Szülői segítség

Sziasztok!

Hosszú idő után megint én rakom fel a részem. :-) Köszönöm Laurának, hogy eddig megtette helyettem!

Köszönjük a kommentárokat! Remélem tetszeni fog az új rész is!Kellemes húsvéti ünnepeket!

Sírva mentem haza a suliból. Annyira tudtam, hogy ez lesz. Sosem fog nekem megbocsájtani még csak végighallgatni sem akart. Ellökött magától és olyan rideg volt, hogy úgy éreztem meghalok. Felkaptam a telefonom és Nick számát tárcsáztam.

-          -Nem bocsájt meg nekem! – sírtam a telefonba, amikor felvette.

-          -Emmy te vagy? –kérdezte ijedten.

-          -Látni sem akar, nem akarja, hogy hozzáérjek! Mi lesz most Nick? – zokogtam.

-         - Nyugodj meg Emmy! Letámadtad ugye? Mondtam, hogy szép lassan kell beadagolni.

-          -Elrontottam mindent!

-          -Dehogy rontottad! Figyelj, átmegyek jó?

-          -Gyere, de ne maradjunk itthon! Vigyél el bulizni! – világosodtam meg. Egy kis füves cigi majd segít túlélni ezt az éjszakát.

-          -Ahhoz lenne kedved? – kérdezte kedvesen. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy meghalni lenne kedvem, de visszanyeltem.

-          -Igen, ki akarom magam tombolni. – mondtam majd letettem a telefont és készülődni kezdtem. A lehető legszexisebb ruhámat vettem fel egy pántnélküli fekete csipkeruhát, ami combközépig ért. Felkaptam a cipőmet és letipegtem a lépcsőn.

-          -Megyek bulizni! –szóltam be Benhez.

-          -Nem kellene ezt megbeszélnünk?- kérdezte. Ott volt két barátja, úgyhogy rám semmi szükség nem volt.

-          -Nickkel leszek, nem lesz semmi bajom! Majd jövök! –intettem és már rohantam is ki. Bepattantam a kocsiba és Nickre mosolyogtam. Rövid párbeszéd után elindultunk majd hamarosan már ott is voltunk a Heaven előtt. Berángattam Nicket és belevetettem magam a bulizásba. Hamarosan előkerült a füves cigi, de hiába szívtam nem történt semmi lényeges változás. Ennél valami erősebb kell. Odatáncoltam Connorhoz.

-          -Szia, szépségem! –hajolt közelebb hozzám. – Mondjad!

-          -Kell nekem valami, amitől elszállok! – mosolyogtam rá.

-          -Kábszerezni akarsz? – nézett rám meglepődve. – Ez nem gyerekjáték Emmy!

-          -Ne nézz hülyének Connor! Tudsz szerezni vagy sem? – néztem rá mérgesen.

-          -Nick tud róla? – kérdezte, de rögtön el is hallgatott, mert csúnyán néztem rá. – Oké tudok, de nem tőlem van. – mondta mire megveregettem a vállát. Egy sráchoz lépett majd hamarosan egy zacskóval jött vissza. Kikaptam a kezéből és zsebre tettem.

-         - Mi ez?- kérdeztem.

-          -Kokain. Fel kell szívni. De ahogy elmúlik a hatása rohadt szarul leszel. Biztos megéri?

-          -Ne szólj bele a felnőttek dolgába! – mondtam majd a kezébe nyomtam egy százast. Bementem a mosdóba és előkészítettem a terepet, ahogy a filmekben láttam. Elővettem még egy százdollárost és összecsavarva szívni kezdtem az anyagot. Először kicsit csiklandozott, majd megszédültem tőle és a falnak dőlve vártam, hogy elmúljon.

-          -Emmy! Itt vagy? –hallottam meg Nick hangját. Szexre van szükségem most azonnal és Nick a pasim, villant az eszembe. Kinyitottam az ajtót és behúztam.

-          -Mi a fenét csinálsz? Jézusom ez az, aminek látszik? – kérdezte tök vicces arckifejezéssel.

-          -Hallgass és csókolj! –ragadtam meg a pólóját és vadul csókolni kezdtem.

-          -Emmy várj hallod! – tolt arrébb. – Gyere, elmegyünk valahova jó? – kapott az ölébe, amit nagyon viccesnek találtam. Sőt úgy egészében véve mindent viccesnek találtam. Beültetett a kocsiba, ami annyira nevetséges volt, hogy majd megszakadtam. Megálltunk egy ház előtt és mielőtt kinyithatta volna az ajtót én már kis is szálltam.  Nick megfogta a karom és az ajtóhoz mentünk majd bekopogott. Egy baromi jóképű pasi nyitott ajtót, akin alig volt ruha.

-          -Azt a rohadt kurva eget, Nick!  Te egy Chippendale fiúhoz hoztál? Imádlak!! – puszilgattam meg majd a fiúhoz léptem. Azt a mindenit ennek a srácnak aztán vannak izmai. Nem nagyon akar táncolni. Hát persze hisz pénzre van hozzá szüksége! Előkotortam a pénztárcám és kivettem belőle egy kisebb köteg pénzt majd a gatyájába dugdostam.

-          -Hmmm, szépfiú, király a tested! – nyögdécseltem a fülébe és úgy éreztem helyben fel tudnám falni. Végigsimítottam a mellkasát mire arrébb lökött. Na, nem ám, hogy csak úgy elmegy mikor fizettem neki. Elé kerültem és a mellkasát kezdtem csókolgatni. Elkezdett befelé tolni, de nem hagytam magam a nyakát csókolgattam.

-          -Emmy, hagyd ezt abba, jó? – szólalt meg.

-          -De annyira szexi vagy… legszívesebben – mértem fel, de nem hagyta, hogy befejezzem, hanem bekísért a házba. Itt már biztos alakulni fog valami. Le akartam húzni az alsóját, de nem engedte. Ezt annyira viccesnek találtam, hogy mozdulni sem tudtam a nevetéstől. Felkapott az ölébe mire a fülét kezdtem el harapdálni.

-          -Emmy kérlek, ne kelljen még egyszer mondanom! – mondta olyan furcsa hangon, hogy fejemet hátravetve vihogtam. Beállított a zuhanyzóba, de nekem most nem volt kedvem zuhanyozni. Ahogy egy percre elfordult már kint is voltam.

-          -Állj meg! A francba Emmy tönkreteszel teljesen! – ért utol az egyik szobában. Ránevettem és csúsztatni kezdtem magamról a ruhámat mire villámgyorsan ott termett és visszahúzta. Csókolgatni kezdtem a nyakát majd kezem levándorolt legérzékenyebb pontjára és végigsimítottam rajta mire megfordított és lefogta a kezem. Annyira vicces volt ez az egész! Azt hiszi, túl tud járni az eszemen, de majd én, megmutatom neki. Hozzádörgöltem a fenekem és kuncogva vettem tudomásul, hogy felnyög. Lenyomott egy fotelbe és közel hajolt hozzám.

-          -Most maradj itt érted? Egyetlen perc és itt vagyok. – kérte mire az arcát megsimítva gyors puszit adtam a szájára és röhögő görcsöt kaptam. Érdekes módon kezdett összemosódni minden a szemem előtt. Már egyedül voltam a szobában és én nem akartam magányos lenni. Felálltam és kiszédelegtem a konyhába. Felültem a tálalóra és éppen egy virágért nyúltam volna mikor betoppant a szépfiú halálra vált arccal. Rá mosolyogtam majd tovább nyújtózkodtam a virágért és hirtelen éles fájdalom hasított belém, amitől sírni kezdtem. Kinyitottam a szemem és Kellan ijedt arcát láttam magam fölé hajolni.

-          -Emmy! – simította ki a hajamat arcomból. Felé fordultam mire a fájdalom erősebb lett. A földön feküdtem ő pedig vizsgálgatta, hogy minden porcikám épségben van-e. Hevesen rázott a zokogás és egész testemben reszkettem. Lassan alám nyúlt és óvatosan felemelt majd bevitt a szobába és lefektetett az ágyra. Levette a cipőm rám adta a melegítő felsőjét és alaposan betakargatott. Továbbra is reszkettem és nem bírtam abbahagyni a sírást. Leült a földre és csak fejét hajtotta mellém. Egyik kezével megfogta a kezem, amit rögtön magamhoz öleltem.

-          -Kellan hinned kell nekem! – zokogtam mire mintha valami átfutott volna az arcán.

-          -Ezt nem most fogjuk megbeszélni! Rendben? – mondta szelíden.

-          -Ugye nem hagysz itt egyedül?

-          -Nem hagylak. Itt maradok Veled, de most próbálj meg aludni jó? – nézett egyenesen a szemembe és simogatni kezdte a hajam. A sírás lassan abbamaradt már csak végtelen szomorúságot éreztem. Feje még mindig mellettem pihent a karján, ami a hajamat simogatta, míg másik kezét szorosan a mellkasomhoz öleltem. Talán órák teltek így el, de nem tudtunk elszakadni egymás szemétől. Egyre csak rázott a hideg és szörnyen éreztem magam, de valamennyire megnyugtatott a tudat, hogy itt van mellettem. Szomorúan néztem őt és úgy éreztem nem bírom elviselni azt a fájdalmat, amit az elvesztése miatt érzek. Most itt van velem, de holnap és azután már soha többet nem ölel magához, nem fogja a kezem. Erre a gondolatra legördült egy könnycsepp az arcomon és erősebben szorítottam magamhoz kezét. Próbáltam megfejteni, rájönni, hogy mit gondolhat, most de a szemem lassan lecsukódott és utolsó emlékem ajkának érintése volt az ajkamon.

Az ébredés előtti pillanatokban különböző képek kúsztak a szemem elé. Kellan ahogy átölel, a karjaiban tart, megcsókol. Mi a fene üthetett belém, hogy ilyesmiről képzelgek? Nem szabad és kész! Nem hisz nekem, nem bízik, bennem akkor meg minek foglalkozom még mindig vele? Mert szeretem. Ilyen egyszerű a válasz. Hirtelen mintha zaj ütötte volna meg a fülem. Nagyon lassan tudtam csak kinyitni a szemem és mikor magamhoz tértem azt hittem, hogy még mindig egy álomban vagyok. De ez kevésbé tetszett.

-          -Emmy? – hallottam meg Rob hangját mire azonnal felültem és rögtön vissza is szédültem. Nem hagyhatom el magam. Ha látják, hogy gyenge vagyok bántani fognak.

-          -Mit keresel te itt? – akartam kiáltani, de csak valami rekedt suttogásra futotta. Rettentően égett a torkom és fájt mindenem, de újra feltornáztam magam és lassan lábra álltam.  Nem ment könnyen, mert egész testemben remegtem. Meglepődve vettem észre, hogy Kellan felsője van rajtam. Rob és Tom tágult szemekkel néztek én pedig próbáltam észhez térni.

-          -Emmy jól vagy? – lépett közelebb Rob. Gyilkos pillantással néztem rá és egyre csak gyűlt bennem a harag. Hirtelen mozdulattal nekiugrottam és elkezdtem püfölni a mellkasát.

-         - Nem veheti el tőlem senki! Nem szakíthattok el tőle! – sikítottam és már a vállát ütöttem ő pedig annyira megdöbbent, hogy még védekezni is elfelejtett. Hamarosan Kellan futott be és kezeimet lefogva magához szorított, de lábaimmal még így is Rob felé kapálóztam.

-          -Emmy, kicsim nyugodj meg! –suttogta Kellan a fülembe majd mikor kicsit lecsillapodtam maga felé fordított és fejemet csupasz mellkasára hajtva, reszketve öleltem és ő is szorosan tartott.

-          -Kellan bassza meg mi van Emmyvel?Utoljára  akkor láttam ilyet amikor kokót szívtunk és másnap szét akartunk verni mindenkit, de nyilván… mondta majd hirtelen elhallgatott. Az ölébe kapott mire átkaroltam a nyakát és akkor sem engedtem el, amikor le akart ültetni a kanapéra így ő is leült és hagyta, hogy az ölében maradjak. Arcomat belefúrtam a nyakába és mélyen beszívtam illatát. Beszélgettek, de nem értettem miről. Csak az volt fontos, hogy a karjaiban lehet, érezhetem őt talán most utoljára. Nem tudom mikor kezdett el ringatni és suttogni a fülembe, de megnyugtató hangjától hamarosan újra álomba merültem. Amikor újra kinyitottam a szemem a szobámban feküdtem. Megdörzsöltem a szemem és a bátyámat vettem észre.

-          -Hogy vagy? – jött közelebb és aggódva nézett rám.

-          -Jól. – ültem fel és mosolyogtam rá pedig nagyon rosszul éreztem magam.

-          -Kellan hozott haza. Elmondta, hogy rosszul lettél a buliban és a barátod hozzá vitt. Mondtam már neked, hogy ne idd folyton azokat a színes lötyi koktélokat most nézd meg milyen pocsékul vagy tőle. – szidott meg, de nem volt mögötte harag. Szóval Kellan nem árulta el, hogy mit csináltam.

-          -Tudod, milyen vagyok. A magam kárán tanulok. – vigyorogtam még mindig és reméltem beveszi, hogy nincs semmi bajom.

-          -Igen már ismerlek valahonnan! – húzta meg a hajam majd elmondta, hogy a haverjai elviszik magukhoz egy kicsit kikapcsolódni. Ennek most nagyon örültem, mert nem tudtam volna egész nap hozni a mosolygós formát.  Lassan felkászálódtam és a fürdőszobába vonszoltam magam. Nem tudtam volna most tiszta fejjel gondolkozni, amíg nem veszek egy jó forró zuhanyt. Beálltam és csak folyattam magamra a vizet, lassan lecsúsztam a kabin aljára és fejemet a falnak vetve sírni kezdtem. Annyira szeretem őt és most megint egy olyan helyzetbe kerültem, amitől csak még jobban megutál. Biztosan undorodik tőlem, de ezek után nem is csodálom. Mikor úgy éreztem nincs már több könnyem felálltam és elzártam a csapot majd magamra csavartam a törölközőmet és a konyhába mentem. Nem voltam éhes, de muszáj volt valamit ennem, mert a gyomrom hangosan korgott. Már délután öt óra volt és mivel nagyon fáradtnak és álmosnak éreztem magam úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni.

Másnap reggel valamivel jobban éreztem magam. A drog hatását már nem éreztem csak a fájdalmat, ami a néha belenyilallt a lábamba és a karomba. Na meg persze piszkosul fájt a tudat, hogy semmi esélyem sincs már visszaszerezni őt, mert gyűlöl. Felöltöztem és szokásommal ellentétben most felfogtam a hajam. Ben hagyott egy üzenetet, hogy Nick értem jön ma reggel is. Csak pár percet kellett várnom és már meg is jelent. Kiugrott az autóból és hozzám szaladt. Az arcán jókor folt látszott.

-          -Annyira sajnálom! Nem kellett volna szem elől tévesztenem Téged! – ölelt meg majd eltartott magától. – Jól vagy? – nézett végig rajtam.

-          -Nem a te hibád. Szándékosan úgy intéztem, hogy te ne lásd, mit csinálok. Azt hittem erre van szükségem! –motyogtam halkan.

-          -Jaj, Emmy! Hidd el, hogy minden rendbe fog jönni! – érintette meg a karom.

-          -Nem fog Nick, de lassan majd csak beletörődök! Mi történt az arcoddal? – simítottam végig a seben.

-          -A szerelmed szétverte. – mondta miközben kinyitotta nekem az ajtót.

-          -Kellan? – néztem rá döbbenten.

-          -Igen, amikor elvittelek hozzá és megmondtam mi történt és, hogy miért.

-          -Hát eddig bírta! Ne haragudj nem akartam, hogy idáig fajuljon a helyzet! – néztem rá szomorúan.

-          -Az igazság az, hogy már napok óta megpróbál, alám tenni ahol csak tud.

-          -Ezt, hogy érted? – húztam össze a szemem.

-          -Nem fontos! Megoldom. – vonta meg a vállát.

-          -De igenis fontos! Hallani akarom! – követeltem miközben leálltunk az iskola előtt.

-          -Burkoltan megfenyegetett és kosáron is elég sokszor megszívat. –bökte ki.

-          -A szemét! – sziszegtem.

-          -Emmy kérlek, ne csinálj balhét jó? – fogta meg a karom, amikor ki akartam szállni. Olyan aranyosan nézett rám, hogy egy pillanatig elgondolkoztam, hogy nem csinálok, de akkor megláttam Kellant, ahogy a szertár felé igyekezik. Azzal a lendülettel kipattantam a kocsiból és nem törődve Nickkel utána siettem. Mindennél jobban szeretem, de az én hülyeségem miatt nem büntetheti Nicket. A szertár ajtó félig nyitva volt és kopogtatás nélkül benyitottam, Szerencsére egyedül volt éppen a falra erősített fel valamit.

-          -Mégis, hogy képzelted ezt? –támadtam neki és nem engedtem, hogy ellépjen a faltól.

-          Jó reggelt Emmy! Segíthetek valamiben? – nézett rám gúnyosan.

-          -Igen. Elárulhatnád, hogy merted megütni Nicket!

-         - Nem kellett hozzá sok bátorság elég beszari pasid van! – mosolyodott el.

-          -Akkor sem volt jogod bántani őt! –néztem rá villámló szemekkel.

-          -Ahogy neki sem volt joga kokaint adni neked! – tolt arrébb a vállaimat átfogva.

-          -Nem ő adta a kokaint. Én vettem és ő erről semmit sem tudott! fordultam utána.

-          -Gratulálok! Egyre érettebb vagy! – morogta, de éreztem, hogy nagyon mérges.

-          -Ahogy Te is! Megütsz és megszívatsz egy középiskolás fiút! Ez az érett és felelősségteljes viselkedés ugye Mr. Lutz? – néztem mérgesen a szemébe.

-         - Na, idefigyelj kislány! Azt tudom ajánlani a jövőben kerüljük egymást! Jobb lesz mindkettőnknek! – nézett rám gyűlölködve. Ez nagyon, de nagyon fájt. Szó nélkül hátat fordítottam neki és az udvarra siettem. Nem akar látni sem és már nem láttam a szemében, hogy szeretne. A szertár mögé rohantam és ledobtam magam a szokásos helyemre. Felhúztam a térdeimet és ráhajtottam a fejem kizárva magam körül mindent.

-          -Emmy! Jól vagy? – ült le óvatosan mellém Jane.

-          -Mégis, hogy a fenébe képzelted, hogy kokaint szívsz? Teljesen elment az eszed? –támadt rám dühösen Mandy. Minden joguk megvan, hogy haragudjanak de, hogy magyarázzam, el nekik milyen egyedül érzem magam Kellan nélkül?

-          -Sajnálom! Akkor jó megoldásnak tűnt!- néztem fel.

-          -Megoldásnak mire? – dühöngött Mandy.

-          -Felejteni. – mondtam és elsírtam magam. Átöleltek és hangosan zokogni kezdtem.

-          -Emmy nyugodj meg! –simogatta a hátam Jane.

-          -Nem tudok megnyugodni! Elveszítettem őt értitek? Nem bírom elviselni, én ebbe bele fogok halni! – sírtam hisztérikusan.

-          -Jaj, Emmy gyere ide! – húzott közelebb Mandy. – Beszéljünk vele? Mit csináljunk, mondd meg és megtesszük!

-          -Nem tehettek már semmit! Azt akartam, hogy kiábránduljon belőlem és sikerült is! –sírtam már csendesebben. – Nem szeret engem! –ráztam meg a fejem.

-          -A szerelem nem múlik, el ilyen gyorsan ne butáskodj! – vett elő egy zsebkendőt Jane.

-          -Ha láttátok volna, hogy nézett rám! –szipogtam. – De én most feladom! – váltottam hirtelen határozott hangnemre és kihúztam magam. – Hiszen ő is megmondta, hogy csak egyre mélyebbre süllyedek a szemében. – hitegettem őket, mert az ő boldogságukat nem akartam ezzel beárnyékolni.

-          -Akkor ennyi volt? –nézett rám szomorúan Jane.

-          -Ő döntött így én pedig elfogadom. – bólintottam, de közben már körvonalazódott bennem egy terv. Vissza fogom, szerezni vagy legalábbis megpróbálom.

-          -Mi van Nickkel? Ugye azok a csókok nem voltak igaziak? – kérdezte kíváncsian Mandy.

-          -Csak egy igazi csók volt. Sosem gondoltam volna, de Nick nagyon aranyos és úgy tud csókolni, hogy ki sem néznétek belőle! – mosolyodtam el. – De nem járunk és nem is jártunk. Az a csók sem azért volt, mert szeretem hanem, mert nem sokkal előtte szívtam fel a kokaint. Az az utolsó homályos emlékem. Lányok köszönök, mindent, de nekem most mennem kell! Még van valami nagyon fontos dolgom, amit el kell intéznem! –álltam fel de Mandy elém lépett.

-          -Ígérd meg, hogy soha többet nem nyúlsz semmiféle droghoz! – követelte.

-          -Oké. – mondtam és már indultam volna.

-          -Nem ez így nem volt túl meggyőző! – állt mellé Jane is.

-          -Jaj, lányok! Esküszöm, hogy nem fogok drogozni oké? – toppantottam idegesen.

-          -Sajnos ez sem túl meggyőző, de rendben! – hagyta rám Mandy. Elbúcsúztam tőlük és hazarohantam. Bele kell kapaszkodnom az utolsó szálba, ami még, összeköt vele. Bent beavattam a tervembe és bár eleinte nem örült neki azért segített megszervezni mindent. Szólt az egyik barátnőjének, aki felhívta Jacobsont és családi okokra hivatkozva kimentett a suliból erre a pár napra. Nick segített ellenőrizni az autómat és megígérte, hogy tartja a száját, ha egy mód van rá. De a lelkére kötöttem, hogy ha megint bántalmazásra kerülne a sor, akkor inkább mondja azt, hogy elutaztam a rokonaimhoz. Ben beállította a gps-t és a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek, és ne csináljak semmilyen baromságot. Gyorsan összepakoltam néhány ruhát és a fontosabb dolgaimat majd elugrottam a boltba és vettem pár dolgot, amiből aztán hatalmas ajándékkosarat készítettem. Bepakoltam az autóba és elindultam Tennesseebe.

Nagyon izgultam, mert a múltkori után nem tudhattam, hogy fog hozzám viszonyulni Kellan anyukája. Bár a kórházba küldött nekem egy nagyon aranyos képeslapot. Lehúztam az ablakokat és élveztem, ahogy a szél a hajamba kap. Felcsavartam a hangerőt és beleléptem a gázba. Pár óra után átléptem a várost jelző táblát, de természetesen lassítani elfelejtettem, amit a helyi yard nem nézett jó szemmel és egy laza mozdulattal leintett. A rohadt életbe már csak ez hiányzott! Lehúzódtam és morcosan néztem rá.

-          -Jó napot kívánok! Tudja, hogy miért állítottam meg? – kérdezte a fiatal helyes rendőr. Csak ne lenne ez az idióta kérdése.

-         - Nyilván azért, hogy biztosan elkéssek onnan ahova tartok! – válaszoltam flegmán mire összehúzta a szemöldökét.

-          -Nem hiszem, hogy az adott helyzetben még tovább kellene súlyosbítania a helyzetet ezzel a viselkedéssel! – mordult rám. Tessék, már megint én vagyok a hibás!

-          -Nézze zsarukám! Az az igazság, hogy sürgősen oda kell érnem valahova. Szóval írjak meg a csekket és én már megyek is! – feleseltem. Valószínűleg nem vehette jó néven, mert kiszállított és elkérte a papírjaimat.

-          -Tényleg sietnem kellene! – topogtam türelmetlenül mire átfutott az arcán valami ismerős kifejezés.

-          -Ne vicceljen! Tényleg annyira siet? Akkor sajnos el kell szomorítanom, mert okom van azt feltételezni, hogy valamit rejteget, és azért akar ilyen gyorsan eltűnni innen. Úgyhogy hölgyem kezeket a járműre a lábait pedig kis terpeszbe!

-          -Na, arról ne is álmodjon! – kaptam fel a vizet és be akartam ülni, de megfogta a karom és úgy állított meg.

-          -Ha nem tetszik a rendszer be is vihetem. Akkor egy nagyon szimpatikus hölgy fogja megmotozni, de ő ruha nélkül és a kocsiját is szétkaphatjuk.  Válasszon! – mondta nyugodt hangon. Nem úgy nézett ki, mint aki viccel ezért látványosan a kocsira tettem a kezem és terpeszbe álltam.

-          -Ha csak egy kicsit is másképp próbál hozzámérni, eltöröm a kezét! – szóltam hátra.

-          -A hivatalos közeg elleni erőszak is büntetést von maga után! – próbálta komolyan mondani, de hallottam a hangján, hogy mosolyog. Végigtapogatta az oldalam és a combom magamban pedig ezerszer is dicsértem magam, amiért nem miniszoknyát vettem fel.

-          -Jut eszembe meg sem néztem a jelvényét lehet, hogy nem is rendőr. – fordítottam hátra a fejem mire elmosolyodott.

-          -A nevem Harley Davidson és két éve szolgálok a helyi rendőrőrsön. De ha nem hiszi, oda adom a jelvényemet.

-          -Azt elhiszem, hogy rendőr, na de Harley Davidson – nevettem el magam. – Ne haragudjon, de ez csak vicc ugye?

-          -Humoros szüleim vannak. –vonta meg a vállát és intett, hogy megfordulhatok.

-          -Inkább ötletesek. Mi az ítélet rendőr úr? – mosolyogtam rá.

-          -Elengedem a büntetést abban az esetben, ha kapok még egy ilyen mosolyt –kacsintott rám. Elmosolyodtam és erre helyeslően bólogatni kezdett.

-          -Ez illik önhöz hölgyem nem a morcoskodás!

-          -Rendőr úr ugye nem flörtölni próbál velem? – néztem rá csábosan.

-          -Szolgálatban nem szabad, de ha esetleg később ráér… - kezdett bele.

-          -Nagyon aranyos, de szerelmes vagyok. – mosolyogtam szomorúan.

-          -Miért szomorodott így el? – vizsgálgatta az arcomat. – Viszonzatlan?

-          -Bonyolult. Azért jöttem ide, hogy választ találjak a kérdéseimre. De ideje lenne mennem, mert tényleg késésben vagyok. Köszönöm! Minden jót Harley! – dobtam neki egy puszit majd beszálltam és elhajtottam. Nagyon tetszett a hely el tudtam volna képzelni, hogy itt élem le az életem vele.  Hamarosan bekanyarodtam az utcába ahol felnőtt. Megérkeztem a házuk elé és vadul kalapáló szívvel állítottam le a motort. Vajon mit fog szólni az anyukája? Kiszálltam és abban a pillanatban nyílt az ajtó majd Kellan anyukája lépett ki. Ahogy meglátott mosoly terült el az arcán és leszaladt a lépcsőn.

-         - Emmy? Ezt el sem hiszem! – tárta ki a karját és láttam rajta, hogy mennyire örül nekem. Megpróbáltam mosolyogni, de helyette legörbült a szám és zokogva öleltem át. Magához szorított és gyengéden csitítgatott. -Kicsivel később kibontakoztam az öleléséből és könnytől csillogó szemekkel néztem rá, de már picit mosolyogva.

-          -Mi a baj kicsim? – kérdezte aggódva és olyan szeretettel nézett rám, hogy újra hullani kezdtek a könnyeim.

-          -Kellan. –suttogtam mire halványan elmosolyodott.

-          -Bolond a fiam, ha azt hiszi, nem szereted már! – ölelte át a vállam. – Gyere, menjünk beljebb!

Beléptünk és magamba szívtam azt a tipikus otthon illatot. A nappaliba sétáltunk és leültünk a kanapéra.

-          -Ne tessék haragudni, hogy csak így szó nélkül beállítottam de… kezdtem bele, de félbeszakított.

-          -Emmy édesem! Először is te sosem zavarsz, másodszor pedig kérlek, tegezz, mert így olyan öregnek érzem magam! – mosolygott mire nekem is mosoly szaladt az arcomra.

-          -Rendben Janice. Hú de furcsa ezt így kimondani! – fintorogtam mire nevetni kezdett.

-          -Nem is tudja a fiam, hogy mit veszít azzal, hogy itt durcáskodik. – ingatta a fejét.

-          -Akkor már tudsz mindent? – néztem rá félve.

-          -A fiam szempontját már ismerem, de kíváncsi lennék a tiédre is. Mit szólnál hozzá, ha kiülnénk a teraszra és a házi gyümölcslevem mellett beszélnénk meg, hogy mi is történt? - nyújtotta a kezét majd a konyhába mentünk és kivettük, amire szükségünk volt. Elmeséltem neki mindent őszintén, kivéve az erőszakot arról hallgattam. Figyelmesen végighallgatott majd elmosolyodott.

-          -Komolyan mondom olyan mintha nem is a fiamról beszélnél. Teljesen meg van bolondulva! De ennek egyetlen oka van Emmy. Nagyon szeret Téged! Ezt láttam már akkor is mikor otthon voltam és éreztem milyen kétségbeesett, amikor elmesélte mi történt köztetek. Most nem mer bízni benned, de közben foggal-körömmel harcolna, nehogy elveszítsen.

-          -Tudom, hogy őrültség volt azt tenni, amit tettem, de akkor a tűnt helyesnek. Végülis elértem, amit akartam csak közben megfeledkeztem arról, hogy elveszíthetem őt.

-          -Ne hibáztasd magad! Te csak jót akartál neki, igaz nem a megfelelő eszközöket használtad, de attól a még jó szándék vezérelt.  Ezt ő is be fogja látni csak előbb le, kell nyugodnia kicsit.

-          -Azt mondta egyre mélyebbre süllyedek a szemében és lejáratom magam a hazugságaimmal. – mondtam szomorúan.

-          -Emmy te még nagyon fiatal vagy Kellan pedig ha úgy vesszük felnőtt férfi. Ráadásul nem egyszerű a helyzetetek sem mert ő a tanárod. De édesem egyet jegyezz meg! Ha az én fiam ilyen dolgokat mondd, neked azt nem gondolja komolyan, hanem meg akar sebezni, ahogy te tetted vele. Ez sem szép dolog, de tudnod kell, hogy odáig van érted bármit is mond vagy tesz. Az a baj, hogy nagyon forrófejű. Olyan, mint az apja volt – mosolyodott el. 

-          -Nagyon szeretem őt! Bármit megtennék, hogy megbocsásson, de ő egyelőre hajthatatlan.

-          -Megenyhül, hidd el! Melletted nagyon boldog volt és ezt nem tudja elfelejteni! Túl fontos vagy neki ahhoz, hogy csak úgy hagyjon elveszni! De most még saját magával, na meg persze az önérzetével viaskodik.

-          -Annyira jó lenne, ha tényleg ez történne! Janice! Nem lenne probléma, ha holnap kimennék Kellan apukájának sírjához? Mindenképpen szeretnék vele találkozni és beszélni. Tudom, bolond vagyok, de vannak dolgok, amiket szeretnék elmondani neki.

-          -Dehogy vagy bolond édesem! Kellan is sokszor kimegy és beszél hozzá, biztos örülne, ha tudná, hogy te is nála jártál.

-          -Jaj, ne Janice! Erről nem szabad tudnia! Sőt arról sem, hogy itt jártam.

-          -Ne aggódj, nem fogja megtudni! Fel a fejjel, hidd el minden rendben lesz! – állt fel. – Mit szólnál, ha megfőznénk Kellan kedvenc ételeit? Még jól jöhet az, hogy el tudod készíteni.

-          -Az nagyon jó lenne! – csillant fel a szemem és már szinte láttam magam előtt, ahogy a közös házunkban a kedvenc ételeit tálalom fel neki.

-          -Előbb gyere és pakold le a dolgaidat! Kellan régi szobájában fogsz lakni rendben? – kacsintott rám. Rögtön fellelkesültem és behordtam a cuccaimat majd Janice nyomában felsiettem Kellan szobájába. Átadtam az ajándékot majd teljes figyelmemet a szobának szenteltem. Tipikus fiú szoba, főszerepben a kosárlabda. Az ágy mellé tettem a táskámat és akkor megakadt valamin a szemem. Először azt hittem rosszul látok, de közelebb léptem és könnybe lábadt a szemem. Egyszerű fényképkeretben ott díszelgett az a kép rólam, amit egyénileg lehetett készíttetni a suli évkönyvébe. A hajam körbeölelte az arcom, vidáman mosolyogtam és kedvesen néztem a fényképezőgépbe. Felemeltem a képet és a könnyeimen keresztül rámosolyogtam az anyukájára.

-          -Látod erről beszéltem! Nem tudtál erről a képről ugye? – lépett hozzám.

-          -Azt sem tudtam, hogy látta ezt a képet. Arra még csak gondolni sem mertem, hogy itt fogom viszontlátni. – tettem vissza a helyére.

-         - Nemrég hozta el magával. Akkor még nem voltatok együtt, de ő valamiért már akkor hazahozta a fényképed.

-          -Jóvá fogom tenni Janice! Még nem tudom, hogyan és mikor, de elkövetek bármit! – öleltem meg majd egymásba karolva lesétáltunk a lépcsőn a konyhába. Több órán keresztül sürögtünk a konyhában és nagyokat nevettünk a régi sztorikon. Én is elmeséltem, hogy miket követtem már el és Kellan hányszor mentett meg a rázós helyzetekből. Repült az idő és hamarosan beesteledett. Sokáig ültünk kint a teraszon és almás pitét ettünk, amiből rengeteget készítettünk. Előkerültek a régi fényképek is és Janice megengedte, hogy annyit tartsak, meg amennyit csak akarok. Találtam egy fényképet, amin az apukájával van rajta. Olyan aranyos volt azon a képen is.

-         - Nagyon jó látni, hogy ilyen szeretettel nézel a fiamra! – mosolygott Janice.

-          -Nagyon fontos nekem és imádom őt! – mondtam majd a szívemhez szorítottam a fényképet. Már jócskán hajnalodott, amikor ágyba kerültünk. Kellan ágyába feküdtem és mosolyogva néztem körül a szobájában. Napok óta először aludtam úgy el, hogy teljesen nyugodt voltam.

Másnap reggel korán kidobott az ágy és szokásommal ellentétben azonnal kiugrottam majd magamra kapkodva a ruháimat lefutottam Janicehez. Kakaót készített nekem, ő pedig kávézott.

-         - Mi lenne, ha reggeli után elmennél a temetőbe? Ilyenkor nem jár, senki ott nyugodtan beszélhetsz vele. – mondta komolyan.

-          -Elmegyek, csak előbb átöltözöm. – mondtam és felszaladtam a szobába. Erre az alkalomra elhoztam egy fekete elegánsabb ruhát, ami a térdemig ért és hozzá magas sarkút vettem fel. Úgy készülődtem mintha szemtől szemben állhatnék majd vele. Átkeféltem a hajam és egy kicsi sminket tettem magamra. A tükörbe néztem és elégedetten mosolyogtam a tükörképemre. Leballagtam a lépcsőn és élveztem, ahogy minden lépésnél libben a szoknyám. Nagyon ritkán öltöztem ki ennyire, de most úgy éreztem ezzel megadom a tiszteletet. Janice mosolyogva nézett végig rajtam.

-          -Gyönyörű vagy kicsim! Csak nem Kevin miatt öltöztél így ki? – simított végig a karomon.

-          -De igen. Komoly ügyben kell vele beszélnem, gondoltam az alkalomhoz illően öltözöm. Nagyon bolond vagyok?

-          -Nem drágám! Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyire becsülöd a férjem emlékét!

-          -Janice szedhetnék a kertből virágot? Vehetnék is neki, de jobb szeretném innen vinni.

-          -Persze, hogy vihetsz! Adok egy ollót és vágd le azt, amelyik tetszik. – mondta majd a kertbe mentünk és megkérdezte készíthetne-e egy képet rólam a virágok között Kellan számára. Beleegyeztem és a végén róla is készítettem pár képet. Egy nagy csokor virágot szedtem és szépen megkötöttem őket. Miután Janice elmagyarázta, hogy jutok el a temetőbe és hol találom a sírt elindultam, de előtte még betértem a kosárlabda pályára ahol együtt edzettek. Csendben lépkedtem a temetőben és különös béke szállt meg. Hamar megtaláltam a sírt és egy ideig zavartan álldogáltam előtte.

-         - Hello Kellan apukája! –szólaltam meg végül. – Akarom mondani, örülök, hogy végre itt lehetek Mr. Lutz! Régóta el akarok már jönni, de eddig nem volt alkalmam. Ne haragudjon, ha kissé csapongok, tudja még sosem beszélgettem úgy senkivel, hogy nem volt itt velem! Ezt Önnek hoztam! – tettem le a virágot. – Szeretnék néhány dolgot elmondani, de előre szólok sokáig fog tartani. – mondtam majd megráztam a fejem. – Istenem, hogy lehetek ilyen hülye.. vagyis elnézést, de nem tudok kibújni a bőrömből. Nagy szám van, meggondolatlan vagyok és néha bunkó, de egyvalamit tudnia kell rólam. Mégpedig azt, hogy teljes szívemből szeretem a fiát. Miatta vagyok itt. Nagyon megbántottam őt és most gyűlöl. Jártam a házukban és láttam a régi fényképet, amin ketten vannak. Ugyanolyan jóképű volt, mint a fia most. Ó te jó ég most meg majdhogynem flörtölök a szerelmem édesapjával! Látja, talán ezért mondják sokan, hogy nem illek a fiához, de higgye le nekem meg tudok változni. Igen tudom nehéz lesz, de képes vagyok rá. De máris eltértem a tárgytól. Tudja, én csodálom a fiát, azért mert továbbvitte azt, amit ön tanított meg neki. Ezt persze neki soha nem mondanám, mert nem hinne nekem. – ömlött belőlem a szó megállás nélkül és közben lassan a térdemre ereszkedtem végül pedig a sarkamra ültem. – Ahányszor csak meglátom, hevesebben dobog a szívem, megremeg a térdem és úgy érzem, menten elájulok. – mosolyogtam oldalra nézve. – Nagyon élveztem a kis civódásainkat már az első naptól. Ahogy beléptem az iskolába rögtön őt kerestem, és mégis ha csak összefutottunk rögtön veszekednünk kellett, mint a gyerekeknek. Az első csókunkban annyi érzelem volt, hogy muszáj volt elmenekülnöm és persze leharaptam a fejét, amiért hozzám, mert érni. Mindig gyengéd hozzám és az érintésétől rögtön tűzbe jövök. Elnézést már megint elkalandoztam! Komolyra fordítva a szót! Nem tudom milyen embert szeretett volna nevelni a fiából, de biztos vagyok benne, hogy nagyon büszke lenne rá! Nála csodálatosabb ember nincs a világon! Tudja mi az, ami aggaszt? Nem tud önről beszélni, mert valami miatt még mindig nagyon fáj neki! Segítsen nekem, hogy túlsegítsem a gyászon! Mert annyira szeretem őt, ahogy még soha senkit! Tudom, hogy mindig vele van, és onnan fentről figyeli őt! Kérem, ha most lát és hall engem vezesse valahogy vissza hozzám, mert megmondom, őszintén nem tudom, hogy fogok tudni élni nélküle! – fordítottam el a fejem és hagytam, hogy a könnycseppek legördüljenek az arcomon. – Nagyon jó munkát végzett Mr. Lutz! Irtóra büszke lenne a fiára, ha még vele lehetne!– álltam fel és simítottam végig a fejfán. – Most búcsúzom! Nehogy miattam ne tudjon békében pihenni! – mosolyodtam el halványan és lehajoltam egy puszit nyomni a fejfára. Letöröltem a könnyeimet és megfordultam. Döbbenten meredtem Kellanre aki mögöttem állt és láttam rajta,hogy sírt.

    Ariana

-