Miért nem hiszel nekem?

Sziasztok!

Hoztam a heti 2. részt, ahogy azt "megbeszéltük". Ne utáljatok a vége miatt :$

Köszönjük a pipákat, és Tusinak, Annának, Timinek, Donának és az Anonim olvasónknak a komikat! :) <3



Jó olvasást!

Ilyen pocsék reggelem talán még soha nem volt. Ahogy felébredtem, azonnal Emmy jutott az eszembe. Végignéztem az ágyon, és szinte hallottam, ahogy könyörög, hogy hagyjam abba. Te jó ég, hogy süllyedhettem erre a szintre? Hogy tehettem ezt meg vele, mikor pont ettől félt a legjobban, Emlékszem, hogy megígértem neki a padon, hogy vigyázni fogok rá. Láttam akkor a szemében, hogy bízott bennem. De ezek után, hogy is tehetné, mikor úgy bántam vele, mint egy vadállat. Bár, ha jobban belegondolok, nem is vagyunk együtt. Nickel jár, engem pedig idővel teljesen el fog felejteni. De akkor miért jött ide? Mit akart tőlem? Miért ivott? Rengeteg kérdés, amire nem tudom a választ, és lehet, hogy nem is fogom megtudni soha.  Töprengésemből az ébresztő hangja zökkentett ki. Idejének láttam készülődni, majd miután a kávémat is megittam, elindultam a suliba, kevesebb lelkesedéssel, mint eddig valaha. Épp befordultam az iskola utcájába, mikor nagy hangoskodás csapta meg a fülemet. Közelebb érve már láttam is a Nick-Emmy párost, csak azt nem értettem, Rob, és Tom mit keres ott…és mit vitázik Rob Nickel… baszki de hangosak! Közelebb mentem, közben hallottam is már, mit „beszélnek”

• Kopj le róla, mert szétverem a fejed! – lökte meg Nick Robot, de úgy, hogy majdnem elesett. Erre az megőrült és nekiment Nicknek. Láttam, hogy próbálják leszedni Robot Nickről, és nagy nehezen sikerült is nekik. Akkor értem oda hozzájuk.
• Ti meg mi a francot csináltok? Tőletek visszhangzik az egész utca. – néztem hol Nickre, hol pedig Robra.
• Elnézést tanár úr, de a barátja sértegette a barátnőmet és elvesztettem a fejem! – szólalt meg Nick, ezzel méh mélyebbre taposva. Valóban nem az Ő barátnője. –Gyere, kicsim menjünk! – fordította maga felé Őt, és elindultak. Megint végigsöpört rajtam a fájdalom, és az csak tetézte, hogy mit tettem vele az este. Sosem fog megbocsájtani nekem.  Lógó orral mentem be, mielőtt viszont megfoghattam volna a kilincset Jane a vállamra tette a kezét.
• Sajnálom, hogy így alakult tanár úr. – nézett rám együtt érzőn.
• Én is sajnálom Jane… én is. – mondtam neki, majd befelé vettem az irányt. Átöltöztem az órához, de ilyen lassú öltözködést, még talán sosem produkáltam. Végre elkészültem, mikor megláttam Nick Jacobsont, aki eléggé félve nézett rám. Van is oka, és alig várom, hogy belé tudjak kötni.  Elkezdődött az edzés, és néhány perc után észrevettem, hogy nem igazán van elemében. Még a keze is remegett, és az egész órán félve pislogott rám. Jót mosolyogtam, úgy, hogy ő is lássa, de tipikusan a gúnyos mosolyomat vettem elő Két részre osztottam a csapatot, egy kisebb meccs erejéig. Jason volt az egyik csapat kapitány, a másik pedig Ő. Annyira rosszul játszott, és tette tönkre az egész játékot, hogy itt volt az alkalom, hogy belekössek. Óra végén meg is szólaltam.
• Nick Jacobson, itt marad egy kicsit még. Nem ártana átbeszélni ezt a mai órát… - néztem rá, komolyan, mire nagyot nyelt. Mindenki besétált, mi meg kint maradtunk. – Ilyen rosszul, eddig egyszer sem játszottál… - néztem rá utálkozva.
• Hát… tudja, öö.. tanár úr, kicsit… hát nem aludtam sokat az éjszaka… - mondta, de alig hallottam, és tiszta vörös volt az arca.
• Miért, mit csináltál az este? – húztam össze a szemeimet.
• Hát… öhm… tanultam. – makogott.
• Na, és milyen Emmyvel, jól megvagytok? – fröcsögtem neki, mire lesápadt.
• Nézze… én… hát, igen, megvagyunk. – nézett rém halálraváltan.
• Szereted? – sziszegtem.
• Mmmost mennem kell, öööö, mindjárt kezdődik a következő órám. – dadogott még mindig.
• Nem mész sehova, míg el nem mondod, hogy szereted-e! Szereted? – kérdeztem már tiszta ideg voltam.
• Igen, szeretem Őt. – nyelt egy nagyot, és az eddigieknél is nagyobb félelemmel nézett rám.  
• Akkor nagyon vigyázz rá, és magadra is… - néztem fenyegetőn rá, aztán loholva távozott. Mekkora egy képmutató dög vagyok… Ő nem erőszakolta meg, nem bántotta. És fáj, a fenébe rohadtul fáj, hogy ilyen jól megvannak. Úgy gondoltam bemegyek a szertárba, és várom a másik csapatot, csak ezúttal tesim lesz velük. Aztán megint jön vissza a kosár csapatom. Kicsit elterelték a figyelmemet, mert ilyen kétbalkezes osztállyal még nem volt dolgom. Eddig nem is én tanítottam őket, csak visszaadtam az órákat, amiket helyettem tartottak meg a kosáredzés miatt. Rengeteget szenvedtem velük, volt, aki bele sem talált a kosárpalánkba. Már nevetnem kellett, mennyire nem megy senkinek… Örültem, mikor kicsengettek. A következő óra az megint kosáredzés volt, kint a pályán. Már mindenki át volt öltözve, csak azt vettem észre, hogy Nicket sehol sem látom. Nem is kellett sokáig kutatnom, meg is láttam, amit Emmyvel szemben ül, és… csókot váltanak. Én ezt egyre nehezebben viselem, nem igaz! A csókra természetesen mindenki huhogni kezdett.
• Emmy nem leszel az én barátnőm is? A tenyeremen hordoználak cica! – kiabált Bill, és most nagyon, de nagyon behúztam volna neki egyet! Nem látja, hogy szenvedek?! Jó inkább ne is lássa.
• Ja, majd pont egy ilyen balfék fog neki kelleni! Hé, Emmy, ha megunnád, a srácot megadom a számom és csak hívj! – vigyorgott Sam, de már hallottam is Daniel hangját.
• Te vagy a legtutibb csaj az egész államban baby! Ha érett pasira vágysz, keress meg!
• Fiúk jó lenne, ha inkább a kosárra összepontosítanátok! – szóltam rájuk, mert már kurvára pipa voltam. Viszont Sam úgy gondolta, még kicsit húzza az agyamat…
• Tanár úr nem lehet elmenni egy ilyen kis szépség mellett! Nehogy azt mondja már, hogy magának nem tetszik! – kezdte, mire nagyon figyelnem kellett arra, hogy ne keljek ki magamból…
• Igen ki vele tanár úr! A kis Emmy nagyon jó csaj ugye? – kérdezte Bill, én pedig ránéztem. Zavarban volt, ha jól láttam, én meg elővettem a leglazább hangomat.
• Helyes kis lány. – mondtam végül, aztán hátrafelé indultam, nyomomban a többiekkel. Végig Nicken tartottam a szememet, és annyiszor kívántam, bárcsak elesne, és mondjuk, felhorzsolná a térdét. Nagyon kedves vagyok, nem azt kívánom, hogy törje el a lábát… de csak azért, mert szükségem van rá a csapatban, különben… a csengő zökkentett ki sötét gondolataimból, és volt az első, aki elrohant. Épp befelé indultunk volna, mikor tőlünk nem messze Kate, és Emmy… már megint egymáson, te jó ég, mikor lesz ennek vége. Bill elkiáltotta magát, hogy „csajbunyó”, erre mindenki azonnal odament. Kate Emmy alatt volt, és, ha jól láttam, egy levelet akart megszerezni mindenáron, ami tőle nem messze volt. Már majdnem elérte, de gyorsabb voltam. Az én nevem volt rajta. Amire viszont nem számítottam, hogy kitépi a kezemből a levelet.
• Ez az én levelem. – magyarázta, mire gúnyosan néztem rá.
• Az én nevem van rajta. – mutattam rá.
• Biztos rosszul látta! –mondta, azzal elcaplatott. Azért engem nagyon kíváncsivá tett az a levél. Vajon mi lehetett benne, hogy foggal-körömmel harcolt érte?... Furcsa ez nekem… Nehezen összeszedtem a csapatot, aztán mondtam nekik, hogy kapnak fél óra szünetet, majd folytatjuk az edzést. Épp ekkor jött kifelé Jacobson is. Mindenféle érzelem nélkül sétált oda hozzám, és kérdezte meg, hogy áll a csapat. Megmondtam neki, hogy nagyon jól, és, hogy csúcsformában leszünk a meccsre, ami egy hónap múlva esedékes. Bólintott, majd fogta magát, és elmenet. Fasza, mondjuk, mit is vártam. Folytattuk a fiúkkal az edzést, és természetesen Nick most is félve nézett rám, amit nagyon élveztem. Tudja is, hol a helye… Óra végén már csak Ő maradt az öltözőben, gondoltam, bemegyek hozzá.
• Szervusz, Nick! – köszöntem neki, mire megugrott.
• Jjjó napot tanár úr. – fordult meg, miközben a pólóját vette fel.
• Mi van veled? Egyre pocsékabbul játszol… - támaszkodtam a falnak, összefontam a mellkasomon a kezeimet.
• Hát… holnap jobb formában leszek… - mondta félénken.
• Hm, nem hinném én azt Nick. Tartasz tőlem, kérdés, hogy miért? Nem tépem le a fejed, mert azzal a nővel vagy, aki mindennél, és mindenkinél többet jelent nekem. Nem rúgom szét a seggedet, mert öleled, csókolod, becézgeted… legalább is nem az iskola keretein belül. – ahogy ezt mondtam, folyamatosan fehérebb arcszíne lett. – Megnyugtatlak, itt biztonságban vagy… de csak itt. – mondtam sötéten neki.
• Mmmost fenyeget? – kérdezte riadtan.
• Nem, csak ismertetem az erőviszonyokat… - mosolyogtam gúnyosan, azzal ott hagytam. Jót röhögtem a markomba, hogy ennyire fél tőlem.

Hazaindultam, és épp beértem, mikor csörgött a telefonom. Tom…

• Szevasz, tesó! – köszönt vidáman.
• Hello Tom! Mi újság? – kérdeztem
• Lesz ma egy tök jó buli, a közeli klubban! Karaoke estet rendeznek, már most beszélnek róla! Ott a helyünk! – mondta felspannolva.
• Rendben, mikor kezdődik?
• Nyolckor!
• Jó, ott leszek! Rob, hol van? – furcsa, hogy ezzel kapcsolatban nem Ő hívott.
• Hát… izé…öhm… Mandyvel van. – dadogott.
• Ja, oké, akkor majd találkozunk ott. A Heavenbe lesz, igaz?
• Ott hát! – mondta, majd miután elköszöntünk, gondoltam rendelek magamnak valami kaját.

Utána nekiláttam a készülődésnek. Bő fél óra alatt végeztem, és észre sem vettem, már fél nyolc volt. Elindultam a Heaven felé, és, amint kiszálltam megláttam Tomékat, akik vadul integettek.

• Szevasztok! – köszöntem nekik.
• Sokat tollászkodtál haver, de a lényeg, hogy itt vagy! – mosolyogtak, mire megforgattam a szememet.
• Tesó, sokkal jobb színben vagy ma már! – mondta Rob, és hátba vágott. Sajnos nem, még szarabbul is talán. Nem mondtam semmit, amit egy vállrándítással elintéztek, aztán bementünk. Robnak hála megint nem kellett sorba állnunk, simán beengedtek minket. Pár perc múlva megjelent Mandy, és Jane is, és azonnal a fiúkhoz mentek. Csókolózva, és vidáman köszöntek egymásnak. Milyen jó lenne, ha Emmyvel mi is így lennénk. Nem bírtam tovább nézni elmentem a mosdóba.  Már épp beléptem volna, mikor valaki, megszólított.
• Ne haragudj! Tudnál adni nekem tüzet? – érintette meg a vállamat, és döbbenten vettem észre, hogy ez Emmy.
• Emmy! Ez mi a kezedben? – ragadtam meg a csuklóját, mert már el akarta dobni. Ijedten meredt rám.
• Semmi közöd hozzá! – mordult fel.
• Tudod, mit fogok én neked adni! Két pofont, ha ilyen hülyeségeket csinálsz! – kiabáltam, majd kikaptam a kezéből a cigit, és megszagoltam... – Füves cigi?- döbbentem le -  A rohadt kurva életbe Emmy teljesen elment az eszed? – ráztam meg. Nem lehet ennyire felelőtlen.
• Mit érdekel az, hogy én mit csinálok? Gyerünk, üss csak meg! Ahhoz nagyon értesz, hogy bánts! – ezzel elevenembe talált.
• Tudod mit? Szívj füves cigit, idd magad részegre és tedd tönkre az egész életed! – fordultam el tőle.
• Azt is fogom tenni! – vágta rá, majd megfordult, és el akart menni, de megragadtam a karját.
• Az egy dolog, hogy engem gyűlölsz, de azt elárulhatnád, hogy magadat miért akarod tönkretenni? – néztem mélyen a szemeibe, és ezzel megint előhozva belőlem az érzéseimet. Ekkor jött egy nagyobb tömeg ezzel szétválasztva minket, én pedig oldalra fordítottam a fejemet. Ránéztem, mire elkapta a szemeit, és elindult Nick felé. Elkezdtek táncolni, egy lassú dalra. Annyira rossz volt nézni, hogy ölelkeznek. Én akartam ölelni Őt. De haragudtam is rá! Miért nyúl mindenféle tiltott dologhoz. Épp belemerültem volna ebbe, mikor hírtelen megjelent mellettem Rob.
• Te baszki, nem is mondtam neked, mit mondott rólad a drága nagy szerelmed… Ma beszéltem vele, és azt mondta, hogy megerőszakoltad, azt a kurva életet! Hát azt hittem dobok egy hátast baszd meg! Úgy felbaszta az idegeimet, hogy ilyet képes volt kitalálni rólad! – teljesen lefagytam aztán kibaszottul ideges lettem. Ezt nem akarom elhinni! Rendben nem kellett volna ezt tennem vele, de miért kürtöli szét?! Elindultam felé, a nyomomban Robbal. Erre Nick elkezdte kifelé vonszolni, de ekkor ránk vetült a reflektorfény.
• Meg is van a két kiválasztott, akik a következő fantasztikus dalt előadják nekünk! – hallottam meg a nagy hangszórókból.
• Igen te ott Törpilla és a magas szőke srác gyertek ide! – harsogta felénk a műsorvezető. Mindenki csak izgatottan várta, hogy felmenjünk, de én nagyon nem akartam. Erre Rob elkezdett lökdösni, és nagyokat vigyorgott.
• Ez az! Üdvözlünk mi a neved? – ordította a hangszóró.
• Kellan. – válaszoltam.
• Nahát Törpilla ne menekülj! Gyere ide hozzánk! – mutatott Emmyre a műsorvezető, aki fel akarta venni a nyúlcipőt.
• Hagyd csak! Nem fog feljönni ahhoz nem elég bátor és bevállalós! – mondtam, mire nevetni kezdtek.
• Hűha, mi ez, ha nem kihívás? – mondta a srác, hatalmas mosollyal, Ezzel kellőképpen felhúzva Emmyt, aki másodpercek alatt mellettem termett.
• Felhúztad magad?  Úgy látom ez kemény találat volt! – vigyorgott a srác. Emmy hozzám lépett, és szorosan előttem megállt.
• Biztos vagyok benne, hogy nem sértésnek szánta! – mondta a srácnak, de végig engem nézett.
• Hűha, itt kemény harc lesz! – nevetett a műsorvezető. – A ti dalotok nem más, mint egy gyönyörű szerelmes dal..
• Ne is folytasd! Nincs szerelmes dal! – szakította félbe. Még jó, hogy nem.
• Valami pörgős jobb lenne! –értettem én is egyet.
• A kívánságotok számomra parancs! Akkor a ti dalotok Az Empire state of mind. Mehet? – kérdezte és mikor bólintottunk leugrott a színpadról majd elindult a zene. Na, erre nagyon kíváncsi voltam… Hogy Ő énekelni fog?!... Vicces… Belekezdtem hát, mire kitágult szemekkel nézett. Szeretem ezt a számot, és nem is áll tőlem messze a zene.  Az ő része következett, és gúnyosan mosolyogtam rá. Kétségbeesett arcot vágott, majd belekezdett a refrénbe. Az állam valahol a padlón koppant, olyan gyönyörű, tiszta hangja volt. Élveztem, hiába is tagadnám. A végén azonnal lerohant. Nick már várta Őt, és a nagy tömegen keresztül, ki is jutottak. Végül én is lementem a színpadról, ahol A srácok, na és a csajaik vártak.
• Baszki, hallod, még mindig kurva jól nyomod! – szólalt meg Rob.
• Az biztos, haver. ha nem lesz melód, ebből is tuti megélsz majd. – bólogatott Tom is.
• Kösz srácok.
• Tanár úr… - hüledeztek egyszerre a lányok.
• Na, jó szeretnélek megkérni titeket, hogy ne magázzatok! Egyrészt nem vagyok olyan öreg, másrészt, meg a barátaim párjai vagytok! – mondtam nekik, mosolyogva.
• Hát… öhm… - kezdték.
• Most mondanám, hogy igyuk meg a pertut, de kiskorúak vagytok még.
• Hát, oké tanár… Kellan. – mondta Mandy.
• Jézus, azt mondtad neki, hogy Kellan? – kezdte Jane. – Oké, akkor megbeszéltük Kellan – mondta, mire mindenkiből kitört a röhögés.
• Na azért csajok. Ne haragudjatok, én haza mennék, hosszú napom volt, és holnap suli… nektek is lányok nem?  - ráncoltam össze a homlokomat, mire Tomék igen csúnyán néztek rám… aztán a lányok is. – Jól van, turbékoljatok csak! – emeltem magam elé a kezeimet, mire az összes egy olyan „na azért” nézéssel elintézettnek tekintette a dolgot.  – Akkor megyek is, jó éjt!
• Neked is haver, aludj jól! – mondták, majd miután tényleg elbúcsúztam mindenkitől hazafelé vettem az irányt. Otthon lefekvés előtt is Emmy volt előttem, hogy milyen gyönyörűen énekelt. Van tehetsége hozzá, ezt meg kell hagyni.  Mér majdnem elaludtam, mikor kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót, mire Rob komoly arcával találtam magam szemben
• Bocs, hogy ilyenkor zavarlak, de szeretnék kérdezni valamit.  – tördelte az ujjait.
• Persze, gyere csak be. – fogalmam nem volt, mit szeretne. Bent helyet foglalt a kanapén, majd én is leültem vele szemben.
• Haver, nézd, én sosem állítanák rólad ilyet, de most ezt az erőszak dolgot kitalálta csak Emmy, vagy tényleg…igaz… - nézett rám félszemmel.
• Mi késztetett rá, hogy ide gyere, és megkérdezd? – néztem a szemébe.
• Csak Mandy beszélt nekem egy-két dologról, hogy Emmy nagyon szavahihető, meg minden. Egy beszélgetésből jött, hogy hazudtak-e már egymásnak. Szóval…
• Igaz. – mondtam ki, mire döbbenten nézett rám.
• De… Kellan, hogyan? – kérdezte. Elmeséltem neki, hogyan történt, hogy illuminált állapotban volt, és, hogy hogyan cipeltem a szobámba… döbbenten hallgatta végig.
• Tudom, hogy nem mentség, de nagyon megbántam. Ha visszaforgathatnám, nem tenném meg újra. Gondolom, most nagyot csalódtál bennem. – hajtottam le a fejemet.
• Nem, hé, tesó, én figyelj, ha én ebben a helyzetben vagyok, szerintem rosszabb is lettem volna, szóval nem hibáztatlak. Tény, hogy nem kellett volna, de már nem tudod visszaforgatni.  – nézett rám, amiért most nagyon hálás voltam. Főleg, hogy ebben a mondatban egy csúnya szó nem volt.
• Köszönöm!
• Hagyjad má’! – vonta meg a vállát. – De, ahogy látom nem igazán neheztel – mondta, de teljesen elrévedt. Mintha nem is itt lenne. Hírtelen megvilágosodott arcot vágott, de aztán rendezte vonásait.
• Szerintem ez csak azért van, hogy senki ne tudja kérdőre vonni, hogy mennyire megváltozott. Biztos vagyok benne, hogy a szíve mélyén nagyon gyűlöl engem. – halkult el a hangom.
• Nem hinném én az tesó… - mondta, de azonnal el is hallgatott. – Na, mindegy, nekem mennem kell,csak ezt szerettem volna tisztázni! – pattant fel, majd az ajtóhoz sétált.
• Hát, örülök, hogy nem túloztad el. – mondtam neki, mire hátba vágott, majd miután jó éjt kívánt el is ment.  Én visszafeküdtem az ágyba, majd azzal a gondolattal feküdtem le, hogy Emmy nem hozzám való, el kell felejtenem!

Másnap mikor odaértem a sulihoz, már messziről láttam, hogy Emmy, Jane, és Mandy beszélgetnek. Nagyon úgy tűnt, mint egy békülés, mert szomorkodva, mégis szeretettel néztek egymásra. Mire odaértem, már ölelkeztek is, így nem vehettek észre.

• Bemehetnék hölgyek? –kérdeztem, mire ijedten rebbentek szét. A lányokra mosolyogtam, úgy, hogy az Ő pillantását kerültem, majd bementem a szertárba. Át öltöztem, majd kezdetét vette a kosáredzés.  Nick ma jobban került, mint eddig valaha, engem pedig egyre jobban idegesített, hogy nem elég tökös csávó, hogy jelentőségteljesen rám tudjon nézni. Chh, puhány…

Mára végeztem, és befelé indultam, a szertárba, hogy elpakoljak. Mit ad Isten, Emmybe botlottam…

• Kellan beszélhetnénk? – lépett hozzám.
• Nincs miről beszélnünk!  - mondtam rá se nézve, ami nem volt könnyű.
• Szerintem pedig lenne! – követett kitartóan, mert épp a tornaterembe mentem. A szertárba menet, természetesen Ő is jött utánam, és azonnal be is zárta az ajtót.
• Mit akarsz? Gondolom hallani, ahogy újra, megalázkodom előtted és bocsánatot kérek!  Hát tessék! Kérlek, bocsásd meg, hogy olyan erőszakos voltam Veled! Nincs rá mentségem! – mondtam, miközben a súlyokat pakoltam.
• Rohadtul nem erről akarok veled beszélni! – lépett elém.
• Akkor mégis miről Emmy? Azt hittem ez foglalkoztat leginkább. Robnak is eldicsekedtél azzal mekkora vadbarom voltam nem igaz? – néztem rá ellenségesen.
• Azt hittem elmondtad neki és egyébként is csak kicsúszott a számon! – támadt vissza.
• Hát persze. Olyan menő dolognak tartottam, hogy megerőszakoltalak, hogy még a helyi rádióban is el akartam újságolni. – léptem el mellőle. nem akartam vele beszélni, a francba is!
• Hagyjuk már ezt a témát! Sokkal fontosabb dologról kell Veled beszélnem! –követett.
• Nem tudom, mi másról beszélhetnénk még.  – vontam meg a vállamat.
• Kettőnkről. – bökte ki, mire megdermedtem. Felé fordultam.
• Az már nem létező dolog. Most ha nem haragszol mennem kell! – mondtam, majd az ajtóhoz indultam. Próbáltam kinyitni, de akárhogy rángattam akkor sem nyílt.
• Hát ez fasza! Lezárt a biztonsági rendszer! – ütöttem az ajtóra ököllel.
• Az mit jelent?- lépett mögém.
• Azt jelenti, hogy ha tetszik, ha nem, végig kell, hallgassalak, mivel egy jó darabig itt leszünk.  – mondtam, majd lecsúsztam a földre.  Ahogy láttam, ennek kicsit örült is. Már majdnem megkérdeztem, minek örül ennyire, de bennem akadt a szó, mikor leült mellém, ész szorosan hozzám bújt.
• Bocsáss meg Kellan! – sírta el magát, én meg nem tudtam szóhoz jutni. Most mi van?! – Nem akartam ezt tenni veled, nem akartam a lelkedbe taposni. – egyre kevésbé értettem,  mit akar mondani
• Megmondanád, mi a fenéről beszélsz? Én erőszakoltalak meg, nem te engem! – kiabáltam vele.
• Nem arra gondoltam. Átvertelek, de csakis a te érdekedben! Szeretlek Kellan! -  suttogta, majd közelebb hajolt volna hozzám.
• Mi?!  - húzódtam el.
• Nickel nem járok, csak előadtuk mindenkinek, hogy a felügyelő, és Jacobson békén hagyjanak téged. Nem akartam, hogy miattam vége szakadjon a karrierednek. – mondta, mire teljesen lefagytam. Ennél nagyobb ostobaságot, még sosem hallottam!
• Na, idefigyelj, lehet, hogy neked kurva nagydolog ezzel szórakozni, de kibaszottul nem tud meghatni sem a műsírásod, sem pedig ez a mese! Hova süllyedsz még Emmy?! Mit fogsz még kitalálni? Nem látod, hogy ezzel csak magadat teszed nevetségessé? – sziszegtem neki, mire még jobban zokogott.
• De értsd már meg, hogy ez az igazság, a kurva életbe! – kiabált.
• Nem, Emmy, nem akarlak megérteni! Te csak játszottál az érzéseimmel! Most meg valamilyen oknál fogva vissza akarod édesgetni magad? Mi történt szarban vagy Jacobsonnál? – rántottam meg a karját. – Vagy tán a fia nem elég kielégítő? – kezdtem bedurvulni, de nem érdekelt.
• Hagyd ezt abba! Miért nem vagy képes megérteni engem? Csak miattad tettem a picsába is! – temette a kezébe az arcát.
• Kurvára nem tudok hinni neked! Nem is érdekel ez az egész! – indultam az ajtó felé, mert hallottam, hogy kattant a zár. Minél hamarabb ki akartam jutni innen. A kocsiban ülve csak ez járt az eszembe. Hogy tudtam én belészeretni? Csak hazudik, mindenkinek rosszat akar! Nem is ember az ilyen!

Otthon elővettem egy üveg sört, és az egész napot átkoztam. Mi a büdös kurva életnek kellet odajönnie hozzám, és hazudnia megint. Csak nagyobbat süllyedt a szememben!... Egészen estig ezen járt az agyam, még zuhanyzás közben is. Ki kell vernem a fejemből!!

Este tíz óra volt már, mikor kopogtattak az ajtón. Na vajon ki lehet az ilyenkor?  Egy szál alsónadrágban nyitottam ajtót, és döbbenten néztem magam elé.

• Azt a rohadt kurva eget, Nick!  Te egy Chippendale fiúhoz hoztál? Imádlak!! – puszilgatta Nicket, majd hozzám lépett, és simogatni kezdett. Totál zavarba jöttem, és az sem segített, hogy Nick halál sápadt volt. Persze, hisz engem tapogat a barátnője…aki hullarészeg.
• Megmondanád, hogy mi a francot csináltál vele?! – förmedtem rá, mire összehúzta magát.
• Én…semmit, kapta valakitől. – mondta, mire felment bennem a pumpa.
• Mit kapott?! – mentem közelebb hozzá, de Emmy, közben pénzt rakott az alsónadrágomba.
• Hmmm, szép fiú, király a tested! – nyögdécselte a fülembe, mire még jobban zavarba jöttem, de most Nickre akartam koncentrálni, aki most dühös arcot vágott.
• A maga hibája, maga miatt teljesen megbolondult! Kokaint szerzett, ezért pedig csak maga a hibás.  – kiabálta, nálam meg elszakadt a cérna. Emmyt félrelökve akkorát behúztam neki, hogy a földön landolt.
• Te idióta! Kokaint adtál neki?! – kiabáltam vele, Emmy meg jött utánam, és a mellkasomat csókolgatta. Akarva-akaratlanul is végigfutott rajtam a hideg. – Ezt holnap megbeszéljük, de most csinálok vele valamit! – mondtam neki, majd rá sem nézve, bekísértem Emmyt. Pont belefért az ölelésembe, amiről eszembe jutott, milyen jó volt vele akkor… FENÉBE! Most ki kell osztanom! Csak nehezen megy, hogy már a nyakam csókolgatja.
• Emmy, hagyd ezt abba, jó? – remegett meg a hangom.
• De annyira szexi vagy… legszívesebben – nézett végig rajtam, de inkább betuszkoltam a házba, majd mivel nagyjából ismertem a mellékhatásokat, bevittem a fürdőbe, hogy jó hideg vízbe megfürdessem. Nem ment könnyen, mert vagy le akarta húzni az alsónadrágomat, vagy nevetőgörcse volt, de végül az ölembe kaptam, és bevittem a fürdőbe. Rohadt érdekes este elébe nézek…

Laura