Ez a Szerelem...

Sziasztok, meghoztam az új részt, jó olvasást! :) Köszönjük a komikat, és a pipákat is! (L)









Már épp lefeküdni készültem, mikor megjelent Tom. Fogalmam nincs, mit akart, de beengedtem.
- Haver, attól tartok, nagy hülyeséget csináltam. – mondta elég zaklatottan.
- Mi történt? – néztem rá ijedten.
- Találkoztam Ginával a pubban, mert ott iszogattam, aztán húztam az agyát meg minden, és Emmy után ment. De esküszöm, nem volt szándékos. – mentegetőzött, én meg egyre idegesebb lettem, mert nem értettem, mit mond.
- Tom, elmondanád a lényeget?
- Emmy és Rob a kávézóban vannak, és épp azt meséli neki, mennyire rossz volt neki, hogy mit mondott neked – magyarázta zaklatottan. Nem hallgattam tovább, mint mondd, mert nem volt magánál. Gyorsan magamra kaptam egy nadrágot, a trikómat, aztán mentem is.  Épp beértem, mikor láttam, hogy Gina Emmy előtt áll, akinek ki vannak sírva a szemei, és egy szót nem szól.
- Gina, hagyd Őt békén! – sziszegtem neki, majd odaszaladtam hozzá.
- Legszívesebben magamhoz öleltem volna Emmyt, annyira védtelenül állt ott.
- A rohadt kurva életbe Gina! Megmondtam, hogy takarodj el még az országból is! – kiabált vele Rob.
- Nem megyek sehova! Szeretlek mackóm! – akaszkodott a nyakamba, mire nem kicsit ment fel bennem pumpa. Rob megrázta és elkezdte kifelé rángatni, szerencséjére.
- Puha pöcsök vagytok mind a ketten! Neked meg egy ilyen kislány kell?- támadt nekem. De úgy voltam, inkább engem, mint Emmyt. Így védelmezőn elálltam. – Meg foglak keresni Te kis ribanc és eltemetlek élve! – sikította felé.
- Elbírtam már tőled komolyabb ellenféllel is! – szólalt meg halkan. Igen, azt gondolom…
- Nehogy azt hidd, hogy boldoggá fog tenni téged! Meg fog csalni, kihasznál és eldob ez a strici! – üvöltött mire a biztonsági őrök is előkerültek. Nem hiszem el, hogy tudtam én ezzel összejönni.
- Elég legyen ebből, mert komolyan mondom itt foglak agyonverni! – fenyegette Rob majd végül a biztonsági őrök segítségével kivitték. Kettesben maradtam Emmyvel. Eléggé kerülte a tekintetem, és nagyon jól sejtettem, miért. Robbal azért beszédem lesz. Odament a tulajhoz elnézést kérni, addig én kimentem friss levegőt. Szükségem volt néhány percre, mielőtt a szemébe nézek. Kint nagyon kellemes idő volt. Langyos szélt fújt. Hallottam, hogy kijött, és azt is, hogy vár.
- El sem tudom, szavakkal mondani mennyire sajnálom, amiket mondtam. Tudom, hogy önzőnek és érzéketlennek tartasz és talán az is vagyok, de lehet, hogy nem. – kezdett bele, de úgy éreztem, nem igazán találja a szavakat. – Nem vagyok egyszerű eset Kellan és életem során rengeteg hibát elkövettem már, de egyiket sem bántam meg annyira, mint azt, amelyikről beszélni szeretnék neked. Nem kérem, hogy hozzám szólj még csak azt sem, hogy megérts. Mindössze azt szeretném, ha meghallgatnál. Sokszor vagyok felelőtlen, megyek szembe mások akaratával. Jár, a szám mielőtt még gondolkoznék. – állt meg egy pillanatra. Nem értettem, miért tárulkozik ki ennyire.  – Nem gondoltam semmit komolyan azon a szombati estén. Feldúlt voltam, haragudtam az egész világra és éppen Te voltál az, akin levezettem a dühöm.  Nem vagy született vesztes és az Isten is kosárlabda edzőnek teremtett téged! Mától úgy tekintek rád, mint a tanáromra. Ennyit szerettem volna mondani és hidd el ezt tiszta szívemből és őszintén mondtam. – Miért mondja el ezeket nekem? Miért? Annyira fáj, ha szóba jön ez az egész. A kosárról, mindig apa jut az eszembe.
- Tudom, miért csinálod ezt és hidd el nekem, a papád lát Téged onnan az égi kosárpályáról és nagyon büszke Rád! – szólt még vissza, azzal elrohant. Férfi létemre kicsordultak a könnyeim. Úgy éreztem a mellkasomban növekvő fájdalom, teljesen maga alá temet. Hiányzott az apám. A rengeteg tanácsa, a bíztatás a szemében, hogy minden sikerülni fog, hogy képes vagyok rá. Annyira akartam, hogy így legyen, hogy ne csalódjon bennem, ha odafentről néz.
Letöröltem az arcomról a könnyeket, aztán kocsiba szállva, haza indultam. Jól esett, hogy Emmy bocsánatot kért, de eldöntöttem, hogy a kapcsolatunk nem lesz több tanár-diák kapcsolatnál. Meg fogom tartani a három lépés távolságot, akkor is, ha nehéz lesz.
Reggel mikor beértem a suliba, éppen, mint előzőleg, akkor jött be Emmy is egy elég fiatalos nővel, aki feltehetően az anyja lehetett, mert nagyon hasonlítottak egymásra. Láttam, hogy végignéz rajtam Emmy, de aztán elkapta a tekintetét. Kicsit zavartnak tűnt, de nem foglalkoztam vele… ja, akkor miért ver hevesebben a szívem a látványától is? Tisztára depi vagyok, így korán reggel már.
A folyosón összefutottam Mandyvel, és Janenel, akik nagyon erősen néztek rám.
- Segíthetek lányok? – kérdeztem tőlük.
- Nem, nem igazán tanár úr, csak… nézelődtünk… - mondták mosolyogva.
- Rendben. – mondtam, majd észrevettem Emmyt, aki most jött ki az igazgatóiból. Megint láttam rajta azt a zavartságot, és ami a „legjobb”, hogy a szívem, megint heves vágtába kezdett. Odalépett hozzám, mire a lányok távolabb álltak.
- Nem kell többet tartania a hátát miattam. A szüleimnek és Mr. Jacobsonnak elmeséltem mindent. Természetesen önt nem mártottam be!  - nocsak, nocsak…
- Köszönöm Emmy! Dicséretreméltó, hogy felmerted vállalni! –mondtam a lehető legközönyösebben, majd oldalra fordultam. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, és egy tizennyolc-tizenkilenc éves srác lépett be, aki majdnem elsodorta Emmyt, de végül elkapta.  A derekánál fogva szorította magához, mire kedvem lett volna letörni a kezeit. Mit tapogatja az én… Mit érdekel engem?!
- Ne haragudj! Nem sérültél… meg? – kérdezte Emmytől, majd Ő amint ránézett, a srácot, mintha hipnotizálták volna. Olyan ideges lettem, hogy most mit bámulja úgy, hogy legszívesebben… nyugi Kellan…
- Semmi baj! Jól vagyok! – mosolygott rá angyalian. Nem hiszem el! Velem ordibált, mikor Ő jött nekem!!
- A nevem Emmy. Új vagy itt? – fogtak még kezet is ráadásul.
- Jason vagyok és igen ez az első napom. Körbevezetnél?  - kezdett el máris flörtölni vele. Ez felháborító!
- Persze. Milyen órád lesz az első? – hajolta közelebb hozzá, hogy megnézhess az órarendjét.
- Tesi azt hiszem. Mr. Lutz-al – olvasta.
- Ez remek nekem is vele lesz órám! Itt is van a tanár úr! Beszélj, vele nyugodtan ő majd megmondja, mit kell tenned, én pedig átöltözöm addig. – nézett rám, majd el is ment. A srác felém fordult.
- Jó napot tanár úr, Jason Smith vagyok. – mutatkozott be tök normálisan, én meg csak meredtem rá. Jó, nem leszek, bunkó, hisz, mit zavar ez engem ennyire. Észnél kell lennem. Én is bemutatkoztam, majd elmondtam neki, hogy néz ki egy óra, és, hogy mik az alapvető követelmények. Elég jó kondiban volt, így megemlítettem neki a kosarat is, amibe azonnal beleegyezett. Na, még sem vagyok olyan bunkó…
A testnevelés óra viszonylag esemény nélkül telt, bár nagyon sokszor kellett magam fegyelmezni, hogy ne nézzem folyamatosan Emmyt. Azért valamennyire sikerült, azt hiszem. Óra után bementem Jacobsonhoz, hogy elmondjam neki, Nick csak egyre jobb lesz, aminek nagyon örült. Aztán olyat mondott, amit aztán álmomban nem gondoltam volna.
- Bizonyára észrevetted, hogy ma Emmy az édesanyjával volt bent.  – kezdte.
- Igen – válaszoltam természetesen.
- Nos, Emmy bevallott minden csintalanságot, amit elkövetett, így tiszta lappal indulhat, ha… fellép az iskolai színdarabban. – közölte mosolyogva, én meg nagy szemekkel néztem rá. Emmy, ehhez is ért? Mihez nem?
- Hát, ez… csodálatos? – hangzott a vége inkább kérdésnek.
- De még menyire az. Hatalmas tehetség, csak eddig sosem tudtam meggyőzni, hogy szerepeljen, most viszont sikerült. Ő játssza majd Júliát. – mondta büszkén, Jacobson.
- Hát ez remek – hüledeztem.
- Ha érdekel a meghallgatás, akkor ezekben a percekben zajlik épp, a színház teremben.
- Igen, megnézném.  – kaptam azonnal az alkalmon. Ki nem hagynám. Épp beértünk Jacobsonnal, mikor láttam, hogy a CSÓK jelenetnél tartanak, és aki csókolja, az nem más, mint Jason. Annyira élethű volt, hogy még én is elhittem. A mellkasomban újra éreztem a furcsa szorítást, és a legfájóbb az volt, hogy ez ráébresztett, Ő nem hozzám való. Neki egy ilyen korabeli, DIÁK srác kell, aki feltétel nélkül és szabadon szeretheti. Igen, nem úgy, mint én. Mert kár lenne tagadnom, hogy beleszerettem. Akármennyire is titkolni próbálom magam előtt, és előtte, de beleszerettem. Mindannak ellenére, ami köztünk történt. Rám nézett, és láthatta a szememben, hogy nagyon fájt az előbbi jelenet.  Ezután Mrs. Perkins kiosztotta a szövegkönyveket és kezdődhetett a próba.  Egész jól játszottak, bár én nem értek ezekhez, de nekem is tetszett, ráadásul Emmy kívülről tudta a szöveget. Elérkeztek az erkély jelenethez, ámde Jason semmiképp nem tudott átlendülni a korláton Erre Mrs. Perkins azonnal rám nézett.
- Kellan! Lenne szíves idejönni és megmutatni Jasonnek, hogyan tud gond nélkül átlendülni?
Micsoda?! Én nem akarok ebben részt venni. Egyszer volt, hogy az iskolámban be akartak venni ilyesmire, de akkor is elutasítottam. Mr. Jacobson is biztatott így nem tehettem mást ki kellett mennem. Jason, Mrs. Perkins, és Jacobson voltak már bent csak.
- Emmy a szövegét mondja majd el jó? És ha a tanár úrnak nem túl nagy gond ölelje át, de úgy, hogy azért a szemébe tudjon nézni.  – utasított Mrs. Perkins. Csodás…
- Mehet! – adta ki az utasítást a tanárnő. Fogtam magam, és átlendültem a korláton, majd kicsit feszélyezve éreztem magam, de átöleltem. Annyira jó érzés volt…  Ezután Emmy belekezdett.
Az arcomon az éj álarca, látod,
Másképp leányos pír kendőzné arcom,
Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.
Az illem - ó -, az illem azt kívánná,
Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!

Szeretsz-e? Majd így szólsz - tudom -: „szeretlek” -
S bízom szavadban, ám de mégsem esküdj,
Mert a szerelmeseknek hitszegésén
Jupiter  is kacag. Ó, Romeo,
Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:

Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon,
S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,

Mint kik ravaszdin kelletik maguk.
Talán magam is ezt teszem - bevallom -,
De észre sem vettem, mikor kilested
Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,
S ne szalmalángnak tartsd beismerésem,
Mit a sötét éj fölfedett neked – fejezte be, és úgy éreztem, itt és most bevallom neki, hogy szerelmes vagyok belé. Annyi érzelem volt ebben a pár mondatban, hogy úgy éreztem, nem játssza meg magát. Csillogó szemeit az enyémekbe fúrta, és szinte megszűnt körülöttem a világ.  Annyira varázslatos volt ez a pillanat, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Külön kis világunkból a tapsvihar zökkentett ki minket.

- Hát ez varázslatos volt! Emmy drágám gyönyörű voltál és mintha szívedből szóltál volna! – ujjongott a tanárnő. Nem bírtam tovább ott maradni, féltem, hogy őrültséget teszek, így elrohantam. Az udvaron megálltam egy pillanatra, hogy lenyugodjak. Ekkor vettem észre, hogy Emmy, és a lányok megint a szertár mögé mennek, gondolom beszélgetni. Kíváncsi vagyok, vajon szóba kerülök-e? Hát jó szokásomhoz híven kicsit közelebb mentem, persze, úgy, hogy ne vegyenek észre, és gondoltam kihallgatom, miről beszélnek.
- Nem tudom, de nem is számít. Kellan annyira jól nézett ki ma is. Láttátok? Szeretem, mikor nem borotválkozik meg! Milyen jól öltözik ugye? Az illata pedig.. hát az illata mindig elvarázsol. Képzeljétek ma olyan szépen nézett rám, amikor segített az erkély jelenetnél! – áradozott nekik, mire nagyot dobbant a szívem. Azt mondja, jól nézek ki? És… tetszik neki, ahogy öltözöm? Ezek szerint, érez valamit irántam, vagy csak szimplán jó pasinak tart… Elég, elég. Ha úgy is van, ahogy gondolom, akkor sem lehetséges…De ez most annyira jól esett…
Bementem a szertárba összeszedni a cuccomat, mert mára végeztem. Épp szálltam volna be a kocsimba, mikor megláttam Bent, aki felém közeledett. Elég fura arcot vágott.
- Tanár úr, beszélhetnénk? – kérdezte a kezeit tördelve.
- Persze Ben, mondd csak! – néztem rá.
- Nos, Emmyről lenne szó. Talán csodálkozik rajta, hogy ilyen a férfiakkal. Nem véletlenül. Szeretném, hogy amit elmondok, az köztünk maradjon.
- Persze, Ben, mondd csak, nem mondom el senkinek. – bíztattam.
- Nem is tudom, hogy kezdjem, ez nem mindennapi téma. Őt két éve… kéz éve, majdnem megerőszakolták, én akadályoztam meg. – meghűlt bennem a vér. - Szóval Emmyt nagyon megviselte ez a dolog és az óta ilyen agresszív. Nem akarta, hogy elmondjam, de úgy érzem meg kell magyaráznom miért, teszi, mert egyébként egy tünemény. – lefagytam.
- Jesszusom Ben teljesen le vagyok döbbenve! Ezt nem gondoltam volna! Majdnem megerőszakolták? – kérdeztem megrendülten.  Ebben a pillanatban jelent meg Emmy is. Jaj, ne!
- Megkértelek, hogy ne mondd el senkinek és Te megígérted! Hogy tehetted ezt? –kérdezte majd válaszra sem várva elrohant.

Nem akartam elhinni, hogy ezt történt vele. Azonnal utána rohantam, és nem érdekelt semmi most. Egy padon találtam rá, nem messze az iskolától, de elég eldugott helyen volt. Döbbenten vettem észre, hogy zokog. Nem tudtam, mit csináljak most, de azért lassan közelebb mentem hozzá, és leültem mellé.
- Tizenöt éves voltam, mikor ez történt. - kezdett bele, de nem nézett rám. – Egy átlagos szombat délután volt, és épp sétálni indultam. Nem gondoltam volna, hogy örökletes emlék marad bennem az a szombat délután. – hallgattam, de nem mozdultam. – Már épp beértem volna a Central parkba, mikor találkoztam két részeg férfival, akik kajánul végigmértek. Az egyik elkapott a másik meg előttem állt, majd a hátulsó neki lökött. Megmukkanni nem bírtam, és ekkor… ekkor… - akadt meg egy pillanatra, és már nem bírtam tovább, mellécsúsztam és magamhoz ölelve csitítgattam.
- Nyugodj meg Emmy, ha nem akarod elmondani, én megértem. - simogattam a hátát, és az ölembe húztam. Láttam, hogy jól esett neki.
- Nem, én el akarom mesélni! – nézett rám könnyes szemekkel, mire bólintottam.
- Ezután vadul… csókolni kezdett az előttem lévő, és belemarkolt a mellembe. Felnyögtem a fájdalomtól, de azt hitte, hogy azért, mert élveztem. Le akarták tépni a ruhámat, mikor megjelent Ben. A kezében egy hatalmas fadarabbal. Azzal csapkodta őket, mire elmenekültek. Ezután sírva hozzárohantam, Ő pedig az ölébe vett, és úgy vitt haza. A legjobb testvér a világon. Ezután lettem olyan a férfiakkal, amilyen. Nem akartam kedvelni senkit. Úgy éreztem, hogy mindenki csak bántani akar, és ezért úgy döntöttem, én fogom bántani őket. Egy védekező mechanizmus ez számomra. – mondta nekem, mire összeállt a kép. Mindet értettem már így, és nem tudtam rá haragudni.
- Vigyázni fogok rád Emmy! Nem hagyom, hogy bárki bántson téged! Nézz rám! – emeltem meg az állát. – Mindig itt leszek veled. -  Leírhatatlan érzés volt látni, hogy milyen gyengéden néz rám.
- Köszönöm Kellan. – suttogta. Mindig kiráz a hideg, ha kimondja a nevemet. Lassan közelebb hajolt hozzám, majd a hajamba túrva óvatosan érintette ajkaival az enyémeket. Nem tudom, mi ütött belém, de tarkójánál fogva közelebb húztam, és úgy ízleltem ajkait. Először az alsót, majd a felsőt. Remegett a karjaimban, és ahogy észrevettem, nagyon felizgathattam, mert erősebben markolt a hajamba, és majdhogynem falni kezdte az ajkaimat. Annyi érzelem volt ebben a csókban, hogy azt hittem nem bírom ki. Erősen magamhoz szorítottam, erre lassan elnyíltak az ajkai, és apró nyelvét megéreztem a számban. Abban a pillanatban mintha tűz futott volna végig a testemen. Nyelveink gyengéden játszottak egymással, és szorosan öleltük egymást. Lassan, elváltak ajkaink, és nem, győztük kapkodni a levegőt.
- Ez… ez volt az utolsó csókunk. – nézett rám bólogatva.
- Igen… ez volt. – helyeseltem, aztán nyomtam még egy puszit a szájára. Aztán Ő is, mire elmosolyodtunk.
- Akkor ez. – mondta, majd újra megcsókolt. Nem tudtam ellenállni, de nem is akartam. Önfeledten csókoltam vissza, de aztán észbe kaptam. Nem tehetem ezt! Ő egy diák. Elszakadtam tőle, majd a szemeibe néztem.
- Ki… Emmy, nézd. Köztünk nem lehet semmi. Ugye ez számodra is világos. Te a tanítványom vagy, én meg a tanárod. Nem lehet… - néztem a homályos tekintetébe.
- Igen, tanár úr, ne haragudj, de… na mindegy.  – pirult el.
- Akkor hazaviszlek, jó, cicám… Emmy? – kérdeztem meg tőle, de a mosoly ott bujkált a szája szélén.
- Oké tanár úr, gyere. – állt fel a padról, és a kocsimhoz vezetett. Amint beszállt indítottam is. Egész úton csak mosolygott, de nem szólt semmit. Nekem is jobb kedvem ettől. A házuk előtt parkoltam le.
- Köszönöm, hogy meghallgattál, Kellan. – nézett mélyen a szemembe.
- Én köszönöm, hogy elmondtad. – mosolyogtam rá. Aztán nagyon gyorsan nyomott egy puszit a szám szélére, majd kiugrott, és berohant. Bolond egy lány.
Hazaértem, aztán, miután megvacsoráztam, elmentem megfürödni, és lefeküdtem aludni.
Reggel frissen keltem, és alig vártam, hogy láthassam Emmyt… na jó nem tudom, mi van velem, azt hiszem, ez a szerelem. De vissza kell fognom magam, mindenféleképpen.
Amint beértem a suliba, láttam, hogy Jasonnal beszélget, ráadásul elég bensőségesen. Azonnal, elment az összes kedvem. Oké, végül is, nem szólhatok bele abba, amit csinál. Csinos, fiatal, független lány. Azt tesz, amit akar. Szó nélkül, bementem a szertárba, és átöltöztem. Épp a mai órára készítettem elő az eszközöket, mikor megjelent előttem Emmy már átöltözve.
- Szia tanár úr! – köszönt nekem kicsit szégyenlősen.
- Szia Emmy! – köszöntem vissza, azzal visszafordultam a munkámhoz.
- Most miért ilyen? – kérdezte halkan.
- Miért, milyen vagyok?  - motyogtam a labdák közül.
- Nézzen rám, akkor már! – sziszegte nekem.
- Mit szeretnél, Emmy? – néztem a szemeibe.
- Például azt, hogy ne tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna tegnap! – nézett rám, morcosan.
- Nem teszek úgy, csak ez… ez… kérlek, ne itt beszéljük meg! – próbáltam témát váltani.
- Jason miatt ilyen, ugye? – mosolygott.
- Mégis, miért? Mi bajom lenne vele? – jöttem zavarba. Sajnos nem tudtam titkolni.
- Féltékeny vagy, tanár úr! De nem baj… előfordul. De csak hogy tudja, csupán barátok vagyunk. – mosolygott, majd ellibbent mellettem. nekem is mosolyognom kellett, mert igaza is volt, tényleg féltékeny voltam. De ezt nem vallottam volna be neki. Elkezdődött végre az óra, és örömmel láttam, hogy most mindenki tisztességgel dolgozik. Mondjuk az nem tetszett, hogy Jason, és Emmy sokat beszélgetnek, de hiába, nem tudok beleszólni. Egyszer csak Kate jött oda hozzám.
- Tanár úr – cincogta nekem, mire majdnem elnevettem magam. Ő egy elég magas, és igen jó méretekkel megáldott szőke, bár szerintem kicsit buta lány.
- Tessék, Kate.
- Kérem, segítene felmászni a kötélre, mert egyedül nem megy. – biggyesztette le az ajkait.
- Persze, Kate, gyere! – intettem neki.
- Köszönöm tanár úr! – nyújtotta el a szavakat… Jézusom… Ezután segítettem neki, de volt, hogy majdnem rám esett, már elég ideges voltam. Hála Istennek kicsengettek, aztán bementem elpakolni a szertárba.
- Szóval, neked tetszik Kate, ugye? Tudtam, annyira tudtam. Neki szép nagy mellei is vannak, meg szőke, és magasabb is. Ő a Te ideálod. – Jött be Emmy, én meg hírtelen nagyon meglepődtem, de ha akartam volna, sem tudtam volna letagadni, hogy nagyon tetszett a helyzet.
- Féltékeny vagy, picinyem?  - léptem mellé, így az ajtónak szorítottam. nem tudom, mi ütött belém, de ezt most nem bírtam kiállni.
- Én?... Öhm… mégis miből gondolja? – váltott át magázódásra.
- Hmm, cica, nem is gondoltam volna, hogy pont Katre vagy féltékeny.  - hajoltam közelebb hozzá.
- Mo… most ezt miből gondolja? – kérdezte akadozó lélegzettel.
- Hát, kiscicám… elég nyilvánvaló, de ne aggódj, csak tanár-diák viszony van köztünk. – mosolyogtam rá, pont úgy, ahogy Ő tette.
- Ja… hát engem nem érdekel… - próbált meggyőzni, persze nem sok sikerrel. Gyorsan fogta a cuccát, azzal kiszaladt. Nekem meg ezer wattos vigyor ült ki az arcomra. Annyira édes, mikor zavarban van… Gyorsan nekiveselkedtem újra a rendrakásnak, csakhogy nem telt el két perc, kicsapódott az ajtó, és Emmy rohant egyenesen felém…

Laura