Valami mindig történik...

Sziasztok!

Megérkeztem az új résszel, az előzőhöz pedig köszönjük Tusinak és Bulikának a hozzászólást! <3

Jó olvasást!

Hát ez valami fenomenális! Ez a Harley tényleg hülye… Ahogy láttam Emmy azért annyira nem haragudott rá, gondolom észrevette, mennyire elpirult. Én viszont nem tudtam abbahagyni a nevetést.

-          Te komolyan elhitted, hogy úgy hívják? – vigyorogtam, mire közelebb lépett hozzám.

-          De jó kedve lett hirtelen a tanár úrnak! Meg kellene nézetnie magát egy orvossal, mert a hangulatingadozás valami súlyos agybajnak is lehet a jele! – mondta, mire anyáék kuncogtak Erre felmenet bennem a pumpa. Nekem van súlyos agybajom?!

-          Kettőnk közül neked kellene orvoshoz menned! Szeretlek, nem szeretlek, kihasználtalak, de közben meg nem is kisasszony! – támadtam neki, aztán megragadta a pólómat, és úgy húzott közelebb magához.

-          Én, szeretlek téged és nem használtalak ki, de nem vagy képes felfogni! – sziszegte. – Nem te vagy az első tőlem idősebb pasi, aki akart tőlem valamit! Csak, hogy tudd! –mondta, és megpróbált ellépni, de visszarántottam.

-          Na, ne viccelj! Áruld el akkor mégis miért engem választottál? – húztam nagyon közel magamhoz.

-          Bukok a magas, szőke pasikra, akik tahó módon viselkednek a nőkkel! – nézett rám gyilkosan. Már épp készültem valami frappáns beszólással, de anya megakadályozott ebben.

-           Gyerekek! Mielőtt még kinyírjátok, egymást, mit szólnátok hozzá, ha előkészülnénk az ebédhez? – mosolygott, az álszent. Viszont megragadta a figyelmem ez a kérdése.

-          Itt maradsz? – néztem a személyes démonomra csodálkozva.

-          Az anyukád meghívott pár napra. Okoz ez neked bármilyen problémát? – kérdezte kedvesen.

-          Nekem ugyan nem! Felnőtt emberek vagyunk csak nem lesz gond. Ó várj csak elfelejtettem, hogy te még gyerek vagy! Legfeljebb elfenekellek! – vigyorogtam, és magam előtt láttam a jelenetet, ahogy… Te jó ég…

-          Vigyázz nagyon vigyázz magadra Kellan Lutz, mert ha én, elfenekellek, azt megérzed! – nézett csábítón rám, ami még jobban betett a fantáziámnak.

-          Anya Te ezt hagyod? – néztem anyára, és reméltem, hogy nem hagy cserben. Így is kezd kellemetlen lenni odalent…

-          Kisfiam tudod, hogy te vagy nekem a legfontosabb a világon, de bizony néha nem ártana neked egy fenékbe billentés!  - mosolygott.  Ennyire lehet rá számítani… karon ragadta Emmyt, és maga után vonszolta, addig én Harleyval dumálgattam.

-          Baszki, nagyon jó csaj… - hüledezett. – És látszik rajta, hogy odavan érted, tesó… ne szalaszd el az alkalmad, buta kis sérelmek miatt. – mondta.

-          Buta kis sérelmek?! Hazudik nekem folyamatosan Harley! Ne tévesszen meg az angyali külseje! Én is így jártam! – mondtam, de közben az is zavart, hogy ennyire bejön neki Emmy…

-          Nem hinném, hogy olyan megbocsáthatatlan bűnt követett el. – fasza, mindenkit, megszállt a szentlélek?!

-          Nézd Harley, nekem kellett ezen túl menni, épp ezért senki nem fogja ezt megérteni soha! De azért kösz! – vertem vállba, mire mosolyogva rázta a fejét, és elment. Én felindultam a szobámba átöltözni, és akkor mikor beléptem, azonnal megcsapott Emmy illata. Minden részében a szobának éreztem, és nem tudtam betelni vele. Gondolom anya ide hozta be őt, amíg én nem jöttem. Az ágyamba feküdve magamhoz öleltem a párnát, amin talán a legjobban lehetett érezni Emmy illatát. Mélyen magamba szívtam, és hagytam, hogy elárassza az egész tüdőmet… Már megint megfeledkeztem magamról. Mint akt fejbe vágtak úgy eresztettem el a párnát, és inkább átöltöztem.  Ahogy kiléptem, abban a pillanatban Emmy is, és azonnal összeakadt a tekintetünk.  Végignéztünk egymáson, majd, mintha megszólalt volna nála a vészcsengő, hátat fordított, és lerohant. Komótosan indultam lefelé, és meghallottam, hogy anya kiküldi Őt, virágot szedni, mivel előzőleg megkérdezte, miben segíthetne. Erre elindult a hátsó ajtón, én meg beléptem a konyhába.

-          Nem szép dolog hallgatózni, édes fiam! – mondta anya, a sürgés-forgás közepette.

-          Én… nem hallgatóztam, arról meg nem tehettek, hogy ilyen jó a fülem. – duzzogtam. Folyton Emmyt védi!

-          Mi ez a hangnem? – nézett rám, de a szája szélén ott bujkált a mosoly.

-          Anya, én már nem is számítok neked, mindenben Őt támogatod, és ellenem vagy! – fontam össze a karjaimat.

-          Ugye tudod, hogy most úgy viselkedsz, akár egy gyerek? – húzta fel a szemöldökét.

-          Nem érdekel! – vágtam rá.

-          Nos, ez furcsa, mert Te szólod meg Emmyt a gyerekes viselkedése miatt, de jelen helyzetben Ő viselkedik úgy, mint egy érett felnőtt, Te pedig, mint egy duzzogó kisgyerek. Hogy is van ez, gyermekem? – nézett kérdőn rám, és jót mulatott azon, hogy nem tudtam rá válaszolni azonnal.

-          Ja, persze, attól még az én anyám vagy, és nem Őt kellene védened! – tényleg kezdtem elvetni a sulykot, de hát akkor is igazam van!...

-          Jól van, kicsim, akkor légy olyan kedves, és menj ki utána, kész az ebéd. – mosolygott, és nyomott egy puszit az arcomra. Ettől tényleg úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek. Duzzogva néztem rá, mire elnevette magát. Megráztam a fejem, és kifelé indultam Emmy után.  Kint a kertben láttam meg, és mikor közelebb mentem, hallottam, hogy énekel.  Egyből megismertem az Alice Csoda országból a dalt… hát mert Nessa… megnézte egyszer. Annyira szép volt így, megfeledkezve magáról, csak énekelve, és virágot szedve, hogy legszívesebben magamhoz öleltem volna, és addig csókoltam volna, míg levegővel bírjuk. Gyönyörű hangja van… mögé léptem, és akkor fordult meg. Mosolyogva néztem rá.

-          Muszáj mindig a hátam mögé osonnod? – támadt nekem.

-          Nem osontam mögéd.  Kész az ebéd, gyere! – mondtam, és elindultam előre, de inkább magamhoz öleltem volna jó szorosan, és csókoltam volna, míg be nem érünk, meg még azután is, amíg csak élek… Jézusom… gyorsan elhessegettem ezeket a dolgokat, és inkább gondoltam piszkálom egy kicsit. Hátra néztem rá, s vigyorogni kezdtem.  - Emmy Csoda országban! – kacsintottam rá, de láttam rajta, hogy ez nem igazán tetszett neki. Nagyon csúnyán nézett. Gondoltam feszítem még egy kicsit a húrt. - Nessa is mindig így néz, rám mikor nem kapja, meg amit akar! Mondjuk a kalapos nyusziját! –mondtam nevetve mire nagyot lökött rajtam, és elvesztettem az egyensúlyom, miközben magammal rántottam, le a virágok közé. Ösztönösen fogtam át a derekát, az Ő kezei pedig a vállamra simultak. Finom illata most is megcsapott, és ajkai veszélyesen közel kerültek hozzám. Egyáltalán nem jó párosítás. A szívem heves vágtába kezdett, és úgy éreztem, ha most nem száll le rólam, akkor olyat teszek… Éreztem, hogy az Ő szíve is vadul ver, és folyamatosan az ajkaimat és a szemeimet nézi. Annyira jó volt ilyen közel tudni magamhoz, és ölelni a karcsú testét, hogy az hihetetlen. Hosszan nézett a szemembe, é lassan az ajkaimra hajolt. Nagyon meglepődtem ezen, főleg, mikor finoman kóstolgatni kezdett. Épp belelendültem volna én is, mikor elhúzódott, és amilyen gyorsan csak tudott, feltápászkodott, és elrohant. Na, ez mi volt? Az ajkaimhoz nyúltam, és még mindig éreztem a bizsergést, ami átjár, minden egyes alkalommal, mikor csókolózunk. Egyre kevésbé megy, hogy haragudjak rá. Valahogy nem akar menni. Ha ránézek az arcára, vagy megcsókol, azonnal el is felejtem, miért haragszom rá. Oldalra fordítottam az arcomat, és akkor láttam, hogy a földön vannak a virágok, amiket szedett. Felpattantam, és összeszedve őket, elindultam befelé. Épp akkor szólalt meg.

-           A virágok. – mondta, de gondolom el is pirult, háttal volt nekem, nem láthattam.

-          Elfelejtetted? – mosolygott anya szélesen.

-          Elejtette. – szólaltam meg mögötte, és étnyújtottam neki a virágokat, és amint a kezeink összérték, jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén…durva. Rá sem hatott jobban, ő elpirult, anya meg csillogó szemekkel nézett minket. Szinte hallottam a gondolatait. Nem tartott sokáig ez az idill, mert megszólalt a telefonja. Meglepetten nézett a kijelzőre.

-          Tessék! – szólt bele bizonytalanul.

-          Emmy, de jó, hogy elértelek! Az igazgató úr rábólintott a legújabb színdarabra, amit kigondoltam és mindketten úgy gondoljuk te lennél a legmegfelelőbb a főszerepre.  – hallottam Mrs. Perkins hangját. Na, ez jó hír.

-          Miért éppen én? – kérdezte gyanakodva.

-          Mert egy musical lenne és neked van a legszebb hangod. Ráadásul a szerep is közel állna hozzád és a tehetséged is meg van hozzá. – sorolta.

-          Igazán kíváncsivá tett! Melyik darabról van szó? – kérdezte, és láttam, hogy valóban nagyon érdekli.

-          Természetesen a Szépség és Szörnyetegről. – mondta ki végre, már engem is zavart, mennyit húzza itt az időt.

-          Gondolom nem a Szörnyeteg szerepét szánja nekem! – viccelődött. – Megint jó csajt kellene játszanom? – fintorgott.

-          Emmy te egy törékeny szépség vagy és remek a hangod! Vállald el, kérlek! Tudod, hogy indulunk az idei versenyen is és Veled biztos nyerők vagyunk! Ráadásul, ha jól hallottam a Színművészeti Egyetemre szeretnél jelentkezni. Ha megnyerjük a versenyt szinte lehetetlen, hogy ne vegyenek fel. – mondta.

-          Vállalom! – vágta rá azonnal.

-          Ez remek! A rajzfilm alapján dolgozunk, nem változtatunk semmin, de azért odaadom majd a szövegkönyvet. Mikor tudunk találkozni?

-          Jelenleg nem vagyok otthon, de amint hazaérek, hívom önt. –mondta, majd mosolyogva tette le a telefont.

-          Ha jól hallom valaki megkapta az iskolai színdarabban Belle szerepét! – lépett hozzá ugyancsak mosolyogva anya.

-          Igen ráadásul ez nagyon fontos szerep, mert ezzel bekerülhetek az egyetemre! – ölelte át ujjongva. Majd hozzám fordult.

-          Gratulálok! – vigyorogtam. – Azért a tesi órákat nem elhanyagolni! – kacsintottam rá. Ezután leültünk ebédelni, és látványosan kerülte a tekintetemet. Most mi van vele, nem értem… Elbeszéltük azért az egész ebédet, de olyan dolgokról, aminek értelme nem volt… Ebéd után addig nyaggatta anyát Emmy, hogy elmosogat, míg nem teljesült az akarata. Nagy bánatomra nekem meg törölgetnem kellett. Van itt két nő, de nekem kell beállni…szép. Azért beláttam, hogy volt értelme, mert Emmy végig engem bámult, és egy ilyen alkalommal elmosolyodtam, de nem néztem rá.  Annyira nem figyelt, hogy az egyik tányér kiesett a kezéből a mosogatóba, ezzel teljesen szétfröcskölve a pólómat. Kicsit váratlanul ért a forró víz, de nem volt akkora baj, mint amekkorát Emmy csinált belőle. Lekapta a kesztyűit, majd rólam lehúzva a pólómat, és szabadkozni kezdett.

-          Ne haragudj! A franc vinné, el olyan béna tudok lenni! – hadarta és óvatosan vizsgálgatta mennyire sérülhettem meg. és végigsimított a mellkasomon át a hasamon, mire kezdett eluralkodni rajtam a vágy…  nagy nehezen szólaltam meg.

-          Semmi baj kics… Emmy! Nem is fáj!- köszörültem meg a torkomat. – Megyek és veszek fel egy másik pólót! – mondtam és szinte elrohantam onnan. Jézusom, majdnem lekicsimeztem, most meg nem bírok magammal, mert végigsimított a testemen… te jó ég, milyen jól csinálta a puha kis kezeivel… Gyorsan felvettem egy pólót, kiindultam a teraszra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Akkor láttam meg, hogy Ő is ott van anyával, és a korlátnak támaszkodva néztem őket. Annyira idillikus volt…

-          Gyerekek, mint szólnátok hozzá, ha adnék nektek egy kis ház körüli munkát? – szólalt meg végül anya.

-          Persze anya mondd csak! – löktem el magam a korláttól.

-          Ki kellene festeni a kis házat. Én egyedül nem szívesen fogok, hozzá tudod, hogy nem sok érzékem van az ilyesmihez.

-          Nem probléma, kifestem még ma! – mondtam.

-          Én is szívesen segítek! –állt fel Emmy.

-          Megoldom. – vontam fel a szemöldökömet.

-          Gondolom, de én segíteni fogok benne! –tette csípőre a kezét és határozottan nézett rám.  Nem abból semmi jó nem lesz…

-           Ez remek! – állt közénk anya. Neked persze, hogy az… – Emmy van ruhád, amit felvehetsz? –kérdezte és rögtön rábólintott. -  Fiam neked sem ártana átöltöznöd!  - mondta és már ott sem volt. Fasza! Most mit fogok csinálni vele ott, és, hogy fogom kibírni, hogy ne érjek hozzá?! Mindenki ellenem szövetkezik ebben a házban!  Csak a pólómat vettem le, és úgy mentem ki, aztán előszedtem a festékes cuccokat, én nekiláttam a munkának. Kis idő múlva Emmyt is megérkezett nem is akárhogy…

-          Felőlem kezdhetjük! – mondta, majd rápillantottam, és visszafordultam a munkához…de aztán visszapattan a szemem rá. Egy falatnyi rövidnaciban, és egy szinte semmit sem takaró ingben volt, amit felkötött… fasza Kellan Lutz!

-          Te így akarsz festeni? – kérdeztem, és totál beindultam.

-          Ha gondolod én is levetkőzhetek félmeztelenre! – vigyorogott. A kis gonosz!

-          Chh mintha meg mernéd tenni! – mondtam megvetően, csak, hogy provokáljam. Erre elkezdte gombolni az ingjét.

-          Emmy… a szomszéd pont idelát! – mondtam és azonnal elé álltam, és próbáltam csak a szemeibe nézni.

-          A szívem majd kiugrik mindig mikor így nézel rám! – mondta, túl őszintén. – Megnézed? – kérdezte és már el is kapta a kezemet, amit a mellkasára szorított. Istenem, hogy hozhat ilyen helyzetbe? Olyan zavarban voltam, akár egy kisfiú, azt sem tudtam, hova nézzek. Gyorsan elrántottam a kezemet, nem akartam leteperni itt, és most. Elfordult, és begombolta az ingjét.

-          Nick mit fog ehhez szólni? – fordultam hozzá, és kicsit, mintha rosszul esett volna neki ez a kérdés.

-          Nem vagyunk együtt Nickkel. – mondta a szemembe.

-          Eddig tartott a nagy szerelem? – kérdeztem tök lazán.

-          Sosem volt szerelem, de ezt nem fogom még egyszer elmagyarázni. Majd eljön az idő, amikor te is belátod, hogy miattad tettem, amit tettem. Nem fogok veled veszekedni!- mondta halkan, majd belemártotta ecsetét a festékbe, és felmászott a létrára.

-          Láttam, amikor megcsókolt. – mondtam, majd festeni kezdtem én is.

-          Sokáig gyakoroltunk, hogy élethű legyen. – válaszolta… ja, persze…

-          Jó duma! – néztem rá gúnyosan, mire lejött a létráról.

-          Na, idefigyelj! Semmi jogod nincs hozzá, hogy ítélkezz felettem! Te, aki annyi mindent tudsz, rólam pont te törsz felettem pálcát?- lendítette meg az ecsetet ezzel befestékezve a mellkasomat.

-          Mit tudok rólad Emmy? Mi volt igaz és mi hazugság? – csaptam le az ecsetet.

-          Minden igaz volt kivéve azt, hogy már nem szeretlek és csak a szex miatt kellettél!

-          Nem tudom, hogy ezt elhihetem-e! – mondtam keserűen.

-          Ha nem akarod, nem hiszed el! –vonta meg a vállát. Nem szóltunk semmit ezután, mindketten a gondolatainkba merültünk… Mi van, ha tényleg igaz, amit mond, és most ok nélkül kínzom… és magamat, is, mert valljuk be, nem tudok rá tartósan haragudni, ahhoz túlságosan szeretem. Mi lesz velünk Istenem? Talán úgy végezzük, mint Jacobson, és a felesége? De van olyan erős a mi szerelmünk, hogy kibírjon ennyi akadályt? Agyrém… Észre sem vettem, hogy végeztünk, csak azt, mikor Emmy fáradtan sóhajtott. Odamentem hozzá, hogy megköszönjem a segítséget.

-          Köszönöm, hogy segítettél! – mondtam.

-          Te is segíthetnél nekem! – mosolyodott el szomorúan majd felállt és a ház felé indult. Ekkor eszembe jutott valami.

-          Emmy! Lenne kedved elmenni, lovagolni? Vagy egy ilyen nagyvárosi lánynak ez túl nagy falat? – mosolyogtam gúnyosan.  Tudtam, hogy így eljön…

-           Már akkor lovon ültem, amikor te még azt sem tudtad mi az a ló! – mondta határozottan és megemeltem az állát. Imádom, mikor ezt csinálja, de valahogy érzem, hogy hazudik. Ezután megfürödtem, majd kimentem az istállóba, és kivezettem Szélvészt a lovamat. Nagyon nehezen tudtam Őt megszelídíteni, és rettentő gyors volt. Innen kapta a nevét. Emmy is kint volt már, mire kiválasztottam neki egy kevésbé ártalmas lovat, aki épp kint állt nem messze tőlünk.

-          Emmy hagy mutassam be neked Gyilkost! – lépetem hozzá Kellan és a fekete lóra mutattam. A nevét meghazudtolóan Ő nagyon jámbor állat.

-          Hello Gyilkos! – intette oda neki és türelmetlenül várt valamire.

-          Nem akarod, kicsit jobban megismerni mielőtt felülsz rá? – néztem kérdőn rá.

-          Kire? –kapta oda a fejét.  Odamentem a lóhoz, és simogattam, mire Emmy nagyot nyelt. Odasétált hozzánk, mire a ló prüszkölt egyet, és igen ijedt arcot vágott.

-           Nem kaphatnám meg inkább azt a kis édest, aki ott van hátul? – mosolyogott rám, de láttam, hogy fél.

-          A pónin akarsz lovagolni? – nevettem, és tudtam, hogy ezzel felhecceltem. -  Bár végül is Nessa is azon szokott! –gondolkoztam el látványosan, és majdnem kiszakadt belőlem a nevetés. Gonosz vagyok…

-          Pukkadj meg! Csak vicceltem! – mondta és a ló felé fordult. Próbált felülni a lóra, nem sok sikerrel… Inkább kíváncsi szemeket vágtam, semmint képen röhögjem.

-          Mi van? – kérdezte morcosan. Egyem meg, de édes!

-          Mit csinálsz? – mosolyogtam majd a hóna alá nyúltam és feltettem a lóra. Magabiztosan rám mosolygott, és kihúzta magát. Nagyon görcsösen fogta azt a lovat.

-          Oké akkor szerintem indulhatunk is!- ugrottam fel a lovamra.

-          Hát persze! – mosolygott kétségbeesetten, és a lóhoz hajolt. Előrébb voltam már, de Ő még sehol. Lehet, hogy rossz ötlet volt ez a lovaglás dolog…

-          Kicsivel később megláttam, hogy már jön felém, és megnyugodtam, hogy nem lesz gond. Rámosolyogtam, és láttam rajta, hogy ennek nagyon örül. Kicsit játszani akartam még vele.

-          Mit szólsz egy kis vágtához? – néztem kihívóan rá, mire kicsit megrezzent.

-          Benne vagyok! – villantotta rám a mosolyát. Én előre indultam, és hallottam, hogy mögöttem megindult Ő is. Egy nem várt pillanatban azonban leesett a lóról. Ezt is csak a nagy hangból tudtam. Azonnal lepattantam Szélvészről, és hozzá rohantam. Hogy lehetek ennyire hülye, mikor tudom, hogy nem tud lovagolni?!

-          Jézusom! Cicám jól vagy? – kérdeztem, de nem válaszolt egyből.

-          Remekül! –nyögte. – Pasi visszaszerzés céljából elszenvedett ló általi halál vagy valami ilyesmi lesz majd a síromra írva. – mondta, mire majdnem elnevettem magam.

-          Nem estél akkorát, hogy belehalj! Mi történt? – segítettem neki felülni.

-          Az történt, hogy rohadtul nem ültem még lovon ebből kifolyólag rohadtul nem tudok lovagolni sem. – állt fel nagy nehezen, és leporolta magát. - Komolyan nem tudom, mit kellene még tennem, hogy komolyan vegyél! – igazgatta a ruháját. – Még erre az átkozott szörnyetegre is felültem, mert úgy láttam kezdesz megenyhülni irányomba! – nézett rám, és nem tudtam nem mosolyogni. - Remek most meg kinevetsz! Biztos hülyén nézhetek ki és tiszta kosz vagyok. Megérte a nagy készülődés! A fene vinné el az összes nyálas romantikus filmet! Kibontott, haj ami lebeg a szélben mi? Majd kiütötte a szememet. Szűk farmer, hogy szexi legyek? Lemerem fogadni, hogy a fenekem és a combom tele van horzsolással.  Piszkos vagyok, fáradt és szerelmes egy pasiba, aki utál, hát azt hiszem, hogy én itt és most… nem bírtam tovább hallgatni, ajkaimat az övéire nyomtam. Azonnal átkarolta a nyakamat, és viszonozta a csókot. Mikor elváltunk egymástól végigsimítottam a haján.

-           Jobban érzed magad? – kérdeztem halkan.

-          Egy kicsit igen, de félek, hogy ez megint csak ösztönös volt és aztán megint jössz a hazudtál és nem szeretsz témával. – mondta őszintén a szemembe.

-          Nem fogok. Szeretnélek megérteni Emmy! Nem tudok mást ígérni csak azt, hogy meghallgatlak és próbálok hinni neked! De ez egy folyamat nem megy azonnal. Ugye megértesz? – emeltem meg az állát. Tényleg nem tudtam mást tenni.

-          Ha ez az ára annak, hogy megbocsáss nekem akkor rendben! – bólintott rá.

-          Gyere, te kis hős menjünk haza! Ne aggódj, majd én vezetem a lovad!- mosolyogtam rá majd felültettem a lovamra, és Gyilkos kantárját megragadva vezettem magunk mellett.  Nem szóltunk egymáshoz. Azon gondolkodtam, hogy jó döntés volt-e ez? Nem akarom végül, hogy megint pofára essek… Vacsorára értünk haza és hármasban ettünk kint a teraszon. Egész jó hangulatban telt az este, és kicsit meg is feledkeztem a kételyeimről. Vacsora után felmentünk, és egy rövid csókot váltva elbúcsúztunk. Zuhanyzás után lefeküdtem aludni, és furcsán jó érzés volt, hogy a mellettem lévő szobában van…

Arra ébredtem, hogy anya bekiabált, hogy reggeli. Feltápászkodtam, és leindultam a konyhába, csakhogy Emmy nem volt ott.

-          Haza ment már. – mondta anya, kimondatlan kérdésemre, és elém rakta a rántottát. Kicsit elszomorodtam, hogy el sem búcsúzott.  - Azt üzeni, találkoztok majd az osztálykiránduláson!

-            Oh, basszus, tényleg!

-          Kösz, anya! Amúgy jó reggelt! – mosolyogtam.

-          neked is drágám, jó étvágyat! – mondta.

-          Köszönöm!

-          Ki vagy virulva, édesem, mi történt? – kérdezte mosolyogva.

-          Megpróbálok hinni neki, és bízni benne.

-          Hidd el fiam, nem hazudik. Tapasztalt szem jobban látja ezt. – simogatta meg a fejemet. Nem szóltam semmit, csak csendben megreggeliztem, majd miután felöltöztem, búcsúzkodni kezdtem.

-          Köszönök mindent anya! – öleltem magamhoz.

-          Én köszönöm, hogy meglátogattál, fiam! – szorított magához. – Vigyázz magadra, és Emmyre is! – mondta.

-          Megpróbálok! – vigyorogtam, mire arcon csípett.

-          Anya, ez fájt! – tapogattam meg az arcomat.

-          Na, ne mondd, majd Emmy megpuszilgatja! – csípte meg az orromat is.

-          Na de anya! – méltatlankodtam.

-          Micsoda hisztis gyerek! – mosolygott, majd nyomott egy csókot az arcomra, és miután véglegesen elbúcsúztunk beszálltam a kocsiba, és elhajtottam.

Otthon gyorsan összepakoltam minden olyan dolgot, amire majd szűkségem lehet. Már majdnem elindultam volna, mikor beállított Jacobson.

-          Ne haragudj, csak egy percre zavarnálak! – mondta, majd kijjebb tártam az ajtót.

-          Persze, gyere csak! – mondtam. el nem tudtam képzelni, mit akarhat.

-          Emmyről, én Nickről lenne szó. – mondta, már, mikor helyet foglaltunk. Rohadtul feszélyezve éreztem magam.

-          Igen, és mit akarsz róluk mondani? – kérdetem. Remélem, nem azt akarja megerősíteni, hogy valóban együtt vannak, mert nem tudom, mit csinálok magammal.

-          A kapcsolatukról szeretnék beszélni. – fonta össze a karjait, halál komolyan, bennem meg kezdett felmenni a pumpa.

-          Hallgatlak Timothy! – mondtam neki, de nem tudom, mennyire sikerült palástolnom, hogy kurva ideges vagyok.

-          Szóval, gondolom, Te is hallottad, hogy egy párt alkotnak. – mondta nagyon nyugodtan, és nem értettem, hogy miért bujkál mosoly a szája sarkában. Most szándékosan akarj fájdalmat okozni, hogy beavat a részletekbe?!

-          Igen, hallottam. – néztem a szemébe.

-          Hát, akkor ez nem újdonság számodra. – mondta, de már alig tudta visszafogni magát, hogy ne nevessen.

-          Jól van Timothy. Mit akarsz ezzel? Kínozni, hogy jajj, de jó, mert a nő, akit szeretek a fiaddal van?! – keltem ki magamból, eddig bírtam.

-          Pont azt akarom elmondani, hogy ez nem igaz! – mosolygott. Most mi van?! – Rajtad kívül ezt senki nem hitte el, még én sem. – folytatta bamba képem láttán.

-          Most akkor… Ők… - motyogtam.

-          Igen, nincsenek együtt, és nem is voltak. A fiam szerette volna, ha ezt minél hamarabb közlöm veled, mert állítólag nem igazán szívlelted ezt a dolgot. – mondta, és  még szélesebben mosolygott. – Az egész az Ő ötlete volt, mert nem akarta, hogy bajba kerülj emiatt. Nagyra becsül Téged! – nézett komolyan rám. Én meg mekkora tapló voltam vele, Te jó ég! Még meg is szívattam, pedig mindvégig csak nekem akart jót. Na, és Emmy… Neki sem hittem, pedig hányszor megmondta az igazat. Meg is erőszakoltam…

-          Köszönöm Timothy, hogy elmondtad nekem. – ekkora bűntudatom talán sosem volt még.

-          Én köszönöm, hogy meghallgattál. Nem is tartanálak fel, látom, készülsz a kirándulásra. Jó szórakozást! – vert vállba, majd miután kikísértem elment. Ezt nem hiszem el! Miért vagyok ekkora marha? Mindketten engem akartak védeni, én pedig mindkettejüket magbántottam. nem is kicsit… Igazat mondott Emmy, és én nem hittem Neki. A kis cicuskám…remélem megbocsát. Elmélkedésemből a busz zökkentett ki. Hangos dudaszóval jelezte, hogy itt van. Felkaptam a cuccaimat, aztán kimentem, és felszálltam a buszra. Mindenki mosolyogva köszöntött, és jól látszódott a csapaton, hogy izgatottak. Mindenkit felvettünk, legvégül Emmynél álltunk meg. Amint felszállt összekapcsolódott a tekintetünk, és ez mosolygásra késztetett. Mint mindig, most is gyönyörű volt. Leült a Mandyékhez, és az egész utat végigbeszélgették, és végignevették. Mikor végre megérkeztünk, szinte lerohantak a buszról a diákok, és azonnal megcélozták a partot. Gyönyörű ez az óceán… persze Mrs. Smith rájuk szólt, hogy jó lenne előtte lepakolni, de volt, aki ezt nem nagyon hallotta meg. Én is lepakoltam, és csalódottan vettem tudomásul, hogy az én szálláshelyem Mrs. Smithé mellett van. Jobban örültem volna, ha Emmyhez lehetek közelebb. A kicsomagolás után, elmentem a part felé, gondoltam kifekszem a napra. Mrs. Smith is mellém feküdt, és azon kaptam magam egy idő után, hogy engem bámul. Még beszélgetésbe is elegyedtem vele, és megtudtam, hogy Katjanak hívják, (megjegyzem meg sem kérdeztem) csak jobban szereti, ha a vezetéknevén nevezik. Egyre jobban zavart, hogy kidobja nekem a melleit, mikor egyáltalán nem érdekel. Nem mondom jó teste volt, meg azért rajta felejtettem néha a szememet, de akkor sem kellene, hiszen itt van nekem Emmy… Épp a haját csavargatta, mikor hátrafordultam, és észrevettem Emmyt, aki most vetkőzik fürdőruhára… szinte kigúvadt szemekkel mértem végig csodálatos testét, amire egyre többen figyeltek fel. Kezdett eluralkodni rajtam a düh, mert tudtam, hogy ez most ez visszavágó, Katja miatt… Bill már nagyon nem bírt magával, mert elrohant fagyit venni neki. Az egész csapatom ott állt, és figyelte Őt. Alig vártam, már, hogy Katja leléceljen, hogy oda tudjak menni hozzá. Mikor ez bekövetkezett, Ő jött oda, a fagyival a kezében, Már akkor tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

-          Jól érzi magát tanár úr? – mosolygott, és mélyen a szemembe nézve, megnyalta a fagyiját. A levegő a tüdőmben rekedt, és ámulva néztem, ezt a gyönyörűséget. Végül rám kacsintott, majd a szemetesbe dobva a fagyiját belegázolt a vízbe. Katja is visszajött, és lökte nekem a sódert, de nem is figyeltem rá igazán, szinte teljesen Emmyvel voltam elfoglalva.  Pár perc után visszafeküdt a napra, és csak még jobban gyönyörködtem benne. A haja teljesen begöndörödött, és a vízcseppek végigfolytak a nyakán, a combjain… teljesen lázba hozott, de nem akartam lebukni, mert, ha még túl sokáig nézem, kicsi Kellan elárult volna. Nagy nehezen befogta Katja, én meg beindultam a szállásomra. Nagyon jól esett volna valami hűsítő, de gondoltam nem lesz baj… ezalatt azt értem, hogy nem fogok átszaladni Emmyhez, hogy leteperjem… Már rendesen sötétedett, és gondoltam, kinézek egy kicsit a partra. Ilyenkor a legszebb amúgy is. Akkor láttam meg, hogy Emmy is kint van… gondolhattam volna, hisz amúgy tilos kijönni ide, de nem Ő lenne, ha nem szegné, meg az összes lehetséges szabályt… Közelebb osontam, hozzá, és hátulról magamhoz öleltem törékeny kis testét.

-           Nem érzem túl jól magam! Egy pimasz diáklány felizgatott délután aztán se szó se beszéd otthagyott. Most pedig kilógott az engedélyem nélkül, de ezt nem ússza meg szárazon! – suttogtam a fülébe, majd az ölembe kapva elindultam a víz felé.

-          Honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdezte már a vízben.

-          Mert az a szabály, hogy senki sem jöhet le a partra sötétedés után. Mint tudjuk, te gyűlölöd a szabályokat így nem volt nehéz kitalálni, hogy itt leszel. – mosolyogtam, majd megcsókoltam puha ajkait. Viszonozta, és körém fonta lábait, amitől megint rám tört a fékezhetetlen vágy. Nagyon kívántam őt, de nem voltam benne, hogy Ő is engem. Megérezhette pillanatnyi elmezavaromat, mert szenvedélyesebben kezdett csókolni, és tudtam, hogy ezzel megerősíteni akar, hogy tegyem meg, amit akarok. Kisétáltam vele a partra, és lefektettem a homokba, majd fölé hajoltam. Meg kellett kérdeznem Tőle, addig nem akartam…

-          Azután amit veled tettem megértem, ha nem akarsz..- kezdtem, de félbeszakított.

-          Akarlak! – húzott magára.  Óvatosan leszedtem róla a bikini felsőjét, majd nyelvemmel nyakát kezdtem kényeztetni, közben lassan a mellei felé vettem az irányt. Imádtam, hogy ezzel édes sóhajokat csalok elő belőle. Mindent meg akartam tenni, hogy élvezze, és elfelejtse a legutóbbi alkalmat, mikor olyan állat mód bántam vele. Ezt Ő nem így gondoltam, mert feltornázta magát, és szinte már erőszakosan húzta le rólam a fürdőnadrágomat.

-           Most azonnal! –suttogta a fülembe, majd magamra húztam Annyira jó érzés volt újra elmerülni benne, de ezúttal úgy, hogy Ő is akarja.  A forróság, ami körülölet egyszerűen az őrületbe kergetett. Túl rég voltam vele ahhoz, hogy kordában tudjam tartani magam, és az sem sokat segített, hogy nagyon gyorsan mozgott rajtam. Nagyon közel voltam már a csúcshoz, és ezt Ő is észrevette, így pár lökés után elélveztem. Nem így akartam, mert Ő most nem élhette át a gyönyört, de magam mellé fektettem, és csókolni kezdtem, miközben az ujjam megállapodott legérzékenyebb pontján. Finoman dörzsölni kezdtem, és kis idő után hangos sikollyal jelezte, hogy útja végére tért. Mosolyogva néztem az arcát, és finom puszikat leheltem az arcára.  Bágyadtan vigyorgott, aztán feltette a mindent eldöntő kérdést.

-          Akkor ez azt jelenti, hogy újra megpróbáljuk együtt? – kérdezte, és lélegzetvisszafojtva várta, mit mondok. Mélyen a szemébe néztem, és még komor arcot is vágtam hozzá. Szemét vagyok, tudom, de kicsit játszani akartam még vele.

-          Hát… én… - kezdtem, de erre elkomorult az arca. Kerülte a tekintetemet, és eddig bírtam. Hozzá hajoltam, és olyan forró csókot adtam neki, hogy éreztem, amint beleremeg.

-           Ez csak természetes szerelmem! – mondtam neki egyenesen a szemeibe nézve, mire csúnyán nézett rám. Ellökött magától, aztán felállt, és elindult. Teljesen kétségbeestem, és nem tudtam, mit tegyek, annyira megijedtem. Most kérhetek bocsánatot.

-          Cicám, várj, bocsáss meg, nem kellett volna hülyéskednem ezzel. – fogtam meg a karját, de az arcát elfordította. – Édesem, kérlek… - néztem rá kétségbeesetten, mire kiszakadt belőle a nevetés.

-          Igaz, milyen rossz az ilyen Kellan Lutz? – kérdezte összegörnyedve a nevetéstől. Kitágult szemmel, és szájjal néztem rá.

-          Te boszorka! – mondtam, majd az ölembe kaptam, és futni kezdtem vele. Sikítani akart, de ajkaimmal betapasztottam a száját, mire megadva magát vadul csókolni kezdett. Meg kellett állnom, hogy ne essünk el, mert annyira váratlanul ért. Szorosan tapadt hozzám, és éreztem, hogy megint eluralkodik rajtam a vágy. Nem tétováztam sokat, ezúttal a vízbe húzva tettem magamévá. A vízben csak még érzékibb volt szeretkezni vele. Sokáig ott voltunk még a parton, és hosszú ideig szerettük egymást. Fáradtan, mégis boldogan búcsúztunk egymástól azon az estén, majd nyugovóra tértünk.

Másnap mindenki összeszedte magát, aztán elindultunk hazafelé. nem tudtam elbúcsúzni Emmytől rendesen, de azért így is megszorítottam a kezét, mikor nem figyeltek.

Mikor hazaértem a fiúk már vártak, hogy élménybeszámolót tartsak nekik, és nem is tettem másképp. Elmeséltem Jacobson mindkét látogatását, a hazugságot, és meglepődtem, mikor Rob mondta, hogy ezt tudta már, csak nem szólt. Majdnem bemostam neki egyet, de azt mondta, úgysem hittem volna neki. Ez is igaz. Aztán folytattam a történetet, hogy a szünetet anyánál töltöttük, és szakadtak a röhögéstől, mikor mondtam, hogy anya Emmy mellé állt. A békülésünket az osztálykiránduláson, egyszóval mindent!

-          Nagyon örülök, tesó, hogy végre meg tudtátok beszélni. Rossz volt már úgy látni téged, mint egy zombit. Most teljesen kivirultál. - mondta Tom. Rob elég szótlan volt, amit csodáltam is.

-          Mi a baj Rob? – kérdeztem.

-          Hát… tudjátok… attól félek Mandy terhes… - mondta gondterhelten, mire az állunk a padlón koppant.

-          Ezt miből gondolod? – így Tom.

-          Nem védekeztek? – kérdeztem.

-          Hát, de, csak mikor összevesztünk Gina miatt, aztán kibékültünk az elég… szenvedélyes volt, és előtte maga alatt volt, szóval nem vette be a gyógyszert. – túrt bele a hajába.

-          Nem biztos haver, hogy az. Ne fesd az ördögöt a falra. – mondta neki Tom.

-          Azt mondta, mindig is pontosan jött meg neki. De már egy hete késik, és már több reggel úgy kel, hogy hány. – temette kezeibe az arcát.

-          És, mit csináltok, ha tényleg az? – kérdeztem.

-          Nem tudom… - suttogta. Merengve ültünk, és mindnyájunkat váratlanul ért, mikor kicsapódott az ajtó, és Nessa rohant felénk.

-          Kellan bácsi! – ugrott az ölembe, és puszilgatni kezdett. Nem telt bele pár másodpercbe, Emmy is beszaladt, aki mosolyogva közelített felénk…

        Laura

g

L