuti nem az enyém, mert csajos telefon. Csakis Emmyé lehet. Gondoltam, majd a srácok után elviszem neki.
Tíz perc alatt odaértünk,  és már ott vártak minket a fiúk. Nessa, ahogy meglátta Robot, teljesen zavarba jött, és a mellkasomba fúrta a fejét.
- Királylány, most normális leszek, megvárom, hogy Te dobj engem, rendben? – kérdezte tőle Rob mosolyogva, ahogy közelebb jött. Nessa kipillantott a mellkasomból, és megrovón nézett Robra.
- Oké, de akkor azt is teszed, amit mondok, jó? – kérdezte tőle szigorúan. Majdnem elnevettük magunkat, de tudtuk, hogy akkor Nessa ideges lesz.
- Amit csak akarsz, királylány! – mondta neki Rob, és már nyújtotta a kis kezeit felé, hogy vegye át. Amint ez megtörtént, hatalmas puszit kapott Robtól, erre meg elpirult. Jól van, meglesznek ezek ketten. Leültünk az asztalhoz, ahol Tom már javában itta a… kóláját?!
- Haver, azt mondtuk nem piálunk a kiscsaj előtt. – nézett rám tudálékosan, mire nagyon néztem.
- Köszönöm! – mondtam, majd miután Ő is üdvözölte Nessát, beszélgetni kezdtünk. Mindent elmeséltem nekik töviről hegyire. Hogyan mentem utána, mit mondott, és, hogy megcsókoltam.
- Baszd meg! Frankón lekaptad?! – hüledeztek mindketten.
- Ne beszélj csúnyán a gyerek előtt.
- Ja, bocs… Kicsim hallod ilyenkor fogd be a fülecskéd, jó?  - nézett rá Rob.
- Nekem te ne mondjad meg, mit csináljak, jó? Most azt hiszem, én irányítom ezt a kapcsolatot! – nézett rá csúnyán Nessa. Rob meg úgy tett, mint aki meghúzza magát. Nagyon érett lány a korához képest…
- Igen, „lekaptam”, ahogy mondod. És... élveztem… értitek? De áh, hagyjuk is! – mondtam nekik fáradtan. – Tudnátok addig Nessára vigyázni, míg elviszem a telefonját?  - kérdeztem tőlük.
- Az, hogy került hozzád? - kérdezték egyszerre.
- Az más egy másik történet. – intettem le őket. – Itt hagyhatom veletek?
- Persze tesó! - hüledeztek.
Ezután elmentem hozzá, és egy csengetés után ajtót is nyitott. Kicsit meglepődött, de aztán látta a telefonját.
- Gondolom ez a tiéd! – nyújtottam felé.
- Igen, köszönöm! – vette el. Most vagy soha…
- Emmy van arra esély, hogy meghallgass engem valaha is? – néztem rá a legszebb tekintetemmel. Láttam mér rajta, hogy meginog, mikor is lefékezett a ház előtt egy kocsi, és kipattant belőle… Gina???????????
- Szerelmem végre megvagy! kiáltotott, és odaugrott hozzám, majd azonnal az ajkaimra tapadt. Megszólalni, sőt megilletődni sem volt időm.
- Gina? – szakadtam el tőle.
- Meglepetés! Nem bírtam tovább nélküled! – Ölelt magához, én meg szerintem sokkot kaptam. Nem úgy, mint Emmy, aki bevágta maga mögött az ajtót, amit fel sem fogtam igazán.
- Gina, mégis, mi a jó büdös francot keresel itt? – húztam a kocsihoz magam után.
- De maci, hát nem is örülsz nekem? – görbítette le az ajkait. Még színészkedik is. Beültettem a kocsiba, és a kávézó felé indultam vele.
- Mégis, minek jöttél? Pénz kell, vagy csak dugni akarsz valamelyik barátommal? – kérdeztem teljesen kikelve magamból.
- Na de maci, mégis, hogy gondolhatod ezt? – nyávogott a magas hangján. Istenem, hogy tudtam én ezt elviselni?!
Néhány perc múlva odaértünk a kávézóhoz, majd Nessát ölbe kapva indultam is kifelé. Ezt a ribancot meg otthagytam, de annyira nem bánta, mikor meglátta Robot. Azt még hallottam, hogy Rob megkérdezi tőle, hogy „Mi a faszt akarsz?” Aztán nem foglalkoztam velük, csak mentem egyenesen haza.
Mindent elrontott ez a ringyó. Pedig végre sikerült volna beszélnem vele, de nem. Kellett jönnie. Valaki mindig meghiúsítja a vele való beszélgetésemet. Visszagondolva elég megbántott arcot vágot. Istenem, mi jöhet még?!
Nessa végig nagyon csendes volt, gondolom érezte a belőlem áradó idegességet.
- Kicsim, semmi baj, csak most Kellan bácsi… ideges, de mindjárt jobban leszek rendben? – nyugtattam.
- Jó! – suttogta alig hallhatóan. Mekkora egy barom vagyok, legalább rá gondolhatnék.
Hazaérve gyorsan megfürdettem, majd megnyugtattam, hogy nincs baj, aztán lefektettem aludni. Én is épp indultam, mikor egyszer csak nyílt az ajtó, és megláttam azt a személyt, akire most a legkevésbé sem számítottam… tajték részegen…


Laura