A megoldás... vagy mégsem?

Sziasztok!

Végre van egy kis időm, hoztam is az új részt :) Nagyon szépen köszönjük a pipákat, és Donának, Timinek, Tusinak, Annának a kommentárokat! (L)


Jó olvasást a fejihez! :)






Úgy éreztem magam, mint a fuldokló, aki az utolsó erejével még belekapaszkodik a lassan elsodródó roncs megmaradt darabjaiba. Amikor Nick megjelent szerencsére még időben elléptem Kellantől így a szüleim csak azt láthatták, hogy beszélünk.  Tudtam, hogy ami most vár rám az rosszabb lesz minden eddiginél. A szüleim hozzánk léptek és attól, ami az arcukra volt írva megremegett a gyomrom.
- Veled még később számolunk! – mondta apa mérgesen majd Kellanhez fordult. – Tanár úr kérem, bocsássa, meg a lányom viselkedését egyszerűen nem tudom mi ütött belé, hogy csak úgy letámadta önt. – mondta neki mire én a szememmel könyörögtem Kellannek, hogy hagyja rá a dolgot. Láttam, hogy nagyon nehezére esik, de végül megtette.
- Csak tévedés volt uram. Félreértettük egymást ennyi az egész! – mondta, de láttam rajta mennyire vívódik magában.
- Ne aggódjon többet a közelébe sem fog menni! – vetett rám apa egy dühös pillantást majd betessékelt Jacobson irodájába ahol igazgatónk úgy adta elő a történetet, ahogy tőlem hallotta. Gondolom így akarta elkerülni, hogy Kellant kirúgják.  Némán ültem a székben és bármit mondtak csak bólogattam. Elviszem a balhét helyette akár akarja akár nem. A hosszú kioktatás után hamarosan elhagytuk az irodát. Kellan már nem volt ott csak Nick, aki némán formálta a szavakat „sajnálom”. Bólintottam majd beültünk a kocsiba és egész úton csak magam elé meredve ültem. Mi fog most történni? Ennyi lett volna? Mit érez Kellan és mit gondolhat most? Hazaérve túlestem életem legnagyobb kiosztásán és a Kellan elvesztése miatt érzett fájdalom mellé még párosult a szüleim szemében látott csalódottság is. Szobafogságra ítéltek és elvették a kocsi kulcsomat is. Apa a szobámig kísért és ott bekulcsolta az ajtót majd elment. Az ajtó elé roskadtam és keservesen zokogni kezdtem. Elvesztettem őt végleg. Legszívesebben meghaltam volna, de nem volt bátorságom végezni magammal. Folyton csak az ő arcát láttam magam előtt, éreztem, ahogy hozzámér és szinte hallottam, ahogy becéző szavakat suttog nekem.  Nem tudom meddig fekhettem a szőnyegen önmagamat sajnálva, amikor meghallottam a kulcszörgést a zárban. Könnyáztatta arccal ültem fel és legnagyobb meglepetésemre Nick lépett a szobámba anya mögött.
- Nick átjött hozzád, ő fog segíteni a tanulásban. – mondta anya ridegen majd kiment. Nick olyan együtt érzően nézett rám, hogy felpattantam és sírva megöleltem. Barátian megsimogatta a hátam majd leültetett az ágyra. 
- Emmy nyugodj meg! Szegénykém nagyon be van dagadva a szemed a sírástól. – simított végig az arcomon.
- Mit keresel itt? – kérdeztem szipogva.
- Tudom, hogy sok konfliktus volt köztünk és sokszor voltam szemét veled, de bírlak téged és a tanár urat is. Segíteni akarok nektek! Tényleg szereted? – ölelte át a vállam.
- Nagyon szeretem! Tényleg segíteni akarsz?
- Ha elfogadod igen. Apám nagyon mérges és tombol dühében, de hidd el, nem azért mert utál téged, hanem éppen ellenkezőleg. A nagy szád ellenére nagyon kedvel, de most valami olyasmit tettél, ami ellenkezik az iskola szabályzatával. Van egy tervem, ami valószínűleg nem fog tetszeni, de beválhat. 
- Miről lenne szó? – néztem rá gyanakodva. 
- Emmy egy kicsit több bizalmat jó? –nézett rám komolyan mire kicsit elszégyelltem magam. A suli legjobb pasija összetöri magát, hogy segíthessen én meg szemétkedek. 
- Ne haragudj! Mondd csak! – mosolyogtam rá inkább ösztönösen nem jókedvből.
- A suliba jött egy felügyelő, akinek eljutott a fülébe a hír rólatok és ezzel a tanár úr állása veszélybe kerül. Mindent szigorúan ellenőriznek, és ha ez kiderül többet tanárként nem fog állást kapni ebben az országban.  Ezért az az ötletem támadt, hogy eljátszhatnánk azt, hogy velem jársz. Várd, ki a végét kérlek! – szólt mikor látta, hogy tiltakozni akarok. – Szóval erről nem szólnánk senkinek. Nem tudhatná sem az apám sem a tanár úr! Teljesen élethűnek kellene lennie, mert tudod, hogy ha csak egy kicsit is elbizonytalanodnál, rájönnek, hogy átverés és az nem lenne szerencsés. 
- De ez miért lenne nekem jó? – kérdeztem kíváncsian.
- Ha a tanár úr azt látná, hogy mással vagy nem akarna mindenáron közelebb kerülni hozzád, mert most, mint az őrült kattog azon, hogy lehetne folytatni a kapcsolatotokat. Aztán ha lenyugszik a helyzet természetesen újra együtt lehettek. Az apám pedig megnyugodna és elfogadna, hidd el, mert mint mondtam bír téged. A szüleid is nyugodtabbak lennének, ha azt látnák, hogy egy veled egy idős fiú érdekel. – nézett rám várakozóan. Elgondolkodtam az ajánlatom és valóban jónak tűnt. 
- Meg is kell, hogy csókoljalak? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Rád bízom, de valóság hűbb lenne. – vonta meg a vállát.
- Rendben. De ez csak a látszat jó? Mit kérsz cserébe?
- Nagyon jó csaj vagy Emmy, de mi ketten nem hiszem, hogy összeillenénk – vigyorgott. – Nem kérek cserébe semmit. A srácokat így is meg fogja enni az irigység, hogy veled vagyok, mert előléptél a suli legjobb csajává. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz neked, de melletted állok és támogatni foglak rendben? Csak így oldható meg ez a helyzet.
- Igen igazad van és köszönöm! – mondtam szomorúan.
- Kezdhetjük most? – nézett rám zavartan. 
- Ezt meg, hogy érted? 
- A szüleiddel is el kell hitetni. Majd elmondom, hogy egy hülye fogadás sült el rosszul és ezt látta meg az apám, de te valójában velem jársz. Rendben lesz így?- kérdezte és felállt. Bólintottam és némán néztem, ahogy kisétál. Tudtam, hogy életem legnehezebb alakítása lesz, de mást nem tehettem. Nick hamarosan visszajött és elmesélte milyen jól fogadták a szüleim a hírt. Még mindig büntetésben vagyok, de ő jöhet hozzám és néha én is elmehetek vele. Hálásan megöleltem és megköszöntem neki, amiért megteszi értünk. 
- Emmy adhatok egy csókot? – kérdezte végül. Nemet akartam mondani, de tudtam, hogy ha Kellan előtt adom neki az elsőt, akkor az nem lesz túl élethű. Hozzáhajoltam és megcsókoltam őt mire gyengéden visszacsókolt. 
- Flegma hercegnőhöz képest egész jól csókolsz! – vigyorgott és én is elmosolyodtam miközben a lelkiismeretemmel küzdöttem. Ezt most muszáj megtennem érte! Ki kell bírnom!
- Te sem vagy rossz Jacobson, de ha a nyelved a számba mered dugni… – kezdtem.
- Tudom, letéped a tököm! –nevetett. – Emmy vissza kell változnod flegmává, mert nem fog neked hinni a tanár úr!- mondta ki, amitől én féltem. 
- Nick én erre nem leszek képes! – sírtam el magam.
- Ha nem akarod, nem kell megtennünk! –vigasztalt.
- De nincs más megoldás. Nagyon fog neki fájni! Sosem fogja megbocsájtani! –zokogtam mire átölelt és úgy nyugtatgatott.
- Fájni fog neki az biztos, de Emmy meg fogja érteni!  Haragudni fog és lehet, hogy betöri az orrom, de ezt be kell vállalnunk. De csak úgy kezdjünk bele, ha ezt te is bevállalod! Nagyon kemény lesz, és néha úgy érzed, majd nem bírod tovább, de csinálni kell! 
- Hazudnom kell majd és durván megbántani! De mi lesz, ha kiábrándul belőlem? – soroltam a kérdéseimet kétségbeesve. Láttam rajta, hogy neki sem könnyű, de azért igyekezett segíteni. 
- Kegyetlen lesz. Ne hinném, hogy kiábrándul, ahhoz túlságosan szeret téged. – simogatta meg a karom. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Rémülten láttam, hogy ő az.
- Most mi legyen? – kérdeztem rémülten. Kivette a telefont a kezemből és felvette.
- Emmy telefonja itt Nick beszél.  – szólt bele. – Hogy kicsoda? Tanár úr maga az? Én… csak… hát azt hiszem, ezt nem nekem kellene elmondanom. Emmy zuhanyozik éppen.  – mondta majd erősen rám nézett, hogy szólaljak meg. Összeszedtem magam és távolról kiabáltam neki.
- Nick! Édesem! Kint felejtettem a törölközőm behoznád? – változtattam el a hangom.
- Tanár úr várjon, elmagyarázom! Ne tegye le! Tanár úr! – kiáltotta Nick majd felém fordult. – Letette. 
- Mi lesz, ha idejön? – ugrottam fel és elhúztam a függönyt.
- Nem fog idejönni. Az apám eléggé befenyítette és tudja, hogy a szüleid is ki vannak bukva.
- Rendben. Akkor hát elkezdődött. – ültem le.
- Igen és valószínűleg holnap első dolga lesz péppé verni engem. – sóhajtott.
- Nagyon kedves tőled, hogy megteszed Nick! – mosolyogtam rá fájdalmasan.
- Ez a legkevesebb. Annyi szemétséget elkövettem már ellened, hogy megérdemled a segítséget.
- Egyszer még meghálálom! – ígértem mire homlokon puszilt és elment. Azon az éjjelen zaklatottan hajtottam álomra a fejem, de a reggel túl korán eljött. Vártam, hogy Nick hívjon, de nem történt semmi.  Késő délután állított be látszólag épségben. 
- Nyugi nem történt semmi! – kezdte, mert látta, hogy türelmetlenül várom, hogy mondjon valamit. – Számon kérte, hogy mi volt ez mire elmondtam, hogy járunk. Nagyon dühös volt, egész nap kerültem.
- Jó. Ennek így kellett lennie.  – bólintottam kábán.
- Emmy menni fog hidd el! – guggolt le elém. – Beszéltem apámmal neki is elmondtam. Kicsit húzta a száját, de végül meg tudtam győzni, hogy jó nekünk együtt és csak féltékennyé akartál tenni a tanár úrral. – mesélte. Fájt minden szó, ami cáfolta a Kellan iránt érzett szerelmemet, de úgy éreztem ez a helyes.
- Ja, apám azt mondta jövő héten visszajöhetsz a suliba. Már a szüleiddel is beszélt!
- Már a jövő héten? – meredtem rá. Az már csak pár nap.
- Igen. Tudom, mire gondolsz, de ne aggódj, segítek! Most megyek, de mindennap benézek majd. Ha bármi történik hívlak és te is hívj!
Miután elment teljesen magamba fordultam. Napokig csak tétlenül kóvályogtam szinte alig ettem. Kellan néhányszor megpróbált hívni, de nem vettem fel a telefont. Iszonyatosan szenvedtem pedig a szüleim már kezdtek megenyhülni irányomba. Kellan hiánya annyira fájt, hogy alig bírtam elviselni. A csajok is megpróbáltak elérni, de nem mondhattam el nekik sem, hogy mi történt így inkább nem vettem fel.  Végül elérkezett a visszatérésem napja. Remegett a lábam és a gyomrom és enyhén szédültem. Gyorsan felöltöztem és kisminkeltem magam, mert ez mindig megnyugtatott. Mély levegőt vettem és lesétáltam. Nick már odalent várt és elismerően márt végig.
- Nem is látszik, hogy menyire rossz passzban vagy! Felkészültél? - - szorította meg a kezem.
- Fel lehet erre készülni egyáltalán? – sírtam el magam majdnem.
- Erősnek kell lenned! Nem szabad egy percre sem elbizonytalanodnod.  Gyere, menjünk! – léptünk ki a házból és szálltunk be a kocsijába. Hamarosan megérkeztünk a suliba. Nick kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Ahogy kiléptem rögtön megpillantottam Kellant és remegni kezdtem. Nagyon karikásak voltak a szemei és borostás volt az arca.
- Nick ez nem fog menni! – jajdultam fel. Bátorítóan a szemembe nézett és a kezét nyújtotta. Megfogtam és elkínzott arccal néztem rá. 
- Emmy drágám nem úgy nézel ki, mint aki szerelmes belém! – fordult hozzám Nick eltakarva Kellan elől.
- Mert nem vagyok az, rémlik? – támadtam neki. 
- Próbálj úgy tenni, mert mindjárt el kell mellette sétálnunk! – mondta majd elindultunk. Lehajtott fejjel állt, de ahogy meghallotta cipőim sarkának kopogását felemelte a fejét és egyenesen rám nézett. Azt hittem ott esek össze. Szenvedett, de még, hogy. Halkan felnyüszítettem mire Nick megszorította a kezem. Ahogy mellé értünk elém állt.
- Emmy beszélnünk kell! – mondta és nagyon csúnyán nézett Nickre. 
- Nem tudom, miről kellene beszélnünk. – mondtam halkan mire az újdonsült pasim még erősebben szorította a kezem. Ránéztem, hogy oké értem a célzást.
- Ugye most csak viccelsz? Mégis mi ez az egész? – emelte fel a hangját. Elszámoltam magamban tízig és kizártam minden gondolatot a fejemből.
- Hallja mégis mit ordibál velem? – toppantottam dühösen mire zavartan nézett rám.
- Most miért beszélsz így már megint? – húzta össze a szemét.
- Mégis, hogy kellene beszélnem mikor így nekem támad? Idefigyeljen, tanár úr le lehet kopni rólam! 
- Miért csinálod ezt? Hiszen azt mondtad szeretsz most meg Nicket ölelgeted és megint ilyen útszéli stílusban beszélsz velem? – lett egyre idegesebb. Borzasztóan fájt, de végig kell csinálnom. Életem legnehezebb szerepe ez, de meg tudom tenni. Vettem egy mély levegőt és kacagni kezdtem. Erre még Nick is felkapta a fejét.
- Szerelem? Na de tanár úr kérem, ne keverjük össze a dolgokat! – közelebb léptem hozzá és úgy suttogtam azon a szemét hangon, amit régen Nick Jacobsonnak tartogattam. – Jó volt magával a szex, elértem, amit akartam és ennyi. Meghatották a könnyeim? Elhitte, amiket mondtam? Magára vessen! Bedőlt egy tizenhét éves lánynak, de túljártam az eszén. – ontottam magamból a szavakat miközben úgy éreztem mindkettőnk szívét kitépem ezzel.
- Nem hiszek Neked! Ennyire nem tudtál volna megtéveszteni! – mondta feldúltan és közel jártam ahhoz, hogy megsimogassam, megcsókoljam, és azt mondjam, hogy hazugság az egész és csak érte teszem.
- Nézze én nem akartam ezt! De kellett valaki, aki kihúz a csávából és segít átesni a tűzkeresztségen, már ha érti, mire gondolok- mosolyogtam az arcába és legnagyobb döbbenetemre most is azt láttam a szemeiben, hogy nagyon szeret.
- Nem lehetsz ilyen romlott Emmy! – mondta csalódottan. 
- Sajnálom, ha csalódást okoztam! – vontam meg a vállam. – Azért volt pár jó napunk nem? – mondtam mosolyogva majd Nickhez fordultam és a kezét megfogva otthagytam a lefagyott Kellant. 
- Ügyes voltál! Nagyon fáj? – kérdezte Nick.
- Úgy érzem nem élem túl! – mondtam rezzenéstelen arccal. – Figyel minket? – kérdeztem.
- Igen és nagyon ideges! Megcsókolsz? – hajolt hozzám közel.
- Szerintem ez most nem jó ötlet!
- Nem nagyon hitt Neked! Ezt még meg kellene lépni! Nézd Emmy én, mint embert nagyon szeretem a tanár urat különben bele sem mentem volna ebbe az egészbe. Most piszkosul fáj neki, de később megérti miért kellett ezt csinálni. Ráadásul közeleg az apám és ő is azt hiszi, odavagyunk egymásért.
- Oké, csókolj! – mondtam és átfogtam a nyakát. Nem volt igazi csók, éppen csak érintette az ajkam, de tudtam, hogy igazinak hat mások szemében. Hátra sem fordulva indultunk tovább. Azt hittem kicsit fellélegezhetek, de ekkor Jane és Mandy toppant elém gúnyosan nézve kettősünket.
- Te most azonnal velünk jössz! –szakította ki kezemet Mandy Nick kezéből és húzni kezdett maga után. A szertár mögé vonszoltak és dühösen nyomtak le a padra. A szívem szakadt meg attól, hogy nekik is hazudnom kell, de talán megértik.
- Most azonnal magyarázd el, hogy mit művelsz? – nézett rám mérgesen Jane.
- Kellan teljesen ki van bukva a fiúk alig bírták összekaparni! – kiabálta Mandy.
- Nyugodjatok már meg! Szakítottam vele és ennyi oké? Nem tartozom senkinek sem magyarázattal! –pattantam fel, mert nem voltam képes tovább folytatni. 
- Ó nem! Most szépen elmondod, hogy mi ez a baromság, hogy te meg Nick együtt! – nyomott vissza Jane.
- Szeretem őt! – vontam meg a vállam.
- Egy nagy lószart szereted! Hisz ki nem állhatjátok egymást! – ordibált Mandy.
- Az csak másoknak szólt. Valójában már egy ideje alakulgat köztünk valami. – hazudtam folyékonyan.
- Na és Kellan? Az iránta érzett nagy szerelmed? Hisz a szüzességed is neki adtad! Nem Emmy nem etetsz meg ezzel! Mondd el az igazságot most! – rázott meg Jane.
- Ez az igazság! Nicket szeretem! Persze hízelgett, hogy egy kilenc évvel idősebb férfi ennyire bukik rám de, hogy gondolhattátok komolyan azt, hogy szerelmes vagyok belé? Hisz ismertek! – mondtam a szemükbe mire elhallgattak.
- Emmy, hogy tehetted ezt? Kellan oda van érted! – mondta szomorúan Jane én pedig majdnem elsírtam magam.
- Sajnálom, de az érzelmeinknek nem lehet parancsolni! – nyögtem ki.
- Majdnem kirúgták miattad! Mindent feladott érted és te eldobod csak így? Te nem az az Emmy, vagy akit ismerek.  Nagyot csalódtam benned!  Félreismertelek! Gyere, Jane menjünk!- mért végig megvetően Mandy és otthagytak egyedül. Zsibbadtan ültem sírni sem tudtam.  Mindenki utál, akit szeretek és csak magamnak köszönhetem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy elmondom mindenkinek az igazságot, de akkor eszembe jutott a felügyelő. Miért most kellett jönnie a nyavalyásnak? Jacobsonnal még elbántam vele, de ő veszélyezteti Kellan jövőjét és azt nem hagyhatom. Nicknek igaza van. Hisz Kellan még a balhét is simán elvitte és nem hagyta, hogy magamra vállaljak mindent. Az egész nap ilyen pocsék volt a suliban. alig vártam, hogy véget érjen és bezárkózhassak a szobámba. Anyáéknak újra el kellett utazniuk, de Bent már hazaengedték így rábíztak. Neki mindent elmondtam és eléggé kiakadt, de meggyőztem, hogy ez a helyes, még ha meg is utáltatom magam mindenkivel. A gipsz még mindig a lábán volt, ezért amiben tudtam segítettem neki addig sem gondoltam annyit erre a nyomorult helyzetre, amibe kényszerültem. Még akkor sem ellenkeztem, amikor másnap Ben megkért, hogy menjek el neki hamburgert venni. Kocsiba pattantam és már indultam is miközben azon járt az eszem miért nem láttam ma Kellant az iskolában. Reméltem, hogy nincsen semmi baja. Hirtelen ötlettől vezérelve letiltottam a számom és felhívtam őt. Néhány csörgés után felvette én pedig rögtön le is tettem. Szorosan markoltam a kormányt és emlékeztettem magam arra, hogy bár most biztosan nagyon szenved, ez az egész az ő érdekeit szolgálja. Egy mellékutcában parkoltam le,hogy senki ne ismerje fel az autómat majd egy kis darabon sétáltam a hamburgereshez. Abban biztos voltam, hogy Kellan otthon van de Robbal és Tommal nem számoltam. Ahogy beléptem rögtön megpillantottam őket és sajnos ők is észrevettek engem. Azonnal felpattantak én pedig menekülőre fogtam. Már majdnem elértem a kocsimat mikor erős kezek szorították meg a karom és megpördítettek. Ilyen dühösnek még akkor sem láttam Robot, amikor kikezdtem vele és kiakadt.
- Nem, nem kislány most nem fogsz elmenekülni! –sziszegte az arcomba. – Milyen beteg játékot játszol Kellannel?
- Azonnal engedj el! –vettem elő a flegma stílusomat, de Robot nem nagyon hatottam meg vele. Ráadásul így elég ijesztő is volt. 
- Arról ne is álmodj! Komolyan mondom Emmy kibaszott nagy szerencséd, hogy egy gyenge kislány vagy, mert ha férfi lennél már szarrá vertelek volna, amiért ezt tetted a barátommal. – kiabálta és egy pillanatig sem kételkedtem, hogy tényleg így lenne. Egy szót sem szóltam mire folytatta.
- Jót mulattál rajta ugye? Amikor kellett kihúzott a szarból és soha egy percig nem kételkedett benned, mindig számíthattál rá bármilyen hülyeséget csináltál. Elérted, hogy annak ellenére teljesen beléd zúgjon, hogy kilenc év van köztetek és a tanárod. Nem egyszer kegyetlen voltál és átverted ő mégis megbízott benned! Mivel érdemelte ki ezt a sok szart Emmy? Magyarázd meg, mert egyszerűen nem bírom megérteni! – szorította erősen a karom mire felszisszentem.  Tom, aki eddig egy szót sem szólt most odalépett és lefejtette Rob kezét a karomról.
- Menjünk! – mondta neki de Rob már annyira ideges volt, hogy szinte meg sem hallotta.
- Azt hittük te majd más leszel! Öröm volt nézni, ahogy újra magára talál melletted, hogy tervei vannak és évek óta először nem csak a kosárról szól az élete. Közben pedig jót szórakoztál rajta és a háta mögött valószínűleg az igazgató fiával hemperegtél . Ugyanolyan ribanc vagy mint Gina! Bár lehet, hogy ő még jobb is tőled, mert legalább nem vágta Kellan szemébe ilyen kíméletlenül az igazságot. – fröcsögte engem pedig a rosszullét kerülgetett, de erőt vettem magamon és hideg hangon szólaltam meg.
- Befejezted? – néztem egyenesen a szemébe. Láttam, hogy az indulattól megvonaglik az arca és valószínűleg Tom is láthatta, mert rögtön lefogta őt. 
- Nagyon meg fogod még ezt bánni! Nem úszod meg szárazon, hogy tönkretetted az életét! Kis ribanc! – kiabálta vissza mikor Tom elcipelte onnan. Ahogy eltűntek zokogva dőltem az autómnak. Mi jöhet még vajon? Helyesen tettem, hogy belementem ebbe a színjátékba? Tényleg nem lett volna más lehetőség, hogy megoldjuk a problémát? Tettem fel magamnak már századszor is a kérdést, de mindig ugyanarra jutottam. Ez volt az egyetlen megoldás. Megvártam, míg kicsit megnyugszom majd beültem és elhajtottam egy másik hamburgereshez. Hazavittem Bennek a kaját aztán a szobámba mentem és nyugtalanul jártam fel és alá. Felzaklattak Rob szavai és az is, hogy szerintük Kellan nagyon rossz állapotban van miattam. Sebesen járt az agyam, hogy mit csinálhatnék, amivel enyhíthetném a fájdalmát, de tudtam, hogy ha kicsit is elgyengülök, rögtön rájön, hogy hazudtam. Leóvakodtam a földszintre és benéztem Ben szobájába. Úgy volt, ahogyan sejtettem, aludt. Halkan becsuktam az ajtót és előszedtem a mini bár kulcsát. Tudtam, hogy nem lenne szabad ezt tennem, de nem láttam más kiutat. A helyzeten nem tudtam változtatni egy kis alkohol pedig mindig segít felejteni. Számhoz emeltem az üveget és meghúztam. Undorító íze volt nem is bírtam belőle sokat inni, de ahhoz éppen elég volt, hogy őrült ötleteim támadjanak. Kibotorkáltam az autómhoz és beültem. Már jó ideje keringtem, amikor hirtelen ötlettől vezérelve Kellan háza elé kanyarodtam. Kiszálltam, besétáltam a kapun és kopogtattam, de nem jött válasz. Próbáltam benyitni, de zárva volt az ajtó. Mivel mindenképpen látni akartam ezért lefeküdtem a kis padra, ami a ház előtt állt és magam sem tudom, hogyan de elnyomott az álom. Amikor felébredtem Kellan állt előttem és dühösen rám förmedt: 
-               Mit keresel te itt? 




Ariana